Hajónapló

Tegnap este kiadósan zuhanyoztam a hajón, mindenféle extra vízspórolás nélkül is bőven volt melegvizem és még ma reggel is forró víz érkezett  a hőszigetelt bojlerből. Nagyon elégedett vagyok ezzel a miniprojekttel.

Na. Nem akartam elkiabálni, mert nem szerettem volna hencegni a hülyeségemmel ha ez se válik be, de már egy napja működik. Ez még csak a prototípus, hevenyészett megoldás, de marad az idei túrára, viszont ősszel lesz javított változat. Szóval a profi ide való szivattyú 60000 Ft erre az idényjellegű cuccra nem akartam ennyit költeni. A jó ötletek nekem mindig reggel jönnek, tegnap ébredés után még ágyban fekve ugrott be, hogy van nekem két olcsócska gumi impelleres, fúrógéppel hatható barkácsszivattyúm. Vagy 15 éve vettem, hogy jó lesz valamire, használtam is párszor, de egészen megfeledkeztem róluk. Továbbá amikor még fent a Kvassayn felszámoltak egy asztalosműhelyt a szemetjükből kikukáztam két profi akkus fúrógépet, amiket azért hajítottak ki, mert az akkujuk már tönkrement. A kép mutatja a megoldást.( Régesrég a tengeren volt egy gépüzemvezetőm, aki különösen sokat fürdött a véremben, Isten nyugosztalja, szegény Mártha József nagyembert {volt vagy 150 kiló} ő mondta egyszer rosszallóan "Maga olyan mint Hitler Adolf, állandóan újabb csodafegyvereket talál ki", hát Józsi bátyám én azóta se változtam.) A szivattyú remekül bírja a 1,5-2 bar rendszernyomást, a fúrógépet pedig, miután a "ravaszát" némi madzaggal benyomott állapotban rögzítettem, vezérli a termosztát. Ma tűző nap volt, stopperral mértem az időket, átlagban 20-25 másodperceket ment a szivattyú,  3 perc körüli szünetekkel. 55 fokra beállított termosztáttal. Bekapcsolt 48 fok környékén és kikapcsolt 55 fokon. Azért nem penge pontosak a hőfokok, mert az érzékelő kis késleltetéssel érzékeli a kollektorhőmérsékletet, lévén nem lóg bele a vízbe, csak rá van tapasztva a csőre kívül, továbbá műanyag borítású, ami kicsit késlelteti a hővezetést. De azt kell mondjam tökéletesen működik. Ami még automatikus, az az, hogy ha süt a nap akkor a solar panelok termelik az áramot az akkukba. Miután ugyanaz a napsütés melegíti a kollektorban a vizet, ezzel vezérli ezt a fúrógép hajtotta szivattyút, ami ugye csak akkor kapcsol be, ha meleg a víz, de az csak akkor van ha nagyon süt a nap, de ha nagyon süt akkor van áram is bőven. A szivattyú 4,5 A-t vesz fel, a solar panelok 4 A körül termelnek, de míg a termelés folyamatos, a fogyasztás csak 8-10 perc óránként, tehát az energiamérleg pozitív. Persze a napenergiával töltött akkumulátoroknak más fogyasztókat is el kell látni, ilyen az élelmiszerhűtő, az 2,5 A-t vesz fel, szerencsére az is csak időszakosan üzemel. 

A fejlesztés az lesz, hogy felhasználva Grigorij ötletét, ősszel körbenézek az autó roncstelepeken és nézek valami erős 12 V DC villanymotort, amivel leváltom ezt a fúrógépet, rendesen összeépítem és kap valami burkolatot, mégiscsak esztétikusabb megoldás, mint ez amit csak úgy becsomagoltam nejlonzacskóba, hogy ha esik az eső, ne tegyen benne kárt.

Egy teljesen kárbaveszett nap. Idézést kaptam mára büntetőperben, szerencsére tanúként. Az autómat, amit sok éve a lányomnak adtam, mert én már csak bringával és robogóval járok, ellopták tőle vagy 3 éve. A dolog úgy történt, hogy el akarta adni, megjelentek a cigányok, elvitték kipróbálni aztán nem hozták vissza, meg pénzt se adtak érte. Tették ezt annak ellenére, hogy a gyerek kijegyzetelte a főkolompos személyijét. A rendőrség ismeretlen tettes ellen (!!) nyomozott három évig (érdekes módon fénykép is volt róluk a rendőrségi albumban) majd eljutott a dolog a bírósági szakaszba (ez is tart már fél éve), melynek remélem végső állomása volt a mai. A csalással vádolt elkövetőket amúgy vezetőszáron hozta a büntetésvégrehajtás, mert egyéb ügyben börtönben töltik jelenleg is napjaikat. Egyikük azt a fondorlatos kérdést szegezte nekem, hogy milyen alapon beszélek én lopásról, ha ő el akarta volna lopni az autót, nem olyan hülye, hogy odaadja a személyijét, hogy a gyerek kiírja az adatait. Mondtam, hogy az elmeállapotát megállapítani nem tisztem, de ha valaki elvisz valamit és nem fizet érte az az én paraszt jogfelfogásom szerint lopás. A másik sittes is okoskodott, egész rendesen kitanulta a jogot ráérő idejében, időnként felugrott és hosszas okfejtésbe kezdett, boncolgatva, hogy a 3 év előtt történt esetre mennyire különbözőképpen emlékszünk mi hárman ( a lányom, a fiúja meg én), pl én azt mondtam, hogy elvitték kipróbálni a kocsit és nem hozták vissza, míg ők meg azt, hogy elvitték, hogy majd fizetnek, de nem fizettek, na ez nagyon súlyosan befolyásolhatja az eset jogi megítélését. Volt még  két (gondolom hivatalból kirendelt) ügyvéd is, az egyik fontosnak tartotta a szembesítést néhány szemantikai kérdésben, igazából röhögtünk az egészen (nekem, meg a lányomnak még a bírókislányt is sikerült párszor megmosolyogtatnom, a fegyőröket  meg a sírás fojtogatta az elfojtott kuncogástól, amikor a megbilincselt jogtudós felugrált és rávilágított a tényállásra), az autóra, meg az árára úgyis keresztet vethetünk, az egészre csak elment egy csomó idő, a gyerekeknek már többedszerre. 

Tegnap felraktam a kollektor keringető szivattyút

Nagyon jól működött ( akkor még nem sejtettem..)

Na ilyen lett.

Felraktam egy karéj slaugot a csonkra sablonnak, hogy határozott legyen a perem, a kilógó végre meg felpakoltam egy gallért a kenhető, tubusos PVC masszából ami még a télikert építéséből maradt. Mint a mellékelt színes ábra mutatja, nagyon csinos lett a slaugdarab levágása és némi smirglis formázgatás után, csak az volt a bajom vele, hogy 12 óra múlva se keményedett meg egészen, féltem lágyító van benne, ami megakadályozza az átkeményedést. De mára hálistennek már kőkemlény. Próbának kentem az anyagból a tetejére, látszik is a maszatolás, sehogy se lehet levakarni róla, tehát teljesen beoldódott az alapanyagba, olyan mintha ilyenre fröccsöntötték volna. Ezek után remélem ha megszorítom a bilinccsel a ráhúzott tömlőt, nem fog többé lejönni, pláne ha egy kis ragasztóval még meg is kenem alatta. Ilyesmikkel bíbelődök idebent, mert esik az eső, hirtelen ősz lett, pedig tegnap még nyár volt rekkenő hőséggel. Itt volt a lányom, elmentünk csónakkal pizzázni, mosolyogtunk rajta, hogy nemrég ugyanitt még korcsolyáztunk, most meg izzadunk a tűző napon. Amíg mi távol voltunk az ő kutyája Pisze, meg Sz kedvükre randalíroztak a kertben. Ez a kép ugyan régebben készült, de azóta csak az változott, hogy Sz nagyobb lett.

Nagyon szeretnek együtt rohangászni, csak míg Sz egy barátságos hízelgő, P egy agresszor, ugat (sőt támad) mindenkit akit nem ismer (hányatott előéletű menhelyi kutya)  és ez Sz-re is átragadt, szerencsére mára, hogy egyedül maradt elmúlt. A másik, ami várható volt, hogy Sz-ben kezd kifejlődni a szerelmi hajlandóság, P aki ivartalanított szuka ezt határozott visszautasítással reagálta, de mi lesz ha elkezd a lányok után mászkálni? Mondják sokan, hogy ivartalaníttassam, de félek, hogy lusta és kövér lesz tőle, egyelőre tépelődöm.

Lépésről lépésre haladok a famunkákkal, miközben köt a ragasztóm egyebekkel töltöm ki a holtidőt. Nem voltam megelégedve a napkollektorom működésével. Ugye ez az a réz csövekből összeállított fekete panel amiben felmelegszik az esti fürdővíz. Úgy kellene működjék, hogy a felmelegedett víz a felső gyűjtőből beáramlik egy hőszigetelt tartály felső harmadába, a tartály aljából meg helyette hideg víz áramlik a csőrendszerbe. A fogyasztás a tartály legfelsőbb pontjáról történik. Ez a rendszer annakidején kiválóan működött a balatoni házamban, de ott a tároló magasan a kollektor felett volt, a cirkuláció gravitációs úton magától beindult könnyedén. A hajón viszont bajban vagyok a szintkülönbséggel, a kollektor panel nagyjából derékmagasságában van a bojlernak, amikor a bojler félig megtelik melegvízzel egyre csökken a cirkuláció, a tetejében tűzforró a víz, de a felétől már csak langyos. Kitaláltam tehát, hogy berakok egy 12 V DC szivattyút, melyet egy termosztát fog vezérelni, ha a felső gyűjtőben a víz eléri mondjuk a 40 fokot, beindul a szivattyú, elkezdi a tartály aljáról a hideg vizet nyomni a kollektorba és mindaddig nyomja amíg a melegvíz bevonul a tartály  felső részébe és a gyűjtőn a hőmérséklet lecsökken mondjuk 35 fokra. Ekkor a szivattyú leáll és csak akkor indul újra, ha megint elérte a víz hőmérséklete a 40 fokot. Így estére megtelhet a teljes tartály 40 fokos vízzel (jó, jó, tudom mínusz hőveszteség). Na ehhez kellett vegyek egy szvattyút. Eleve 12 V DC-ben elég hitvány a választék, csak házi, kerti, szobai szökőkutak, akváriumok inspirálták az olcsóbb kategóriákra a tervezők fantáziáját, a solar rendszerekhez használatos szivattyúk ára igen borsos. Na kinéztem magamnak ezt a szivattyút,

http://www.conrad.hu/conrad.php?name=Products&pid=537454

ez se volt olcsó (de hát mi olcsó manapság? talán csak a használt koporsó, de azt meg nem lehet kapni), a teljesítménye megfelelő. Tegnap megvettem, ma beépítettem. Remekül működik, de eleve nem tetszett, hogy csak a nyomó ág csonkja bordázott, a szívó ág sima, sőt még enyhén kúpos is, mintha direkt úgy tervezte volna a seggfej német tervezője, hogy lecsússzon róla a csatlakozó tömlő. Megtettem minden tőlem telhetőt, mielőtt a flexi csövet ráraktam a csöcsre, megkentem Pálmatexszel és jól meghúztam az ABA bilincset. Mindennek ellenére, vacsora közben békésen nézem a TV híradót a sikeres próba után, amikor J esti Dunában fürdőzéséből rohan befelé és közli, hogy valami spriccel kifelé a hajóról. Hát naná, hogy ez az utálatos csatlakozás szétcsúszott. Itt állok és vakarom a fejem, hogy tudok úgy ráfoltozni valamit a sz@r PVC csőre ami nem fog lejönni a 1,5-2 bar üzemi nyomástól. És még azt mondják a németek eszesek. Pedig jól kiókumláltam, a szivattyú egy alu lemezre van csavarozva, az meg egy nagy tányér alakú mágnesre, azzal tapad fel a felépítmény falára, így nem kell azt szétfurkálni. Télre le lehet venni az egészet amikor leürítem a fagyveszély miatt a rendszert, a csövek gyorcsatlakozókkal könnyedén bonthatók. A mágnes olyan keményen tapad, hogy egy gurtni fogantyút varrtam a lemezre (az a fekete izé, ott lefelé a bordázott csőcsonk mögött), azzal lehet letépni a falról. Remek lenne minden, csak erre a szívóoldali csatlakozásra kell valami megnyugtatót kitaláljak ( egy bordát, karimát rátaknyolni pl. Vinilfixszel ), fene a tervezőjébe, hogy nem tudta elképzelni, hogy a szívóágon is lehet nyomás, miből állt volna azt is megbordázni?.

A változatosság kedvéért megint esett az eső, most is borongós az ég, vizes minden, de azért ha lassan is de haladok. Itt elől a steuerboardon már a gunwale is megszépült.

De ez egy lassú babrás meló, olyan napi 3 m sebességgel haladok, már persze amikor nem esik az eső.

Tegnap este kiállítás megnyitón voltunk http://www.artlimes.hu/esemeny.php?id=303 

Nagy Gábor nem véletlenül Munkácsy díjas művész, főleg grafikáit állította ki, bár néhány festmény is volt. A főleg portékból álló bemutatón a precízen kidolgozott részletek keveredtek elnagyolt tartalommal, az én paraszt befogadóképességemet erősen megterhelte amikor egy finoman cizellált arcot egy durva görbével összefirkál, ahogy pl. a belinkelt meghívón a sapkás portén szereplő orrot és szemet, nehéz nekem ebből kifejteni a művészi mondanivalót. A különféle fűvel kapcsolatos (nem marihuána!) illusztrálások, melyben a fű számomra csak a címből látszik, még akkor se kezd érthetődni, amikor erre külön felhívja a figyelmet (pláne versben) a kiállítást bevezetőjében méltató esztéta. Miközben lenyűgöző a mesterségbeli tudás, a kompozíció nem hat a lelkemre, biztos nem vagyok hozzá elég érett, viszont annyira sznob se vagyok, hogy belehazudjak magamnak valami furfangosat. Kiállítás után kisétáltunk a szokásos nyári péntek esti korzóra, itt épp egy zenekar játszik, ritka a női szaxofonos, ráadásul ez a lány nagyon jó volt a (azt hiszem) tenorszaxijával, legalábbis abban az egy számban amit végighallgattam, aztán jött egy csapnivaló feldolgozása egy  Illés számnak, na attól elmenekültünk. Amúgy a lényeg a színpad háttérkép (Péntek Esti Korzó) jobb felső sarkában látható.

Ez szentigaz. Miközben az úri (és kevésbé úri) közönség korzózik van aki szörfözik a korzó mentén.

A malom lapátkerekeit villany forgatja, amióta alul felül zsilip zárja le ezt a Duna-ágat, állóvizzé lett, a malom múzeum, aki jegyet vált megtekintheti működés közben, de ehhez már nem a víz, hanem az ELMŰ szolgáltatja az energiát.

J-t a korzóból is leginkább a babák érdeklik.

Ma korán ébredtem, ismét a búzaföldek felé sétáltunk gyönyörködni a termésben, az a kis légypiszok ott a baloldali keréknyomban messze a Sz, amint boldogan rohangászik.

Szépen sárgulnak a kalászok, már tegnap óta is kopott a zöldjük.

Nem sok van már hátra Szent Iván napjáig (június 24.), amikor elkezdték fenni a kaszákat, hogy  Péter-Pál-kor levágják a búzát. Én kitenyésztett városi vagyok, már a nagyszüleim is Budapesten éltek, de valami meghatott áhítat vesz rajtam erőt valahányszor körbenézek a tájon, lehet, ha paraszt lennék csak a biznisz érdekelne, meg a meló ami van vele. Mindenesetre olyan parádés május volt a sok, de mégse túlsok csapadékal, hogy alighanem rekordtermés lesz, ami mint tudjuk az aszály után a második legnagyobb csapás ami a mezőgazdaságot érheti, tele lesz a média panaszos földművelőkkel akik a magas üzemanyagárak és a bő termés miatti alacsony felvásárlási árak miatt mennek idén is tönkre. Lehet lesz majd sok félpályás útlezárás is, ha a betakarítás és az őszi talajmunkák közt dolog nélkül maradnak a traktorok.

Végre, végre, végre abbamaradt az eső. Ma egyáltalán nem esett és tegnap is csak egy kicsit. Mindazonáltal jót tett a csapadék a természetnek, tegnap reggel például a búzaföldek felé belegyalogolva a csodás napfelkeltébe (szokásos reggeli úticélunk a parti rekettyés az éjszakai eső nyomán csuromvizesre ázott, korábban megtettem, hogy belegázoltam, hát eláztam derékig), a búza olyan gyönyörű szép, acélosan egészséges, harsogó zöld volt, hogy szinte sugárzott belőle az élet eleven ereje. Sz-t persze nem izgatja hogy vizes lesz, belegázol mindenbe, beleértve a Dunát is, amikor a parton sziesztáznak a tőkésrécék, nem tudja kiverni a fejéből, hogy csak rájuk kell rontani és azok majd játszanak vele, persze nagy hápogással elúsznak a parttól ő meg csalódottan néz utánuk hasig a vízben. Tényleg nem akarja bántani őket, pl. tegnap a szomszédasszony pulykája kint legelészett az utcán, azt is lerohanta, mire a madár kétségbeesetten kiröppent a Duna fölé, ezzel jól rámijesztve, hogy úszhatok utána, de szerencsére több esze volt, egy stégen leült a pad támlájára, a kutya meg két mellső lábával a padra támaszkodva farokcsóválva esedezett neki, hogy játsszon már vele. Szóval buzog az élet földön vízen és levegőben, szerelmes csigák párzanak a fűben, apró és nagyobb halak nyüzsögnek a felszín közelében felmelegedett vízben, a madarak abbahagyták már a párcsalogató trillázást, ehelyett már a második fészekalja tojást költik, a récemema kicsinyei, melyeket reggeli sétáink során párnapos korukban láttam először, már alig különböznek anyjuktól. Mind a kilenc kiskacsa nagyra nőtt, megérték a felnőttkort, magamban gratuláltam a gondos anyának, ritka az ilyesmi, van, hogy az összes szaporulat áldozatul esik valami ragadozónak. A stég melletti sásban fészkel egy szárcsapár, nagyranőtt tavaszi fiókájuk sipítva követeli anyjától a táplálékot, de az már zavarja  el őt, sokáig szorgosan ült a tojásain, de tegnapelőtt J boldogan fedezte fel, hogy kikelt az egyik, egy új jövevény követi anyját mint az árnyék, meghatóan látványos csoda ahogy a párgrammos kis élet követeli helyét a világban. (És milyen utálatos agresszor lesz belőle felnőve, a szárcsák minden más madarat elűznek a területükről, még a hattyúk se mernek kikezdeni velük és egymással is állandóan verekednek.) Ma viharos déli szél fúj erős hullámzással, remélem nem tesz kárt a kicsiben.

Szóval dúl az élet, tombol a természet, minden virágzik, szaporodik, magzik, érik és érlel, a kert olyan mint a dzsungel, de hát egy seggel "n" számú lovat megülni, ha n>1 nehéz, vagy a hajó, vagy a kert, most a hajó van soron. Most is csak azért ülök idebent tétlenül, mert az összes szorítót elhasználtam a ragasztáshoz, amíg meg nem kötnek a fák, szünet van. Ja és a tavasszal elültetett, konténeres, előnevelt "Milotai 10-es" diófa csemetén egy darab dió nőtt! Szóval az a tervem, hogy megélem még, hogy a karácsonyi diós bejgli a terméséből készül majd, talán nem is annyira túlzottan optimista, pláne amikor ilyen látványosan pörög az élet köröttem, nekem sincs semmi kedvem belátható időn belül abbahagyni.. Boldog a NEMZET, két napja megvertük kettő nullra a labancokat, ami persze rendkívül örvendetes, de én fel vagyok készülve rá, hogy ha netán holnap kikapunk Izlandtól, akkor is fel fog kelni a nap, sőt az élet akkor is szép marad, bár ahogy nézem az ország nagyobbik fele ezt nem tudja elképzelni.

Szóval ahogy mondtam a hajókarbantartás nem túl látványos és határozottan babramunka. Meg az az igazság, hogy én is belassultam. Közben minden egyebek voltak, Rezsőt, ígéretemmel ellentétben, mégiscsak elkísértem utolsó útjára, sőt beszédet is mondtam, mielőtt rácsukták volna a márványlapot. Előző nap összeállítottam mit is akarok mondani, persze aztán nem pontosan ezt mondtam, mert egyrészt utálom ha valaki kizárólag papírból olvas, másrészt közben elkalandoztam, ahogy eszembe jutottak dolgok, de többen odajöttek ismeretlenek utána, hogy jó beszéd volt, talán nem udvariasságból mondták. A papíron ez volt:

7 éve volt annak, hogy megfogadtam, soha többé nem megyek temetésre, csak ha engem visznek. Jóbarátaim fia, akit láttam felnőni, harmincegynehány évesen halt meg pilótabalesetben, olyan megrázó  volt, hogy nem tudtam megszólalni és egyszerűen nem tudtam  mit mondani a szüleinek. Azt mondtam én többet soha... azt a tehetetlenséget, a halál tényét a visszafordíthatatlant a megváltoztathatatlant... nem én.. soha többet nem akarok ezzel szembesülni, nem tudom elviselni, elmenekülök előle, nekem nem megy.

 Megszegtem az ígéretemet, itt vagyok ismét egy jóbarát temetésén.  Szerencsém volt,  egy héttel azelőtt, hogy elaludt örökre, még beszélgettünk, ittunk egy kis vörösbort és  nevettünk a halálon. Akkor, korábbi elhatározásomhoz híven megígértem a Rezsőnek, hogy nem fogok eljönni a temetésére. Cserébe ő is megígérte, hogy nem fog eljönni az enyémre. Ő már biztos betartja az ígéretét. Világ életében szavatartó ember volt. Hogy én miért is vagyok itt mégis, mindjárt elmondom.

Több mint 30 éven át voltunk barátok, melyet a magam részéről mindig megtisztelésnek éreztem. A közös munkahely hozott minket össze, ott egy közös barát, akinek a temetésén szintén én mondtam búcsúztatót, az volt életemben az első, ez meg a második ilyen beszéd, azóta eltelt 30 év. Szóval amiért megszegtem az ígéretet és nem menekültem el önző módon, a magam fájdalmát csillapítandó a mai megjelenés elől az nem az elhunyt barát iránti érzés átértékelése, nem a beletörődés, nem a belenyugvás, hanem az ittmaradottak iránti mondanivaló. Rezsőnek már teljesen mindegy ki van itt, mit gondol, hogy én mit mondok, mi mindent elmondtunk egymásnak, hálistennek még időben, amikor még nem volt késő. Azt mondom mi ezt jól csináltuk. Amúgy ő mindent jól csinált, rengeteget tanultam tőle és nemcsak azt, hogy ha teheti az ember ebéd után aludjon legalább egy órát. Nem csinált ő nagy dolgokat, nem faragott szobrot amit a következő rendszerváltásnál kivágnak a szoborparkba, nem írt verset amit törölnek majdan a középiskolás tankönyvekből, nem mutogatták állandóan képernyőkön, bár ott is előfordult, csak.. és ezt nagyon idézőjelben mondom ezt a csak-ot, mindig tette a dolgát pontosan és tökéletesen. Ő volt a legnagyobb kisember akit idáig életemben megismertem.  Mindenkinek segített aki hozzá fordult és nem tudok olyan emberről aki ne szerette volna. Számomra ő volt a mintapolgár. És ennél nincs nagyobb elismerés a világon, bár neki soha nem fognak szobrot állítani, ellentétben azoknak akiket még holtuk után is kivont karddal lóháton mutogatnak az utókornak, szeretni vagy gyűlölnivalóként attól függően, hogy ki melyik hazának a hazafia éppen. Rá soha senki nem fog haraggal emlékezni. Élete  tiszteletreméltó, halála irigylésreméltó, mi akik itt állunk csak vágyakozhatunk rá, hogy ránk is így emlékezzenek és távozásunk az életből ne legyen keservesebb mint az övé. Ezért hát senki ne őt sajnálja, mert rajta nincs sajnálnivaló, az történt vele, mint  előbb-utóbb mindenkivel aki megszületik. Neki szerencséje volt, ő az "utóbbot" húzta, a teremtő hosszú élettel jutalmazta és ő ezt kiérdemelte. Kitette a pontot az élet végére, úgy fejezte  be  ahogy mindent amihez hozzáfogott, a legtökéletesebben. Szóval ha valaki most sajnálkozik,  az ne őt sajnálja, hanem magát, magunkat, akik itt maradtunk nélküle, akiknek hiányozni fog, akiknek nap mint nap eszébe fog jutni, de kár, hogy nincs itt segíteni! Befejezte  a rólunk való gondoskodást, kiről többet, kiről kevesebbet, kinek nagyon fog hiányozni, akinek meg csak a postáját hozta fel a levélszekrényéből annak kevésbé, de mindnyájunkban él majd az emléke amíg élünk, mert aki ismerte az nem fogja elfelejteni. Akik élünk próbáljunk példát venni róla és azt se feledjük, hogy pár jó szó az élőnek többet jelent mint koszorú és cirkalmas gyászbeszéd a holtnak.  Azt a nagyanyám mondta "élőnek élő, hótnak hót a barátja". Szóval törődjünk az élőkkel! De ne feledjük a holtakat!  Ha fáj most még az emlék, majd az idő gyógyítja, de amíg emlékszünk rá addig itt lesz köztünk, azt meg boldogult anyám mondta, "csak az hal meg  akit elfelejtenek". Nos ő még sokáig fog emlékeinkben élni. Rezsőkém amíg én élek biztos nem felejtelek, Isten veled barátom.

Azóta is szinte minden nap esik az eső, a temetésen épp csak egy kicsit szemerkélt, még az ég is siratja öreg barátomat. Ma kihasználtam, hogy délelőtt kiderült az ég és gyorsan felszereltem azokat a fadarabokat, amik már napok óta készen várják, hogy a helyükre kerüljenek, most örülök igazán annak, hogy megteremtettem a különféle fedett helyeket a ház körül, ahol dolgozhatok esőben is, ezek is ott készültek.

Látszik, hogy a nagyja, alul a gunwale (aki régi olvasó tudja mi az aki meg nem az googlezzon) még hátra van, csak a fartükör felett van készen.

Az elsőre elrontott kapaszkodót is sikerült rendesen kitatarozni.

Na szóval azért nem tart örökké a depresszió. Mostanra egészen megvidámodtam. Úgy figyelem magam mintha kívülálló volnék. Tehát az "öregségtanhoz" azt a saját tapasztalatomat tudom hozzátenni, hogy 70 után csökken a vágy a kihívások iránt. Elkezdtem egyre többre becsülni a változatlanságot, a nyugalmat. A tépelődést, lelkesedést, nagy nekilódulásokat felváltja a távolságtartó szemlélődés. És határozottan beszaribb lettem. Pl valamelyik nap egészen jó friss szél volt és mondom J-nek, hogy menjünk vitorlázni a Tequilával. De aszongya " túl erős a szél, én nem megyek". És akkor rádöbbentem, hogy tkp. én se annyira akarok ilyen szélben kimenni.

A korlátok fa borítását le kellett szerelni és rövid szemlélődés után megállapítottam, hogy a két réteg a ragasztásnál  több helyütt oly mértékben  szétnyílt, hogy ilyen formában semmire se jó. Szétfeszítettem a rétegeket, síkba csiszoltam és újra ragasztottam őket. Remélem, ha a továbbiakban nem hanyagolom el a karbantartást tovább fog tartani. Jó kis babra munka, ráadásul már csak a saját szorítóimra támaszkodhatok, mert már nincs mögöttem az az asztalos műhely ami fent a Kvassayn megvolt, így egyszerre csak egyet tudok ragasztani.

Hiba. Hiba, hiba, hiba volt. Hiba volt ennyire elhanyagolni Amapolát, a három tél, a karbantartás elhanyagolása, az, hogy a nyarakat (meg az őszöket, meg a tavaszokat) kizárólag a házra fordítottam megbosszulta magát. Itt pl ezen a képen látszik, hogy két napi munkával sikerült úgy-ahogy rendbetenni a gázpalackos ládát és mellette a valaha gyönyörű lakkozott korlát hogy néz ki. Le kell szerelnem valamennyit, lecsiszolni fáig, ahol szétrepedtek a rétegek újraragasztani és már nem lakkozok semmit csak lazúrozok, mert a lakk nem áll ellen az intenzív napsütésnek. Javítása, eltávolítása nehéz. Szép, de alkalmatlan. Vagy én vagyok alkalmatlan. Pl elb@sztam az epoxit is (vagy a keverést, vagy az anyag volt öreg), ezt a kapaszkodót se sikerült rendesen megcsinálni, elengedett a ragasztás, csak az egy-egy illesztőszegecs tartja, csak azt nem tudom hogy veszem ki, mert belesajtoltam.. Amúgy azért kellett javítani, mert egy darab kitört belőle, egyszerűen elkorhadt. A gunwale-t alighanem legjobb lenne lebontani és újat csinálni, annyira megviselte az idő, de erre nincs most időm, valami tüneti kezeléssel kipofozom, hogy mehessünk hajózni és mégis kinézzen valahogy. Rohadt kedvetlen lettem, mindennek a rossz oldalát látom (ami tudom, persze hülyeség), valahogy minden olyan csüggesztő lett. Egész nap egy kellemetlen Emailen rágódok ami persze megint ostobaság, határozottan rossz napom van, remélem holnapra elmúlik. Itt van ez a kép pl. a három barátnő vidáman mosolyog E stégjéről. Remek. Csak épp az egyiknek hétfőn kiveszik a veséjét mert rákos. Kaptam egy bírósági idézést bűnügyben, tanúként kell megjelennem szerencsére nem vádlottként, valaha volt a VW Derbym amit odaadtam a lányomnak, tőle ellopták, na 3 év után most lesz a tárgyalása a tolvajnak. Pénz persze nem lesz belőle egy fillér se, azt hiszem az elkövető most is ül más ügyből kifolyólag, csak erre is elmegy egy nap teljesen értelmetlenül.(majd jól elítélik, az én figyelmemet meg felhívják, hogy polgári peres eljárásban követeljek tőle kártérítést, ami többe fog kerülni mint amit kiperelhetek belőle, az esetlegesen megítélt összeget sose kapom meg, plusz megtudja a lakcímemet az iratokból és rámuszítja az egész kisebbségi törzset) Lehet ha holnapra megvidámodok ezt az egész oldalt törlöm, viszont azt ígértem, hogy megmutatom majd hogy működik az öregedés, ha valaki vigyázó szemeit eljövendő sorsára akarja vetni, nos nekem a lelkem kezd öregedni valahogy, a testem csak akkor tűnik fel, hogyha nagyritkán egészalakos tükörbe nézek, hogy hogy a francba van az, hogy ilyen "izé" lettem. Azt hiszem becsapok egy felest...vagy kettőt. Attól még nem leszek alkoholoista.

Csiszolom a hajó farészeit, eléggé elbánt velük a három tél mióta nem nyúltam hozzájuk. A nyaraimat elfoglalta a sok meló a házon, csúnyán elhanyagoltam szegény hajót. Lesz vagy két-három hét mire utolérem magam.

Mai ajánlatom

https://www.youtube.com/watch?v=3TrSMaOZm3Y

Azt hittem ez a szám csak Screamin' Jay Hawkenstól létezik

https://www.youtube.com/watch?v=PwXai-sgM-s

, de ez is jó

Hát végre a stégprojekt is kipipálva. 

Az összes nem látható rész, tehát a vas keret, a deszkák bütüje, éle és alja Bonobittal van lekenve vastagon, a teteje meg kültéri lazúrral. A Bonobitot úgy 30valahány éve vettem, amikor megtelepedtem Balatonudvariban. Ugye az ember azzal kezdi miközben elkezdi irtani a telken a kökény, galagonya, vadrózsa bokrokat, hogy épít egy vegyeshasználatú (budi&szerszámkamra) bódét a kert végébe, na ennek a földdel érintkező alapkeretét, padlóját kentem be gázolajjal hígított Bonobittal. Olyan jól működött, hogy amikor több mint 10 év múlva lebontottam a bódét, nyoma sem volt a fán korhadásnak. Na mostanra a szer kicsit besűrűsödött, beleöntöttem egy liter benzint, meg a háztartási elhasználódott sütőolajból is pár litert, az egészet átkevertem géppel, remek gusztustalan kulimász lett belőle, na ezzel kezeltem le a deszkákat ahol nem ér hozzá emberi testrész, majd kiderül hogy itt is működik e, ha 30 évet kibír egye fene, meg leszek vele elégedve. Amúgy utáltam ezt a munkát, napokat guggolva, térdelve dolgozni és ezt az anyagot még én is, aki pedig egyáltalán nem vagyok kényes a szerekre, állandóan van valami anyagmaradvány a kezemen, kénytelen voltam gumikesztyűben kenni, mert muszáj volt fogdosni a frissen kezelt felületeket is. Ma már csak pihenő van, este opera, holnaptól indul Amapola farészeinek karbantartása, mert eléggé megviselte őket a hosszú tél, aztán hajózni is kéne, de ez most egy nehéz ügy lesz, J szülei olyan állapotban vannak, hogy hetente legalább egyszer, de inkább kétszer kell mennie pátyolgatni őket, ilyen körülmények közt egy legalább egy hónapos elhajózás elképzelhetetlen. Nem tud valaki a Rácalmás körüli vizek hajózhatóságáról adatokat? Konkrétan egy pesti 3 m körüli vízállásnál mennyi víz van ott a sziget körül? Be lehet oda menni az 1,10-et merülő Amapolával?

7:25 Hideg a Pünkösd. Jó ha 5 fok van odakint, bár hétágról süt végre a nap, de fúj a szél, még Sz is gyorsabban szaladgált a reggeli séta során, lehet az ő feneke is fázott. Szégyenszemre begyújtottam tegnap este a hajón a kályhába és nagyon jólesett a meleg, ahogy a házban is, ahol reggel fűtöttem fel a cserépkályhát. Sz oda is feküdt a kedvenc helyére a kályha elé és egész délután ki se nyitotta a szemét, csak a hortyogásról lehetett észlelni, hogy ott van.

Úgy tűnik ez a Pünkösd a halál jegyében telik. Egy régi kollégám Bakó Miki talált meg egy Emaillel tegnap, olvasta a blogban hogy elment a Rezső, megírta hányan haltak még meg a régi csapatomból amióta elhagytam őket, nos van köztük olyan aki 40 évvel volt fiatalabb nálam. Hosszasan gondolkodtam mit írjak ide zárómondatnak, de nem találok szavakat.

Hideg van, süvít a szél, az eső szemerkél én meg szomorkodom. Ahogy mondani szokták a kutyát se verik ki ilyen időben. Nem is tesszük.

Egy darabig rágta a sámfáját ( ez a legkitartóbb darab, hónapok óta rágja, míg amit szerdán vettem neki műcsontot hétszázért, tegnapra már egy forgácsnyi se volt belőle) aztán elaludt.

https://www.youtube.com/watch?v=H0Dbi9qD0SU

Derűre ború. Nem csak azért, mert ma szinte egész nap esett és amikor kicsit abbahagyta akkor is szomorú felhős volt az égbolt. Ma délután kaptam a hírt, hogy öreg barátom Poszlovszki Rezső elaludt örökre. Abban a szerencsében volt részem, hogy egy hete még elbúcsúzhattam tőle, Budapesten jártam ügyintézni és ilyenkor mindig beugrok hozzá meglátogatni. Már nagyon rossz fizikai állapotban volt, pedig egy éve sincs, hogy karonfogva vagy egy kilométert gyalogoltunk Kőbányára a barátja műhelyébe esztergáltatni Amapola új tengelykapcsolójának alkatrészeit. A múlt héten már nehezen kelt ki a tolószékből amivel a lakáson belül közlekedett. Nagy példaképem volt ő nekem, többek közt tőle tanultam meg, hogy minden ebéd után aludni kell legalább egy órát. 94 éves volt, szerencse a szerencsétlenségben, hogy végig tiszta volt az elméje, utoljára még elröhögcséltünk a halálon, elnézést kértem tőle, hogy nem fogok kimenni a temetésére, nekem ez nem megy, nem bírja a lelkem, cserébe ő is megígérte, hogy nem jön el az enyémre. Elmondtam neki egy verset is amit valahol olvastam,

Amíg csak élsz az emberek

Követ dobni rád nem szünnek

De amint meghalsz, s deszka közé tesznek

Sírodra máris virágot ültetnek

Most adj virágot amíg élek!

Ittunk egy kis vörösbort, egy üveggel ajándékba is kaptam tőle, Zsuzsa a felesége kikísért a liftig, amikor egymásra néztünk szomorúan, abban benne volt az is, hogy talán most voltunk együtt az életben hárman utoljára. Itt egy kép, a régi naplóból

http://amapola.blog.hu/2008/01/26/masodik_resz_4

másoltam át, mert elpusztult az a laptop, amin rajta volt az eredeti.

2006 márciusában készült a Budapest Kongresszusi Központ pincéjében lévő spec. műhelyben. Műhely már sehol széthordták az utódok és most már a Rezső is csak emlék. Amúgy csak egy bő héttel élte túl a Németországban élő testvérét. Drága Rezső szépen éltél és szépen haltál meg szenvedés és mások szenvedtetése nélkül. Irigylésre méltó életet követő irigylésre méltó halál. Nagy kort ért meg az Öreg, kicsit googliztam, sajnos a youtuberól törölték valamiért azt a riportfilmet a háborús élményeiről amikor is a kőbányai pincékbe telepített Messerschmitt repülőgépgyárban  furkálta a menetet a 109-es vadászgépek hengerfejének gyertyafurataiba. Annak köszönhette, hogy nem vitték ki a frontra, hogy úgy tudta megköszörülni a menetfúrót, hogy az ne rágódjon be a könnyűfém hengerfejbe sajtolt bronz betétbe. De itt 

http://varoskomm.hu/interju_banko_rolanddal_a_hungarian_urban_photography_hup_szerkesztojevel/ azért találtam róla egy apróságot, ami azt bizonyítja, nem csak az én kedvencem volt.

Hú de jó érzés egészségesnek lenni! Néha még elővesz a görcsös köhögés, de ez már nem befolyásolja a kedélyállapotomat. Ismét tettrekész vagyok, teljesen megszűnt az az enerváltság amiről korábban már rémüldöztem, hogy kitört rajtam az öregség. Az erőm azért még nem a régi, ma kicsit hancúroztam Sz-el, ilyenkor rohangászunk, birkózunk, ő játékosan támad, felugrik, harap én meg megpróbálom összecsomagolni, hempergetem, felkapom, eldobom, de pár perc után elnézést kellett kérnem a kutyától és leültem lihegni, mert úgy éreztem kiköpöm a tüdőmet. Tegnap amikor leállt kicsit az eső, befejeztem a deszkák felfűrészelését, eltakarítottam a szemetet, felástam a partot, elgereblyéztem és már esernyő alatt, merthogy közben megint rákezdett az eső, meghintettem műtrágyával, majd fűmaggal is megszórtam és betapostam a magokat. Hogy ne parkoljon rá senki a friss veteményre kikaróztam az utcafrontot.

Ma meg betonoztam egy lépcsőfokot, a legalsót a stég lejárathoz, Bolond idő van, nem lehet tudni hétágról süt e a nap vagy épp zuhog az eső, hogy ne égesse ki a nap, vagy eső  ne tegyen benne kárt letakartam rongyokkal, azokat jól meglocsoltam, majd letakartam az egészet fekete fóliával. Itt most épp süt a nap, ha alatta jól bemelegszik, az a beton kötését is gyorsítja.

Délután szeles időben, hullámos vízen, de ragyogó napsütésben átcsónakáztunk a túlpartra Tescozni. Azért az más csónakkal menni a boltba és nem mondjuk autózva csúcsforgalomban, visszafele direkt alapgázon motoroztam, hogy tovább tartson a kéjhajózás a verőfényben. Szép az élet na!

Jó pár hét után ma reggel ébredtem úgy, hogy semmim se fáj (Lehet, hogy meghaltam? Tudjátok, ha 60 -on túl stb.) és buzog bennem a munkakedv, nem úgy mint korábban amikor, ahogy anyám szokta volt mondani "húzott lefele a testem", csak hevertem, aludtam volna leginkább. Már tegnap délután bekövetkezett a fordulat, délelőtt még szarápáskodtam, de ebéd utáni alvásból ébredve megszállt a tetterő, neki is álltam felfűrészelni az öreg stégdeszkákat tüzelőnek, mondom majd ma befejezem, de esőre ébredtem, most is szemerkél, egyelőre nem nagyon lehet kint matatni, még a Szmájli is bekéredzkedett és boldogan rágja a tegnap kapott műcsontját a nappaliban a szőnyegen. Hatalmas energiákat fektet a rágásba, aztán egyszercsak elfárad, feldől és hortyogva alszik.

Köszönöm a jókívánságokat, használtak is, kedden már annyira jól éreztem magam, hogy elmentem Pestre intézni ezt-azt. Aztán tegnap visszaestem. Na ma reggel megint jól éreztem magam, a derekam is egészen rendbe jött, ki is vittük Ervinnel némi kézi emelés és talicskázás segítségével a stégre azt a kb 80 kilós beton klocnit amivel a szerelőbóját fogom a fenékhez rögzíteni. Gyönyörűen sütött a nap, én ebédig felhegesztettem a stégre a kikötőbikákat, strandlétra rögzítő karikákat, semmi derékfájás, semmi influenzás izék, na mondom ebéd utáni alvásból kelve befejezem a maradék hegesztést. Erre föl 3 óra felé esőre ébredek és arra, hogy valami nincs rendben. Bedugom a lázmérőt, megint 37,5. Nem sok, de épp elég ahhoz, hogy megmagyarázza a levertséget és a tagfájdalmakat. Viszont a derekam a délelőtti betontömb emelgetés ellenére jól van, legalább ennyi a pozitívum, remélem holnapra legalább ezzel nem esek vissza.

Nyavalygok a derekammal, csak nem akar az "igazi" lenni. Még így is én vagyok az egészségesebb, enyém a bevásárlás, mert J influenzával nagyjából egész nap fekszik. Köhögni egyszerre és felváltva ugatunk, azt hiszem nekem most már nemcsak az asztma, hanem az influenza is rátesz egy lapáttal. Nekem is fájnak a tagjaim, pedig már kezdtem azt hinni megúszom, 4 napja már felmentem egyszer  37,5-re, de másnapra kihűltem, de úgy tűnik az influenza engem s kerülget, bedugtam két perce egy lázmérőt a hónom alá, már elérte a 37-et. Felszívok egy forró Neocitrant és kotrok aludni. Úgyis mindenki alszik köröttem.

Májusi eső aranyat ér. Hát volt ma délután nagy zuhé

 viharos széllel. Abban nem vagyok biztos, hogy a jégesőre is vonatkozna a közmondás, mert az is volt rendesen. Így nézett ki a télikertből

Mondhatnám azt is, hogy kész a stég, de csak úgy néz ki. Merthogy vissza kell szedni a deszkákat , kisikítózni a szögvas keretből a rozsdát, lefesteni, visszarakni a deszkákat és a deszkák felső lapját mégegyszer lekenni kültéri lazúrral. Na akkor lesz kész. De kicsit muszáj pihennem, mert a derekam nem bírja. Próbáltam leterrorizálni a szervezetet, erőltettem a munkát, de erősödött a fájdalom. Mindenesetre a lényeg, hogy a famunka kész, biztonságosan lehet közlekedni a stégen, pár nap még és meglesz a több is. Kicsit optimistán álltam a deszkákhoz amikor elégedettségemet fejeztem ki a minőség vonatkozásában, mindössze az történt, hogy az elején csupa jó, vagy csak alig hibás került a kezembe, a végére kiderült, hogy a negyven szálból legalább 6 db (azért az 15%) messze nem első osztályú, sajnos csak kettővel rendeltem többet mint amennyi feltétlenül kellett, így a gyengécskéket is fel kellett használjam, nem arról van szó, hogy most mindjárt beszakad alattam, hanem arról, hogy a repedtek, "belesek" biztos hamarabb fognak tönkremenni, pont addigra amikorra már nem lesz erőm kicserélni őket. Úgy kalkulálok a korommal, ahogy a háziasszony a piacra megy a bukszájával és állandóan azt számolja mire futja még a pénzéből. Visszatérve a minőségre, hát ezek a problémák:

Ugye az ember gesztfáért fizet, nem szíjácsért, fakéregért.

Meg nem olyan keresztbe repedt száldeszkáért, ami kettébe esik, ha egy rövidebb darabot vág belőle

mert átmenő repedés fut benne métereken át. Szóval ha valaki a http://www.skandinavfatelep.hu/ -val kezd, nem javaslom az internetes vásárlást, az a biztos, ha odamegy és személyesen válogatja ki az árút, mert akkor nem éri olyan meglepetés mint engem.

Említettem, hogy nem tudok olyan gyorsan haladni a stéggel ahogy szeretnék, mert akadnak akadályok, nos kalkuláltam időjárással, egyéb napi teendőkkel való akadályoztatással, de olyannal mint ami most közbejött végképp nem számoltam.Történt, hogy az utcavégi szomszéd nyitva felejtette a kaput és kijött az utcára az egyébként örökös rab angol buldog a Jackie. Nem tudom ez pontosan milyen angol buldog, mert a Wikipédia  azt írja, hogy max 25 kiló egy ilyen, nos ez van vagy 50 és még kölyök állítólag. Szóval az utcavégi ház kerítésén keresztül sétáink során már korábban haverkodtak a Szmájlival, most  idejött és baromira játszhatnékuk volt egymással, a kerítés két oldalán rohangásztak. Na mondom hadd játsszanak, kiengedtem a Szmájlit az utcára. Boldogan kavarogtak, hemperegtek, bár olyan volt az imitált harc, mint amikor egy díjbirkózó és egy balett-táncos csatázik, de szemmel láthatóan élvezte mindkettő. Aztán elkezdtem ballagni az utca vége felé, hogy szóljak a Jackie gazdájának, hogy  meglógott a kutyája, na ez hiba volt. Merthogy ezek ahogy csapongva vágtáztak egyszercsak a Jackie teljes sebességgel becsapódott hátulról a jobb lábamba, ettől azonnal térre estem, miközben a kutya maga alá temette az alsó lábszáramat és a teljes mozgási energiáját a jobb sarkamon fékezte nullára, a lábfejemet  oldalra a talajra fektetve, szóval derékszögbe elforgatta a korábbi, természetes helyzetéhez képest. Majd felpattant és boldogan hancúrozott tovább Sz-el. Én azt már korábban megtanultam, hogy ha az ember elesik, lezuhan, szóval bármi ilyesmi történik vele, nem szabad azonnal felpattanni, bár J aki látta az esetet mindjárt szaladt felsegíteni, de nyugalomra intettem, előbb négykézlábra ereszkedve szép lassan "összeraktam magam". Aztán elsántikáltam bezáratni a tettest, "akire" nem tudtam haragudni, örökösen bezárt, szabad, kötetlen mozgáshoz nem szokott, amúgyis darabos, testsúlyánál fogva rosszul koordinált mozgású kutya, elgázolt, hát így jártam. Ez volt tegnapelőtt,  az igazi fájdalom másnapra jött meg, ahogy az szokott lenni a sérülések legtöbbjénél, feküdtem egész nap, mert járni nem nagyon tudtam. De az is régi tapasztalat, hogy ha sokat fekszem hanyatt akkor meg a derekam kezd el fájni, úgy hogy tegnapra bár a bokám sokat javult, a derekam annyira beindult, hogy se ülni, se állni, se feküdni, illetve ezen pozitúrákból másik, kényelmesebbnek reméltbe helyezkedni nem tudtam komoly fájdalom nélkül. Mára ez is sokat javult, már dolgoztam a stégen, igaz időnként mintha késsel szúrtak volna a 4-es-5-ös csigolyaközbe, de ez már a javulás jele és csak kicsit sántítok.

 Más. Mostanában nem nagyon foglalkozom a napi politikával, legalábbis blog szinten, utálom a kutya szerepét ami csak ugat miközben a karaván halad. De nehéz lehet mostanában Fidesz szavazónak lenni, szerencsére nem tartozom közéjük. Ha valaki nem rest vele fáradni ajánlom figyelmébe  ezt

http://444.hu/2016/04/26/a-kozpenzjellegu-kozpenz-lopasjellegu-ellopasa-es-mas-trefas-esetek

Tévedés ne essék, nem hiszem, hogy Magyarországon bármi is változna ettől. Mindenki tudja, hogy meztelen a király, a bohóc ki is mondja, de ettől még minden maradni fog a régiben, Magyarország legnagyobb rablói 2018-ban is választást fognak nyerni.

Na ha eddig nyafogtam  az Erkel színház opera előadásainak "túlmodernizálása", a rendezések, díszletek erőltetett volta miatt, most nem szólhatok egy szót se a tegnapi Turandot előadásra. De hát ehhez az kellett, hogy a kínai Nemzeti Opera jöjjön ide egy parádés előadásra. Itt mindenki úgy volt öltözve, ahogy egykoron a "Tiltott Városban" nézhettek ki császártól udvaroncon át a pórnépig a megjelenítettek és egy fillért se spóroltak meg a díszleteken se. Hiába, a kínaiak ha valamit nagyon akarnak, legyen az Land Rower koppintás, vagy Turandot, azt igyekeznek tökéletesre csinálni. Persze ahogy a luxusterepjárónál, az operánál is felfedezhetők a "kínaizmusok", leginkább a felhasznált anyagok másságában. Ezzel nem akarom az előadás vitathatatlan nagyszerűségét rontani, de hát egy alacsony kövér kínai akármekkora tenor hangja is van, mégsem ugyanaz mint a Pavarotti amikor még csak magas volt, de nem elhízott. Szóval a "gyenge láncszem" nekem Li Shuang volt, J kifejezetten röhejesnek találta ahogy egyensúlyozott a magas talpú csizmájában, amit nyilván azért adtak rá, hogy legalább a válláig érjen Wang Weinek, mármint Turandotnak a jégszívű hercegnőnek, aki annak ellenére, hogy Kalaf herceg oldalhájától a karjait  nehezen tudja a combjai mellé szorítani (meg se próbálja, nagyjából az egész darabot  kitárt karokkal énekli végig) a darab végére mégis beleszeret. De a hangja  nagyon jó volt sőt majdnem nagyonnagyon jó és ez végülis opera, nem a Casablanca ahol minden nő értelemszerűen Humphrey Bogarttal  (vagy legalábbis magyar hangjával Kálmán Györggyel) álmodik a film után. Az összes többi szereplővel szemben még ez a külalki kifogás sem merülhet fel, Ping, Pang és Pong udvaroncok szellemesek és erőteljesek mind hangban, mind megjelenésben, Kalaf apjának baritonja szívetmelengető, de nekem a csúcs Liu a rabszolgalány volt Yao Hong megjelenítésében (mekkorát röhöghetnek a kínaiak ahogy mi leírjuk és kimondjuk a  neveiket), aki halkan is tud borzasztóan szépen énekelni, egyszer nekem egy majdnem igazi operaénekes mondta, hogy az a világon a legnehezebb dolog. Mintegy ellenpontként viszont a zenekar mindent beleadott, húzták fújták, ütötték az instrumentumokat ahogy csak bírták, gyakran az énekeseket is elnyomva zenéltek, mondjuk rengeteg a fortissimó a darabban, de talán a szerző nem azt értette ezen amikor beleírta a kompozícióba, hogy le kell nyomni az énekeseket. De mindezen fanyalgásokat zárójelbe téve, megérdemelt volt a tomboló siker, magam is pirosra tapsoltam a tenyeremet, mert feledhetetlen előadást láttunk tegnap este.

A stéggel haladok, persze nem olyan sebességgel mint szeretném, de ez mindig így megy.

Összevissza vizsgálnak immár hónapok óta, ez a makacs hurutos köhögés nehezen akar elmúlni, egészen pontosan egyáltalán nem. A legkellemetlenebb az egészben az, hogy gyenge is vagyok, kifulladt a régi töretlen energiám, fél nap alatt elfáradok, illetve már az erőfeszítésekre is nehezen veszem rá magam, olyan pihenkélős öregember lettem. A pillanatnyi diagnózis allergiás eredetű asztma, de ez persze még messze nem végleges. Szóval ez a rejtélyes kór rányomja bélyegét a teljesítményemre, vagy kimászok belőle, vagy így maradok, azzal vigasztalom magam, hogy lesz ez még rosszabb is. Végülis ha valaki 71 éves korára elfárad az akár természetes is lehet, hozzá kell szokni. Ez a blog ugye hajóépítő blognak indult, aztán lett belőle vidéki életmód blog és úgy tűnik most indul a, "hogyan zabálja fel az öregség az embert" blog. Ez is számot tarthat érdeklődésre, előbb-utóbb mindenkire ez vár. Na azért beletörődésről szó sincs, kedden meghozták a fát a stéghez, elég rendes anyag, mondjuk ha én válogattam volna ki a fatelepen akkor ennyi repedtet se hagytam volna benne, de azért nem panaszkodom, végülis épületfa minőség, nem asztalosárú. Nekiláttam bedolgozni, tegnap így nézett ki a már beszabott rész a bejáratnál.A munkát megnehezíti, hogy második napja viharos erejű dél-délnyugati szél fúj, egy idő után az ember szédeleg tőle, a folyamatos térdelve, fejjel lefelé lógva munkától, meg a hányinger kerülget. Nemcsak a deszkák  voltak rossz állapotban, a vasszerkezet is lemezesen rozsdás, le kell verni, raskétával kaparni, sikítóra fogott forgó drótkefével  pucolni, majd festeni, mielőtt a deszkák a helyükre kerülnek, szóval ez se egyszerű, kb fele olyan gyorsan haladok vele, mint reméltem. Hogy legyen még mitől hányingerkedni, hatalmas haldögöket hord ide a szél, ez egy olyan méteres darab a szomszéd csónakja mögött. Péntek reggel beszóltam a horgász egyesületnek, az ő dolguk a tetemek összegyűjtése, ki is jött valaki motorral megnézni, aztán annyiban maradt a dolog, mondjuk ebben a viharban biztos nem ül be senki a csónakba dögöt szedni. Ha már a meló nem megy kajakra, adunk a (kis)polgári létnek, tegnap Hűvösvölgyi Ildikó szavalt Reményik Sándor verseket, ma pedig Schubert pisztráng ötös és Brahms zongora trió kamarakoncert volt a Savolyai kastélyban. Első sorban ültünk erősködésemre, mert J nem szeret elől ülni, de végülis engedett az erőszaknak, hát, tudjátok, hogy egy csellóval milyen keményen kell dolgozni egy szegény nőnek az kegyetlen. Igazából igazságtalanság, hogy kiemelem, mert a többiek is kifogástalanok voltak, de a csellóval amit művelt a Kiss-Domonkos Judit azt még véletlenül se lehet "könnyű zenének" nevezni. Tessék megnézni azt a balkezet! 

https://www.youtube.com/watch?v=YKNMzABTCe0

Fenébe, megint kapar a torkom és köhögök. Pedig itt a következő projekt, a stég deszkái annyira elkorhadtak, hogy J már nem is nagyon mer rámenni, állandóan frászban van, hogy beszakad alatta, pedig én vagyok a nehezebb és én vidáman jövök-megyek rajta. De valóban gyalázatos az állapota, nézni kell hova lép az ember, én se merek mindegyik deszkára rálépni, szóval cserélni kell a teljes 16 m2-nyi burkolatot. Megrendeltem hozzá a faanyagot (http://www.skandinavfatelep.hu/termekeink/epito_minosegu_fureszaru ez is majdnem 100000 Ft, szívtam is a fogam, ha a helyi tüzéptől vásároltam volna olcsóbban megúsznám, de ott sokat kell válogatni amíg megfelelő egyenes, nem repedt, nem csavarodott darabokat összeszed az ember, ráadásul ezt egyik lapján gyalulva, impregnálva kapom gomba és egyéb kártevővédelemmel, majd kiderül mennyire lesz velük szerencsém) de nem lehet tovább halogatni, nem szabad megvárni amíg valóban baleset lesz belőle. 

Tegnap ismét Budapesten voltunk Szmájlival a következő védőoltást megejteni. Már magától beszáll a csónakba a stégről, de kikötéskor a Balabán hajóra való átszálláskor, onnan meg a Vizára azért tessékelni kell, meg HÉV-re, villamosra szálláskor is a hónom alá kell kapjam, mert még mindig azt hiszi megúszhatja, ha húzódozik, de amúgy kifogástalanul viselkedik. Azért mindketten kidőltünk délutánra, ő a szőnyegen, én a heverőn aludtunk kimerülten a túra fáradalmaitól. Mindjárt esik az eső, végülis azért csak megjön a tavasz, virágba borult a természet, ezt a telet is megúsztuk.

Kész a munkacsónak. Ez a projekt is kipipálva, ma már a piacon is jártam vele. Előrebocsátom, titkos reményem, hogy ezzel a kicsi öreg Tomos motorral egy személlyel meg fog siklani, nem jött be, de sokkal gyorsabb, mint volt korábban, naná, nem cipel plusz 90 kilót. Először is csináltam a hablemezhez egy vágót ellenálláshuzalból. Mint a szalagfűrésszel tudtam szabni az XPS táblákat, az egyenes darabokat vezető mellett, az ívelteket meg csak úgy kézzel kanyargatva.
Ha meg szögbe kellet vágni, azt a tárgyasztal egyik fele alá rakott fahasábokkal oldottam meg, szóval mindent egyszerűen, azzal ami épp kéznél van.
A felhevüléskor megnyúló ellenálláshuzalt az asztal alatt rugó tartotta állandóan feszesen. A tápegység a régi jól bevált toroidtrafó volt amit még a szocialista gazdaság széthullása idején vettem 50 forintért a híradástechnikai kutatóintézet felszámolásakor. (pár biztonsági őr ült a bejáratnál, ha valaki valami nagyobb darabot cipelt kifelé azt mondták rá, hogy 100 Ft, ha kicsit akkor 10 Ft), komplett gépek voltak ott, amik milliókba kerülhettek valaha amikor a Cocom lista miatt mindent magunk akartunk gyártani, ezt hordta szét a nép, keresztkomám mesélte, hogy valaki a csiszolt üvegdugós literes laborüvegekből sorra öntötte ki a vegyszereket a földre mert neki csak az üveg kellett pálinkának. Na visszatérve a mára, a hablemez csíkokból hosszbordákat ragasztottam a fenékbe, melyek közé keresztbordákat raktam. A téglák a hablemez darabok lesúlyozására szolgáltak a ragasztóhab megkötéséig.A sarkokat kivágtam, hogy a fenékbe jutó víz egy helyre, a legmélyebb pontra folyjon össze a hátsó pad tövébe. A padló visszaragasztása után így néz ki az a zsomp, ahonnan ki lehet merni, szivacsolni a vizetKapott egy fedelet, így néz ki az egész készen.

Véletlenül bukkantam erre a filmre. Két részletben majd két évet töltöttem az M/S Petőfin. Az összes arc ismerős aki rajta van, Sztojkó Józsi első pincér rakta fel. Miután a személyzet folyamatosan cserélődött, alighanem akkor készülhetett a film amikor én is ott voltam. 

https://www.youtube.com/watch?v=Ag4cdfsfpDM

Új projekt indul. Nem túl terjedelmes, de fontos, rég halogatom. A házzal együtt jött egy műanyag csónak, amúgy ha nem is túl igényes, de ügyes kis holmi lenne ( nem poliészter, pláne epoxi, csak PVC), de már az első perctől fogva tudtam, ahogy megemeltem, hogy véres a torka, méretéhez képest túl nehéz. Ez lett az a bizonyos munkacsónak, amit a túlpartra menéshez, piacozáshoz használunk a szintén vele együtt jött öreg Tomos motorral. Na az se volt felhőtlen, állandóan akadozott, míg meg nem találtam az okát, a benzinszivattyú, népszerű nevén AC pumpa membránja megrepedt, nem szállított rendesen üzemanyagot, persze ehhez a generációhoz alkatrészt találni már reménytelen, de egy körömollóval szabtam hozzá egy membránt a Mákvirág vékonyabb ponyvájának maradékából, nálam minden hulladék egyúttal a jövő tartaléka, azóta prímán működik az öreg gép. Na szóval sejtettem én, hogy nagy baj van a csónakkal, azt is tudtam mi lehet, a szendvics szerkezet belső és a külső héja közt nyilván valamiféle műanyag hab van és miután a belső héj járó felülete több helyen megrepedt, az eső ami beleesett a csónakba beszivárgott a padló alá és ott maradt. Amikor tavaly a tükrére állítottam a csónakot rengeteg víz folyt ki belőle a fartükör repedésein, meg az evezővillák lyukain át, de ha a hab nem zártcellás, akkor sejtettem, hogy alighanem az is megszívta magát. Na most hogy alacsony volt a vízállás, kihúztam a csónakot a szárazulatra, fúrtam egy 55 mm átmérőjű lukat a belső fenékbe, alatta azonnal látszott, hogy EPS (magyarul Hungarocell) van a két héj közt, azt is kivágtam fenékig késsel és az így keletkezett padlóösszefolyóból elkezdtem kiszívni strandvizipuskával az ott összegyűlő vizet. A vizet mércés vödörbe nyomtam, kijött a kettősfenékből 60 liter. Aztán sikítóval kivágtam körbe a belső héjat a járófelület szélei mentén körbe és kiemeltem az egészet. Feltárult a vízzel teljesen átitatott EPS kitöltés. Feldaraboltam késsel, hogy ki tudjam szedni, majd  lemértem, pont 30 kiló volt. Szóval amikor gondosan kimertem minden esővizet a csónakból, akkor is cipeltem benne 90 kiló haszontalan terhet a duplafenékben.A kivágott padlólemez, jobb oldalán középen látszik a lyuk amivel kezdtem a feltárást.Így néz ki a csónak immáron kitöltő EPS nélkül.És a 30 kilónyi EPS. Mondjuk ha száraz lenne akkor kb 5 kg lenne az egész, vagy tán annyi se.

Állati érdeklődés van a munka iránt.

Ma SP-vel elautóztunk Sziegbecsére és vettem a Tüzépen 4 tábla XPS hablemezt, ez nem tud vizet szívni, ezt formára fogom szabni, hogy lehetőség szerint kövesse a fenék íveit, majd PUR ragasztóval a fenékhez fogom ragasztani, hogy ha meg is telne esővízzel a csónak, ne ússzon fel, aztán vagy visszaragasztom rá a régi fenéklemezt, vagy csinálok rá padlódeszkát főzésálló ruszki nyír rétegelt lemezből, egy a lényeg, hátul a legmélyebb ponton lesz egy zsomp, amiből ki lehet merni szivattyúzni, szivacsolni az esővizet az utolsó cseppig, hogy ne kelljen drága benzinköltséggel vízballasztot utaztatni. 

Remélem mindenkinek szép volt a Húsvétja, a mienk gyönyörű, pont olyan mint az összes napja az évnek, ennél jobbat el se tudok képzelni. J pihent amennyit csak tudott, a múlt hetet kórházi ápolással töltötte, a mamáját pénteken hozta ki a Péterfyből, nem akarom részletezni, de katasztrofális állapotok vannak a kórházban, pl pelenka nincs, katéter nincs, ha valaki fekvőbeteg összehugyozza magát, akkor az ott fekszik a saját vizeletében amíg át nem húzzák az ágyat 10 óra múlva. Nekem igazából csak ma tűnt fel, hogy Húsvét van, mert Z átjött meglocsolni J-t. Én nem locsolkodok, kissrác koromban amikor mondtam anyámnak tán 7-8 éves koromban, hogy megyek locsolkodni, ami már akkor is kizárólag a pénzről szólt, anyám azt mondta, mi ne koldulunk, zsarolunk locsolás ürügyén és én így maradtam. Tegnap megint Erkel volt, ezúttal Parasztbecsület és Bajazzók. Mindkettő kedvencem, persze sok egyébbel egyetemben. Megintcsak a rendezéssel kezdem. Mascagni Paraszbecsületére aztán végképp nem lehet azt mondani, hogy nagyon drága lenne a díszlet és a kosztümök, tehát a takarékosság nem lehet az indoka a formabontásnak. A szicíliai parasztokat öltönybe öltöztetni az eredetileg hordott rongyaik helyett inkább drágítja a produkciót, de hát úgy tűnik rendezői körökben kiköpnek valaki háta mögött, ha jó pár oda nem valót nem rak a produkcióba. Különös módon sikerült mindjárt az elején az odavalót nem odavalóvá degradálnia, talán pont ettől művészet a rendezői koncepció kialakítása. Hogy ne rébuszokban beszéljek, az opera nyitánya alatt éjszakai homályban egy lovat simogat valaki ( ne tessék ijedezni, a rendezői koncepció még ne jutott el az állatospornóhoz), ami amúgy ha az Alfio kordéjába lett volna befogva tökéletesen passzolt volna a történetbe, de hát ez nyilván megengedhetetlen egy modern darabban, ezért a lovat gyorsan kivezették, meghagyva a nézőt kételyek közt gyötrődni, hogy vajh mi is volt a paripa  mondanivalója, mert Alfio már öltönyben mindenféle kocsisallűrök nélkül énekli el belépőjét. Én emlékszem egy hajdanvolt előadásra amin még ostort is pattogtatott a szereplő (vagy inkább a zenekar ütőse), de hát ez nyilván ma már undorítóan természetes lenne. Na szóval ismét sikerült a rendezői koncepcióval, látszólagos mondanivaló nélkül ide-oda tologatott, időnként egymással ütköző díszletházakkal megpróbálni elterelni a közönség figyelmét a zenéről, szerencsére a hangok ezt nem nagyon engedték. Merthogy Kamen Chanev Turriduja, Lukács Gyöngyi Santuzzája, Alexandru Agache Alfioja parádés volt és a kórus mely a szokásos operáknál sokkal nagyobb szerepet kapott (húsvéti kórus éppen időszerűen) remek volt, szóval az előadás feledve az erőltetett rendezőietlenséget tökéletes volt. A második opera Leoncavallo Bajjazók-ja ha már a rendezésről van szó sokkal jobban sikerült. Mind a szereplők mozgatása, mind a díszletekbe helyezése sokkal ötletesebb és koncepciózusabb volt mint az előző zenedarabé, persze ez se hagyományos, de belátom az már csak az én retromániám, hogy mindent olyannak szeretnék látni mint amilyen az ősbemutatón volt, úgy kell nekem, születtem volna korábban. A két opera főszereplői közt jelentős az azonosság, Kamen Chanev énekli Caniot, az erőteljes drámai tenortól könnybelábadt a hallgatóság füle és Alexandru Agache ezúttal nem jelmeztelenül alakította kiválóan az aljas intrikus Toniot. De a csúcs Rost Andrea Neddája volt, akiről elég annyit mondani, hogy az ember érzékelje a felsőfokot, hogy hát ő "A" Rost Andrea. És mivel ez egy blog, nem egy felkent hivatalos operakrónika, meg merem kockáztatni, hogy a  már nem tinédzserkorú művésznő a szexis jelmezben volt oly kívánatos, hogy a varázshangjával amúgyis elbűvölt közönség érezhette a történet férfiszereplői gerjedelmének indokoltságát. Emlékezetes tegnapest volt, feldobva értünk haza és még ma is tárgyaltuk az előadást. Így mai Húsvétutói ajánlataim 

https://www.youtube.com/watch?v=Oc58cIExp_U

https://www.youtube.com/watch?v=kaBnYOF384M

Na még pár percig péntek van. Szerencsésen kimásztam a náthából, két napja délután már tevékenykedtem. Az a helyzet, hogy betöltöttem az utolsó korty benzint a munkacsónak motorjának tartályába, na mondom, fenébe, ismét mennek felfelé az üzemanyag árak, már előbb is tankolhattam volna, de akkor most már nem halogatom. Beraktam a csónakba a 20 l-es marmonkannát, kiskocsit és a Szmájlit, hajóskutya, ideje, hogy szokja a vízi közlekedést. Nem mondom, hogy boldogan szált be, fel kellett nyaláboljam, a vízen meg elég ideges volt, de gond nélkül átszeltük a Dunát. Sajnos az alacsony vízállás miatt piszok magas a part, már a stégről is csak létrán lehet bemászni a csónakba, a túlpart meg ahol télen még a beton szegélyen ülve húzott korcsolyát a kislányom, most mellmagasságban van a csónakból. Az én kutyám már nagyon izgett-mozgott ahogy közelítettünk, rohadtul elege volt a csónakázásból, ahogy parthoz álltam, minden tiltakozásom ellenére megpróbált kiugrani, naná, hogy ahogy ellökte magát, a csónak arrébbment, ő meg csak a két mellső lábával kapaszkodott a partba, majd szépen belecsobbant a vízbe. Hát ilyen se történhetett még vele, be is pánikolt, mindazonáltal azonnal a csónak felé úszott, ki is húztam, csak kétségbeesésében alaposan belémkarmolt, mindjárt csupa vér lettünk mindketten. Na nagynehezen visszaálltam, kitettem elsőnek őt, aztán a cuccokat. Didergett piszokul, jó hideg volt, ő meg hiába szórta magáról a vizet, úgy nézett ki mint az ázott patkány, de azért felszabadultan rohangászott a parton, szokása szerint szimatolva. Én se voltam csontszáraz a manőver után, plusz sebeimet nyalogattam, csúnya mély árkot vágott a körme a bal kézfejembe, de ha már itt voltunk végigcsináltam a programot. Pórázra vettem, szerencsére kifogástalanul jön a pórázon, nem vonszol és nem húzatja magát, csak arról kell még leszoktassam, hogy kerülgessen, ez most, miután a bicikliutánfutó kiskocsit húztam magam után az egyik kezemmel, elég macerássá tette a pórázon vezetést, le is mondtam róla, hadd szaladgáljon, el nem fut, csak akkor tettem rá vissza amikor kiértünk az autóforgalomba. Közbe még be kellett menjek kifliért  Terscoba, kikötöttem a jószágot az ajtó elé, szánalmas látvány volt ahogy ott didereg és retteg az ismeretlenségben. Aztán voltunk a benzinkúton és vissza is csónakáztunk és már sokkal nyugodtabb volt a visszaúton, bár beszálláshoz be kellett cserkészni, mert pontosan tudta, hogy azért hívom, hogy csónakba rakjam. Mindent tud, pontosan tudja, hogy mit akarok, csak ha nincs hozzá kedve akkor megpróbálja megúszni a dolgot. Nem fegyelmezem keményebben, csak legfeljebb megszidom ha ellenkezik, hogy érezze, hogy nem szabad és akkor is meg kell lennie annak amit akarok, hogy rájöjjön, céltalan az ellenkezés. Például megtörtént párszor, hogy ha neki még sétálni van kedve akkor a kapunál hülyének tetteti magát és hiába hívom nem jön be a kertkapun, csak húzódozik. Elfutni nem mer, csak úgy tesz mintha nem értené mit akarok tőle. Olyankor szépen azt mondtam neki, hogy "na jó, akkor itthagylak, aztán lehetsz kóbor kutya", azzal szépen becsukom magam után a kaput és bemegyek a házba. Bentről lestem az ablakon át, ahogy kicsit szaladgál, de szemmel láthatóan elbizonytalanodik, aztán felágaskodva a drótfonatba kapaszkodva néz befelé. Olyankor kijöttem, kicsit tettem vettem az esernyő alatt, de nem törődtem vele, hogy ott ágaskodik és csóvál, csak kicsit később vettem észre "véletlenül", hogy ott van, és engedtem be.  Ezt megcsináltuk vagy háromszor, legutóbb megint kezdte, de amikor látta, hogy már csukom a kaput, miközben kezdem mondani a mantrát, hogy "na jó, akkor..." gyorsan besurrant farokcsóválva. Na visszatérve a tegnapra, az első közlekedés viszonylagos sikere után jött a nagyobb falat, tegnap Budapestre utaztunk állatorvoshoz oltatni, chipezni, ami ugye csónakázás, csónakból átszállás a Balabán nevű hajóra, onnan a Viza nevű hajóra, onnan a partra, szóval seregnyi szintkülönbség, létra különféle fedélzetek, csupa ismeretlenség, aztán HÉV, villamos, autóbusz utazások sorozata, plusz sok gyaloglás komoly városi forgalomban, többek közt a Lónyay u- Kálvin tér-Múzeum körút végig pórázon. És mindezen megpróbáltatások alatt kifogástalanul működött az eb. Minden járművön először félt egy nagyot, megpróbált ellenkezni felszálláskor, aztán több-kevesebb helykeresés, forgolódás, remegés-reszketés után lefeküdt a lábam mellé és megnyugodott. Visszafelé a HÉV-en (olyan hepehupás a Ráckevei HÉV pályája, hogy kirázza az ember fogából a tömést)már végigaludta az utat, miközben nyeklett, nyaklott ahogy a szerelvény pattogott a síneken, csak a fejét emelte fel néha szomorúan amikor odavágta a zökkenés a padlóhoz. Ahogy leszálltunk, már ismerte a hazautat, na akkor elkezdett húzni a pórázon, a partra érve el is engedtem, vidáman szimatolt, kis ellenkezés a hajókra, majd onnan a csónakba szálláskor, de már sokkal enyhébb mint elsőre idefelé, a csónakban már határozottan érdeklődve és nem rettegve tekintgetett körbe-körbe, otthon meg a stégre kitéve boldogan rohangált. Azért jól kifáradtunk mindketten, ahogy bejött a házba, összedőlt az asztal alatt a nappaliban és vagy három órát aludt egyfolytában. Féltem ettől az utazástól, de várakozáson felül jól működött a jószág, nagyon progresszív a viselkedése, nem ideges, nem sértődős és a félelem is hamar elmúlik nála, ha látja, hogy amitől elsőre megijedt az nem is olyan veszélyes. Amit a legfontosabbnak gondolok, hogy pontosan tudja mit várok el tőle, aztán persze vagy engedelmeskedik, vagy nem, de innentől már csak nevelés kérdése a dolog, nem kell, hogy megértessem vele, hogy mit akarok, mert azt már tudja, olvas a fejemben.