Kimerített az emlékezetblog. A leghatározottabban írásundorom lett tőle. Most is csak azért írok, mert ...mégiscsak ugye na. Betegek vagyunk. Valami felsőlégúti szarság, J kezdte én folytattam, én most már egész jól vagyok a percenként egy papír zsebkendő lecsökkent félnapi egyre, J lassabban javul. Viszont én halálközelibe kerültem három napja, mert mind a garatom, mind az orrjárataim egy köhögési roham közben valahogy leblokkoltak (sajnos ez a pajzsmirigyműtét okozta idegbénulás miatt időnként előfordul) és miközben kiköhögtem a tüdőmből minden levegőt a beszívás egyáltalán nem működött. Sivítva fuldokoltam hosszú percekig és még a korábban bevált magamra parancsolt kényszernyugalom és a lassú orron át belégzés sem működött, mert SEMMI levegő nem jött befelé miközben a belégzést mozgató (rekesz?, mell?) izmaim kétségbeesetten igyekeztek szétfeszíteni légbeszívás érdekében a belapult mellkasomat. Ha lett volna kéznél kés, talán a gégemetszéssel is megpróbálkozom, bár fogalmam sincs hogy kell csinálni. A leghatározottabban halálközeli élmény volt, J is kétségbe esett. Aztán iszonyatos erőfeszítéssel valahogy orron át kapott annyi oxigént a vérem, hogy órák alatt helyreállt a légzésem. Kéne erre valami megoldás. Mondjuk egy cső amit ilyenkor ledugok az orromon át egész a hörgőkig... Az a baj, hogy nem tudok semmit erről a működésről. Orvos meg....HAGYJUK! Ez nem gyógyszer kérdés. Kaptam szívességi orrcseppet, meg asztmapumpában légzéskönnyítőt, de a baj az, hogy ilyenkor NINCS légbeszívás, na azzal mit lehet kezdeni? Kéne valami műszaki megoldás. Van ötlete valakinek? Most már jól vagyok, csak minden izmom fáj idebent nyaktól köldökig minden köhögésnél, orrfúvásnál. És hát piszok gyenge vagyok csak feküdnék egész nap. VISZONT étvágyam meg van... csak kedvem nincs enni.

