A mai reggelről Tóth Árpád verse jut az eszembe: "Vak volt a hajnal, szennyes szürke". Tegnap este elkezdett nagyokat durrogni a jég. Időnként a hajó is beleremeg, sőt ütések érezhetők a hajótesten. De szemre semmi változás. Idáig is csinálta néha, de most ötpercenként jelentkezik. "J" riadozik tőle, én meg nyugtatgatom, hogy csak a jég rianozik.
23:28 Ma felvágtam a maradék két hosszú deszkámat csíkokra, ezekből lesz a kis csónaknak árboc, bumm, gaff és evezők. A csomókat kivagdaltam és a szükséges hosszra a szokásos ferde illesztéssel elkezdtem összeragasztani őket. Sokat gyorsított a munkán, hogy nem kellett kézi körfűrésszel nyiszitelni az 5 m hosszú deszkákból a csíkokat, hanem bevittem az asztalosokhoz a műhelybe és a nagy szabászgéppel Attila sitty-sutty felcsíkozta. Jó, hogy vannak ilyen segítségek. Nem akarok hencegni, nem azért mesélem el, de úgy alakult, hogy nekem mindenki szívesen segít. Ezt a munkámmal vívtam ki. Itt vagyok már hat éve és anélkül, hogy különösebb reklámot csináltam volna magamnak, azért híre ment, miket csinálok. Most meg, hogy ott a dinghy kirakva a műhelybe, mindenki nézegeti simogatja, elismerően bólogat, szóval nem úgy néznek rám, mint amikor idejöttem és a "szakik" olyan elnéző derűvel (lehet csak én éreztem így) szemlélték a működésem. Az ember a tiszteletet igazán a teljesítményével vívhatja ki, erőt, pénzt, észt olyan irigykedve tisztelnek az emberek, a munkát, azt viszont senki nem irigyli, de a benne rejlő teljesítmény tiszteletet kelt. Ennek köszönhetem, hogy kéretlenül is felajánlja mindenki a segítséget és ha valóban szükségem van rá már jön is. Ma pl. az asztalos műhelyben "A" azonnal félrerakta a dolgát, lapot cserélt a gépen az én anyagomhoz és máris nyomta a fámat, sőt mindezt kétszer, mert azt hittem egy deszkából kitelik minden, de vissza kellett mennem a másodikkal is, mert a csomók miatt sok volt a hulladék. Mondjuk ez az árbocgyártás maradék anyaga volt, a legjobbak elfogytak Amapola rúdjaihoz, de ide pont elég a maradék két szál anyag.
Délután tettünk még egy kört a Tescoba, hogyha néhány nap múlva megroskad a jég a hajó körül és nem fogunk tudni kijárni rajta, legyen elég élelem addig amíg csónakkal járható lesz a víz. Ugyanezen okból maximumon tartom a tüzelőkészletet is a cockpitban. Kicsit aggaszt a dolog, mert ha lassú az olvadás, netán visszafagyogat éjszakánként, de csak annyira, hogy éppen nem járható, elég nagy gondban leszünk, ha mondjuk egy hétnél tovább tart a dolog. De lehet, hogy szerencsénk lesz, aztán meg mindig kiagyaltam valamit a nehéz helyzetekre, majd ezt is megoldom valahogy.