Francba köhögök mint a fene. Mondjuk már kifelé mászok (remélhetőleg) a kórból, szombaton kezdődött gyakori tüsszögéssel, vasárnapra hőemelkedés és takonykór, mára úgy tűnik köhögésre váltott a megfázás, kisebesedett orromat csak időnként fújkálom. Pihenek, olvasok, alszom, ez hatalmas luxus ahhoz a 40 évhez(+ 2 év katonaság) képest amit állásban húztam le, akkor leginkább csak hétvégéken lehettem beteg, az egy síbalesetemet ha leszámítom ami komoly műtéttel és utána majd három hónapos lábadozással járt, összesen nem voltam betegállományban egy hónapot. Most viszont azt teszem ami a leghasznosabb ilyenkor, pihenek. Vasárnap este azért volt Erkel színház Verdi Trubadúrjával.https://www.youtube.com/watch?v=I3qmO3BqnPg A legnagyobb eredmény számomra, hogy nem tüsszögtem szét az előadást, csendesen lapítottam a székben orromra zsebkendőt szorítva. Már kezdem megszokni a modern rendezéseket, a szemem se rebben a kommandósnak öltözött katonakóruson https://www.youtube.com/watch?v=hI0VFBCZacc, nyilván a "muszájmásképprendezniminteddigbárki" elven kívül az is bejátszik, hogy pártucat páncélt drágább kiállítani, mint ugyanannyi fekete zubbonyt, nadrágot és surranót. Hogy a cigánykórusnak miért elmegyógyintézetben kell az ágyakon törölközőkkel kalapálni( nem is szóltak szépen együtt ütemre a vasak), hogy miért kell tolószékben tologatni az öreg harcost Ferrandót (naiv fejemmel azt hittem tényleg nyomorék, ehhez képest üde meglepetés volt amikor a végén a tapshoz fiatalosan kiszaladt), hogy miért estélyi ruhát hordanak a szereplők, beleértve a szegény nyomorult cigányasszonyt ahhoz nekem még fejlődnöm kell, de ilyen betegen különösen toleráns vagyok, az immunrendszeremet nem terhelem erőltetett miértekkel. Amúgy (frászt amúgy, főleg kiváltképp és mindennek dacára) az előadás nemcsak a pénzt, de a szipogást, orrelszorításos tüsszentéselhárítást és minden egyéb megpróbáltatást megért, mindenki nagyot énekelt, a két férfi hős Luna gróf baritonja és Manrico tenorja nekem hibátlan volt és Manrico se volt annyira kövér, hogy lehetetlen legyen elhinni, hogy egy udvarhölgy beleszeressen, bár amikor letérdel szerelmeséhez, az a műveletgátló pocak nem tesz hozzá a jelenet költőiségéhez, de a hang, az mindenért kárpótol. Az meg külön csodálattal töltött el, hogy felvette a haldokló Leonorát és a nem épp pehelysúlyú teherrel a karjain majd egy fél áriát végigénekelt, hogy a tenorkövetelmények és a plusz hasprés ilyen kiválóan működött együtt az rendkívüli erőre mutat és nemcsak a hangra gondolok. Ennél csak a nők voltak jobbak ha lehet ilyet mondani, Leonora remek volt, de a csúcs Komlósi Ildikó Acucenája volt, hogy mutassak belőle valamit, kicsit keresgéltem, és pont ezt láttuk, hallottuk. https://www.youtube.com/watch?v=xoMtrmxbPcE Na főzök egy teát és ledőlők. Szmájli is abbahagyta már a kedvenc csontjának rágcsálását és horkolva alszik az ágyam lábánál.
Kedd.
2016.03.22. 09:52 :: A Tengerész
3 komment
Vasárnap.
2016.03.20. 10:32 :: A Tengerész
Nézem, pont egy hete írtam utoljára. Mondjuk nem sok minden történt azóta. Dacolva az időjárással (egyik nap esik, másik nap verőfény) befejeztem a kilépőt J szüleinek lakása elé. Még épp sikerült lefesteni, mire rákezdett az eső. Szakadó esőben csónakáztam át kedden a méretes cuccal a Dunán, másztam fel a Balabán nevű hajóra amire kikötni szoktam és kutyagoltam a HÉV megállóhoz. Szégyenszemre felvettem a vízhatlan kabátot, még 40 éve vettem LA Rochelleben egygyönyörű francia kikötővárosban, akkoriban még kereskedelmi hajók is ki voltak kötve a város promenádjával övezett kikötőben, azóta már csak jachtkikötő, két erődbástya közt kellett ki be hajózni a tengerre, ha ott ellenség akart behatolni, sz@rráágyúzhatták a bástyákról a középkorban, tökéletes védett kikötő volt támadás ellen, de még azt is megtehették, hogy egy láncot feszítenek ki a két bástya közé, na akkor vitorlázzon ott be valaki aki nem kívánatos!
https://en.wikipedia.org/wiki/La_Rochelle
Szóval a tengeri halászok felszerelésének boltjában vettem ezt a vízhatlan ruhát, azóta abban vitorláztam rossz időben és még mindig rámjön, ami azért nem rossz teljesítmény, igaz ebben a hidegben alaposan alá kellett öltöznöm, szóval kicsit feszült rajtam, de azért megnézném mondjuk Orbán Viktort az érettségiző öltönyében. A dobogót a lakás küszöbe előtti udvari beton lejtéséhez hozzá kellett szabnom, ezzel elvacakoltam egy kicsit, aztán amikor stimmelt már, Sziloplaszttal leragasztottam a betonhoz. Hogy mennyire lesz használható az öreg lábaknak, az később fog kiderülni,mert sajnos anyósomat másnap be kellett vinni a kórházba, csak remélni tudom, hogy a munkám nem lesz hiábavaló. Nem sokkal dél utánra végeztem, így kimentem részt venni a tanárok március 15.-i tüntetésén. A Hősök teréről indultunk, előtte ott voltak beszédek, a Nagy Bandó András felolvasta az írását, amit az aznapi 24.hu-ról már ismertem
http://24.hu/poszt-itt/2016/03/15/a-gyava-magyar-nem-tobb-mint-megvasarolt-rabszolga/
ha valaki élőben is akarja élvezni,
http://24.hu/belfold/2016/03/15/nagy-bando-andras-sirva-mondott-beszedet-marcius-15-en/ (1:45-nél ott vagyok a bal alsó sarokban). Szép és igaz beszéd volt, nagy kár hogy ha beleolvas az ember írás kommentjeibe azt tapasztalja, hogy az olvasók jelentős részének csak egy újabb alkalom egy kiadós büdöskommunistázásra. EZT a söpredéket használja fel Orbán Viktor a nemzet gondolkodóival szembeni "demokratikus többség" gyanánt és EZEKKEL árultok egy gyékényen kedves magatokat konzervatív jobboldalinak (jelentsenek ezek a szavak bármit is) gondoló barátaim. Aztán lassan elindult a Hősök terét nagyjából félig megtöltő nép a Parlament felé. Egy darabig a rendőrségi kamerás mikrobusz mögött ballagtam, had legyen rólam felvételük, aztán megelőztem a tömeget. Amúgy a rendőri biztosítás a vonulás élén haladt, két jókiállású alazredes volt a rangidős (megintcsak megjegyzem, hogy ilyen sarzsik inkább a bűnüldözésben kellene jeleskedjenek, nem egy békés tüntetés levezénylésében), két vagy három százados, ugyanennyi főhadnagy és néhány rendfokozat nélküli, nálam legalább 30-40 kilóval nehezebb gyakorló ruhás rendőr, gondolom ha a Tengerész netán randalírozni kezdene nekik kellett volna bevágni a buszba. Plusz rendőrautók felvezetőnek és az úton végig nagyobb távközökben tisztesek, tiszthelyettesek kettesével, miután utálok tömegben sétálni, hamarosan megelőztem az egész csurmát, így az elágazásoknál mindig tőlük érdeklődtem a "merre tovább"-ról. Amúgy mindenki mosolygott, rendőr és tüntető egyaránt barátságos volt, ha nem esik az eső, kifejezetten jó lett volna a hangulat. Bár az elsők előtt érkeztem a Kossuth térre, már nem tudtam a színpadhoz férni, legalábbis az Alkotmány utcára néző oldalon, később megtelt a tér, legyalábbis az a része ahonnan a takarékos hangosítás élvezhető volt, mert se a színpad Parlament felőli oldalán, se a széleken nem lehetett hallani semmit ( kivetítők pláne nem voltak, hja ez nem Fidesztüntetés ahol mindenre telik az adónkból), érthető módon ott ritkábban álltak, ezt használta fel az a lelkes Fideszfan aki bizonyító erejű viedót töltött fel a netre és lelkesen bizonygatta, hogy nincs itt ötezer ember se.
https://www.youtube.com/watch?v=H-Bx2j5UXh4 Nos én ott voltam megfigyelőként a százezresnek kikiáltott első békemenet befutójánál a Kossuth téren, végigvárva az oszlást is, pont ugyanennyien voltunk. A különbség azért elgondolkoztathatja azt aki erre hajlamos, itt most szakadt az eső, ide nem hoztak senkit busszal ingyen és az itt megjelentek közül senkinek se fizettek napidíjat.
A parlament lépcsője és a fala melletti rész le volt kordonozva, ott sűrűn álltak a rendőr tiszthelyettesek, a lépcső tetején az esőtől védett parlament bejáróban állt az egyik alezredes és valamit időnként mondott a mellette álló századosnak amit az lelkesen lejegyzett egy mappába. Elképzelni nem tudom mi lehetett az, a videókamerák és minden bizonnyal hangfelvétel mellett amit csak így lehetett az utókor számára megörökíteni, gyanítom jegyzőkönyvnek muszáj lenni, szabály van, hát időt lehet vele spórolni, ha már a helyszínen elkészül. Pukli szerintem elb@szta a kalapácsnyelet, nem lesz itt egyórás országos sztrájk, ha egy órára bezár a pék, Marinéni eltöri az esernyőjét a fején. Az egészségügy meg hiába sztrájkolna, a kutya se venné észre, anyósom így se kap pelenkát, mert nincs, ha Judit nem visz be neki, simán hagyják maga alá vizelni, elképzelni nem tudom mi lenne, ha Magyarország nem teljesítene minduntalan egyre jobban.
Más.
4 komment
Vasárnap.
2016.03.13. 20:54 :: A Tengerész
Kemény három napon vagyok túl. Úgy kezdődött, hogy a hét közepén megérkezett két újabb facsemete, Egy konténeres "Milotai 10"-es dió és egy szabadgyökerű "Tétényi bőtermő" fantázianevű mandula. Főleg a szabadgyökerű miatt volt sürgős a mielőbbi elültetés, mert féltem hogy elpusztul, de legalábbis nem szerencsés egy nejlonzsákban nedves szalma közt senyvednie, miközben az egy hete elültetett társán már pattognak ki a levélrügyek. Ehhez azonban helyet kellett csinálni a kertben, ami egy egészen sajátos növényburjánzás megszüntetését jelentette. Pontosan azt se tudtam milyen növények, azt gondoltam három tuja, de kiderült, hogy a középső fenyő. A tuják sok törzset növesztettek és a fenyővel egybe fonódtak, egymást hajszolva a fény felé szaladtak, a kerítés mellé valaki szőlőt ültetett, az felfutott a fák tetejére indáival át meg átszőve lombjukat és az egészet úgy ahogy volt beszőtte a kúszó borostyán. Szép nagy növénykatyvasz. Mind a szőlőnek, mind a borostyánnak tőben karvastagságú szárai voltak, a fák alsó ágai a fény hiányában teljesen kiszáradtak, csak a rajtuk élősködő borostyán zöldellt. Optimistán azt gondoltam, hogy egy nap alatt végzek az egésszel, beleértve a faültetést is, hát majd három napig tartott és minden erőmre szükség volt a megvalósításhoz, alaposan ki is döglöttem. Vágtam láncfűrésszel, machétával, karos ollóval, metszőollóval. A törzseket a kívánt dőlésirányba előfeszítettem csigasorral,
majd bevágva húztam rajta amennyit erőm engedett, ezt többször ismételtem mire végül teljesen átvágtam, így akadályozva meg, hogy a kerítésre zuhanjon, netán átessen a szomszédba, vagy ami még súlyosabb ráessen valami virágra, ribizlibokorra, vagy J egyéb kedvencére, így is annyi letolást kaptam tőle két nap alatt, ha meggörbült, netán letört egy hajtás pl. arról az izébokorról ami az alsó képen összevissza van kötözve, mint máskor két hónap alatt. Megjegyzem az egész mandulaültetvény az ő ötlete volt én csak a diót akartam, kihívás, hogy hátha sikerül addig élni, hogy még ehessek a terméséből.
Ilyen szárai voltak a borostyánnak több méter magasságban.
Még messze volt a végkifejlet, de már két terjedelmes kupac irtvány halmozódott fel a területen, ez az egyik,
ez meg a másik, van vagy 2 m magas és egyenként vagy 15 m2 alapterületű, kemény munka lesz felaprítani komposztnak.
1 komment
Csütörtök.
2016.03.10. 20:45 :: A Tengerész
Két napja gyönyörű idő van. Két kis munka fut egyszerre, a kutyaól és J szüleinek egy dobogó a lakás bejárati ajtaja elé. Szomorú dolog az öregség, már magamon is kezdem néha érezni, de apósom, anyósom számára már a 20 centis ajtó küszöb is leküzdhetetlen nehézséget okoz az udvari lakásból való kilépésnél, így kell csináljak egy 10 centis dobogót, megfelezendő a magasságot. Azért fut párhuzamosan a kutyaól projekttel, mert a rendelkezésre álló OSB anyagot a szabási hulladék minimalizálása érdekében egyszerre szabtam ki a két munkadarabhoz. Végre öröm odakint fúrni, faragni, Sz meg követ mint az árnyék, csak lop mindent amihez hozzáfér, keresem a schnitzert ahova az imént leraktam, sehol nincs, már kezdem azt hinni teljesen hülye vagyok, amikor odapillantok a fa tövében heverésző kutyára, na mit rág, hát persze hogy a bicskát. Lerakok az üvegház padlójára két puha térdvédőt, hogy leszabjak egy darab kátránypapírt, térülök, fordulok, térdelnék, térdeplők sehol. Egyik a szájában, másikat már elvitte az udvar másik végébe. Tegnap meghozták a diófa csemetét ( Milotai 10-es) és egy mandulát is (Tétényi bőtermő) azokat is el kell ültetnem, de előtte ki kell végjak és fel kell aprítsak komposztnak két tuját, hogy legyen helye a mandulának, ül a hajó a fenéken ahogy lement a víz alóla, jócskán kiáll a vízvonal, fel kell vegyem E guminadrágját és körbecsiszolni, drótkefézni és újrafesteni a vízvonalat, annyi a dolgom, hogy ki se látszom belőle.
1 komment
Hétfő.
2016.03.07. 10:51 :: A Tengerész
Ugye tudjátok? Igen, már megint esik az eső. Reggel még a fél hetes kutyasétánál épp nem esett, de visszafelé már csepergett, mostanra szép csendes áztató eső veri az esernyőt pfúj. Lehordtunk J-vel egy csomó maradék faanyagot a padlásról a kutyaház külső, hőszigetelés takaró burkolatához ( a belseje OSB), de annyira nincs hangulatom kimenni ebben az időben, hogy inkább ideültem a géphez. Apropos gép, engedtem a csábításnak és vettem egy kétkorongos köszörűt a LIDLben, (http://minden-akcio.hu/lidl-szorolap-1270-150-19), nem egy nagy teljesítményű gép, de pont ilyenre volt szükségem a vékony fúróim köszörüléséhez, mindezidáig sikítóval fentem a fúrókat, de ugye az leköt egy kezet, két kézzel meg mégis könnyebb fúrót köszörülni, főleg, hogy sajnos már nekem nagyító is kell hozzá, ezen meg van gyári, bár sokat nem várok tőle, szerintem hamar karcos lesz. Visszatérve, ebben az időben mit lehet csinálni? Ők tudják. Sz tegnap este, miután bringával kicsit megfuttattam ( gyorsabban fut mint ahogy én tekerek, egyszer sikerült is elütnöm amikor meglátva a régi gazdáját keresztberohant előttem) olyan hangosan horkolt, hogy fel kellett hangosítani a TV-t.
7 komment
Vasárnap.
2016.03.06. 10:42 :: A Tengerész
Naná, hogy reggel esőre ébredtünk. Sz gyanakodva dugta ki a fejét a ponyva alól, már a szalonból se volt kedve kijönni, ahol a lejárati lépcső és a ruhásszekrény közti zugban alszik egy szőnyegpadló darabon, de aztán mégis elindultunk reggeli sétára, ő le-föl szaladgálva, én szégyenszemre esernyő alatt. Aztán nemsokára elállt, de most is "lóg a lába az esőnek" ahogy anyám szokta volt mondani. Pedig folytatni kéne a kutyaházat, de valahogy nincs ingerenciám kimenni, bár a munkapad az esernyő alatt van. Tegnap szép idő volt, piacoztunk, mindketten kint voltunk Sz meg szokta az egyedüllétet a kertben, J ugyan aggódott, hogy elkóborol, merthogy a Balabán csatorna felé szabad az út a szomszéd telkekre, de én megbíztam a jószágban, én értem elsőnek haza( J csajoskodott a piacon M2-vel, azt a fajta piacozást, hogy minden turinál át kell nézni a készletet én nehezen viselem, így inkább különváltunk), első füttyre rohant a jószág a kapuhoz. Tegnap óta tudja a kilincset használni, szóval ha csak nem akarjuk kulcsra zárni az ajtót, már nem lehet kicsukni a házból. Amúgy kifogástalan a viselkedése, ha kellőképp kiszaladgálta magát kikapcsolt állapotban lefekszik a lábunknál. Engem a piacból csak a libatöpörtyű érdekelt, meg elmentem a petshopba pórázt venni, vettem neki egy szép nagy füstölt csülökcsontot is, de kicsi még hozzá a szája, csak nyalogatta, aztán némi megfontolás után elásta a kertben. Tegnapelőtt kapott egy tányér csontot az ebéd körömpörkölt maradványát, egy órát elbíbelődött vele, amíg darabonként széthordta és eldugdosta különböző rejtekhelyekre. Aztán kutyaólaztam, hőszigetelt lesz és lesz rajta ablak is 6mm vastag átlátszó polikarbonáttal "üvegezve", még a hajó cockpit szélvédő maradékából. Most megint operakritika jön, akit nem érdekel ne lapozzon!
5 komment
Csütörtök.
2016.03.03. 20:05 :: A Tengerész
Ma csodák csodája nem esett az eső és, lagalábbis délelőtt még a nap is kisütött. Tegnap hidegebb volt és a szél is eléggé csiklandozott, de azért nekiálltam az esernyő alatt Szmájlinak kutyházat csinálni. Közben délután meghozták a kerti aprítót. Sokáig szecskáztam bozótvágókéssel, metszőollóval a zöldhulladékot, de most olyan mennyiséggel kell majd megküzdenem, ami meghaladja az erőmet. Rendeltem hát egy ilyen https://www.mall.hu/aprito/fieldmann-fzd-4020-e gépet. Ma kivágtunk egy tuját, mert a szétterülő, ritkás lombozatú fát tiszafára cseréljük. Láncfűrésszel és machetával feldaraboltam, a 4 cm-nél vastagabb darabok jövőre a kályhába kerülnek, a vékonyakkal felavattam az új gépet. Szépen aprította, olyan apróra vágja az ágakat, lombot, hogy egyből mehet a komposztálóba. Aztán folytattam a kutyaház építést, maradék faanyagok felhasználásával. Kutya. Néhány nap alatt teljesen beszokott. Póráz nélkül sétálunk a rekettyésben, esze ágában sincs megszökni, J-be egyszerűen beleszeretett, naná ő ad neki enni, követi mint az árnyék. Eltekintve a kölyökkutyás szertelenkedésektől ( Tegnap este pl kijött velem a hajóra amikor begyújtani mentem a kályhába és amíg a fával vacakoltam, a cockpitban hagyott "kinti" papucsaimat valamilyen általa fontosnak vélt okból egyenként kivitte a hajóról a partra és lerakta a kertkapu elé. Amikor kiléptem a cockpitba hiába kerestem, elemlámpával körbejártam a decket, járót, stéget, sehol nem leltem, már lemondtam róluk, hogy biztos bedobta a Dunába, és meglepődtem amikor a kapuban szépen egymás mellé lerakva megtaláltam.) kifogástalanul viselkedik. Már őrzi a házat, jelez ha jön valaki, a macskával még nem sikerült összebarátkoznia, pedig ő nagyon igyekszik, játszópajtásként kezelné C-t, de annak nincs kedve játszani vele, odáig már eljutott a kapcsolatuk, hogy bent a házban aránylag nyugalom van, békésen alszanak egymástól 1 m-re, de kint a kertben Sz-re azonnal rájön a futkározhatnék, felkergeti a macskát egy fára, ahonnan az elmélyülten szemléli ahogy a kutya farokcsóválva, nyüszítve, aprókat csaholva udvarol neki. Egyre bátrabb a vízzel szemben, korábban bizalmatlanul szemlélte a Dunát, de mostanra már iszik belőle, ma meg szándékosan belement az alacsony vízállás miatt büdös állóvizű dágvánnyá vált Balabán csatornába, mint egy igazi Shrek hasig sárosan dagonyázott benne, nekem ez jutott róla hirtelen az eszembe. https://www.youtube.com/watch?v=z_ms_Eo4GxQ
4 komment
Kedd.
2016.03.01. 21:41 :: A Tengerész
Naná, hogy megint esik az eső. Reggel legalábbis amikor felébredtünk Szmájli kutyával a hajón, zuhogott és kora délutánig esett, viharos erejűvé fokozódó széllel. Remek kutyasétáltató idő, az ember elázik, közben kockásra fagy. Erre az időre mondják azt, hogy a kutyát is ölbe viszik ki sétálni, hát ezzel nem próbálkoztam, de megállapítom, hogy az esőt Sz is utálja. Holnap, ha nem lesz ilyen alkalmatlan az idő a kinti munkára, házikót csinálok neki, mert ha így folytatja szobakutya lesz belőle, most is itt alszik a lábamnál, miután teleszórta a padlót darabokra szaggatott papírzsebkendővel és szétrágott egy múlt század elejéből való rugós sámfát. Szóval sok esemény nincs, de miután mostanában csupa olyan dologgal foglalkozom amivel korábban nem, pl fát ültetek, kutyát idomítok, most operakritikát fogok írni. Az úgy volt, hogy megnéztük az Erkelben péntek este a Bohéméletet. Puccini népszerű operájának az évek során az ember nagyjából minden áriáját magába szívta, szóval kevés újdonságot vár el egy operalátogatástól, de hát a rockkoncertekre se azért jár a nép, hogy újat halljon kedvenceitől. Én ugyan sose voltam rockkoncerten, de nagyon zokon vettem amikor egy felvételről másképp szólt a Santana Black magic womanje, mint ahogy a lemezről megismertem. Jelen esetben a Bohémélet ebből a szempontból nem okozott csalódást. Különösen pozitív volt ifjúkorom operaelőadásaival összehasonlítva, hogy úgy tűnik vége annak a korszaknak, amikor elhízott középkorú nők és férfiak énekeltek szerelmes kettősöket, melyek szövege szerint ők ifjak és éppen éhezve nyomorognak. Szóval üdítő jelenség volt a szerepük szerint fiatal embereket játszó fiatal és jó megjelenésű énekeseket látni a színpadon. Nekem a hangok is nagyon tetszettek, nem tartozom azon vájtfülűek közé, akik képesek megítélni, hogy helyén van egy fisz, vagy gesz, vagy hogy pont ott vett e levegőt a szólista ahol kell, szóval valamennyi énekes számomra kifogástalanul teljesített. Ezt amúgy a sok vastaps is igazolni látszott, bár van egy olyan érzésem, hogy sokan úgy vélik muszáj lelkesedni, különben azt hinnék róluk a mellettük ülők, hogy bunkók és nem értik a művészetet, így aztán a lelkesedés önmagát gerjeszti visszacsatolás útján. Mielőtt elindultunk volna Pestre, kihasználva a modern kor lehetőségeit, kicsit utánaolvastam az előadásnak( ilyen se volt régen, amióta van Wikipédia minden tudatlan lehülyézheti nicknéven a másikat, aki megszólalása előtt elfelejtett meggoglizni egy témát, csak úgy emlékeire támaszkodva kommentelt), szóval megtudtam, hogy amit látni, hallani fogunk, az " korunk egyik legizgalmasabb fiatal operarendezője, Damiano Michielettó" vezérletével jött létre és sokban különbözik a klasszikus rendezéstől ami az Operaházban megy immáron változatlanul 1937 óta. Ezek után felcsigázva vártam, hogy hasson rám a modernizáció. Nos az tetszett, hogy a szereplők nemcsak éneklik, hanem játsszák is a szerepeiket, ellentétben a jó pár évtizede látott operákban korábban említett idősebb túlsúlyos szereplőkkel, akik jobbára ácsorogtak a színpadon, majd amikor a szólamuk következett előreléptek és széles mozdulatokkal ágálva elénekelték a kötelezőt. Jót tett volna szerintem ha a modernizáció a jelmezeken, díszleteken túl kiterjedt volna a magyar feliratozásra is. Fiatal koromban minden operát magyarul énekeltek, ez mostanra megváltozott, eredeti nyelven énekelnek, jelesen ezt az operát olaszul, ami rendben is lenne, ha a felirat is követi a rendező modernizációit, mert amikor a színpadon egy főkötőről énekelnek, miközben Mimi egy ocsmány flitteres rózsaszínű bohóckalapot kap Rodolfótól, az elég illúzióromboló, ahogy az is, hogy a szöveg szerint gyertyát gyújtani megy Mimi Rodolfó bohémtanyájára, miközben a valóságban a cigarettájához kér tüzet. Persze az olasz rendező nem tud magyarul és bizonyára snassz lett volna felhívni a figyelmét, hogy ha ez a szöveg marad, az olyan paraszt közönség, mint amilyen én is vagyok ezen meg fog akadni. Úgy tűnik Mimi se az a tüdőbajos penészvirág, akinek az egész darab során cérnaszálon lóg az élete, hanem egy eléggé erőtől duzzadó túlmozgásos, kissé punkos (talán narkós?,, ezt csak sejtheti az ember), tetkós lány, aki talán meg se halna, ha a darab végén egy lehallgatott beszélgetésből nem tudja meg, hogy halálos beteg, így hát beadja a kulcsot, bár az igazi modernizáció az lett volna ha élve marad. Szóval a rendezés izgalmas, de következetlen és akkor még hízelgő voltam.
Mai ajánlatom https://www.youtube.com/watch?v=HcABFBQ_4Q8 és aki kibírta , levezetésképpen egy másik kedvencem https://www.youtube.com/watch?v=IUAF3abGY2M
8 komment
Vasárnap.
2016.02.28. 21:02 :: A Tengerész
Egészen új, legalábbis számomra új területen tévelygek. Miután ebben a komolytalan időjárásban komoly munkához nem tudok odakint kezdeni, pl neki kell lássak amint kijavul az idő Amapola külső karbantartási munkáinak ( hogy ne jusson a hajó olyan szomorú sorsra mint az egykori Szőke Tisza, amit Sün linkelt http://www.origo.hu/auto/20160225-ez-a-hajo-vegleg-eluszott-a-szoke-tisza-tortenete.html mert bizony a hajók folyamatos ápolást igényelnek) a kertet kezdtem el fejleszteni. Úgy kezdődött, hogy diót törtem decemberben a karácsonyi bejglihez és elég kemény munka volt a szó szoros értelmében, mert a diófa aminek ága a szomszédból hozzánk átnyúlik elég kemény, nehezen törhető gyümölcsöt terem. Elkezdtem gondolkodni azon, hogy milyen jó lenne ha lenne saját diófánk. Viszont van az a mondás, hogy aki diófát ültet az már annak az árnyékában nem fog ülni és a gyümölcséből se fog enni. De ez ma már nem igaz. Ha az ember elszánja magát arra, hogy sokáig fog élni, akkor ha előnevelt konténeres facsemetét ültet, akkor néhány év múlva már teremni fog a fa.( amúgy meg magról nőtt fákra se volt igaz régen se, legfeljebb csak azért mert gyorsabban haltak a népek, emlékszem amikor a lányom született, voltunk "szedd magad" akcióban valahol diót szedni, cserépben keltettem ki nyolcat, abból kiültettem négyet, elloptak egyet, de háromból hatalmas fa lett a régi lakásunk a zuglói Adria sétány 5/C előtt) Hát rendeltem a neten ilyet https://www.youtube.com/watch?v=h0C-HXofAzY, meg J amikor mutattam mivel foglalkozom azt mondta akkor legyen mandula is, hát azt is rendeltem. Most a túlburjánzott kert felesleges növényeit fűrészeljük, nyessük, vágjuk, akkora tömeg zöldhulladék halmozódott fel, amit elvitetni képtelenség, inkább rendeltem egy aprítógépet és a vékonya megy a komposztba, a vastagja meg a jövő évi tüzelő közé. Eddig két mandulacsemete jött ( a mandula nem önbeporzó, ezért két eltérő fajtát kell ültetni, ilyeneket tud meg az ember ha elkezd okosodni), el is ültettem őket.
Mindeközben szaporodott a jószágállomány. Ugye idáig egy macska uralta a birtokot, de ez mostantól megváltozik. Úgy kezdődött, hogy a 12 házzal arrébb lakó Bözsikének (valaha ez az egész sziget az ő felmenőié volt állítólag) lett egy új kutyája a régi mellé ( amit én a külleme miatt csak Toprongynak hívok) egy végtelenül kedves virgonc 4 hónapos kölyök, igazi fajtiszta korcs, erőteljes dalmata jelleggel, aminek már a nagyszülei is meghatározhatatlan eredetű keverékek voltak, de olyan bájos kutya, ami mindenkit levesz a lábáról. Hát naná, hogy összehaverkodtunk vele. Hát erre Bözsike mondja, hogy van ám ennek a Fruzsi kutyának testvére is még kettő, vagy három, amiknek gazdát keresnek és akkor én elgyengültem. Mondom, küldjenek róluk képet és az egyiket kinéztem magunknak, megírtam hozzák el ( innen 60 km-re születtek) megnézzük, nem valószínű, hogy befogadjuk, mert középtermetű kutya lesz, J meg egy olyan apró kutyáért rágja a fülem időtlen idők óta ami befér a váltáskájába, de hátha... Szóval elhozták, úgy hívják, hogy Smiley, de én majd úgy fogom írni, hogy Szmájli, mert így szebb, amúgy meg illik rá a név, mert mindig mosolyog. Aggódtam mindenféle beszokási ceremóniától, azért mondtam az örökbeadónak, hogy egyelőre csak kipróbáljuk, ha nem jön ki velünk, vagy a macskával, vissza lesz adva, de meghallhatta a kutya, mert valami egészen parádésan viselkedik. Szobatiszta, pedig sose volt korábban lakásban, itt is kinti kutya lesz, csak amíg beszokik nem akartam a kertbe száműzni, mert a kerítés nem mindenütt zárt és megkötni láncra meg nem akarom. Elsőre körbeszaglászott a nappaliban, fogtam egy szőnyegpadló darabot, leraktam, ráállítottam és azt mondtam neki "itt lesz a helyed". Lefektettem, megsimogattam, adtam neki jutalomfalatkát ( a macska száraztápját használom erre a célra, egy szem pont elég egy dicséret mellé), attól kezdve oda fekszik, ha azt mondom neki, "menj a helyedre!"... na jó ez túlzás többnyire oda fekszik, ha nem épp az foglalkoztatja mit csinál J a konyhában. De ha lefekszik, működik a kikapcsolás funkció, elalszik, mint most is, megvacsorázott, idehoztam a szőnyegét a lábamhoz és miközben a gépen pötyögök jóízűen alszik. Időnként kinyitja a szemét, rám néz, majd alszik tovább. Érti a "nem szabad"-ot, ha rászólok azonnal abbahagyja a macska tányérjának kiürítését, papucsrágcsálást, WC papír tekercs elorzását és egyéb kutyaságokat. Kivételesen bent aludtam a házban miatta, aggódtam mi lesz éjszaka, odaraktam az ágyam mellé a szőnyegpadlóját, mindketten lefeküdtünk és végigaludtuk az éjszakát, ő néha horkol, lehet, hogy én is de azt nem hallom, ő meg még nem szólt, hogy zavarja. Ma még így alszunk, de holnaptól a hajón ismételjük mindezt. A hajóra ölbe kellett bevinni, mert a járón fél bejönni, de ez remélem oldódni fog, mert rendkívül gyorsan tanul. A korábbi gazdája szerint még sose volt rajta póráz, ennek ellenére gond nélkül sétáltunk tegnap pórázzal, se nem vonszolt, se nem húzatta magát, ma meg már póráz nélkül sétáltunk előbb a kertben, majd felbátorodva ( mármint én bátorodtam fel) az utcán is, vidáman szaladgál, szimatol az ismeretlen helyen, de nem szalad el messzire és hívásra, füttyre (ezt jutalomfalatkákkal tanítottam neki) azonnal visszajön. Jó kis "sűrű" állat, erőteljes izmokkal, mutatok pár képet a kikapcsolt állapotról, bekapcsolt nem nagyon fényképezhető, mert kissé túlmozgásos.
A macskával kezdetben voltak gondok, SZ morgott és felállt a hátán a taréja, C meg fújt rá, a farka olyan lett mint az üvegmosó kefe, a hátát felpúpozta és valamennyi karmát kiengedte, de gyors "nem szabad!!" után elcsendesült a páros, C nagyjából egész délután nem mert bejönni a nappaliba, a küszöbről tartotta szemmel a betolakodót, de ez annyira kifárasztotta, hogy a korábbi mozgalmas éjszakáival szöges ellentétben amikor én SZ-el bevonultam a hálószobába aludni, lefeküdt az ablakpárkányra és úgy tűnt halálosan kimerülve végigaludta az éjszakát, de reggelre sokat javult a viszony, ma délelőtt már így működtek
és azóta még tovább enyhült a feszültség, délutánra már békésen aludtak egymástól egy méternyire, mindezt 24 óra egy fedél alatt tartózkodás után. Azt hiszem mindkét jószágnak elég stabil az idegrendszere és ha lehet állatra ilyet mondani fejlett az intelligenciája.
12 komment
Hétfő.
2016.02.22. 23:40 :: A Tengerész
Szombaton délelőtt kitisztult az idő, gyorsan kimentünk a piacra, délután naná, hogy már esett, vasárnap dettó. Ma ismét kisütött a nap, nézem az esti híradót, lelkendezik a meteorológia, hogy tavaszias az idő, hát ami a hőmérsékletet illeti lehet, de olyan bolond szél volt, hogy átfújt mindenen, az orrom se volt kedvem kidugni. Idebent piszmogok. Holnaptól megint esőt mondanak, fene megeszi ezt az időt, se nem tél, se nem tavasz. Mondjuk fűtés szempontjából nem rossz, alig kell tüzelni.
1 komment
Péntek.
2016.02.19. 22:48 :: A Tengerész
Na kérem, túlaggódtam a dolgot. Szilárd meggyőződésem volt, hogy ehhez a csaptelephez nem fogok gyári alkatrészt kapni Magyarországon. Ugye hajóra való cucc, ráadásul régi, uraságtól levetett holmi, RP barátom amikor átalakította a 42 lábas Hallberg Rassyját, megszüntette az egyik fürdőszobát, hogy helyette nagyobb legyen a háló és elférjen egy íróasztal irodának, akkor vált feleslegessé és elküldte nekem ezt a spéci, amúgy akkoriban hibátlan, tán nem is túl sokat használt csaptelepet, ami alapban kézmosó, de kihúzva zuhany. Namármost legalább 25 éves holmi, szóval vajmi kevés reményt fűztem hozzá, el voltam készülve a legrosszabbra, teljes cserére, akár, de legalábbis valami improvizációra. De azért mondom megfutom a kötelezőt, kigoogliztam a Grohe márkaszervizt a Váci úton. Már a megtalálás se volt biztató. Egy társasház pincéjében, elvarázsolt kastélyszerűen megközelíthető az épület hátoldala felől egy rácsos, majd egy bádog rejtekajtón át, kacskaringós lépcsőkön, szóval nem épp egy világcég országos központi márkaszervize megjelenés, inkább Lajos bácsi barkácssufniját sejti az ember mire odajut. Mutatom a beteget az embernek, vajmi kevés reményt fűzve a dologhoz, inkább azt rebesgetve, hogy mi van amivel helyettesíteni lehetne, de ránéz, aszongya "igen, a kihúzható mosogató gégecső" (ezt már hallottam itt a ráckevei boltban, de az nekem nem volt jó, mert Kludihoz való volt), odanyúl a polcra és kiteszi elém pont ami kell. Mondom mostmár csak az árával borzasszon el, megtette, nekem könny szökött a szemembe aminek a fele azért örömkönny volt, hogy sikerült kapnom, kifizettem, ma beszereltem, tökéletesen működik, megyek is mindjárt zuhanyozni (amúgy mindenféle bajaim voltak, hogy a házban kellett fürödnöm két napig, mert nyáron mégcsak kimegyek meztelenül a hajóra aludni zuhany után, este már egy lélek se jár a parton, de most felöltözni, hogy utána a hajón meg levetkőzzek macerás) Ha már Pesten jártam és ha már kaptam Emailben ingyenmeghívót a Boatshowra, kinéztem oda is, hát nem volt nagy durranás idén se. Tudom most aki olvassa mondhatja azt, hogy nekem már a sz@r is keserű, van is benne igazság, a motorcsónakok egyáltalán nem érdekelnek, ahogy nem igazán érdekelnek már a szuper vitorlás sporteszközök se, biztos mert öreg vagyok már és eleve retro lélek. Na amiért mégis öröm volt kimenni, az ismerősök. Arra számítottam, hogy egyrészt nem fogok ismerőst látni, az "én időm" rég volt, azóta a sport generációt váltott, ha meg látok akkor kínos lesz, hogy nem ismernek már meg, oly régen távol kerültem már a sportvitorlázástól, meg egyáltalán a hajósvilágtól, ehhez képest az első aki rámvigyorgott a Scholz Imre, aki azért nem kis név a hajóépítésben és akár akkor se lenne neki kötelező rámköszönni, ha emlékezik is rám, de szemmel láthatóan örült nekem és megtisztelt azzal, hogy kiöntötte a szívét is. Na megyek tovább, nédda mégegy ismerős Vágujhelyi Feri régi Mahartos kolléga, az ő cége árulja, szervizeli Magyarországon a Furuno készülékeket, na egymás vállára borulunk, majd jót beszélgetünk, mutat egy olyan radart, ami bluetoothon keresztül okostelefonra (!!) ad radarképet 15 mérföld hatótávolsággal. A hülye is tudja használni, bár Magyarországon (ugye mi komolyabb vízi nagyhatalom vagyunk mint mondjuk Nagy-Britannia, az USA, vagy Ausztrália) a radar külön vizsga és engedélyköteles. Aztán összefutok még a Dömel Vilivel, ( SZU-ban végzett hajómérnök aki a hajó terveimet szakfelülvizsgálta annakidején), a Vígh Janival aki a mókás kis hajócskájával és gyermekével volt látogatóban nálunk a nyáron és amúgy a Szökőár ipari búvárcég gazdája, Rick Csaba az International hajófestékek magyarországi képviselője faképnél hagyja az üzletfeleit, hogy kezet rázzon velem és arról érdeklődik hogy vált be az esernyő, a "Mösze" (Mészáros Tibor, de ki hívja így??) jön szembe velem egy kanyarban, szóval meg kell mondjam lehet abban valami, amit J mond amikor kétlem, hogy valaki valahol rám ismer, "ne reménykedj benne, aki veled egyszer találkozott az emlékszik rád". Kétes dicsőség, de úgy döntöttem örülök neki.
11 komment
Szerda.
2016.02.17. 22:15 :: A Tengerész
Na így néz ki az RSD (Ráckeve-Soroksár Dunaszakasz) amikor elmegy belőle a víz. Sam teljesen léghajó.
Kioperáltam a zuhanygégecsövet. Elvittem a szerelvényboltba ahol eddig mindent kaptam, csak nézték a beteget. Holnap felmegyek Pestre a Grohe szervizbe, egyelőre nem sok jóban reménykedem, de megfutom a köröket.
1 komment
Kedd.
2016.02.16. 22:49 :: A Tengerész
Rettenetes ez a pocsék idő. Hideg nincs, de napok óta szinte egyfolytában esik az eső. Legutoljára vasárnap délelőtt sütött a nap. Kihasználtam a jó időt, meg azt, hogy vagy egy méterrel lejjebb engedték a Duna vízszintjét, Amapola ül a kieljén mintha bebetonozták volna, a víz a parttól méterekre visszahúzódott, gumicsizmát rántottam és vasvillával kiszórtam a partra a korábban a part mentén úszkáló, most a fenéken heverő uszadékot, főleg levágott nádat, amit sajnos a szembepart derék lakói, miután levágtak, otthagytak a jégen, tudva, hogy az uralkodó szélirány úgyis átsodorja a mi oldalunkra, ezzel a gond számukra levan róla. Kiemeltem a sárga szerelőbóját a Dunából láncostul, horgonyostul, mert elsodródott a biztonságosnak vélt horgonya ellenére. Erre volt kötve a Tequila hajó, de a nagy őszi viharok rángatásának nem tudott ellenállni a fisherman horgony (http://www.blueoceantackle.com/kedge_fisherman's_anchor.htm). Mondjuk nem ekkora mint a képen látszik, de gyanítom az iszapba besüllyedhetett a keresztvasa, így lapjával feküdt a fenéken, a kapák nem tudták beásni magukat. Fogok csinálni egy sokkal hosszabb keresztvasat a szárába. Szóval csónakba rángattam a horgonyt, egyelőre Amapolához meg a stéghez kötöttem a vitorlást. Ez a sárga műanyag bója amúgy Amapola tartozéka, a horgony kibóljázására szolgál. Az E-től kapott Fokás lamezbójára rákentem még egy réteg sárga festéket, ezzel fogom immáron remélhetően végleges helyére lerakni a horgonyt. Na amint végeztem, már elkezdett csepegni az eső, azóta is esik, nem is tudom rendesen meg tudott e száradni a festék. Hogy ne csak odakint legyen vizes minden, vasárnap már éjszakára lefeküdve valami csepegés hang ütötte meg a fülemet. Miután kint esett és a víz is hullámzott, elsőre elhessegetem a gondolatot, hogy ez valami rendellenesség lehet, csapkodja a vizet a szél a hajó oldalához, az csilingel, a tetőről csepeg a deckre, ilyenekkel nyugtatgattam magam, de csak nem tetszett a dolog, hogy úgy 20 másodpercenként egy jellegzetes hang, mint amikor egy csepp határozottan lecseppen egy vödör vízbe. Kibújok az ágyból és rosszat sejtve felemelem a padlódeszkát, bevilágítok a szalon első bordarekeszébe a bilgébe és sajnos az van amitől féltem, félig van vízzel.
7 komment
Szombat.
2016.02.10. 17:53 :: A Tengerész
Hétfőn végre kész lettem a kis tetővel, amit még Karácsony előtt kezdtem el, csak közbeszólt a tél. Mármint hogy asztalon kész volt.
Namost mire összeállt, lett vagy 40 kiló, ami nem egy nagy súly ha súlyzóról van szó, de ez egyrészt terjedelmes, másrészt oda kell vinni a helyére és felemelni 2,5 m magasra és nagyon pontosan odailleszteni a már előre befúrt, a falból kiálló menetes csonkokra, szóval még a Fekete Lacinak se lenne könnyű. Bevallom féltem is kicsit a dologtól főleg hogy J se volt itt, hogy segítsen ( Pestre ment mamázni), ha a fejemre zúg az egész legalább legyen aki mentőt hív. De hát szőttem egy tervet és belecsaptam. Csigák, kötelek, szorítók, autóemelő, hosszú stánglik
és egy kicsit mindig mozdult, egy kicsit mindig feljebb ment és egyszer se vágott agyon, mire J már sötétben megjött majdnem a helyén volt, csak a csavarokat nem láttam már a sötétben, szóval ma kellett pontosan a helyére illeszteni. Szerencsére délutánra elállt az eső, igaz cserébe viharos szél lett ami majd lelökött a létráról, de akkor is befejeztem.
Az éle még kap majd egy bádogozást, illetve ide kapcsolódik majd még egy kisebb, a jobboldali tornác esésével megegyező szögű kisebb tetőcske, azzal lesz teljes a csapadékvédelem.
Ma finom ebédem volt, Behoék jöttek egy kisebb vödör saját készítésű szalontüdővel, felét mindjárt befaltam, J csinált hozzá mirelitből krumplikrokettet, mert zsemlegombóc sajnos nem volt hozzá.
2 komment
Kedd.
2016.02.02. 17:55 :: A Tengerész
Először láttam hátrányát a szigetlakóságnak. A jég megszottyadt annyira, hogy rámenni életveszélyes, de csónakkal még messze nem járható a víz a túlpartra. Márpedig Szigetszentmiklósra kellett menjek HÉV-vel tüdővizsgálatra, ami könnyű lenne akár jégen, akár vízen, itt van szembe egy köpésre a HÉV végállomás, de így ki kellett battyogjak hajnalban a buszhoz bő egy km-t, aztán az vitt el a HÉV-hez, így háromszor annyi ideig tartott. Tavaly nyáron kezdődött a probléma, úszás közben éreztem, hogy van tüdőm, másképpen igazából nem tudom mondani. Háziorvos meghallgatott, nem tetszett neki, felírt, beszedtem, elmúlt, mármint nem a tüdőm csak az érzet, de pont olyan undorítóan köhögök, harákolok, köpködök reggelente mint az erős dohányosok, ezért beutalt vizsgálatra tavaly szeptemberben, kaptam is időpontot mára. Na röntgeneztek, fújtam, szívtam, megint fújtam, megállapíttatott, hogy sz@r a tüdőm. Egyrészt régóta tudom, másrészt mondjuk valaminek muszáj már lenni, idegesítő ez az elpusztíthatatlan vasszervezetem már ebben a korban. Háborúban fogant gyerek vagyok, nem volt mit zabálni, anyám 45 kiló volt amikor bement velem szülni, teje elapadt, én se a lófasirtot, se a felesborsót nem voltam hajlandó párhetesen megenni, tápszer nem létezett, szerencsére volt az utcában egyetlen kecske amit nem ettek meg se a magyarok, a ruszkik, kipróbálták rajtam a kecsketejet vízzel hígítva, végülis ha holnap meghalok már akkor is megérte. Anyámnak is gyenge volt a tüdeje, nővére TB-s volt éveket feküdt szanatóriumban, lehet örökölt is, korábbi mérésekkor is látszott, hogy kicsi a vitálkapacitásom, most kell majd mindenféléket szipuznom, aztán két hónap múlva kontroll, remélem 20-30 évet kihúzok ebben az állapotban, aztán az se nagy baj ha kicsit romlik. Szóval ráment a nap legnagyobb része, délután tudtam csak keveset haladni a hideg beálltával még tavaly Karácsony előtt félbeszakadt kis tetővel a tornác-télikert-esernyő háromszögben.
6 komment
Vasárnap.
2016.01.31. 20:17 :: A Tengerész
Azért nagyon lassan javul az idő. Sok kedve nincs az embernek kimenni a nyirkos külvilágba. Tegnap és ma volt azért javulás, tűzifát fűrészeltem, rakásoltam, hajóra kihordtam a heti készletet, szóval a napi rutinnal foglalkoztam, komolyabba nem kezdtem. Pénteken megismételtük a két héttel korábbi sikeres szabadidőprogramunkat, egész nap rekreáltuk magunkat a helyi fürdőben. http://aqua-land.hu/FEDETT_FuRDo.html Legjobb a szabadtéri termálvizes medence, a csendet csak halk andalító zene töri meg, madarak csicseregnek a kopasz ágakon, amikre vágyakozva nézegetnek a medence 38 fokos termálvizének gőzében a parton lustálkodó macskák, elég sok van belőlük. A szabadtéri medencében az a jó, hogy vagy 200 m-es kerti séta után lehet belemerülni, a téli hidegben aránylag kevesen szánják magukat rá, reggel például mi voltunk az egyedüli három fürdőző a nagy medencében, J, M2 meg én. Amúgy M2 autójával mentünk az Aqualandbe, J nem szereti a téli kerékpározást, főleg attól fél, hogy a fürdő után megfázna hazafelé, van is benne valami, mindenesetre autóval kellemesebb a 3 km-es út. Szóval a külső medence sokkal kellemesebb mint a fedett rettentő lármás uszoda és mindenféle kényeztető masszázsvízsugárral felszerelt élménymedence. Nem tudom mért van az, hogy az építészeknek nem jutott még eddig az eszébe, hogy ha a mennyezetet nem sík, kemény anyagból készítenék (itt pl deszkából), hanem valami hepehupás puha anyaggal burkolnák, nem visszhangozna a nagy csarnok, még engem is zavar, aki félig süket vagyok. A múltkor a lányok nem mertek velem kijönni a külső medencébe, mert féltek a hidegtől, de addig dicsértem nekik, hogy most már rákészültek köntössel, fürdőlepedőkkel. Én is előszedtem a régi frottír köntösömet, anyám vette nekem még 14 éves koromban, szóval nem egy friss darab, nyakában belül még elmosódva olvasható a címke "Békéscsabai Frottírgyár, alapítva 1950 ".
Sose foglalkoztam vele, hogy mit hordok, mármint divat szempontból, csak a praktikusság érdekelt, de a múltkor valami 444-es kommentben szó volt a retró ruhákról és említettem, hogy nekem egy ilyen köntösöm van, mire valaki visszaírt, hogy "hú az mekkora király már".
Szóval sok izgalom nem hergeli a vérnyomásunkat mostanság, egy tegnapi képsorozattal búcsúzom, tán másnak unalmas, de mi nem tudunk betelni vele. ( Azért erre a jégre már nemhogy a túlpartra átmenni, de még a part mellett sétálni se mernék rámenni. Csak onnan jutott az eszembe, hogy három napja Szigetszentmiklóson, két napja meg Tihany "hónaljában" a Gödrösnél szakadt be egy-egy hülye alatt a jég. Az a szombat, amikor szép időben tükörjégen korcsolyáztunk az nagyon ott volt, mindössze egy nap, se előtte, se utána nem működött a jég, hát ez az többek közt amiért jó itt lakni.)
4 komment
Csütörtök.
2016.01.28. 09:46 :: A Tengerész
Rút napokon vagyunk túl (remélhetőleg). A szombati örömködést vasárnapra havazás váltotta fel, majd olvadás és háromnapos köd. Kedden kifejezett félelemérzetem volt amikor a ködben, előlhátul villogóval bringáztam kenyérért, mindig olyan érzésem volt amikor autóberregést hallottam, hogy most ütnek el hátulról. Minden csatakos a kondenzvíztől még a tornácon és az esernyő alatt is, az elektromos láncfűrészt be se merném indítani, mert szerintem folyna belőle a víz. Most végre látni 50 m-nél messzebbre is és a napot legalább sejteni lehet. Nem sok hasznosat csináltam, egy autógumi pufferre, ami állandó szolgálatot teljesít a stég melletti oszlopon és ami leszakadt az UV sugárzás hatására elporladó kötélről, a télikertbe behúzódva fuxoltam 12-es drótkötelet (ilyenem volt) ez biztosan nem fog leszakadni, Örkény után, "Te drótkötél, te drótkötél, te túlélsz engem.", de ezt most egészen pozitívan mondom, ezzel ebben az életemben már nem kell foglalkoznom többet.
2 komment
Szombat.
2016.01.23. 21:54 :: A Tengerész
Remek nap volt. Úgy kezdődött, hogy még tegnap megbeszéltük a kislányommal, hogy lejön ő is korizni. De épp nincs autója, csak HÉV-vel tudott lejönni, onnan meg normális esetben csónakkal szoktam áthozni, mert körbe a városon, és a hídon át vagy 3 km a gyalogút, de hát nem volt más megoldás... hacsak....Ugye egy apa igyekszik mindent megtenni a gyerekéért. Mindezidáig csak a part mentén korcsolyáztunk, de a jég olyan megbízhatónak tűnt, hogy azt gondoltam, van az olyan vastag már, hogy át lehessen menni rajta száraz lábbal a túlpartra, ezzel megspórolva a körbemenést. Persze nem hebehurgyáskodtam. Reggel egy 10 m-es kötelet a derekamra kötve magam után vonszoltam a 3 m-es csáklyát ( a sima jégen semmi ellenállása nem volt, nem is éreztem, hogy húzok valamit) megindultam a túlpart felé. Úgy kalkuláltam, ha netán be is szakadna alattam a jég, a csáklya megtart a lékben keresztbe téve. A telefonomat vízmentes tokba tettem. Vittem magammal egy akkus fúrógépet egy 12 cm hosszan kiálló 8-as fúróval és 30 lépésenként 10 cm mély lukat fúrtam a jégbe. Az egész út során sehol nem ment át a fúró a vízig, szóval a jég mindenütt vastagabb mint 10 cm. Ezek után már teljes biztonságban lehetett járni rajta, Visszatérve az innenső partra korcsolyát húztam és amikor a lányom hívott, hogy leszállt a HÉV-ről, átkorcsolyáztam érte a túlpartra ahol ő is korcsolyára cserélte a bakancsátés szépen átsiklottuk a Dunát. Aztán csak koriztunk fakutyáztunk( a fakutya Sári Pista alkotása, irodai szék, némi zsaludeszka és zártszelvény felhasználásával) egész nap.
Este már sötétben elemlámpafénynél kísértem vissza a gyereket, szépen átkoriztunk a túlpartra ő kigyalogolt a HÉV-hez én meg hazakorcsolyáztam. És milyen jól tettük, hogy elkaptuk ezt az egyetlen szép verőfényes napot, mert délutánra már beborult és alighogy behurcolkodtam a jégről, rákezdett a hó, már van vagy 1 cm, holnaptól ráadásul enyhül az idő, alighanem ennyi volt a jégsport ezen a télen.
12 komment
Péntek.
2016.01.22. 17:19 :: A Tengerész
Reggel hatalmas durrogásra , hajó rázkódásra ébredtem. Semmi ok aggodalomra, csak ahogy a jég hízik rianások jelennek meg rajta és a lökéshullám keményen megtaszítja a jégbe fagyott hajót. Kezdetben nem értettem a jelenséget, gyanakodva figyeltem a jégtáblát, aztán rájöttem az okára.
Csak azt akarom mondani, hogy aki teheti, holnap jöjjön korcsolyázni! Délelőtt vágtam a jeget Amapola mellett, amikor elsuhant mellettem egy srác. Én még óvatoskodtam deszkával a jégen, azzal, hogy fűtök a hajóban, meg a mosdó, zuhany vize kimegy a hajó alá, a hajó mellett mindig vékonyabb a jég, messzebb meg még nem próbáltam, de ettől vérszemet kaptam, ha őt elbírja akkor engem is. Délelőtt még learattam a privát nádasunkat a Balabánon és elégettem a nádat, délután meg korcsolyát húztam és élveztem ezt a fantasztikus lehetőséget, hogy néhány tucat négyzetkilométernyi jég csak az enyém. Sima, kemény egyszerűen nem lehet vele betelni.
Nehéz, nehéz ez a nyugdíjas élet.... de elviselhető.
3 komment
Szerda.
2016.01.20. 22:26 :: A Tengerész
Befejeztem a levágott cseresznyefa ágak felaprítását. A vastagabb rönköket mindjárt szétcsapkodtam, így nedvesen jobban hasad mint amikor már kiszáradt. A feldolgozott anyagot rakásoltam a tornácon, jövő télig kiszárad, lett majd egy erdei köbméter, persze a girbegurbaság miatt elég levegősen rakva. Apropos nedvesség, meg tűzifa. Talán akad itt aki emlékszik amikor szívtam a fogam tavaly ősszel amikor a kiskunlacházai Kácser tüzépen azt hazudták, hogy előző évi vágás, közben az aprítás során megállapítottam, hogy csupa víz belülről, szóval nemcsakhogy friss vágású tölgyet adtak el nekem, hanem alighanem még jól meg is locsolták naponta ahogy ott állt kupacban a telepükön. Nos pár napja megmértük azokat a próbahasábokat amiket felraktam még ősszel a kályha tetejére száradni. A kisebb, 1364 g-os 890 g-ra száradt, a nagyobb, 6,6 kg-os pedig 4,5 kg-ra. Tehát durván 30 % amivel átvágtak.
8 komment
Vasárnap.
2016.01.17. 21:42 :: A Tengerész
Ma levágtuk a másik ágat is, sikerült úgy megoldani, hogy nem esett a szép tornác tetőre. Fel is aprítottam a nagyrészét, csak a vékonyabb gallyak maradtak holnapra. Lekezeltem ezt is, aztán ha jön a tavasz kiderül mit sikerült elérni. Merthogy jön a tavasz! Íme a bizonyíték.
Ez kérem hóvirág. És kinyílott egy szem krókusz is.
Mondjuk ez a paprika az üvegházban terem.
9 komment
Szombat.
2016.01.16. 20:48 :: A Tengerész
Húzós nap volt. Reggel napsütéses időre ébredtünk, elhatároztam, hogy itt az ideje a "nagy kísérletnek". Talán már írtam valahol a hatalmas cseresznyefánkról. Finom termése van, csak egy nagy baj van vele, nagyon öreg lehet és annyira felmagasodott, hogy a termő ágai gyakorlatilag elérhetetlenek. Így a gyümölcséből alig jut nekünk valami, csak a madarak lakmározhatnak belőle, nekünk csak a szemét marad, a lehulló túlérett cseresznyék söprögetése. Így néz ki.
Namármost a kertészkedés az amihez egyáltalán nem értek, ezért egy internetes kertészfórumon kértem tanácsot, hogy lehetne ezt a fát valahogy megifjítani úgy, hogy termő ágakat növesszen elérhető magasságban, mert így csak bajnak van. Na nem sok jóval kecsegtetett "Ali-bá", az ottani sokattudó, de végülis egy kísérletet javasolt, ennek a képességeimhez képest való legjobb megvalósításához kezdtem ma hozzá. Levágtam az egyik égbetörő ágat, olyan jó 25 cm átmérőjűt. Igyekeztem függőleges metszlapot kialakítani, hogy ne gyűjtsön korhasztó nedvességet ( ehhez persze két lépcsőben kellett levágni).
A felületet és körben a kambiumot sikítóval
simára csiszoltam, majd lekezeltem. Kezelés... Ali-bá a Fagél nevű sebkencét ajánlotta, be is mentem még tavaly a gazdaboltba, kértem, de nem azt adtak, hanem ezt http://szolvegy.hu/content/uploads/2010/12/BIOCERA.pdf Csak otthon vettem észre mit kaptam. Nyilván ugyanarra való, meg ugyanolyan jó... de nem szeretem az ilyet, na mindegy. A baj csak az, hogy 200 ml-es kiszerelés, nem olcsó ha jól emlékszem valami 1000 Ft volt és mégcsak nem is elég a teljes felület plusz a körbecsiszolt kéreg alapos lekezelésére. Olvasom a leírást, ez tkp. valami oldószeres, méhviasz, alighanem denaturált szesszel vegyített, merthogy azt javasolják hozzá hígítónak. Nos volt régről méhviaszom, amit korábbi, egyéb célú felhasználás céljából terpentinnel összefőztem vízköpenyes enyvezőfazékban, azt most ismét felmelegítettem és azzal kentem be alaposan a fa sebét. Szerintem ugyanolyan jó, ha nem jobb lesz mint ez a méregdrága bioizé, mindenesetre rajta tartom majd a szemem. Még egy égbetörő ágát, ami jobb felé fenyegeti a háztetőnket, fogom így visszavágni, a többihez nem nyúlok, mert attól tartok, ha nagyon durván megsértem a gyökér-lombozat egyensúlyt, belepusztul a fa. Az eljárástól azt várom, hogy a vágás alatti alvórügyekből előtörnek tavasszal friss hajtások, amikből válogatva, azokat lefelé terelve évek alatt megújul és leszedhető termést produkál az öreg fa. Amúgy egészséges, néhány odút kivéve, amik sajnos elérhetetlenül magasan, így kezelhetetlen helyen vannak, hibátlan a fa, szinte érzem benne az erőt. Nem volt könnyűség a nagy ág levágása, nem maga a művelet, mert a nemrég vásárolt láncfűrészem valami remek darab, hanem hogy oda dőljön ahol nem okoz kárt, meg utána hogy szabadítsuk ki a nyurga fenyő ágai közül darabokban. J kezelte a kötelet, én meg aprítottam, beleizzadtunk, de meglett. A vékonyát machétával, a vastagját láncfűrésszel sikerült a nap végére tüzelőméretre szabni.Vérzett a szívem amikor a duzzadt rügyekkel rakott ágakat csapkodtam a tőkén, de hát amit ez termett volna abból egy szemet se tudtam volna leszedni a 8-10 m-es magasságban.
2 komment
Szerda.
2016.01.13. 12:20 :: A Tengerész
Kitavaszodott. Tudomtudom, jönnek a mínuszok hétvégére, de akkor is! Ma a piacon voltam kerékpárral, az útviszonyok tökéletesek, hónak, jégnek nyoma sincs, végre végre idén először hétágról süt a nap, a tegnapi friss szél még a sarat is kiszikkasztotta. Nem úgy mint tegnapelőtt, amikor el kellett mennem kenyérért, hát az út egy részén csak tolni tudtam a bringát az olvadó hóban, a másik részén meg halálfélelmem volt az autóktól a letaposott hóban egyensúlyozva, ónos lefagyásokon csúszkálva. De hát ilyen kihívásokkal kell megküzdenie annak aki ide a paradicsomba költözik. Apropos paradicsom. Aki netalán hasonlóra vágyik itt a ritka alkalom, a mellettünk lévő elég komoly ház eladó, pár napja rakták ki a táblát. Azért ritka, mert bár jelentős az ingatlankínálat, de ilyen vízparti telek, ilyen jó helyen elvétve sincs már, persze nyilván ez árfelhajtó tényező, kérdeztem a gazdáját mennyire tartja, azt mondta 25M körül. A telefon 30-2510969. Örülnék ha valami rendes szomszéd költözne ide.
2 komment
Péntek.
2016.01.08. 17:38 :: A Tengerész
Csodás volt a reggel. A tegnapi enyhülést éjszakai kemény fagy követte, ettől minden zúzmarás lett, még az utálatos fűzfa (mindent összeszemetel, állandóan hullik róla valami összetakaríthatatlan) is gyönyörű.
Csipkefüggöny lett a kerítésből is.
Az esernyőt borító hó a lehajlott rész húzásától tovább csúszott lefelé, a kép jobb oldalán látszik, ahogy elcsúszott az egész balra vagy 70-80 centimétert.
Napnyugta előtt még kitakarítottam a lékekből a tegnap óta befagyott kb. 2 cm vastag jeget, más hasznosat nem tettem ma.
Szólj hozzá!
Csütörtök.
2016.01.07. 21:00 :: A Tengerész
Megenyhült az idő. Az esernyőről olvad lefelé a hó, de éjszaka újrafagy. Érdekesen néz ki.
Szerencsére nem fenyegeti leszakítással a karácsonyi fényfüzért, amit Vízkereszt múltával amúgyis le kellene szedni, csak valahogy nincs kedvem a hideg drótokat a hóban húzgálva feltekergetni. Tegnap még megtörtem, kigereblyéztem a jeget a hajóim mellől és ellapátoltam, söpörtem a havat a háztól Amapoláig, ma már elég volt csak havat takarítani, a lékben mozog a hajó, nem fagyott be újra, pláne, hogy friss szél löködi amennyire a kötelek és a jég engedi. Nekem úgy tűnik vége a télnek, nem is bánnám. Bár most, hogy Miviana tegnapi konmmentje nyomán előkerestem a múltat, a 2012 februári naplóbejegyzéseket (meg jut eszembe még a tavalyi március 15-i hóbaragadt sok autó), nyilván, ahogy apám szokta mondani "nem ette meg a kutya még a telet", de én azért reménykedve nézek a hamarosan elkövetkező tavasz felé.
Szóval fehér minden még de csepeg az ereszalja.
20:41 A korábbiakat még délelőtt írtam, most jöttem be a begyújtásból a hajóról, kérge lett a hónak és valamivel nulla fok alatt mutat a hőmérő, ez éjjel le fog menni úgy mínusz 2-3-ra. Begyújtás előtt volt +5 fok a hajón, egy óra múlva kimegyek még rárakni a tűzre, mert a hajón leginkább hulladékfával tüzelek, annak, mivel zömmel puhafa, jóval kisebb a fűtőértéke mint a házban a cserépkályhához használt bükkfának. Egy adag a hajókályhában ebből a hitványabb anyagból csak kb 10 fokkal emeli a hőmérsékletet, szóval el kell találni mikor ég le parázsra és akkor megrakni mégegyszer, hogy a parázsról újragyulladjon és akkor 30 fok körül lesz odakint, illetve odabent a szalonban és a headben mire kimegyek nyugovóra térni. (ismétlés egy régi leckéből aki netán elfelejtette Head=főrdőszoba˛/WC a hajókon) A tüzelés amúgy külön tudomány a különféle kályhákban, pl a mai fiatalok már nem is tudják, hogy cserépkályhában egészen másképpen kell tüzelni, mint a kandallónak nevezett, igazából csak nagyablakos samottéglával bélelt vaskályhában, mint amilyen a hajón van. Ha az ember helytelenül tüzel a cserépkályhában az egész felrobbanhat. Na ne valami hatalmas explózióra tessék gondolni, csak egy nagy pukk és kimegy a teteje, netán az oldala, vagy kicsit összedől. A múltkor még én is túl korán csuktam rá az ajtót, hátul, hogy még lángolhatott, vagy feléledt benne a tűz valahogy amikor én már csak parazsat láttam, és egyszercsak egy durranás és kilőtte a kéménydugót a falból, szerencsére más baj nem történt, azóta óvatosabb vagyok.
Szólj hozzá!
Kedd.
2016.01.05. 20:44 :: A Tengerész
Az imént jöttem be a begyújtásból a hajóról, szakad a hó. A parti lámpák és Amapola fényeit szikrázóan fehér szűz porhó veri vissza, mely beborít mindent, mellé a puha csend, bent pattog a kályhában a tűz, kint megenyhült az idő, csak -1-2 fok van szélcsenddel, nekem most van karácsonyi hangulatom.
Ma ismét végigvágtam a jeget a hajó mellett, ilyenkor gereblyével kiszedem a tört darabokat, így lassabban fagy vissza, bár nem panaszkodom, nem kellett ásóval csapkodnom, nem fagyott be olyan vastagon, hogy gereblyével ne lehetett volna betörni.Azok a lábnyomok a latyakban már jégből vannak, a tegnapi tapicskolás nyomai. Kivágtam a jégből a munkacsónakot is és kihúztam a jégre onnan már nem tud belefagyni.
A Tequila mellett is végigvágtam a jeget, bár azt nem igazán fenyegeti az összeroppanás veszélye, mert a kerek fenekét remélhetőleg felemelné a nyomás a jég fölé, de biztos ami biztos.
Jövőre már az esernyő alatt telel, csak idén még nem volt helyem hozzá. Sam meg elvan a levegőben a jég felett,
szóval minden veszély elhárítva. A táj a folyóval ilyen volt napközben.
Hű megfigyelőm C, egész nap a sarkamban van, hogy nem fázik a talpa a jégen, nem értem, még a lék karbantartásakor kipacsált tócsába, ami a jégdarabok távolabb gereblyézésekor keletkezik is belelépked ( korábbi tapasztalatom, hogy nem szabad otthagyni közvetlen a lék mellett, mert megnehezíti a további karbantartását, ha nincs megbízható sima "talaj", hanem ráfagyott jégbuckákon kell egyensúlyozni), de nem izgatja. Igaz, amint bemegyek a házba melegedni, azonnal odaül a cserépkályha mellé ő is, de ahogy kimegyek, jön ő is kifelé. Mutatom a helyet ahol tegnap volt szerencsém beszakadni a jégbe.
A balesetet az okozta, hogy volt egy jégkezdemény aminek a keletkezése után lejjebb ment a vízállás pár centimétert. Ez a vékonyabb jégkéreg viszont a nádakon ott maradt magasabban, alatta a végleges vízszint teteje ismét befagyott, de a kettő közt maradt a pár centi vastag légpárna ami az alsó jegesedést lelassította a hőszigetelésével, A képen jól látszik, hogy dupla a jég. Amikor a felső réteg beszakadt alattam, a zuhanás ezt az alsó réteget is beszakította és hopp máris lent álltam az iszapban. Kicsit számítottam is a dologra, azért próbálkoztam a szomszéd stégje mellett közvetlenül, hogy ne legyen gond a kimászással.
Mindeközben RP Ausztráliában az unokájával falatozik a plázson, ezt a képet ma küldte.
10 komment
Hétfő.
2016.01.04. 23:11 :: A Tengerész
Megjött a hideg mellé a hó is. Havat lapátoltam a deckről, stégről bejáróról és az imént amikor kimentem begyújtani a kályhába, már csak 2 fok volt a szalonban. Az azért elég kemény már. Rámentem a jégre, ami a hajó környékén már 4-5 cm vastag és vágtam egy 40-50 cm széles léket a hajó egyik oldala mellett illetve a tükörnél a kormánylap körül. Az volt a tervem, ahogy tegnap tán írtam is, hogy aratok nádat kitömni vele a léket, de a nádasban még nem volt elég vastag a jég, beszakadt alattam, eláztam combig, így csak kitakarítottam a léket még egyszer délután, de mostanra már erősen kásásodik, holnap vághatom újra. Remélem holnapra már lesz olyan vastag a jég, hogy megbír a nádasban is.
Mai ajánlatom https://www.youtube.com/watch?v=p_xeyLpuh-M sietni kell megnézni, mielőtt valami szerzői izé miatt törlik.
2 komment
Vasárnap.
2016.01.03. 23:57 :: A Tengerész
Úgy tűnik ma és holnap lesz az első komolyabb próbálkozása a télnek. Mert a tél igazából csak most mutatta ki a foga fehérjét, eddig ami volt az inkább olyan későősz volt. A "fehérjét" szó szerint kell érteni, pár milliméter hó esett tegnapelőtt este, itt meg is maradt. Vastagodik a jég, ma délelőtt csáklyával megtörtem Amapola egyik oldalán, meg a kormánylap körül, hogy ne szorongassa a hajót, de estére már visszafagyott. Még nem járható, olyan 1-2 cm vastag lehet, de ha így alakul az idő, két nap múlva már rá merek menni és végigvágok egy sávot, amit kitömök levágott száraz náddal, attól kezdve nem bántja a hajót akármilyen vastagra hízik is. Ma szép napos idő volt, így nézett ki a Duna.
A sötét sávban ugyanolyan vastag a jég, csak valahogy ott a hó vagy megolvadt rajta amikor esett, vagy a szél elsöpörte, vagy megrepedt amikor a vízszint lecsökkent és kifolyt a tetejére a repedésen át a víz és elolvasztotta a havat, pontosan nem tudom, ez utóbbi változatot gondolom a legvalószínűbbnek.
A hajón már jó meleg van, az imént voltam kint még egy adagot rárakni a tűzre, a szabadban -7 fok van, alighanem reggelre meglesz a -10. Most látom, már holnap van, jóéjszakát, megyek a hajóra aludni.
Szólj hozzá!
Péntek.
2016.01.01. 17:27 :: A Tengerész
Na kérem. Nem hiába kívántuk egymásnak, ez már egy boldog újév. Én pl baromi boldog lettem attól, hogy a reggel konstatált tócsa a kerti vízcsap mellett nem attól van, hogy szétfagyott (miután ostoba módon megfeledkeztem a víztelenítéséről, olyan sokáig nem volt fagy, és kint dolgozván mindig valamihez kellett a víz) merthogy csak a fagy beálltával állítottam át az altalajcsapot, hanem attól, hogy nem állítottam át egészen ütközésig és a leeresztő járaton szivárogni kezdett az éjjel. Nekikészültem a kiásásnak, de szerencsére rájöttem, hogy felesleges a pánik, csak rendesen rá kellett zárni és máris leállt a vízóra kis kerekének lassú forgása. Más talán bosszankodott volna a dolgon, de én sikernek fogtam fel, hogy rájöttem mielőtt elkezdek ásni. Ilyen szerencsés természetem van nekem. Valaki érdeklődött a kívánságkommentek közt, hogy a macska is jól érzi e magát, nos a jószág a nap nagyrészében a Judit foteljében shelterezik, kitúrva J-t a helyéről, valahogy így.
Amikor meg nem, akkor kint üldöz mindent a kertben ami mozog. De hogy segítene mondjuk tüzelőt behordani azt nem. Ja és ha felébred azonnal kajáért kuncsorog. Mint említém beálltak a keményebb fagyok, a hajón most voltam kint bekészíteni a kályhába a fát, 8 fok van a szalonban, legmelegebb, 11,4 fok a hűtőládában van, ami ilyenkor télen nincs bekapcsolva és őrzi az átlaghőmérsékletet. Olyan este 8 óra tájban szoktam begyújtani, amire néhány órával később kimegyek zuhanyozni és nyugovóra térek a hőmérséklet felmegy 25-30 fokra, ez reggelre lehűl 15-re. Idebent is vége a télikert okozta lébecolásnak, a napi egyszeri begyújtás helyett vissza kellett állni a korábbi telekben alkalmazott, az üvegház építése előtt szokásos kétszeri befűtésére a cserépkályhának. De végülis a fele lement a télnek, a felhalmozott tűzifának meg legfeljebb a negyede ha elfogyott és ha hiszitek ha nem, a napok is észrevehetően hosszabbodnak, szóval csupa jó hír.
5 komment
Csütörtök.
2015.12.31. 08:20 :: A Tengerész
Tegnap mondja J, hogy holnap Szilveszter. Ahogy a Karácsony is, ez is meglepetésként ért. Miután nekem minden nap egyforma, nem szoktam ilyesmire odafigyelni, ha nem lenne ez a blog azt se nagyon tudnám milyen nap van, egyszerűen nincs számomra jelentősége. Szóval ma éjfélkor vége 2015-nek. Pedig a mai nap jeles "történelmi" évforduló, ma 10 éve volt utoljára hivatalos munkahelyem. Lefordítva, 10 éve vagyok boldog nyugger (egészen pontosan és hivatalosan 2006 február 14.-től, de január 1.-töl már fel voltam mentve a munka alól, merthogy a végkielégítés miatt kirúgattam magam, csak Amapola alkatrészeit fusizni jártam be a gépműhelybe, amit aztán az utódok pár év múlva szomorú módon felszámoltak, mert nem tudtak marógépen, esztergán alkotni). Hogy elrepült a 10 év! Olyan volt, mint diák koromban a nyári szünidő. Ahogy a mesében szokott végződni "boldogan éltek, míg meg nem haltak". Remélem a vége még arrébb van és jut még a boldogságból jó pár év, amihez hasonlót valamennyi, jelen sorokat olvasó barátnak, szimpatizánsnak, érdeklődőnek, szúrósszemú, kákán is csomót keresőnek, netán zord véleménykritikusnak szívből kívánok az eljövendő esztendőre!
Azért, hogy lekerekítsem, vége ez évre a teljesítésnek, kint kellene folytatnom a kis esővédő készítését a tornác-üvegház-esernyő találkozásánál, de keményen lehűlt az idő, megvárom vele a melegedést, a kapududa szól, szóval még a szorgalmi is megvan az éves terven túl, elégedett vagyok az idei teljesítményemmel. Ja, kapududa. J utálja, persze ő nem süket mint én, de nem ez a fő ok, szerinte túl hangos, meg fognak minket miatta gyűlölni a szomszédok. Szerintem meg nem, ha amúgy szeretnivalók vagyunk el fogják nekünk nézni, hogy havonta egyszer valaki "bedudál" ( ha lehet becsengetni, akkor bedudálni is nem?) viszont nem kell a postára menni átvenni a tértivevényes levelet, mert tényleg úgy szól, hogy hallani a házban mindenütt és kint is nagyjából a ház 1 km-es körzetében, szóval aki nyomja kint a gombot, az is megnyugodhat, hogy ha van itthon valaki az meg fogja hallani. Ennyit az újévről, jövőre veletek ugyanitt!