Hajónapló

Nehezen akar tavaszodni. de legalább az eső elállt és kisütött a nap, viszont hideg van és bolond szél. Ma pihenőnapot tartok, végülis vasárnap van. Mai ajánlatom: 

https://www.youtube.com/watch?v=a3Z4RWZa9WA

https://www.youtube.com/watch?v=44mw37d8LQw

A télikert virágillatban úszik.

J mindent mindent megfazonírozott és új kaspóba rakott. Munka után édes a traccsolás odabent.Ha süt a nap, mint például tegnap, a télikertben olyan meleg van már, hogy kinyitva a nappali felőli ablakot, befűti a házat 22 fokra 12 fok külső hőmérsékletnél.

Végre feldolgoztam a kivágott almafa tüzelőnek alkalmas részét. László korábban azt kommentelte, hogy az almafát vétek tüzelőnek elhasználni, sütni-főzni kell rajta, mert kellemes aromát ad az ételnek, hát ha ezt a mennyiséget csak ilyesmire használom eltart pár évtizedet. De ki fogjuk próbálni, tavaly úgyse csináltunk egy szabadtéri gasztroeseményt se. Valahogy általában is kezdünk leszokni a kajálásról, olyan macerás.

Közérdekű közlemény a LIGETVÉDŐK honlapjáról. 

https://www.facebook.com/ligetvedok

Március 17-én pénteken a Petőfi Csarnoknál lévő táborunkban összejövetelt szervezünk. Közös főzés és jó programok! Gyerek és kutyabarát környezet!

17:00-17:30 - Korai ütősök
17:30-18:00 - Bardóczi Sándor tájépítész összefoglalója a Liget jelenéről és jövőjéről
18:00-18:30 - Papp Réka Kinga énekel, Darvas Kristóf tangóharmonikázik
18:30-19:00 - Kőhalmi Ferenc Európa bajnok bűvész varázsol el minket
19:00-19:30 - Dj Qtewly fantasztikus népzenei blokkja. Tánc!

Március 15. Kíváncsi lettem mi van Budapesten ezen a napon. 10 órakor már a Múzeum körúton voltam. Özönlött a nép a  Nemzeti Múzeum felé. A Kálvin térnél szaporabeszédű két öregasszony ért utol, majd hagyott el, szóval nemcsak a szájuk, a lábuk is sebesen járt. Közben egymást überelték nyomorultgyalázásban, akaratlanul is megtudtam tőlük, hogy csak az szegény aki nem dolgozik és az nem dolgozik aki lusta, a szupermarketek dugig vannak vásárlókkal. A két hölgy aligha tette ki a lábát az elmúlt évtizedekben a belvárosból, hacsak a külföldi útjaikat nem vesszük annak. A Múzeum körút elején vaskordon, rajta kis nyílás, a nyílásban sárgamellényes biztonsági emberek ( amúgyis tízméterenként áll egy belőlük, plusz rendőr annyi mint a tenger, a becsatlakozó utcák dugig velük). A bebocsájtás csak személyi motozás után lehetséges, engem is megállítanak

-Meg kell vizsgálnom a hátizsákját és személyi motozást kell végezzek, van e magánál szóró-vágó fegyver.

-Nincs nálam semmi ilyesmi. (Érdekes lőfegyver lehetne nálam? Mindenesetre nem vallom be a svájci bicskát, pedig anélkül az ajtóig se megyek)

-Azért meg kell nézzem.

Leveszem a kis hátizsákot, kinyitom, mondom

-Irataim, fényképezőgép meg egy könyv. Láttál már olyat? ( azt hittem ettől morcos lesz, de elengedi a füle mellett, talán mégse olyan hülye mint feltételeztem egy bérsmasszerről)

Könnyedén végigtapogat, "olyan helyekre" nem nyúl, szóval nem is tudom mire való ez az egész, a tököm mellett akármit bevihetnék ami kisebb egy lovassági szablyánál. Szépen gyülekezik a nép, de hiába jutottunk át a motozón, ez még messze nem jelenti azt, hogy megbízhatók vagyunk, ugyanis újabb vaskordon jön, ezúttal ötméterenként felállított őrrel és ezen már sehogy se lehet átjutni. A Múzeumkertbe, de még az ahhoz közeli utcarészre is csak a kiválasztottak mehetnek be, ők a rendőrsorfallal hermetikusan lezárt Bródy Sándor utca túlvége felől, talán a Puskin utcán át érkeznek tömött sorokban. Szóval az egyszerű rajongó keserűen csalódik ha azt hiszi, hogy Orbán Viktor szavait közelről szívhatja magába. Kérdezem is egy, a korlátba kapaszkodó pár nőtagját, hogy hát azok hogy tudtak, oda bemenni, mondja, hogy azok biztos a meghívottak, "pedig hát mi is fideszesek vagyunk, de sajnos csak idáig mehetünk". A múzeum lépcsőjén férfikórus énekel hazafias, vagy arra hajazó kantátákat, részben erre a célra szolgálókat, részben megzenésített verseket, a "Talpra magyar"-t versnek jobban szeretem, mint ezt a sokszor több szólamban és kánonban előadott feldolgozást, pedig ugye nemzeti dal az igazi neve. de a nép lelkesen megtapsolja. Egyáltalában itt (rajtam kívül) mindenki lelkes. Egy kócos piroshajú anyóka (szemre úgy egy tízessel fiatalabb nálam) áhítattal az arcán kitartóan tör magának utat a korlátig, onnan sajnos nincs tovább, ha abban reménykedett, hogy Orbán lábai elé vetheti magát, keservesen csalódnia kell. A tömeg meg csak érkezik, én meg egyre magányosabbnak érzem magam. Hátratekintve látom, hogy ahol korábban nem állt senki, most százak állnak, na nekem ebből elegem van, a beszédekre nem vagyok kíváncsi, azok már rég nem a nemzet ünnepéről, a nagy elődök hősies áldozatáról szólnak, hanem aktuálpolitikáról. (és nem is tévedek, este megnéztem a híradóban, Orbán a tömeg lelkes tapsa közben gyalázza Brüsszelt, az Egyesült Európát, nem is értem miért nem jelenti be a Hunxitet, itt ez a pártízezer ember örömmámorban úszna, ha meg még háború is lenne ellenük mindenki fegyvert követelne, hogy a vérében gázolhasson a belga autóbuszsofőröknek akik az adójukkal lélegeztetőgépen tartják a magyar építőipart) lassan elkezdem a rugalmas elszakadást, átfurakodok a tömegen, egész életemben szembementem az árral most sincs ez másképpen mindenki befelé jön egyedül én tartok kifelé. A Múzeum presszó előtt áll a rendőrség krémje, teliarany vállapok, két alezredes, meg egyéb nehéztisztek csatolt gyakorlóegyenruhás tiszthelyettes fullajtárokkal és titkárnőkülsejű telefonos tisztesekkel. Aztán megindulnak valahová a túloldalra a gallérmikrofonba beszélgető rangidős vezetésével. És lámcsak itt vannak  a huszárok is, akkor ez mégsem csak egy egyszerű politikai nagy gyűlés, hanem valami más is.

Régóta várakozhatnak, mert a legények orra igen kipirosodott a csípős hidegben, a régi korok embere alighanem edzettebb lehetett, nem is értem, hogy nem fagyott le télen a huszárok füle ebben a tökéletesen alkalmatlan csákóban. Engem is utolért a mindenkori öregek betegsége a "régen minden jobb vót szindróma", feltűnik a hosszú ideje tartó ácsorgás során menthetetlenül keletkező lócitromok bűze, nem tudom mit esznek manapság a lovak, de gyerekkoromban amikor még a Frangepán utcában lovaskocsik jártak és zabot ettek a lovak nem ilyen szag volt a kocsisudvarokban, szóval már a lószar se a régi. Nagynehezen átpéselem magam az Astoria felőli motozókapun befelé törekvő tömegen és metróval indulok tovább. Következő megnézendő helyszín a Városliget. Kíváncsi vagyok mit csinál a Momentum. Merthogy a Múzeum körúton ami feltűnt, a magas átlagéletkor. Megöregedtek a Fideszesek. Szóval nézzük meg mit csinálnak a fiatalok! Hát egyelőre semmit. Déltájban üres sátrak állnak csak a Vajdahunyad vár mögött, rettenetes hangtechnikát szerelnek, szóval itt este alighanem diszkó lesz, azzal engem a világból ki lehet űzni, meg addigra én már otthon leszek. Viszont kint vannak a Ligetvédők. Kezdetben azt hiszem a szakadt csövesek azok a nyomorúságos sátraikban, de nem így van. Felhívom a Kisembert, ő a ligetvédő csapat oszlopos tagja és épp kint is van, szórólapokat osztogat egy ifjú segítő leánykával, összetalálkozunk a Mezőgazdasági Múzeum előtt. Elmondja, hogy a csövesek rátelepedtek a mozgalmukra, mert itt lehet sátrazni, meg néha osztanak kaját a vegánok. Nehéz ügy ez, mert ugye elzavarni a szerencsétleneket nem lenne szép dolog, viszont azokat akiknek célja a Városliget megvédése az esztelen beépítés ellen, sokan ennek alapján azonosítják egy csomó szutyokban élővel, így befogott orral távol tartják magukat a témától. És mint az ábra bizonyítja még én is ezt gondoltam, pedig ők

https://www.facebook.com/ligetvedok

nem csövesek, hanem azon kevesek akik milliók helyett próbálják megvédeni azt  a kevés zöld területet ami még megmaradt. Aminek azért kell elvesznie, mert olyan intézményeket akarnak a fák helyére építeni, amik például ( ha már muszáj megépülniük, mert az ország keresztapájának kell a mostani helyük a budai várban) nyugodtan megépülhetnének máshol a városban, pl a korábbi kormány elképzelte új "kormányzati negyed" helyén, vagy a közeli Rákosrendező üres területén. Óbudán ebédelek a "Tiroli"-ban, mert ott mindig van szalontüdő. Ebéd után kilátogatok az Operához, ahol a nemzeti ünnep kapcsán az ellentüntetők gyülekeznek. Itt sincs kevés ember és itt is a többség "szépkorú", nagyon úgy tűnik a fiatalok lassacskán feladják az országot. Aki erős, aki tehetséges, akinek versenyképes tudása, nyelvismerete van, nem kínlódik a ballaszttal. Ahogy nekem elegem volt a társasházban lakás "nyűgéből és nyilaiból" és kiszállva belőle hajóra költöztem, úgy ment el az országból félmillió aktívkorú és megy el naponta párszáz, hogy vissza legfeljebb látogatóba jöjjön, mert aki "kint" egzisztenciát teremtett, gyökeret eresztett, nem fog többé hazajönni. Ami más az Opera előtt gyülekezők közt mint a Múzeumkörúton, hogy bár itt s ugyanaz a rendőrségi vezérkar végzi a biztosítást( megismerem a magas "alest", sőt úgy látszik ő a specialista, mert már tavaly a tanártüntetésen is őt láttam vezényelni) itt nincs kordon, mellettem áll Iványi Gábor, kicsit arrébb Fodor Gábor beszélget Majtényi Lászlóval, amott meg Molnár Gyulát látom és egyetlen szekus sincs, pláne meg a kutyát se izgatja van e bárkinél is szúró-vágó eszköz. És hát az is más, hogy bár itt is van sok ember de a fele se mint a Múzeumkörúton. Szóval aki azt hiszi, hogy ez a város nem szőröstül bőröstül a Fideszé az téved, az ország pedig ebben a vonatkozásban, még elvetemültebb hívő. Elfáradtam a sok mászkálásban, az ellentüntetők (mint megtudom egy BKV koordinátortól akit rendőrtizedes lányka fülén telefonnal őriz) egy Andrássy, Nagymező, Bajcsy, Alkotmány utca sétára készülnek, ez már sok nekem, hazaindulok, ennyi élmény elég mára. Még épp elcsípem a 16:35-ös HÉV-et, alighogy leülök, már indul is. Azt hiszem ezennel leveszem a kezem Budapestről is.

Miután több napos munkával megfosztottam ágaitól a halálra ítélt almafát.

Ma kidöntöttem a törzset is.
Ahogy a favágóiskolában tanítják, ékalakú kivágás a tervezett döntés irányába,

majd vágás a túloldalról. Sajnos sikerült tönkretennem a fűrész láncát is, bármennyire is odafigyeltem, sikerült belefűrészelnem egy betongöbbe, amivel egy odút korábban befoltoztak és mélyebbre ment a betontömés mint sejtettem. Kireszeltem a fogakat, de nem az igazi, ágakhoz jó, de vastag törzshöz új láncot kell vegyek a gépre.

Viszont megnyugodtam abban a vonatkozásban, hogy nem ítéltem meg rosszul a fa állapotát, mert volt egy olyan érzésem, hogy esetleg mégse kellett volna megölni szegényt, nos a törzset a felfűrészelés után amikor  az első elágazásnál kettéhasítottam, így nézett ki a belseje. Egyik fele,Másik fele.

A fő ágak meg vagy hasonlóan néztek ki belülről, vagy nyomkodhatóan pudvás volt a gesztjük. Egyedül a mellékágak tűntek egészségesnek, kérdés ez a törzs meddig tudta volna életben tartani őket, miközben a fától pár méterre lévő Balabán csatorna folyamatosan megteremti a nedves körülményeket a gombafertőzésre. Nem sokat értek a kertészethez, de én még nem hallottam almafáról ami a nádasban élt volna. Valószínűleg az alma nem mocsári növény. A mogyoróbokrok amik viszont rányomultak erre az almafára ( a szálvesszők egybefonódtak a lombkoronával)  prímán érzik magukat náddal körbenőve. Érdekes szimbiózis.

Alábecsültem ezt(is) a fanyűvést, még mindig nem másztam ki a kertészkedésből. Némi tépelődés után úgy döntöttem az egyik almafát ami a Balabán csatorna partján teljesen összenőtt egy elburjánzott mogyoróbokorral, kivágom. Ott a nedves környezetben eleve  rettenetesen gombafertőzött, öreg és amikor az első vastag ágát levágtam, belülről egészen szivacsos, rugalmasan nyomogatható pudvás volt a szerkezete, a termése se igazán volt finom, szóval elkezdtem lebontani. Lassú munka, az nem úgy van, hogy kidönti az ember és kész, le kell vágni egy vastag ágat, aztán feldarabolni, idáig láncfűrész, aztán machetával apróra a vastagját, arról a vékonyát metszőollóval egyenes szálakra vágni, ledarálni az aprítógéppel, a leollózott legvékonyabbak mennek a tábortűzbe. Amikor elfogyott, vissza a fához a fűrésszel és újabb vastag ágat levágni. Ebből a fából még hátra van két ág meg a törzs. Két napja Fábián Sanyi szomszéd lepermetezte azokat amiket már megrendszabályoztam, egy szilva, egy meggy, két almafa, neki van gépe hozzá, így barátian kisegített, mert amúgy aztán végképp nem érné meg ezekre a bizonytalan jövőjű fákra beruházni még egy permetezőgépet is. Szerencsére csak tegnap esett az eső, volt ideje rászáradni a permetlének a fákra. Kicsit vizenyős idő van, ma is ijesztgettek a felhők, de azért tudtam kint dolgozni.

Ha már alma, Sz itt épp azt  eszik de csak azt hajlandó megenni amit J előtte leharapott, ha csak úgy levág neki egy szeletet, akkor azt kiköpi és otthagyja.

Beindult a tavasz, kibújtak a hóvirágok (megírom)

a krókuszokés itt a legfontosabb a téltemető (hóvirággal vegyesen) szóval valóban temethetjük a telet, aminek épp itt az ideje, kb 3 hétre való tűzifánk van már csak.

Mos értem meg igazán a Bálint Gyuri bácsit a nemzet kertészét, amikor azt mondta a mezőgazdaságnak csak négy ellensége van, a tavasz , a nyár, az ősz meg a tél. Pár napja még belém fagyott a lélek azért nem volt ingerenciám a gyümölcsfákat metszeni, mostmeg már mindjárt késő lesz, duzzadnak a rügyek, indul a nedvkeringés. Mert ha még csak olyan titul-nagyjábul metszegetés lenne néhány vékony, tavaly óta nőtt ágacska, akkor hagyján, de ahogy múltkortájt nyafogtam ezek a több évtizede metszést nem látott fák rettenetesen elvadultak. Mutatok egy almafát ahogy kinézett tavaly.

Két napi munkába telt amíg ilyenre kaszaboltam. Persze ehhez nincs kapcsolási rajzom, érteni semmit nem értek hozzá, az Interneten kértem tanácsot egy erre szakosodott fórumon egy szakértőtől, ő azt írta, első lépcsőben levágni mindent ami felfelé nő közel függőlegesen, eszerint jártam el.

Mondjuk kicsit zavaró a háttérben a Balabán csatorna partján álló megnemmondom milyen fa, de ennyi gally jött le róla

ma egész délelőtt aprítottam láncfűrésszel, machetával, kézi ollóval, a 4 cm-nél vastagabbakat tüzelőnek ( ez volt három talicskára való), a vékonyabbakat meg az aprítógéppel felszecskáztam a komposztálóba. A nagyon ágasbogas vékonyabbak, amiket nem lehet betuszkolni a szecskázóba, kerülnek csak a tűzrakóhelyre

ha valamelyest megszárad, csak akkor gyújtok majd alá, hogy ne nagy füsttel égjen, meg akkor is csak ha nincs semmi szél, mert a guta üt meg amikor leszabadul a csőcselék a kiskertekbe és éget mindent azon frissiben, beterítve fojtó füsttel mindent ami leeben van tőle. Sajnos a délre tőlünk második szomszéd is ilyen piromániás, képes a csuromvíz faleveleket is nekiállni égetni, amikor nagyon udvariasan megkérdeztem miért teszi ezt velünk, azt mondta, értsem meg ő képtelen elviselni a rendetlenséget, még az a szerencse, hogy az uralkodó szélirány szerint tőle luvba vagyunk, szóval csak akkor bosszantó ha déli szélnél csinálja. Egy meggyfával, egy szilvafával és egy almafával vagyok meg, még két almafa van hátra, na meg rengeteg kúszó borostyán mindenfelé amit ugyancsak muszáj megrendszabályozni, mert már a létünket fenyegetik, a házra is rátámadtak. Bevallom ez az a munka amit nem szeretek csinálni, nem érzem az alkotás jellegét, mert ezek az átkok alig várják, hogy abbahagyjam, máris újabb terveket szőnek, hogy tudnának mégis felülkerekedni a korral fogyatkozó erőmön....

És megtörtént. Csütörtökön még jég fedte a víznek legalább a felét, de péntekre feltámadt a szél és délutánra egy tenyérnyi se maradt belőle. Úgy elolvadt mintha sose lett volna. Amapola meg mára mint Afrodité a habokból, kikelt az iszapágyból és vidáman úszik.

Ott távolban egy gácsér az erősek közül akik átvészelték a kemény telet.

Nem is tudom hogy találtak táplálékot, mikor vastagon befagyott a víz, de mindössze három madarat láttam jégbefagyva amikor korcsolyáztunk, azok is gondolom inkább betegség, öregség miatt pusztultak el. A természet nem pazarol, két nap múlva ami kiállt belőlük a jégből már felfalta valami, tán róka, vagy ragadozómadár. Mindenesetre nem látszik, hogy megfogyatkoztak volna a madarak, Sz amikor reggel kiszaladt egy stégre egy egész csapat tőkésréce spriccelt ki a stég alól nagy méltatlankodva, J meg lelkendezve mesélte délután, hogy miközben a kertben matatott a növényeken 11 hattyú húzott el a feje felett nagy suhogással. Még az is lehet, hogy télre elköltöztek valahová és most tértek vissza.

A szembeparton kikötött hajók körül már nem kell szivattyúval cirkuláltatni a vizet, hogy ne fagyjanak be, ők így oldották meg a védelmet amit én meg a nádtöméssel, a szivattyú is jó, csak az villanyszámával jár.

A többit holnap.

Amapola kiszabadult jégbörtönéből.

Körben elolvadt a vastag jégpáncél, a nádkötegek amik a hajót védték a jég nyomása ellen, szabadon úsznak

csak a még egyre szivacsosabb, egyre vékonyodó jégtakaró tartja egybe őket.  A hajó ugyan még szilárdan áll a kieljén az iszapban, de tegnap óta is emelkedett a vízszint vagy 5-6 cm-t és ahogy nézem a hidrológiai előjelzést, odakint a nagy-Dunán az elkövetkező két napra 2 m emelkedést prognosztizálnak, ha ide is jut belőle egy fél méter azaz megindul az energiatermelés a Kvassay zsilip erőművében, a hét végére szabadon úszik a hajó.

Nem tudom hogy van ez, de a mínusz 15-ben nem fáztam úgy mint ma reggel a nulla fokban. Minden nyirkos, köd van, a hideg meg bemászik a gallér alá és végigkúszik az ember hátán, a kezem kesztyűben is majd lefagyott reggel amikor Sz-el a rituális sétát tettük a Dunaparton. Ő persze röhög az egészen, rohangászik a levágott nádon, jégen, pedig már olvad én rá se merek menni, de őt még megbírja, kezdek aggódni, ha majd annyira elvékonyodik, hogy beszakad alatta, mi a fenét csinálok. Sajnos ahol azelőtt szaladgált, a szántóföld veszélyes, hír jött, hogy rókacsapdákat raktak ki az átok vadászok, ami agyoncsapja ami ráharap a csalira. Márpedig ez mindent felzabál, ami csak büdös hal, rothadó hús, kukacos cupák, az neki csemege és hiába próbálom tiltani, halál pontosan tudja, hogy nem szabad, ha felszed valamit elszalad vele és közbe gyorsan igyekszik befalni, nehogy elvegyem tőle. Még tavaly volt, hogy az esti sétánál talált valami nagyobb darab csontot és rohant vele mint a szél, na mondom mindjárt otthon vagyunk, a kapun nem tudsz bemenni ott elkaplak. De ezt ő is végiggondolhatta, ezért amit máskor sose csinált, besurrant a szomszéd kerítésrácsai közt és hátulról jött haza a kertek alján, kicselezve engem. Mire összetalálkoztunk a ház ajtajában már vagy megette, vagy eldugta és ott várt, igaz bűntudatos pofával. A fene gondolna egy állatról ilyen kifejezetten kognitív intelligenciát. Mert ha csak elszalad vele és csak azután jön haza amikor már megette, az egy logikus megoldás, de ő azt is végiggondolta, hogy neki velem együtt kell hazajönni a regula szerint, tehát megtalálta az egyetlen, a saját szempontját is kielégítő megoldást. Persze letoltam érte és ő pontosan tudta is, hogy mért korholom, de igazából nem voltam képes haragudni rá, pláne elfenekelni, egyrészt mert még kölyök, természetes, hogy kajla, másrészt vannak viselkedésformák amiken nem lehet változtatni egy állatnál, amik az ő szempontjából logikusak és ha az ember túl következetes ezek átprogramozásában, máshol lesz baj a jószág viselkedésével. Például van a sarkon egy ház ahol van két kutya, akikkel utálják egymást. A furcsa az, hogy az én kutyám olyan barátságos jószág, hogy mindenkinek hízeleg, ha más kutyát lát rohan oda barátkozni, de ezzel a kettővel szörnyű acsarkodást művelnek, ahányszor csak arra megyünk. Azt is tudja, hogy nem szabad, hogy erősen tiltom és annyira haragszom, hogy kijár egy suhintás a fenekére a vesszővel  érte, de ezt bekalkulálja, úgy látszik egy kiadós anyázás az ellenségekkel neki megéri. A környékbeli kutyák közül még kettővel van így, állandóan beszólnak egymásnak a kerítésen át, más kutyákkal boldogan barátkozik. Tisztára mint az emberek.

Szóval fázom. Ma délelőtt megint belevágtam a gyümölcsfákba, a szó szoros fűrészes értelmében, ebédre még a nap is elkezdett tápászkodni, de mire felébredtem az ebéd utáni alvásból, már el is tűnt. Ráadásul kedvem se volt folytatni olyan fáradt voltam a délelőtti svédtornától. Emlékszem gyerekkoromban is arról panaszkodtak mindig az öregek hogy fáznak és fáradtak... lehet, hogy én is? Mindenesetre azzal vígasztalom magam, hogy  a kertészkedés jelen esetben nem az a növénybuzerálós pepecselés, inkább a favágók tevékenységére hajaz, tán nálam fiatalabb is elfáradna tőle pár óra után

Idő pocsék. Előrehoztam a naplóírást estéről délelőttre, este majd korábban gyújtok be a hajón és akkor fogok zenélni. (már ha azt a kívülálló számára idegtépő skálázást és ismétlődő nekifutásokat a dallamrészleteknek annak lehet nevezni) Szóval semmi külső tevékenységhez nem érzek ingerenciát. Viszont valakinek megígértem a 444-en, hogy elmesélek egy régi történetet a német építésű magyar tengerjáró hajókról, hátha mást is érdekel. 

Előrebocsájtom, a történetet nekem is csak mesélték, de biztos nem nélkülözi a valóságalapot. A második világháború után Németországot a győztesek (nem okulva az első világháború utáni hasonló hiábavalóságokon), mindenféle korlátozásokkal sújtották, abban a reményben, hogy örökre képesek lesznek megakadályozni egy tehetséges és szorgalmas népet abban, hogy hadi potenciállal rendelkezzen. Ez a kereskedelmi célra épülő hajókra vonatkozóan olyan korlátozásban jelentkezett, hogy a feltételezett katonai célokra való felhasználhatatlanság érdekében azoknak sem kettős fenékkel, sem vízmentes válaszfalakkal nem szabadott rendelkezniük. Az ilyen hajót ugye gyakorlatilag egyetlen, a vízvonal alatt érő lövéssel el lehet süllyeszteni. Bizonyára nagyon okosak voltak azok a jogászok ( mint mindig minden jogász aki csak papíron működő szabályokat fogalmaz jogszabályba, miközben ezeket a sorokat írtam, csengetett a postás kislány és bírósági határozatot hozott, miszerint  elítélték azokat akik az autómat, a lányomtól 2014-ben ellopták, sok oldal bullshit, a vége ami nekem az érdekes, megítéltek 100 000 Ft-ot amit a tettesnek ki kellene fizetnie nekem, csak azt találjam ki hogy hajtom be rajta amikor már a tárgyalásra is a sittről vezették elő korábbi bűncselekményekért őket és ez lett volna a vételár amiért a lányom árulta és ezt nem volt hajlandó kifizetni, inkább elvitte kipróbálni és eladta a MÉH-ben, ennyit az autókról meg a jogról), csak ez pl azzal járt, hogy egy ilyen hajó a Viscayán néhány perc alatt süllyedt el amikor zátonyra futott, ezért valamennyi tengerész  békeidőben vízbefúlt, ami arra a teljesen szokatlan dologra világított rá, hogy ha a világ két legértelmesebb emberfajtája a politikus, meg a jogász együtt kitalál valamit akkor az lehet hogy mégse lesz a tökéletesség kvintesszenciája. Ennek nyomán feloldották ezt a németekre vonatkozó korlátozást és immáron építhettek biztonságos hajókat. Természetesen ezeket az életveszélyes hajókat a németek azonnal kiselejtezték és eladták ócskavasnak, na ki vett meg hármat belőlük? Úgyvan Magyarország! Nálunk ugye akkoriban a legfőbb érték az ember volt, kerül amibe kerül, csak olcsó legyen. Merthogy nagyon kellettek a hajók, az arab-izraeli háborúban a mi helyünk az arabok mellett volt, tömegével ment a baráti segítség hadianyag formájában a jugoszláviai Ploce (később Kardeljevo) kikötőből és ehhez minél több hajóra volt szükség, szóval így lett a korábbi életveszélyes német vasárúból a Mahart tengerjáró flotta három új büszkesége a  Duna, a Tisza és a Rába. A történethez még érdekes adalék, hogy soha olyan rekordbevételt nem produkált a magyar tengerhajózás mint akkor. Mert ugye a hadiárú értékes rakomány, ezért a fuvardíj magas, ráadásul nem kellett messzire vinni, csak a Földközi tenger egyik oldaláról a másikra, visszafelé üresen ment a hajó, majd gyorsan megpakolták és ment is vissza. NADENEMÚGYVANAZ!! Tervgazdálkodás volt elvtársak!! A tervet pedig teljesíteni kell, ha törik, ha szakad. Volt egy olyan bűvös szám, hogy "árútonnakilométer". Na erre nem volt jó a hadiszállítás. Merthogy a "zöldárú" ( mi csak úgy hívtuk "bőrlukasztó") nem csak dögnehéz ágyúgolyó, ha beraknak egy tucat légvédelmi ágyút tele vele a hajó, de nincs nagy súlya, ráadásul visszafelé semmit nem visz, szóval a tonna kevés a kilométerhez képest, hiába az óriási bevétel, a hatalmas profit, az összes vezető prémiuma ugrott ami az árútonnakilométerhez volt kötve, de még le is lettek baszva, hogy a MÁV, TEFU, meg mittudomén milyen cégek azok bezzeg tudták teljesíteni (igaz, hogy veszteséges volt mind mint az eszkimóknál a fridzsiderbiznisz), micsoda disznóság ez elvtársak? Akkor született a megoldás, hogy egy hajót meg kell rakni vasérccel az jó nehéz és körbe körbe menni vele a tengeren, az csinálja az árútonnakilométert, az üzlet meg le van szarva. Hát ennyi volt a mese mára.

Nem lustultam el, már ami a naplóírást illeti, de nem igazán történik semmi. Nagy munkába fogtam, amihez ráadásul semmit nem értek, de az időjárás miatt leálltam vele. Arról van szó, hogy a kertben rettenetesen elhanyagolt gyümölcsfák vannak. Alma, meggy, szilva, mindmegannyi égnekindult sűrű söprűlombozat. Ráadásul a tavalyi nedves nyár miatt minden súlyosan gombafertőzött. J győzköd, hogy vágjam ki az összeset tőből és szinte biztos, hogy neki van igaza mert. 1. Nem értek a kertészkedéshez, ez is egy szakma, amit persze meg lehet tanulni, de mivel nem hobbim, csak nyűgnek érzem pillanatnyilag ( tudom ha kertész olvassa e sorokat megvetően fog rám gondolnia). 2. Nagy munka, ez nem kéziollóval való metszegetés, a lombkoronát láncfűrésszel kell létrán imbolyogva ritkítani, becsülettel nekifogtam, de nem vidámodtam meg tőle. 3. Ha mindent megcsinálok, ha valahogy lekezelem a szükséges kencével a rengeteg sebet amit a fákon ejtettem, ha a megfelelő gombaölő szerekkel a megfelelő időben és gyakorisággal lepermetezem a fákat ( amihez persze előbb vennem kell egy valamilyen permetező eszközt amivel 3 m magasra fel tudok spriccelni), elköltök minderre annyi pénzt ami ha mázlim van és a fák elkezdenek teremni, adnak annyi gyümölcsöt ami úgy 10 év alatt behozza a ráfordításokat, Persze nagyrésze ránkrohad, mert 200 kiló almát nem tudunk megenni. Ami nekünk kell gyümölcs azt megvesszük a piacon, olyat amit akarunk és annyit amennyit megeszünk, egész biztos, hogy nem  gazdaságos a gyümölcstermesztés ilyen szinten. Viszont egyszerűen sajnálom a fákat. Az időjárás adott pár napot a végleges döntésre, három napja abbahagytam a lombritkítást, mert  odafagy a kezem a szerszámokhoz. Viszont idebent harmonikázáshoz az idő pont alkalmas, már  az ínhüvelygyulladás határára harmonikáztam magam, Á az idomárom amikor már azt hittem majdnem megvagyok a Schneewalzerrel, telerakta a basszuskíséretet egy rakás új akkorddal, mert szerinte túl sivár az "umpappa", na ezzel szenvedek most, de miután ez a fáradozás sokkal gazdaságtalanabb mint a kertészkedés, perverz módon ezt élvezem.

Csúnya idő van. Nem tudom hogy van ez, de +3°-ban jobban fáztam reggel kutyázás közben, mint egy hete -10-ben. Sár, dagonya, tócsák mindenfele, időnként megered az eső, nap sehol olyan igazi "takonyhúzó" idő van már második napja. Ha Sz, ez az energiabomba nem húzna kifelé, ki se dugnám az orrom a házból, vagy a hajóból. De ő kíméletlen, tegnap szakadó esőben volt muszáj megtenni vele  körsétát, gumicsizmában ernyővel vonultam, elemlámpa, láthatósági mellény, ő elől megy villogó piros LED-es nyakörvvel,  mellettem (előttem, utánam, mikor hogy) a macska, mert mindketten ott ülnek este már 9 óra felé tűkön az ajtóban és egyszerűen MUSZÁJ velük elindulni kefelé akármilyen idő is van. Megtesszük a szokásos kört, utána mindenki nyugovóra tér. Most, hogy már nincs olyan hideg Sz nem alszik bent a kályha előtt, hanem ellenkezés nélkül bevonul a házába a tornácon, C rendszerint kiköveteli, hogy J ágyazzon meg (igen ott ül szemrehányó tekintettel, vagy járkál le-föl esetleg mérgesen nyávog), addig nem hajlandó elnyugodni, de ha meg van vetve az ágy akkor odafekszik J lábához és alszik reggelig.

Most, hogy a napjaim főleg harmonikázással telnek, nagyjából kész vagyok a második számommal a Schneewalzerrel, ennek úgy tűnik az az ára, hogy az elsőt elfelejtettem, ma próbáltam a La Partidát, ami már szinte tökéletesen ment egy hónapja, de most alig ment. Amikor meg belejöttem, a keringő ment rosszul. Úgy látszik egyszerre csak egy számra képes a tudományom. Említettem, hogy a hajó, majd építkezésblogból öregedésblog lett, itt láthatjátok előre a sorsotok, nos egyre többet kopogtat a halál. J jött be délután, hogy Pannika (J volt kolléganője és barátunk), mamája ment el örökre, én nem is ismertem, de elszomorodtam, ettől kezdve csak gyászinduló ritmusban játszom a walzert. Aztán ha az ember már kezd hozzászokni, hogy meghalnak körötte, egyszerre csak azt veszi észre, hogy ő se él már. Szóval nemcsak az időjárás szomorú.

Hogy azért ne legyen a vége ennyire szomorú, ha már Schneewalzer akkor legyen most ez 

https://www.youtube.com/watch?v=foNN_joQ3LA

Tönkrement a jég. Egészen pontosan áll rajta a víz, egész éjjel esett az ónos eső. Korcsolyázni csak az utcán korcsolya nélkül, járkálni kész életveszély. J tegnap a szokásos pesti túrán volt szülőpátyolgatás ügyben, az esti busszal jött haza. A busz eleve lépésben tudott csak jönni olyan volt az út, aztán haza a megállótól még van majd 1,5 km gyalog. Ezt szegény majd egy órát tartott amíg megtette, de amikor le kellett jönnie az aszfaltozott útról a murvásra az már nem működött. Amikor balra kanyarodandó felért az az út közepére a bogárhát tetejére jobb oldaláról, ahol addig  a kerítéseken végigtapogatódzva jött végig, egyszerűen leszánkázott a bal oldalra, ott megkapaszkodott a villanyoszlopba és se té se tova, ott már nincs kerítés. Felhívott, hogy mi legyen, beöltöztem és felhúztam egy zoknit a bakancsom orrára, azzal kimentem elé és egymásba karolva hazatipegtünk. Olyan izomláza lett a svédtornától, hogy ma egész délelőtt csak jajgatott. Én se úsztam meg a csúszós időt, ma ebéd utáni alvásból J ébresztett, hogy baj van, barátaink két autója összecsúszott, összeakadtak, menjünk segíteni. Na gyorsan öltöztem és magamhoz vettem egy duplacsigasoros kötelet, de kicsit még a félbeszakított álomból kótyagosan túl bátran lépkedem, mindkét lábam kicsúszott előre a kulékaviccsal ( szóval apró hepehupák vizes jéggel borítva) ledöngölt utcán és hanyatt estem. Aránylag jól tompítottam reflexből, de a fejem a jellegzetes ostorcsapással nagyot koppant a fagyott kavicsokon, akkorát, hogy mindenki megijedt, még én is. Chichester könyvéből tanultam, hogy ha az ember elesik, leesik valahonnan, nem szabad gyorsan felkelni, hanem én csak úgy hívom, előbb "össze kell rakja " magát, még akkor is, ha a körbenállók nagy igyekezetükben azonnal talpra akarják rángatni. Szóval kicsit feküdtem annak ellenére, hogy tócsa volt alattam (nem én csináltam) és a fejem is sajgott, aztán feltápászkodtam J segítségével. És semmi bajom nem lett, ez kb két órája volt, a koponyám bal hátsó részén, ahogy esés közben reflexből alighanem kifordultam  lett egy púp, de még csak nem is fáj, hacsak nem nyomkodom. Ja, mire odaértünk nélkülünk is sikerült szétakasztani az autókat, szóval csak elesni keltem ki az ágyból.

 Csípős az idő, nap meg nem volt ma sehol. Délelőtt kimentem korcsolyázni, de egy jó óra múlva megelégeltem a sportolást. A gyenge szél mely zúzmarából rajzolt állandóan változó hullámzó mintákat a jégre, eleinte fel sem tűnt, de amikor elbarangoltam az Angyali sziget túloldalára és visszafelé széllel szemben kellett korcsolyázzam vagy tíz percet, azon vettem észre magam, hogy annyira fázik az arcom, hogy szinte már elviselhetetlenül fáj. Úgy hogy abbahagytam és szégyenszemre bevonultam a házba. Pedig ki kell használni a lehetőséget, mert ahogy nézem az időjárás előjelzést, egy hétig biztos tán még a jég, aztán jön a felmelegedés. Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert ugyanilyen aggódva nézem az erős hidegben sebesen fogyó tűzifát, vajh kitart e tavaszig. Én azért a jó oldalát igyekszem nézni mindennek, ha jön a felmelegedés kitart a tüzelő, ha nem jön a meleg, kitart a korcsolyázás. Az imént voltam begyújtani a hajón, jó meleg volt a szalonban, +2,8°, egy óra múlva tán felmelegszik annyira, hogy kimehetek gyakorolni a harmonikával, további egy óra gyakorlás alatt meg annyira hogy lehet zuhanyozni és ágybabújni. Felemeltem a napi gyakorlást 3 órára, egy óra reggel a hajón, egy óra napközben a házban, egy óra lefekvés előtt a hajón. Egy óránál többet nem nagyon bírok egyhuzamban (bár tegnap lefekvés előtt majdnem két órát nyúztam a hangszert ), mert fejben elfáradok, minél jobban erőltetem annál többet hibázok, ráadásul a jobb kézfejem a merev ujjtartástól begörcsöl.         

Dacolva a szmogveszéllyel, tegnap felutaztam Budapestre. Van abban valami pikánsan szokatlan, hogy az ember csak úgy lemászik a fürdőlétrán a stégről a jégre és átsétál a túlpartra a HÉV végállomáshoz. Utálok a nagyvárosba menni, még akkor is ha nincs éppen büdös (amúgy cseppet sem volt jobban, vagy kevésbé büdös az én orromnak, mint  szmogriadó mentes napokon, az itteni jó levegő után engem Budapest mindig nyomaszt és nemcsak a levegőjével) Szóval azért mentem, mert muszáj volt hogy aláírjam (mint de jure pesti lakos) a Momentum Mozgalom olimpiai népszavazást kikényszeríteni akaró listáját. Ha a kormánypárti fanatikusok annyira hisznek egy budapesti olimpia megrendezhetőségében, valamint a demokráciában, mint azt gyakorta bizonygatják, akkor nekik is alá kellene írniuk, mert ugye akkor úgyis a megrendezés mellett voksol majd a többség. De ha megpróbálják még a népszavazást is akadályozni,az csak azt mutatja, hogy ugyanolyan fanatikus bolsevikok mint '47-ben a kékcédulás kommunista fényes szeles ifjak. Bár ha meggondolom rosszabbak mert míg amazok lelkes, a háború és az azt megelőző nyomor megcsömörlötte fiatalok voltak, emezek inkább a szolgaságba és kiszolgáltatottságba beletört, amúgy tapasztaltabbnak lenni köteles öregek. Mégis legfőbb ellenségük a szabadság (liberalizmus) és a civil kezdeményezések.

Azt gondoltam volna, hogy vége a kemény télnek, mert tegnap, tegnapelőtt már nulla fok körüli nappali és -3-4° fok körüli éjszakák voltak, de ma éjszakára visszajött a hideg, már este is látszott, hogy  hideg lesz az éjszaka. Sz-nek meg is engedtem, hogy ismét bent aludjon a cserépkályha előtt a nappaliban, ott karikába gömbölyödve csendben tölti az éjszakát, bár J a múlt héten panaszkodott, hogy felébredt rá, amikor a kutya álmában vakkantgatott, de olyan mélyen aludt, hogy még arra sem ébredt fel, hogy J megsimogatta. Ma reggel  -7°-ra ébredtem és dél elmúlt, de még mindig nem sütött ki a nap, alighanem ma már nem is fog, szürke köd borít mindent, a túlpart is alig látszik.

Új számot gyakorlok, elsőre egész jól haladtam vele, egy hét alatt megvolt a jobbkezes szóló egy szólamban és a balkezes basszus , de a szerdai órán Á az idomárom látva, hogy milyen jól haladok, feladta leckének a második szólamot is, ami azt jelenti, hogy a jobb kéz többnyire két (néha három) hangot játszik, na ezzel vért izzadok.

Amúgy ha kész leszek vele, kb így kéne szólnia. Hát ez még jócskán arrébb van.

https://www.youtube.com/watch?v=Y3G4VdNjtpg

(az ember elképzeli hozzá a bőrgatyás labancokat ahogy keringőznek)

Nézem az esti híradóban, hogy Budapesten szmogveszély van, a várost a felvételeken nem lehetett látni a hegytetőkről, mert ködben úszott minden. A régi autóknak le is kell majd állni. Megintcsak úgy érzem magunkat, mint akiket az Isten a tenyerére emelt, mert itt korcsolyás közben inkább attól kellett tartanunk, hogy leég az orrunk, olyan hévvel sütött a nap ma is. Remek ez a téli vakáció, jobb nem is lehetne.

Második nap az olaszországi autóbusz tragédiával kezd a híradó. Szörnyű belegondolni, mit érezhetnek azok az emberek akiknek a gyermekei borzalmas tűzhalált haltak az autópályán. Egész elszomorodtam, pedig nekünk a mai nap is tökéletesre sikeredett, de már nem tudok neki igazán örülni. Egy hajszál választja el a felhőtlen örömöt a tragédiától. 

Ma van a Magyar Kultúra Napja. Nem bánnám, ha ez nemcsak egy kipipálandó nap lenne a többi "valaminek a napja" közt, a szokásos módon üresen kongva tartalmat nélkülözve. Sajnos akár a napja akár a nemnapja, mindennapi jelenség az elkultúrálatlanosodás, az emberek egyre bunkóbbak.

Akinek stégje van az RSD-n, nem árt ha gondol a jég okozta kár lehetőségére, az ember nem is gondolná miket tud csinálni még itt állóvízben is, pl mindent leszakít ami a vízbe lóg, ahogy folyamatosan csökken a víz-, akarom mondani jégszint. Láttam olyan stéget amit a hozzá rögzített, a 20 cm-nél is vastagabb jégbe fagyott fürdőlétra karikára görbített. Az amúgy erősnek megszokott 60 X 60 -as szögvas keretet lehúzza, a 100 mm átmérőjű csőoszlopok kidőlnek. Félelmetes erők működnek hangtalanul és szinte észrevehetetlenül.

Hát azért így nehéz korcsolyázni. C megtámadta a  lábamat.

Nem szereti a szokatlan dolgokat. Ahogy a harmonikázást is helytelenítette és a hangszeren állt bosszút. Tegnap megint idebent a házban játszottam, belémkötni nem mert, de hogy azért valamit törlesszen, kifelé menet ráhúzott egyet a kályha előtt alvó mit sem sejtő kutyára.

J-t is megtámadta.

Nagyokat harapott a kesztyűbe.

De ráfázott. J a kapálódzás ellenére elvitte egy körre. Ezért aztán bosszúból kifelé ment a jégről belémharapott. Neki mindegy, csak valakin muszáj törleszteni.

Errefelé már csak ilyen az élet.

Javul, javul....de a koszorúzás még nem megy. Ha kitart a jég még mondjuk két hetet akkor talán. Bár az se nagy baj, gondolom most, ha már nem fogok megtanulni ebben az életemben igazán jól korcsolyázni. Nem a cél a fontos, hanem az út. Nem feladni, próbálkozni. "Az ember célja a küzdés maga." (ha jól emlékszem,Tragédia 13. szín)

Amúgy van bennem veszélyérzet, ebben a korban állítólag már könnyebben törnek a csontok és nehezebben forrnak össze. Emlékszem nagyon régen egyszer lementünk korcsolyázni Balatonakarattyára a B A barátomék házához. A papája akkor lehetett olyan idős mint most én, de lehet, sőt valószínű, hogy fiatalabb, ez egy kb 40 éves történet. Sportos bácsi volt és látszott, hogy nagyon tud korcsolyázni. Csak úgy kirobbant a jégre, száguldozott, cikázott, ha jól emlékszem még kurjantott is párat az élvezettől, majd belekezdett egy hátrafelé koszorúba, bízva a régi rutinban. Ezt nem kellett volna tennie, hatalmasat esett hanyatt, akkorát koppant a feje a jégen, hogy még most is beleborzongok. Neki ennyi volt a korcsolyázás aznapra, de azt hiszem a maradék életére is. Szóval igyekszem nem nagyot "tanyázni" az idei szezonban csak egyet estem a múlt héten, az három napig fájt, M1 rosszabbul járt, lehet neki idénre elment a kedve. J viszont egyre bátrabb, a vicc az, hogy mindnyájunk közül ő tud a legjobban korcsolyázni, csak nehezen lendül bele, kicsit gyáva a drágám, de ma délután már egyedül is kiment amíg én aludtam és elmondása szerint nagyon élvezte. Muszáj öt noszogatni, mert magától hajlamos elöregasszonyosodni. 

Rámijesztett Krisztike, a Nelli kutya gazdája, azt mondta, hogy beszélt egy környékbeli vadásszal, aki figyelmeztette, hogy óvatosan a kutyázással, mert kint vannak a rókacsapdák amerre a kutyákat szoktuk rohangászni hagyni a szántóföldön, ligeterdőben, ezért nem mentünk reggel Sz-el arra, helyette átsétáltunk a jégen az Angyali szigetre, meglátogattuk régi tengerészkollégámat Németh Sanyit, aki ott lakik. Furcsa dolog ugyanott sétálni, ahol nyáron meg vitorlázunk.

8:40 Szolgálati közlemény: Megjavult a jég. Ami ráesett tegnap, tegnapelőtt hó az elolvadt, este még kásás volt a teteje, de éjszaka szépen megfagyott, nem olyan tükör, mint egy hete volt, olyan kissé grízes, de lehet rajta korizni. Megfúrtam két helyen is, a 8 centis fúró nem érte át, szóval a vastagsága se csökkent a háromnapos olvadás során, talán még hízott is, legalábbis annyival ami hó ráolvadt, az éjjel többször is felébresztett a jég durrogása. Az idő is csodás, reggel a kutyával belegyalogoltunk a vörösben izzó napkorongba, miközben a hátunk mögött meg ezüstfénnyel csillogott a majdnem telihold. Szél semmi, -3 fokra ébredtem. Megyek is korizni.

11:13 És nemcsak péntek hanem 13.-a is. El is romlott a jég. Szakad az eső, +3°van ami pár centi hó esett az elmúlt két napban az latyakká lett a jég tetején, aztán ha holnaptól megint jönnek a mínuszok jót meg fog fagyni ezzel teljesen alkalmatlanná téve a korcsolyázásra. Szóval úgy tűnik nem fogok az idén megtanulni koszorúzni. De harmonikázni igen! Megyek is a hajóra gyakorolni, reggel begyújtottam azóta vagy kialudt a tűz ( jártam már így néha, tegnapelőtt este is 6 fokban kellett lefeküdjek), vagy finom meleg van.

Melegszik az idő. Már -11,7 fokra melegedett a reggeli külső hőmérséklet. A szél egészen gyenge, kifejezetten üdítő volt a reggeli séta a simogató napsütésben. tegnap nézem a TV-ben az időjárás jelentést, mondja, hogy Moszkvában -40°van. Szóval szegény Grigorij Sandrovicsnak egy kicsit jobban kell fűtenie mint nekünk itt a melegben. Megyek korcsolyázni. ( nem nagyon javul a stílusom... pedig tegnap még meg is köszörültem az eszközt, szóval nincs mire fogjam)

A mai nap a tegnapi másolata. Azért jól elfáradtam....nem könnyű ez a korcsolyázástanulás... és a bal csípőforgóm is sajog.....kemény ez a jég. Valahogy meg kéne élezni a korimat, mert nincs benne semmi holker és nem is túl éles, de ezért csak nem fogok felutazni Pestre! Azt hiszem csinálok a sikítóhoz valami szamárvezetőt. Megpróbáltam, kicsit okosodni a neten és azt mondja az irka, hogy (pláne ilyen kezdőnek) nem való a holker nélküli korcsolya, az csak a hokisoknak jó. Persze a "kezdő" az nálam elég érdekes dolog, ha úgy vesszük 60 éve korcsolyázom. Még a Gömb utcai Általános Fiúskolában kezdtem, amikor télen fellocsolták az udvart. Kurblis korcsolyám volt, olyan cipőtalpra felsatuzható, már nagyon modern, nem a kunkori orrú, hanem hegyes. Aztán nem korcsolyáztam vagy harmincvalahány évig, amikor a gyerekeim olyan nagycsoportos ovisok voltak (akkor még ingyen volt a víz) a zuglói társsasház melletti játszótér aszfaltozott "dühöngőjét" teljesen magánszorgalomból jégpályává alakítottam a ház és a környék gyerekei nagy örömére. ( sok melóm volt vele, mert amíg a többi szülő a TV-t nézte én minden este locsoltam, érdekes módon használni mindenki szerette, de csinálni alig volt segítségem), na hamár, akkor vettem egy használt csehszlovák hokikorit és én is csúsztam a srácokkal. Aztán megint eltelt egy bő évtized és néha ha a Balaton rendesen fagyott be akkor korcsolyáztam a Balatonudvari előtti jégterületen ( ha van "vízterület, földterület" akkor lehet jégterület is nem?), de ha mindent összerakok az elmúlt életemben mondjuk volt korcsolya a lábamon úgy kb 50 órát, szóval mostmár muszáj lesz sietnem, hogy menő koris legyek, mert nincs már rá további 60 évem.

Ma úgy volt, hogy lesz harmonikaóra, de SMS-ezett az Á, hogy nem ér rá, három tantárgyból lesz vizsgája a héten készülnie kell, nem ér rá órát tartani. Miután már reggel behoztam a hangszert a hajóról a házba a szállításhoz, vacsora után leültem idebent egy kicsit játszani. A macska zokon vette! Előbb csak rosszalló tekintettel nézett rám, aztán odajött és elkezdte a lábam harapdálni, majd miután erre nem reagáltam felágaskodott és a combomba harapott. Azért nem mer teljes erőből harapni a félelmetes fogaival, mert tudja, hogy azért pofon jár, inkább csak jelez így, ha kaját akar, vagy valami más kívánsága van és nem vagyunk hajlandóak tudomásul venni az akaratát. A magas hangokat különösen utálta, jobban mint a kutyát, mert miután továbbra se reagáltam, előbb odaült a kutya mellé, nekem háttal hogy megvetését jelezze, majd durcásan kivonult az előszoba legmesszebb lévő pontjára egy lábtörlőre összegömbölyödni. Miután letettem a hangszert a szófára és bejöttem ide naplót írni, J kacagva jött elmesélni, hogy a C visszasettenkedett, nagy óvatosan felágaskodott a harmonikához és alapos körültekintés után behúzott egyet a hangszernek, majd diadalmasan elvonult.

Egy kép tegnapról, most küldte K lányom.

9:10 Itt az idő! Mindenki jöjjön korcsolyázni! Legyengült a szél, hét ágról süt a nap, a jég meg mint az ablaküveg olyan sima. Igaz -17.1 fok volt odakint amikor felkeltem, de a tegnapi élénk szeles -13-hoz képest mégis szinte meleg van. Sz persze röhög az egész télen, gőzölgő spriccekkel jelöli a kórókat és önfeledten rohan a szimata után. Mindazonáltal amíg ilyen hideg van szabad neki bent aludnia a kályha előtti szokásos helyén a szőnyegen. Így is tudja mikor jövök be a hajóról,reggel már az előszobában várta, hogy kinyissam az ajtót.

9:42 Ajaj, ajaj. Azt hiszem a fejemre szakítottam a mennyezetet! :)) Szóval én nem foglalkoztam soha igazán a facebookkal, időnként valamit kiírt az alsó sarokba, de nem törődtem vele. Na ma mondom szét kéne kürtölni a hajónaplónál szélesebb körben, hogy milyen jó korcsolyázóidő van, nézem rettentő sok ilyen izé van, hogy ki mindenki akar a barátom lenni. Van közte ismerős, meg ismeretlen, hát ha ilyen kedvesek hogy gondolnak rám persze hogy bejelölöm őket. Erre elkezdtek ömleni a levelek! Mindenkitől elnézést, de nem fogok tudni válaszolni, most pl megyek korcsolyázni, akit érdekel mi van velem itt megtalál. 

1735 Hú, micsoda remek  nap volt! Elsőre a SP videója. 

https://www.youtube.com/watch?v=J9MQLRu11v8&feature=youtu.be

Egész nap koriztunk. Ha még gy hétig tartana ez az idő a végén meg is tanulnék. Jöttek a gyerekek is, majd lesz tőlük is kép ha elküldik. Addig ez van.

8:00 Keveset aludtam az éjjel. Állandóan felébresztett a jég durrogása, meg a hajó mellé tömködött nád, gyékény ropogása ahogy a hízó, tolakodó jég összeroppantotta a szálakban a légkamrákat. Ma végig fogom vágni ismét a léket a hajó mentén és újratömöm, csak még erőt gyűjtök, pontosabban melegszem idebent egy kicsit, mert kifagytam a reggeli kutyázásban. Bár a szél valamelyest csökkent, de nagyon hideg van, visszafelé sétálva szembe a széllel attól tartottam megfagy az arcom, időnként hátat fordítottam neki és dörzsölgettem a képemet kínomban, hogy visszatérjen belé az élet. Amikor éjjel felébredtem már kialudt a kályhában a tűz, de még 18° volt a hajóban, viszont a külső hőmérsékletet mutató műszer -14,5°-ot jelzett, reggelre 11,1°volt bent, kint már -13,5-re "melegedett" az idő. Begyújtottam a kályhába, mert nem akarom, hogy bent nulla fok alá menjen a hőmérséklet napközben és szétfagyjanak a vizek, szóval a reggeli harmonikagyakorlatokat már vidáman pattogó tűz mellett végeztem. A téli tüzelőnek nagyjából a fele fogyott el idáig, ha ez a nagyonhideg nem tart túl sokáig, talán kitart a tűzifa tavaszig, ha nem, akkor sajnos venni kell, kiderül márciusban. A rossz tapasztalatom még Balatonról az, hogy ilyenkor a fakereskedők még a szokásosnál is ( vizes fát árulnak száraznak, lazán rakják a kalodát, csal a mázsa stb) jobban elpofátlanodnak és szemérmetlenül megemelik az áraikat a rezsicsökkentés nagyobb dicsőségére. A jég vastagságát tegnap mértem, már megvolt a 10 cm, de ebben az időben a korcsolyázást nem ajánlom senkinek (hallod Ede?) mert elfújja a szél az embert a jégen, szembe vele meg megfagy a képe. De ha leáll ma a szél eszményi lesz a jég, ráadásul már süt a nap, szóval reménykedek.

21:45 Fárasztó nap volt. Végigvágtam dupla szélesre a hajó jobb oldalán a léket és dupla tömést raktam bele. Szépen sütött a nap, egész kellemes lehetett volna a munka ha nincs a csípős szél egész nap. Szerencsére már nem viharos, de azért elég kellemetlen. Elektromos láncfűrésszel kezdtem, de akárhogy vigyáztam is, szórta a vizet, féltem, hogy belemegy a motorba és zárlatot csinál, ezért ásóval fejeztem be a jégvágást. A nádat lapáttal "aratom", a jégen tologatva prímán levágja a szálakat. Dacára a reggeli begyújtásnak, délre már csak 15° volt a hajóban és az imént amikor kint voltam ismét begyújtani a kályhába már csak 3,9°. Ilyenkor  egy órával később már 10-15 fokkal több van, ez a külső hőmérséklettől  függ, meg attól, hogy milyen éppen a kályhában az égés, az esti kutyás séta utáni harmonikaleckéhez elég, aztán kb. egy óra gyakorlás után épp megfelelő a szalon hőmérséklete a zuhanyozáshoz , lefekvéshez. Most, hogy ilyen hideg van, lefekvés előtt még rárakok a parázsra egy közepes méretű keményfa hasábot. Olvasok még az ágyban amíg azt nem veszem észre, hogy olyan álmos vagyok, hogy egy sort már negyedszer olvasok el és még mindig nem értem, akkor elzárom a kályha szellőzőjét, átállok a parti tápról akkura ( nem zümmög a leválasztótrafó, abszolút csend lesz), eloltom a lámpát, már csak a vörös parázs világít a kályhaablakon át és már alszom is..

6:23 Huh! Ennek fele se tréfa! Korán ébredtem, talán a szél fütyörgésére, jég ropogására, még koromsötét volt. Én ha felébredek fel is kelek, ha ötkor akkor akkor, ha nyolckor akkor akkor, nekem nem nagyon megy az ágyban hentergés. Első pillantásom a headbe menet mindig a külső hőmérőre esik mínusz  7,2 fok, na hízni fog a jég alighanem, tán a rendőröknek se lesz kifogásuk a korcsolyázás ellen, ha már legalább 10 centire hízik a jég, a múlt héten egy ismerőst ötezerre büntettek a korizásért. Reggeli pipere után még gyakoroltam egy fél órát a harmonikával, kihamuztam a kályhát, bekészítettem esti begyújtáshoz, jól megtömtem fával, mert ugyancsak szükség lesz a fűtésre, mire elhagytam a hajót odakint már -8 fok volt, szóval nemhogy emelkedne a hőmérséklet az éj múlásával, hanem éppenhogy csökken!. Na de ami kint volt! Úgy 5-os, 6-os alapszél, keményebb befúvásokkal, mire kiértem a ház ajtajához ( legalább 30 m) a kezem annyira fázott ( a kesztyűmet a cserépkályha tetején szoktam hagyni  a reggeli kutyasétáltatáshoz), mert az üres tűzifás vödröket cipeltem, így nem tudtam zsebredugni sem, hogy gond volt a fagyott ujjaimmal a sötétben kitapogatni a kulcscsomón a bejárati ajtó kulcsát, már ott tartottam, hogy fel kell dörömböljem J-t, hogy engedjen be. Sz persze röhög az egészen, valahonnan mindig tudja mikor jövök kifelé a hajóról, nem tudom hogy csinálja a rövid szőrével, de sose fázik, szokás szerint ott várt a metsző hidegben a kapuban a földön ücsörögve, Most vérig sértve karikába gömbölyödve fekszik a padlón mellettem, mert mondtam neki ebben a mocsok időben felejtse el a reggeli sétát a szántóföldön, időnként bánatosan rám néz, na esetleg...talán, ha kisütne a nap, beöltözök eszkimósba és megyünk egy kört.

20:13 Dismay 22-nek szeretettel. Ilyen hidegben mindenki a kályha közelébe húzódik.

20:41 Most jöttem be a hajóról az esti begyújtást intéztem. a szél megalmult kicsit, már nem borotvál olyan keményen, mint délelőtt amikor azért ezt a szegény kutyát mégiscsak elvittem a mezőre egy félórás szaladgálásra, de visszafelé szembeszélbe gyalogolva, hát majd' arcomra fagyasztotta a könnyeket amiket kicsalt. De hideg az van, a szalonban begyújtás előtt +0,8° volt, a kinti hőmérséklet -10,5°

Vastagszik vastagszik a jég.(De azért alattam mégis beszakadt. Részletek később.) Az úgy kezdődött, hogy mint írtam, szépen befagyott a Duna. A hangsúly a "szépen"-en van, szóval tükörsima, korcsolyázásra való. Ki is sétáltam rá tegnapelőtt amikor minden zúzmarás volt, mint egy karácsonyi képeslapon.

Sz izgatottan szaladgált hajóra, stégekre, hogy tudna odajönni hozzám ( a reggeli és esti séták kivételével amikor rejtélyes illatok után rohan kilométerek tucatjait, napközben állandóan a lábam alatt van, az se zavarja ha sikítózok, hegesztek, érzem a megperzselt szőr szagát ahogy hullik rá a szikra, őt nem zavarja ) de nem mer rálépni a jégre, nem is erőltetem, nem kell hogy megszokja és  rámenjen esetleg amikor vékony és beszakadhat alatta. Hogy ne szorongassa a jég a hajót, az egyik oldalon végigvágtam mellette egy keskeny léket, amit kitömtem náddal, gyékénnyel amit a szomszéd partja előtt vágtam. A léket ásóval készítettem és gereblyével szedtem ki jégdarabokat, ehhez a munkához biztos ami biztos deszkákon álltam, nehogy beszakadjak. Aztán túlságosan felbátorodtam a nádaratás közben és amikor a hajó mellé tömködtem az anyagot már elhanyagoltam a deszkákat. meg is lett az eredménye, a benti kályhához, zuhanykifolyóhoz legközelebb lévő darabon, miközben a nádat tapostam befelé a lékbe, egy nagy darabon megnyílt alattam a jég és belecuppantam. nagy baj nem történt, a telefonomat biztos ami biztos előtte szerencsére a mellényem felső zsebébe tettem, a víz itt meg nem sokkal több mint 1 m mély, nem lett vizes amíg, nem könnyen de kikapaszkodtam az "egészséges" jégre. A gumicsizma vízzel megtelve nem segítette ezt a manővert. Érdekes módon nem is volt igazán hidegérzetem, de amikor bent a házban levetkőztem, pecsenyepiros volt a bőröm ott ahol a ruha lazábban érintkezett vele és hát a zacsival üveget lehetett volna karcolni. Aztán amikor lezuhanyoztam és szárazba öltöztem (J-nek csak azt mondtam, hogy kimegyek összeszedni a szerszámokat) azért befejeztem a nádtömést, immáron óvatosabban, a szilárdabb jégről, meg a deckről csáklyával. 

Van virág a kertben ami még télen is nyílik.

De a legszebb, J kedvence bent a nappaliban az ablakpárkányon. Úgy hívják Hippeastrum, de az emberek csak úgy hogy Amarilis.

FIGYELEM, SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY! Ma reggel mértem a jeget, 5 cm vastag volt, ha marad ez az időjárás

http://www.eumet.hu/

, tehát a nappali max. nulla fok környékén, éjjel meg -5 vagy hidegebb, a hét végére lehet korcsolyázni az RSD-n. 

Mindenkinek köszönjük az újévi jókívánságokat és mégegyszer kívánunk hasonlót mindenkinek.

És december 31-e! Szóval Szilveszter. Ezt is megértük. Ma videóra vettem hol tartok a harmonikázással, de sehogy se tudom ide berakni. Azt hiszem ez a sors keze, az Öreg nem akarja, hogy a bénázásommal égessem magamat ( nem azért, de csupán attól, hogy a saját kamerám saját magamnak felvesz, olyan lámpalázas voltam, hogy egy csomó dolgot elszúrtam) csak azért mert a végén azzal zárom, hogy mindenkinek boldog újévet! Hát akkor csak így harmonikanyekergés és film nélkül kívánom.

Azért hogy harmonika is legyen 

https://www.youtube.com/watch?v=kA3L7x7t2mI

(Ezzel ti is jobban jártok. Azért arra jó a videó, hogy amikor játszom fogalmam sincs azokról a ritmushibákról amiket így visszanézve azonnal észlelek.)

A képen Schopper Tibi és felesége Kati karácsonyoznak Görögországban. Korábban már írtam Tiborról, ma ezt a levelet kaptam tőle. 

Szervusz, Tengerész!

Amióta nálad jártam, azóta keresem azt a kifejezést, amivel méltó képen tudjak irigykedni arra a világra, amit teremteni tudtál magadnak. Ma sem találtam meg, de az egyik kép nagyon megragadott, Amin ködösen mutatja a túlsó partot és látszik az a lakóhajó ahol az esküvőnk utáni lakodalmat tartottuk. a Kvassay zsiliptő hajóval mentünk Ráckevére 1987. december 12. Már lefelé menet is találtunk jeget, de csak inkább a széleken. Éjjel aztán elkezdett hízni óránként 1, mm. Ingajáratban voltam a töltött káposzta és a cokpit között. Reggelre leszállt a köd a hajó orrát sem láttuk, 9 órakor annyira ritkult, hogy nekivágtunk. A vendégsereg dermedten nézte, amin elnyelt a köd, aztán csak a jég ropogását hallották elég sokáig. Majosháza tájékán értünk jégmentes vízre. Ez jutott eszembe a fotódról. A kisduna gyerekkorom óta meghatározó élmények tárháza. Hiszen az útra kelésünk előtt kilenc évig a Kvassay zsilip alatt éltünk. Többször elgondoltam, hogy haza kéne menni. de mindig oda kanyarodnak a gondolataim, hogy jó lenne ez nekem? Félek a csalódástól. Kilenc éve, hogy beléptem a digitális világba, 75 évesen, azóta kitárult a világ előttem. Rádöbbentem, hogy eddig félig vakon tapogatóztam a világban. Habzsoltam a híreket, a mindenféle cikkeket, csodáltam az emberiség nagyszerű tudását. De aztán a hosszú élet tapasztalatai alapján kezdtem kételkedni, megdöbbentem, hogy micsoda baromságokat írnak és hisznek el emberek, micsoda aljas hazugságokat mondanak a szemedbe. Szívemből szoltál Kapitány mikor leírtad gondolataidat. Liberálisnak lenni jó, de nagyon stresszes. Annyi minden kavarog bennem jobb, ha most abba hagyom, majd máskor. B.U.É. K. Tibor

 Tibor megtisztelő véleményéhez csak annyit tennék hozzá, hogy liberális voltom miatt magamat nem gondolnám stressz alatt állónak. Időnként felzaklatnak a dolgok, de ahogy Moldova mondja valahol, "csak egyszer kell tudomásul venni, hogy a dolgok reménytelenek, utána már sokkal könnyebb az élet". Mindazonáltal szörnyű nagy baj az a Nemzet ( az igazi Nemzet, nem a dohányboltos meg a többi nemzethy szarság) szempontjából,hogy 25 éve magunknak dirigálunk, megszűnt a külső nyomás ( jó, tudom, a zsidók meg Brüsszel amivel mentegeti magunkat a sok tehetetlen, sorsának alakítását mástól váró bugris) és ennyire jutottunk. Nemrég ezt válaszoltam egy kommentre:

Én sem gondolom, hogy 25 évet lehet "önmagában helyesen értelmezni", sőt azt se tudom ez a mondat mit jelent. ( az Istenért el ne magyarázd,megyek enni, kisült a pogi ) Csak azt mondom, soha a történelem folyamán ekkora esélyt Magyarország nem kapott. Ráadásul még most is pénzeső hull reánk, ehhez képest egy boldog embert nem találsz az országban. Mindenki sír, zokog és valakire mutogat. Mi ez bazmeg ha nem egy qrva kibaszott gyógypedagógiás gyülekezet? És mindig is az volt.

( forrás

http://444.hu/2016/12/29/vege-van-megnyertuk-az-illegalis-migraciorol-szolo-europai-vitat )