Reggel vízreraktam Mákvirágot! Első kellemesség, hogy szépen ül a vízen, üresen alig merül valamit és se orra, se farra nem bukik. Második kellemes tapasztalat, hogy a vártnál sokkal stabilabb. Megvallom kicsit aggódtam, hogy amikor belelépek mekkorát billen majd, de még az orrban, ahol minden vízijármű a legkevésbé stabil, az ülőpad mögé közvetlenül belépve se billen meg az én súlyom alatt annyira, hogy víz jönne be. 

Egyelőre evezővillák nélkül csak odakötöztem az evezőket a dörzsléchez, könnyű vele evezni 

és mint a mellékelt színes ábra mutatja terhelve is szépen áll a vízen. 

Ami kevésbé működik az az orrban ülve egy pádlival evezés fartükörrel a menetirány felé, ezt a balatoni hegyesorrú bocikkal minden további nélkül szokott működni, itt viszont a vágott orrtükör miatt nem lehet eléggé hátra ülni,

 mert ha kiülök a végéra bejön a víz a fenekem alá, onnan meg ahova ülni tudok nem lehet hatásosan kormányozni a vágóevezővel (ez a hivatalos neve a pádlinak). Miután végeztem az evezős próbákkal beállítottam az árbocot és felszereltem a vitorlát. És ekkor megtartottuk a hivatalos keresztelőt is, 

némi töprengés után a Mihalik Péter fehér rumjából öntött "J" egy kis kupicával az árboc tövébe (ilyen pezsgő hozzácsapdosás szóba se kerülhet ekkora hajónál) 

a többit Colával hígítva mi fogyasztottuk el. Aztán kipróbáltam a vitorlázást az immáron megkeresztelt bocival. Nos ami a legfontosabb. Ebben a lepkeszellentésszerű szélben is megindult a hajócska. Az, hogy például  hogy kreuzol, hogy mennyire éles, annak megállapítására ez a forgolódó, leállogató semmi nem volt alkalmas. Amennyire az időnkénti befújásokban meg tudtam állapítani, a vitorla szabása megfelelő, szóval minden, ami egy ilyen aprócska csónaktól elvárható, rendben van. Amit feltétlen módosítanom kell a mai próba nyomán, azok szerencsére nem igényelnek túl jelentős beavatkozást. Első ilyen a svert. Amikor kitaláltam a középső evezőpad közepébe azt a komoly fogantyút akkor nem gondoltam rá, hogy erősebb szélben nem lesz jó a fenékben ücsörögni, mert nem tudok majd a szűk helyen gyorsan átmenni lúvba a forduláskor. Tehát fel kell ülni a padra. De forduláskor a svert fogantyúja akadályozza az átcsusszanást, mert amolyan "tojászúzóként" funkcionál. Szóval a svert tetejét a paddal valahogy szintbe kell hozni. A második amihez hozzá kell nyúlnom a hátsó pad. Ezt ücsörgés szempontjából szép szélesre csináltam, ami minden bizonnyal kényelmes az utasnak evezéskor, de nagyon beszűkíti a mozgásteret a maihoz hasonló gyengeszeles vitorlázáskor a fenékben ücsörögve. Forduláskor most úgy tudok csak átmenni a túloldalra, hogy a térdemet egészen az államhoz húzom. Egyszer görcsöt is kapott a lábfejem a kényelmetlen pozitúrában, szóval egy hirtelen szélerősödés közbeni beszorulás biztos borulás. A helyet növelendő a hátsó padból egy jó darabot ki kell kanyarítsak. A maradéknak a peremét, valamint a belső koszorúlécet pedig valamivel ki kell párnázzam, mert nagyon töri a hátam. Szóval ilyen apróságok. Délután szétszedtem az egész cuccot, visszagurítottam a bocit a műhelybe és felpróbáltam a még mindig csak "ragasztáskímélőre" felfújt virslit a peremre. A ráncok a teljes nyomásra majd eltűnnek, valamint még jön kívülről egy zárószalag, plusz gumi dörzscsík. 

A vitorla a gaffra tekerve tárolható, a belevarrt latnik egyáltalán nem zavarják a felteketést. Délután nekiláttam egy huzatot varrni az így elrakott vitorlának, hogy ne koszolódjon, bomoljon ki tároláskor.