Hajónapló

Tegnap harmonikás est volt a ráckevei Ács Károly  művházban. Ahogy tavaly, idén is harmonika kiállítással volt egybekötve. Itt az antik hangszerek láthatók.

Szégyellem, de nem jegyeztem meg a gyűjtő nevét, pedig tanácsot is kértem tőle hol kezdjem az egyik harmonikám javítását, mert egy  egyvonalas D hang akkor is szól a basszus oldalon húzásra-nyomásra egyaránt, amikor nem nyomok le gombot. Így a hangszer használhatatlan. Szétnyitottam, de mielőtt belepiszkálnék konzultálni akartam szakemberrel, na ő volt az aki ezeknek a muzeális hangszereknek a gyűjtője és a nevét szégyenszemre elfelejtettem.

Itt meg a mai hangszerek, Móger Péter jóvoltából.

Jóval azelőtt, hogy megkezdődtek volna a hangszeres előadások, már sokan tolongtak és nemcsak a büfésátorban, hanem a termekben is. Bevallom készültem rá, hogy egy-két hangszert a kezembe veszek és  kipróbálom, de gyáva voltam hozzá. Annyira jó zenészek muzsikáltak minden sarokban, hogy szégyelltem volna az én egyéves tudásommal beülni és elviselni bármiféle alkalmi hallgatóság jelenlétét. Itt van pl ez a srác, aki csak úgy sorra vette kézbe a hangszereket és elmélyülten játszott.

Most őszintén, közületek ki merne beugrani a medencébe a Hosszú Katinka melletti pályára uszikálni? Naugye, nekem marad a hajón magányosan gyakorlás szépsége.

Alkalmi fontos harmonikás konzultáció.

Itt (sajnos rajtam kívül) mindenki "tud",

én csak "szeretek". Szóval kicsit elkedvetlenedtem. Furcsa, tavaly valahogy bátrabb voltam, hja mostmár kezdem tudni mit nem tudok.( Bár az már egy fontos tudás.) De aztán a rossz gondolatokat elűzték az előadások.

Ők a Tiszántúlról érkeztek, sőt az egyikük kihangsúlyozta, hogy ő még Nyíregyházán is túlról, na az innen nézvést már majdnem olyan mint az "Üveghegy". Hagyományos magyar műzenét és némi világzenét mutattak be nagy átéléssel, köztük volt az est nyolcvanpluszos korelnöke.

(A neveket soha nem voltam képes megjegyezni egyszeri hallásra, így az itt bemutatottaktól is előre elnézést kérek.) A teljesség igénye nélkül mutatok néhány előadót, ha valaki kimaradt, lehet hogy azért mert annyira rácsodálkoztam a produkciójára, hogy a fényképezőgépről is megfeledkeztem.

Zenével a Föld körül; a hangszer mestere  különböző népek sajátos zenei stílusában utazza velünk körbe a világot.

Hát ő az egyik kedvencem. Nemcsak a zeneválasztása, a mesteri játéka miatt ( a jobbkéztartását különösen csodáltam),  tavaly Vivaldit, most Bach-ot játszott, de úgy, hogy szinte templomi orgonaként szólt, hanem pont ugyanolyan pali lehet mint én, aki egyszerre vesz fél tucat  egyforma kockás inget a boltban, legalábbis tavaly ugyanez az ing volt rajta.

Ő Helvéciából érkezett (amiről eddig azt hittem Svájc, de létezik egy ugyanilyen nevű magyar település is) müzettekkel.

Móger Péter mester, aki zenél, világszínvonalú harmonikákat készít, előadás közben mesél és énekel, és beszélgetés közben kiderült, hogy amúgy a délszláv háború veteránja.

Egy zenekar szerb népzenével ha jól emlékszem innen a szomszédból Lórévről. ( ha rosszul emlékszem majd valaki kijavít)

Ő az akiről a műsorvezető elmondta, hogy autodidakta módon tanult meg harmonikázni ( ahogy most én is próbálkozok, mert tanárostul kivágtak minket a művházból), ő volt talán a legkevésbé kiforrott produkció, de ő mosolygott a legtöbbet és ő örült a legjobban a játékának. Ha választhatnék, olyan szeretnék lenni mint ő, ezt a szintet ha még sokáig élek, TALÁN el tudnám érni.

Ez a 19 éves gyerek egy igazi virtuóz. A szünetben beszélgettem vele pár szót, 10 éves kora óta játszik és nagyon boldognak látszott az itt is látható, új harmonikájával. Na úgy mint ő, hiába élek (ha szerencsém van) még 9 évet, sajnos soha nem fogok játszani. Ehhez egyrészt olyan tehetségesnek, másrészt legalább  50 évvel fiatalabbnak kéne lennem.

Zsófi a legifjabb harmonikás még nem zenei produkcióval, hanem a bűvész segítőjeként lép fel, közreműködésével az 500 forintos ötezressé változik. Háttérben a ráckevei harmonikaszakkör,

ami egy másik ifjú hölgy tetszését is kivívja éppen.

Én mindig az első sorba ülök, részint mert rosszul hallok, részint mert általában már csak ott van hely, az emberek valamiért félnek az első sortól, pedig a terem megtelt, még a folyosón is állnak.

 A záróprodukció az FM Café együttessel, aminek minden tagja míves zenei produkciót nyújtott, Marosi Zoltán harmonikást ( akinek virtuóz improvizációit a hangszerbemutató teremben korábban tátott szájjal bámultam) a folyosón a társaságomban lévő M összetévesztette a szigetszentmiklósi plébánossal, de rákérdeztem, nem vállalta, aztán amikor beült harmonikázni a színpadra valóban elvesztette plébános jellegét. Egyébként úgy tűnik a téves felismerés fertőző, a zenekar klarinétosát Joe Fritzet én is meggyanúsítottam, hogy azonos azzal a kiváló klarinétossal akit két éve láttunk egy komolyzenei  kamarakoncerten, a Savoyai kastélyban, amikor még Ráckeve népe nem volt onnan kizárva állami vagyonügynökségileg. ( csak tudnám melyik oligarchát fogják vele megajándékozni hűbérjog gyanánt) Hát ez volt a harmonikás találkozó, hazabiciklizve a hajón lefekvés előtt egy órát én is gyakoroltam, de alig sikerült a Hanon skálázással érezhetően felzárkóznom a szinthez.

Tegnapelőtt pénteken osztálytalálkozónk volt a szokásos helyen ( az ex Moszvatéri ex Tromitásban), kevesen voltunk, talán  ha tízen- tizenketten, remélem nem halt meg tavaly óta senki, sajnos  az 1963-ban érettségizett osztályból már tavaly heten nem éltek. Megtaláltam a régi diáksapkámat, rajtam kívül már senkinek sincs meg, ezen a képen épp a Kara Laci hunyorog benne.

És ha csütörtök akkor  http://kopar.blog.hu/2017/11/02/ggr_2018_12_resz

Ezzel amúgy vége az eredeti, http://koparsailing.com/ -on angol nyelven közzétett és István önkéntes segítője által szerkesztett hajórestaurálási folyamat magyar nyelvű ismertetésének. Innentől kezdve a blogot saját anyaggyűjtésemnek kell a víz felett tartania, most fog kiderülni képes vagyok e a kivívott érdeklődést fenntartani, majd kiderül. Nem mondom, hogy nem vagyok kicsit se  izgatott.  A továbbiakban is tartani akarom a heti megjelenést, egészen a 225 nap múlva elkövetkező rajtig, talán még utána is, majd meglátjuk. Remélem energiám, időm és egészségem lesz hozzá. Igazából az lenne jó, ha a " Kopárblog" projekt a verseny befutójával érne véget, természetesen azzal a hírrel zárva, hogy István megnyerte a versenyt. Az még legkevesebb másfél év, ennek a fejezetnek a címe "Kitartás", nos ez rám is vonatkozik.

Szépen kijavult az idő, úgy hogy miután a két napja történt nagy vihar megmutatta, hogy a Tequila bójája nincs megfelelően a fenékre horgonyozva nekiálltam a hibát kijavítani. A rendszer ugye idáig úgy nézett ki, hogy egy kb 80 kilós betontömb a fenéken, ahhoz csatlakozik egy 3 m körüli hosszúságú lánc, azon van egy 15 kg körüli öntöttvas súly, azon egy 5-6m-es lánc és azon a bója. Namármost ez az egész szerelvény csúszott meg a fenéken a vihar rángatta hajó húzásától. Elhatároztam, hogy az öntöttvas súlyra rakok valami nehezítést. Semmi anyagom nem volt igazán hozzá, de amikor E-nek említettem mire készülök, azonnal mondta, hogy a szomszédban amikor elbontották a kerítést, a  vasoszlopokat elvagdalták a talajszint felett és dózerral  forgatták ki  a földből az oszlopok beton gombócait, amik ott hevertnek az utcán. Szemrevételezve a dolgot, eszményi fenéksúlynak találtam őket, a háromból egyet el is kértem az illetékestől ( ő ugyan azt szerette volna ha mindhármat elviszem, de nekem  csak egy kellett). A "gödörformájú" betondarab tetejéből kiállt pár centire a 60 x 60-as szögvasoszlop darabja, oldalt meg egy kb. 0,8 méter hosszú 15-ös köracél. Utóbbit visszahajlítottam némi cső, nagyobbacska  kalapács és nyers erőszak bevetésével, a végét meg hozzáhegesztettem a szögvashoz, így kaptam egy tetszetős "fület" a betondarabra.

Ezzel tegnap sötétedésre végeztem is, de a neheze mára maradt, ezt a kb 60-80 kiló körüli munkadarabot ki kellett vinni a stégre, majd a helyére tenni a víz alá  a bójaláncra kötve. Belegörgettem a talicskába, Z alpolgármester úr segítségével letalicskáztuk a stégre ( azért kellett a segítség, mert ha a parti rézsűn kiborul a cömpöly a talicskából, agyonvágja a stég bejárója mellett a víz fölé emelt és ott tárolt 470-est, szóval a talicskát fékezni, a betont meg egyensúlyban tartani kellett közben). 

 Itt kibillentettem a talicskából, áthúztam a fülén egy kötelet, úgy hogy mindkét vége vízmélység, plusz föccsenéstávolságnyi hosszban kézben legyen és a belöktem a vízbe. A kötél egyik végét megkötöttem a Tequila jobboldali farbikájára, a másik végét meg addig húztam, amíg a betondarab felemelkedett a fenékről és feljött egész a víz felszínéig. Itt ugye már egyrészt Archimedes is segített, másrészt a kötél mint felező csigaáttétel működött, szóval ez aránylag már könnyen ment. Egy kötelet megkötöttem a stégen, hogy legyen min visszahúzódzkodnom és kihúztam a hajót a bójáig. Kiemeltem a bóját a vízből. Ezt a grószfallal végeztem, mert a bója is dögnehéz és sikamlós koszolós algás, nem az a barátságosan ölelgetnivaló darab. A lánccal felhúztam a felszínig az öntöttvas súlyt, felkötöttem egy segédkötéllel jobbhíján az árbochoz, megoldottam a bójaláncot, besekliztem a betonsúly fülére és az egészet leengedtem a fenékre. A bójára visszasekliztem a láncot és a grószfallal vízretettem, visszakötöttem a kikötőkötelet a bójára majd visszahúzódzkodtam a stéghez. Nem kellett a kényes derekamat megerőltetni, egy seklit, kombináltfogót se ejtettem a vízbe és immáron biztos kikötőhelye van a Tequila vitorlásnak. Hát ezzel telt a délelőtt. Aztán harmonikáztam, most meg a kopárblogot fogom szerkeszteni, mert nyakamon a "lapzárta", holnap csütörtök és még a felénél se vagyok az aktuális 12. résznek.

Ma van a reformáció 500 éves évfordulója. A hagyomány szerint 1517 október 31.-én (emlékszem ugyanilyen szeles hideg nap volt :) ) szögezte ki Luther Márton a wittembergi vártemplom kapujára a 95 pontból álló téziseit. Legalábbis a történelemórán szóról szóra így kellett bebiflázni, alighanem mindenkinek, mert ezzel mondattal emlegetik mindenütt mindenhol. A tegnapi operabemutató, a "Hugenották" is ennek az évfordulónak az alkalmából került műsorra. Egy kicsit még mindig a hatása alatt állok. Azért az  nem akármilyen látvány amikor nem egy énekkar áll a színpadon, hanem 100 kosztümös énekes játszik, énekel. De túl ezen, elgondolkoztam, már tegnap az operába menet, hogy a darab ( ami ugye a "Szent Bertalan éj"-nek állít emléket) egy olyan korszakáról szól a kereszténységnek amikor a vallás jegyében gyilkolták egymást és kivált a protestánsokat tízezerszám Európában a népek. A szekularizáció. melyre oly büszkék vagyunk és hangsúlyozzuk, hogy ettől vagyunk különbek vallás tekintetében a muzulmánoknál, ahol az állam és az egyház nem vált szét és ezeréves dogmák határozzák meg Mohamed hívőinek életét, igazából  alig régebbi, mint itt szembe az óriás tölgyek a Savoyai kastély udvarán. De a kereszt apropóján keltek útra Oroszlánszívű Richard  lovagjai szaracénokat kardélre hányni, égettek, gyilkoltak, kínoztak egészen kifinomultan perverz gyalázatos módszerekkel az inkvizítorok, irtottak ki komplett népeket dél és közép-Amerikában. Mennyivel is különb a mi vallásunk, mint a szaracénoké? Lehet, hogy csak néhányszáz évvel? Amennyivel öregebb? ( Az meg különösen bizarr, hogy a "nagy köpönyegforgató" papol vallásról, kereszténységről a parlamentben, aki pár évtizede még "térdre csuhások"-at kiáltott ugyanott. Mielőtt elvakult öklök emelkednének, nem gondolom, hogy Európát nem kell megvédeni egy délről érkező népvándorlástól. De ennek nem lehet fennsőbbségtudata és az emberiességet nem lehet a rendszerből kiiktatni, mert akkor nem vagyunk méltók az "ember" névre.)

Tegnap a meteorológusok üveget bontottak. Percre bejött a prognózis. Piros viharjelzés volt valami öt megyére, ide azt jósolták délfelé fog megérkezni a viharos szél. Hát reggel a szokásos friss, délies szívással kezdődött, aztán 12:11-kor óriási erővel lecsapott az északnyugati. Négy éve lakunk itt (utána kellett nézzek a naplóban, mert én 3-ra gondoltam) de ilyen vihar még nem volt. Vágott az eső és rá kellett dőlni a szélre, hogy fel ne döntsön. A Tequila bójája meg is csúszott, pedig hosszú láncon van és a beton klocni ami a fenéken van megvan vagy 80 kiló, és a az onnan a bójához vezető láncon a klocnitól úgy 3-4 m-re még van egy plusz 10-15 kiló körüli öntöttvas csőkarima, de ezek szerint ez kevés volt. Szerencsére megállt a csúszás, szilárdabb feneket talált magának a súly, vagy egyszerűen csak csökkent a kezdeti szélerő, bár érzésre nem volt különbség, sőt néha úgy tűnt még erősödik is. Szerencsére sikerült bemásznom a hánykolódó hajóba és rövidebbre venni a bójakötelet így eltávolítva a  hajót a stég veszélyes közelségéből és a farkötelek áthelyezésével valamelyest stabilizálni a hajó helyzetét. Még Amapola miatt is aggódtam egy kicsit, pedig az két farhorgonyon áll, amiből az egyik tán 100 kiló is megvan, de annyira megfeszült a szélirányban lévő horgony kötele, hogy a hajó egészen ráfeküdt a leeben lévő, a stéget védő oszlopra tett autógumi pufferre. De szerencsére minden úszóeszközöm baj nélkül átvészelte a vihart, ami mostanra olyan  Beaufort 4-es, 5-ös körülire szelídült. Nem járt mindenki ilyen jól a környéken, a reggeli kutyasétáltatáskor négy elsüllyedt csónakot is láttam és egy keresztbe kitört fát is eltávolítottunk az utcáról öten egyesült erővel, hogy be tudjon jönni a kukásautó, máskülönben rajtunk marad a heti szemét.

Bár sokat nem tehettem volna a vihar ellen abban az időben, bármi is mozdul, törik, szakad, mert ha Amapola megindul a 18 tonnájával egy ember lehetőségei vajmi kevesek hozzá, de még a 180 kilós Tequilát se lehet kézben megtartani, ha elkezdik a hullámok rosszfelé dobálni, mégis rossz érzéssel hagytam magára a hajóparkot, mert este az Erkelbe mentünk a Hugenottákra. Bevallom Giacomo Meyerbeer-ről eddig mégcsak nem is hallottam, de az opera hibátlan volt. Nem az az olasz belcanto, szóval nem fülbemászó dallamok, de parádés, az énekeseket kemény próbára tevő szólamok, szóval mesteri zene. Az énekesek nagyot teljesítettek, a produkció pedig nemcsak a korábban az Erkelben általam gyakran elmarasztalt "fapados" színreállításokhoz képest volt látványos, de abszolút értelemben  is kiemelkedő volt. A díszletek és kosztümök gyönyörűek, a rendező nem akarta semmiféle ultramodernnel produkálni magát a közönség előtt, szóval hálistennek nem voltak olyan bombasztikus ötletei, hogy a XVI. századi katonákat surranóba öltöztesse, vagy bevásárlókocsikat tologattasson  a női szereplőkkel ( lásd a korábbi Aida és Bohémélet rendezői truvájait).

https://www.youtube.com/watch?v=BtcKyL7e5sg

Hazatérve első dolgom volt a süvöltő szélben  kirohanni a stégre ahol  megnyugodva tapasztaltam, hogy minden a legnagyobb rendben van.

Visszaállt a régi rend. C boldog, hogy ismét van kivel aludnia. Több mint egy hétig, amíg J távol volt nem is aludt bent a házban, éjszakánként eltűnt valahová.

Hát egy percet se volt korán a téli előkészületek befejezése. Most is olyan idő van, hogy a kutya is behúzódott a fedél alá, pedig  ő aztán amúgy időjárástűrő, reggeli sétákkor pl. simán berohangál a vízbe, ami azért már 10 fok alatt van, ha patkányt szimatol a part alatt.

Nagy kedvem van abbahagyni a jelenlétet a facebookon. Ma is léprementem egy vírusnak, nem először. Kedves ismerős arcképével álcázta magát és rákatintatott egy bővítményre, hogy töltsem le. Nem akartam, ki akartam lépni inkább, mert gyanakodtam, de erőltette a dolgot, szóval nem hagyta csak kínálgatta hogy töltsem le én meg hülye fejemmel rányomtam. Aztán láttam, hogy nem történik semmi, de immáron az én képemmel kínálgatja magát másoknak. Ráadásul a Facebookot alapjábavéve utálom, mert szerintem 90% felesleges időtrabló fecsegés és már az is idő, hogy az ember kihámozza azt a 10 %-ot ami valóban érdekli. De nem is tudom hogyan kell kilépni a rendszerből, azt hiszem direkt úgy van megcsinálva, hogy ne is lehessen. 

Nagyon belezúgtam a zenélésbe. Már nemcsak a harmonika érdekel, hanem a zongora is, kicsit későn jött a szenvedély, úgy 65 évvel korábban még lehettek volna sanszaim bármire is, mostanra az az egyetlen reménybeli hasznom az egészből, hogy késlelteti az aggkori elhülyülést, mert keményen dolgoztatja az agyat. Kisembertől hallottam, hogy a Cziffra Györgynek van egy önéletrajzi könyve, azonnal megrendeltem, esténként lefekvés után ez az olvasmányom, igyekszem lassan olvasni, hogy tovább tartson, de így se tart tovább három napnál. Akit egy kicsit érdekel mit tudott ez a varázslatos ember ( aki 4 évesen magától tanult meg olvasni és zongorázni is csak kevés apai zenei segítséggel, úgy, hogy Donhnányi  8 évesen vette fel a zeneakadémiára ahol nála 10 évvel voltak idősebbek az osztálytársai)hallgasson bele ebbe a videóba, ami mégcsak nem is egy koncertfelvétel, csak egy kamerapróba.

https://www.youtube.com/watch?v=pf2accwGEaU

Aki egy kicsit több időt szánna a XX. század legnagyobb zongoraművészére, annak ajánlom ezt a videót:

https://www.youtube.com/watch?v=a7Sfow0IBXg

Miféle sorscsapás ez a Nemzetre, hogy a korokon és  rendszereken át uralkodó bármely hatalom, a jóesetben középszer ( és akkor még túlbecsültem) minden időkben eredményesen üldözte el, semmisítette meg akár fizikailag is a legjobbjait? Cziffrát a mostanság sztárolt Horthy rezsim a frontra küldte bakának a Vörös Hadsereg ellen, majd itthon Rákosi rendszere bebörtönözte tiltott határátlépési kísérletért ( még a 8 éves fia is 8 hónap börtönt kapott). Csak akkor fordult tehetségéhez méltó módra az élete amikor '56-ban elhagyta az országot. Akkor pár héten belül nemzetközi koncertpódiumokon lépett fel ő, aki előtte itthon kizárólag lebujokban zongorázhatott a rendszer megtűrtjeként.  Miközben ilyeneken jártattam az agyam a másodiknak linkelt videó végén egyszercsak  a művész ( hangját megjelenítő narrátor) egy Radnóti verset idézett. Véletlen?

Azért a természet-, vízközeli élet nagyon más mint bent a városban. Napközben hol esett az eső, hol elállt. J délután jött vissza a túlpartra a HÉV-vel, csónakkal mentem érte. Épp nem esett az eső, mondom "remek". nem is vittem semmi vízhatlant magammal. A meder felénél jártam amikor elkezdett szemerkélni, mire átértem zuhogott. És nincs hova elbújni előle, az ember ül a csónakban, várja a fuvart és ázik. Mire megjött J éppen elállt, de bőrig áztam. Visszafelé épp átértünk amikor feltámadt a szél. Nem is akárhogy, egy perc alatt tarajos hullámok lökdösték a csónakot a stég alá, gond volt végigcsinálni a szokásos kikötési rituálét, bedugni a töltőkábelt a csónak akkucsatlakozásába, aztán beilleszteni a stég alatti sátor alá a csónakot, végül 4 ponton kiemelni a vízből.Nem értem rá fázni, inkább beleizzadtam. Szóval eltunyulás ellen hasznos szigetre, hajóra költözni. 

A korábbi enyhe idő először viharos esősre, majd száraz hidegre, tegnap és ma tűrhetőre változott, sőt, tegnap kifejezetten enyhe napos időben bringáztam a piacra. Tegnap már jó volt, de tegnapelőtt egész nap hevertem mint egy darab fa. Reggel  felkelve nagyon fájt a derekam. Van ilyen időnként, de általában nap közben "bejáródik". Na a kedd volt az a  nap amikor helyette egyre rosszabb lett, nemsokára a jobb lábam is hajlíthatatlanná vált, szóval valahol a deréktáji csigolyák megcsíptek egy ideget, ami a lábamba megy. Nem volt mit tenni mint feküdni. Az állatoknak is csak úgy tudtam enni adni, hogy a konyhából odarugdaltam a sámlit és nagynehezen leereszkedtem rá, mert nem tudtam se lehajolni, se leguggolni  hogy megtöltsem a tányérjukat.Ráadásul egyedül vagyok már egy hete, J Pesten funkcionál a szüleinél, ott most nagyon rossz a helyzet, az én bajom ehhez képest semmi. Már csak azért is, mert ahogy jött el is távozott a kórság, használt a fekvés (általában nem szokott), másnap (tehát tegnap) reggel már csak enyhe fájdalommal keltem ami napközben szinte teljesen megszűnt, a térdhajlatom fájdalma meg annyit enyhült, hogy nem volt gond a biciklizés. Az elmúlt hétvégi hatalmas eső az első volt ami próbára tette az újonnan szabott ponyvát, konkrétan annak a régihez való csatlakozását Amapolán. Korábban a régi ponyván itt tépőzár biztosította a zárást, de az újra helyette az éleket egy bevarrt és a vázra ráfeszített hevederrel oldottam meg és aggódva vártam, hogy az ötletem mennyire válik be a gyakorlatban. Nos egy csepp eső se jött be, megnyugodtam. Ezzel lezárult a hajós felkészülés a télre, ma elpakoltam a szerszámokat az "esernyő" alól, mert amikor hideg van és köd, akkor a tető alatt is benyirkosodnak a fémszerszámok, mindent beládáztam, dobozoltam, letakartam és a tornácon, sokkal védettebb helyre raktam.  Idei nagy munka már csak háztető héjalásának cseréje, elvileg jövő héten indul, kíváncsi vagyok a Józsi szomszéd ( az ács) mikor vonul fel kezdeni. Érdekes az egybecsengés, a háztetőről jutott most eszembe, (ugye fabrikálom a "kopárblogot") ma tettem ki a netre a  GGR 11. részt, http://kopar.blog.hu/2017/10/26/ggr_2018_11_resz  István ebben a részben csupa olyan dologról számol be amikkel magam is megküzdöttem, vagy a háztető vonatkozásban most fogok. Ebben a részben különösen sok bajom volt a fordítással, rengeteget reszelgettem a szöveget az elmúlt hét során, lehetne még rajta csiszolni, de itt a csütörtök, a  magamszabta határidő a "lapzárta" ilyen lett, aki jobbat tud olvassa az eredetit!  http://koparsailing.com/puffin-restoration-part-11-going-with-the-flow/

Ez a GPS által rögzített útvonal 2017 10. 20.-án, azaz tegnap reggel 7:45 kor indulva a túlpartra, majd onnan vissza, amikor J-t vittem át a HÉV-hez. Hogy mért ilyen girbegurba? Szerintem az éleseszűek már tudják, mert (a Google műholdas felvétele csalóka) olyan köd volt, hogy harapni lehetett, A  látótávolság nem volt több 20 m-nél. Namármost kifejezetten CSAK a GPS-re akartam kormányozni a villanymotoros  munkacsónakot, tehát nem vettem iránylatot a parttól szemre sem, ahogy elhagytam egyből a műszert, azon a térképen mozgó kurzort figyelve. Márpedig a GPS jó pár másodperces késéssel mozdítja el a pozíciót jelképező kis háromszögletű jelet. Tehát a kormánymozdulatok következménye nem azonnal, hanem jelentős ( na jó az "azonnalhoz" képest jelentős) késéssel mutatkozik a parányi képernyőn. Ahhoz, hogy az elmozdulás szignifikáns legyen, a képet ki kell nagyítani, de akkor nem látszanak a térképen  a partok, csak a kurzor és a "csiganyál" ( másnéven "track" azaz útvonal, szóval ami itt pirossal látszik) egy darabja, az embernek fogalma sincs, hogy az a célponthoz képest hogy helyezkedik el, tehát állandóan ki kell zoomolni, hogy látsszon, hogy a célhoz képest merre tart a csónak éppen, illetve bezoomolni hogy az alkalmazott kormánymozdulat mennyit korrigált éppen az irányon, mert az  a nagytotálban az elmozdulás kicsiny volta miatt nem látszik. És mit említém, minden kormánymozdulat hatása több másodperc késleltetéssel látszik. Mindeközben az ember felesége aki nem használ műszert ( de nyomatékos figyelmeztetés ellenére, hogy tekintettel a ködre, korán el kell indulni, hogy odaérjen a HÉV-hez időben,  eléggé sokat vacakolt az öltözködéssel ahhoz, hogy csak pont ugyanannyi idő álljon rendelkezésre átkelni a folyón mint amikor hét ágról süt a nap) tehát csak a hajó mozgását figyeli, folyamatosan rikoltozzon a fülébe, hogy "már megint összevissza mész!". Szóval ez a módszer a célszerű ködhajózásra gyakorlatilag alkalmatlan. Pillanatnyi megoldásom ( ha már nincs radarom, amúgy nem vicc, bár a 2,50 m-es csónakra tényleg az lenne, létezik már olyan radar aminek okosteló a monitorja) a derék jó hagyományos mágneses iránytű, amivel jó láthatóság mellett iránylatot venni és azon végighajózni amikor nem látszik a túlpart. Korábban csináltam is (írtam is itt róla) de most kipróbáltam a csúcstechnikát, hát nem jobb, sőt mint fentebb leírtam nehézkesebb.

 Délután viszont már napsütéses időben keltem át ismét a túlpartra Argay Gyuri állatorvos barátomért , aki látogatóba jött és mellékesen a macskát beoltani mindenféle kórság, többek közt veszettség ellen. Miután letudtuk az oltásokat, elvittem egy Balabán sziget kerülésre, remélem nem csak udvariasságból mondta, hogy nagyon tetszett neki a vadregényes csatorna a hasizomerősítő  hanyatfekvős átkelésekkel az alacsony hidak alatt.

Kész a következő fejezet. 

http://kopar.blog.hu/2017/10/19/ggr_2018_10_resz

Remek zongorakoncerten voltunk.  http://www.rackeve.hu/images/stories/pdf/Fenyo_Gusztav_plakat.pdf  A művész Uruguayban született, Londonban diplomázott, Budapesten járt mesterkurzusra, Glasgowban él, de száz százalékig magyarnak vallja magát. Egyszer kérdezték a közönségről, azt mondta kétféle van, aki köhög meg aki nem.Tanít Nagy-Britanniában, USA-ban Ausztráliában és Magyarországon. Nagyon tetszett az előadás, teljesen fel voltunk dobva tőle. Egy ilyen kisvárosban az is buli, hogy az ember csak úgy odabringázik, aztán meg haza, semmi faxni, a kutya a kertkapuba kapaszkodva kétlábon ágaskodva vár, a macska meg a küszöbön nyávog, hogy hol voltatok ilyen sokáig.

Kis ízelítő https://www.youtube.com/watch?v=Bx7UX4b9LoQ&index=18&list=PL5EEA13E974099DD7 ( ebben köhögnek)

Judit ma a 7:10-es HÉVvel ment Pestre, olyan köd volt, hogy GPS plotterrel kellett átvigyem a csónakkal a túlpartra,mert a parttól 50 m-re már sejteni se lehetett merre van a part. Visszafele kipróbáltam műszer nélkül menni, egy darabig segített, hogy a tapasztalat alapján a parthoz képest belőttem az irányt és miután eltűnt a part próbáltam egyenesen tartani a hajó nyomdokvizét, de hamarosan elbizonytalanodtam, nem tudtam elszakadni a gondolattól, hogy körbe-körbe járok, úgyhogy elővetem a zsebemből a térképes GPS-t. Hát ha nem is körbe-körbe, de mit az ökörhugyozás.Korrigáltam az irányt és már közel voltam a túlparthoz, amikor  nem hiszek a szememnek, előtűnik a köd fojtotta puha csendben a semmiből mint egy látomás egy nagy  batár hajó, keresztbe az irányommal a parttal párhuzamosan, na mondom hát ez csak az N S lehet. ( volt tengerész gépmester kollégám, aki az Angyali szigeten épített egy nagy házat és hogy ne kelljen egy rakás pénzt kifizetnie a "Tanárúrnak" aki az építőanyagot fuvarozta a szigetekre, inkább épített egy saját uszályt, hozzá meg egy dömpert és a sajátjával szállított, így megkereste vele az uszály árát. Meglett a ház, de közbe meghalt a "Tanárúr" és azóta a S szállítja az építőanyagokat  a szigetekre) Hát tényleg ő jött keresztbe. Mondom, " te is GPS-re hajózol?" Aszongya "nem,  csak így közel a parthoz amíg látszik". Hát miközben beszélgetünk jön ki kiabálva a stégjére a B J, hogy " felszedtétek a cájgomat!!" Merthogy ő meg úgy horgászik, hogy vagy 50m-re bedobál a parttól. Nézem, tényleg bele vagyok akadva a zsinórjába, ki is akasztottam, mert a villanymotornak csak a nyele akadt bele, hanem  S motorjának a csigája az feltekert egy csomót, a szerelék meg már hiányzott is róla, szóval az leszakadt valahol. Ez volt az az eset amikor mindkét fél haragszik a másikra, miközben mindenki szabálytalan volt, ködben tilos hajózni, horgászni meg tilos úgy, hogy bent alszol a házban és csak akkor szaladsz ki amikor a rádiós kapásjelző vinnyog a párnád alatt.

 Kihasználtam a szinte nyárias gyönyörű időt az elmúlt napokban és átcsiszoltam Amapola összes kültéri fa alkatrészét és ráraktam két réteg kültéri lazúrt mindenre ( bár főleg csak délután lehetett kencézni amire teljesen felszáradt az éjszakai harmat) a téli felkészülés jegyében. A munka csak vasárnap délfele állt le, E-ék vizibicikliztek fel-s alá, kedvet kaptunk vízreszállni, de szél semmi, szóval vitorlázni nem lehetett, így  a villanymotoros csónakkal mentünk megnézni a Balabán csatornába a teknősbékákat, de a szokásos napozó fatörzsükön sajnos egy darab se volt, elképzelhető, hogy már beteleltek ahogy hűlt a víz. Így hát elzümmögtünk ( az remek dolog, hogy úgy motorcsónakázol, hogy szinte semmi hang) a városi kikötőbe a piactérre fagyizni. csodás délután volt. Tkp. ugyanolyan mintha az ember elmenne valami távoli egzotikus helyre ahol aztán elnyal a tengerparton a naplementében egy fagyit, csak innen fél óra alatt otthon voltunk. Nem tudok betelni ezzel az élettel. Ilyen itt az ősz most éppen.

Ugyanaz ellenfényben.

J már azon aggódik, hogy csak nehogy így fagyjon be a víz, mert akkor nem lehet a falevelektől korcsolyázni. Kis optimista, lesz még addig pár kemény vihar ami elsodor minden falevelet és még jó ha csak azt.

Azt mondják ugye, hogy nincs infláció, sőt! Nos a háztető héjalás cseréhez a Tüzépen megkérdeztem a cserépléc meg a tetőfólia árakat a nyáron. A vízlepergető, páraáteresztő fólia 50 m2-es tekercs akkor volt 12000 Ft. Ma 17000. Ennyit a "nincs infláció"-ról.

Amúgy ha csütörtök akkor http://kopar.blog.hu/2017/10/12/ggr_2018_9_resz

Ma Budapesten voltam kutyát oltatni. Sz EÜ könyvében egy- másfél évesek voltak az oltások, úgy hogy ideje volt, pláne nem akartam megvárni, hogy úgy fagyjon be a Duna, hogy nem tudok már átcsónakázni a HÉV-hez, de a jég gyalog még nem járható. Szóval ez is letudva. Most, hogy elment a Viza hajó ami a túlparti kikötőhelyem volt idáig amíg HÉV-ezek, meg Budapesten csatangolok, az "OLD BARQE PUB " kikötőjét használom, apropos akit érdekel 25 M-ért  eladó, szép nagy hajó teljesen felújítva kocsmával és lakótérrel.

https://www.facebook.com/pg/oldbargepub/photos/?ref=page_internal

Jól látszik a különbség az új és a régi ponyvarész közt.

Elképzelhető, hogy  a régi rész további cseréje tavaszra marad, nem bízom annyira az időjárásban, hogy olyan hosszú időre takaratlanul merjem hagyni a cockpitot, ami a további részek szabás-varrásához szükséges. Legcélszerűbb levenni a régit és az után szabni ki az újat, de ez nem egy napos munka, ráadásul a napelemeket is mozgatni kell hozzá. Ezzel ami fent van is sokat kínlódtam, pont mert nem akartam a régit hosszabb időre leszedni. Mondjuk annyira nem sürget a folytatás, ez a rész nincs elrongyolódva, csak már elöregedett és csúnya, különösen az új mellett. Majd kiderül mit enged az idő.  

Túlvagyok a takonykóron, mostanra bizonyossággal állíthatom, bár korábban is hittem hasonlókat, de mindig visszaestem, viszont immáron két napja jól vagyok.  Kihasználva az elmúlt kedvező napokat, befejeztem és felraktam Amapola új cockpit takaró ponyvájának első részét, lecserélve a régi elrongyolódottat, kíváncsian várom mennyire lesz vízzáró nagy esőben, mert újítottam az illesztésen, remélem jobb lesz mint a régi volt, ahol voltak helyek, ahol nagy esőben edényeket kellett raknom a csepegések alá.  Miután csütörtök van  kijöttem a kopárblog  következő részével is. Igyekszem tartani a magam szabta ütemet, ami nem könnyű, még némi nyelvismerettel és segítő fordítókkal sem. Azzal a tapasztalattal kellett ismét szembesüljek , hogy egészen más dolog valamit, elolvasni, más dolog JÓL megérteni és más dolog azt élvezhető mondatokban visszaadni másik nyelven. És akkor még nem beszéltem olyan dolgokról, hogy mit tegyünk azokkal a szavakkal amik a másik nyelvben nem léteznek? ( korábban a Bisset könyv szerkesztése kapcsán volt már benne részem, de valahogy elfelejtettem, pedig emlékezetes volt amikor belekeveredtem, a "boat" és a "ship" közti különbség magyar nyelvű interpretálásába, amikor az eredeti szövegben éppen ezen hasalt el egy hölgyutas ) És akkor még azt se említettem, hogy a legszélesebb olvasói rétegnek akarok írni, tehát a szöveg nem lehet érthetetlen szakmai zsargon a hajókhoz nem értő, de a történet iránt lelkesedőknek miközben nem lehet unalmas a "vájtfülűeknek". Ennek jegyében igyekszem ott ahol az angolból fordított szöveget idézem, Kopár Istvánnak nem a mondatait, hanem a mondanivalóját megjeleníteni. Sok a buktató, nemhogy én az amatőr, de a profik is beleesnek hibákba, amikor az Alexandrának lektoráltam egy hajós tárgyú könyv magyar fordítását, nehéz volt megértetnem a szerkesztővel, hogy tökéletesen helytelen az összes tengeri mérföld "lefordítása" kilométerre, mert egy hajós  a naplójába sose írna kilométereket, ha idézünk belőle akkor itt ragaszkodnunk kell az eredeti szöveghez, elsőnél lábjegyzetben meg kell magyarázni, mennyi az kilométerben és kész. Na szóval íme a következő rész, tessék olvasni ne dolgozzak hiába!

 http://kopar.blog.hu/2017/10/05/ggr_2018_8_resz

Napok óta tüsszögök, tegnap elkezdett fájni a torkom és  megindult az orrom leve is, reméltem, hogy meg tudom állítani a kórt, tegnap este jól befűtöttem a hajón bevettem egy Aszpirint és zuhany után lefeküdve alaposan betakarództam izzadni. Reggelre úgy éreztem kutya bajom, neki is álltam ponyvát szabni, de délre éreztem mégse vagyok igazán jól. Hol fázok, hol izzadok, a paírzsebkendő csomagtól meg nem tudok elszabadulni. Pihenőre fogtam a dolgot, úgyis be kellett fejezzem a kopárblog következő részt, lévén csütörtök, a magamnak szabott határidő  a heti megjelenésre, kiesztergáltam az aktuális fejezetet, ajánlom nagybecsű figyelmetekbe.

http://kopar.blog.hu/2017/09/28/ggr_2018_7_resz

Reggel miközben a kutya a szokásos útvonalon sétáltatott, látom, hogy SP egy csónakban serénykedik a stégje mellett. Üdvözlöm, kérdi nincs e kedvem vele menni. Az önkormányzat stéget építtet a piacnál, oda viszi egy csónakját kölcsönbe az építőknek. Na beszállok, természetesen Szmájli kutya azonnal ugrik utánam, igazi hajóskutya, a piac felé motorozva a két egymás mellé kötött csónakban egész úton, ide-oda sertepertélt csak számára értelmezhető szimatnyomokat felderítve, korábban néha a frászt hozta rám, hogy beesik a vízbe és halászhatom ki, mostanra megszoktam, hogy nem esik bele, simán kiáll, kiugrik-beugrik a csók orrdeckjére semmi bizonytalanság nincs benne. velem ellentétben, aki, sajnos meg kell állapítsam, hogy egyre óvatosabban szállok ki-be csónakba, régen csak úgy legényesen beugrottam, nem félve, hogy elcsúszom, kibillenek, mára minden mozgásom olyan "körültekintővé" vált. Az épülő stéghez érve naná, hogy a kutya ugrik ki elsőnek, azonnal elindul a partra felderíteni a számára ismeretlen világot, mostanára megszoktam, hogy egy percig se kell aggódnom miatta, láthatatlan, hosszú póráz köt össze bennünket, ha el is kolbászol akár 100 m-re is, amint füttyentek, vagy nevén hívom, már inal is vissza hozzám. Most is ez történt, leadtuk a csónakot az építőknek és vissza indultunk, Sz hívás után 10 másodperccel előnyargalt valahonnan és már ugrott is be a csónakba, csak azt kellett vele megértetnem, hogy maradjon is benne, mert ő a hívást úgy értelmezi mindig, hogy az csak ara vonatkozik, hogy hozzám kell jönnie, de utána azonnal mehet vissza barangolni. A parti sétáknál ez így is van, de most indultunk a csónakkal, így a lelkére kellett beszéljek, hogy maradjon. Amúgy megértette, mindent megért, sőt olvas a gondolataimban, ahogy én is az övében. Indulás után eszembe jutott, hogy éhes vagyok, kikötöttünk a piac kikötőjében és bereggeliztünk a kolbászos Imrénél sültkolbászt mustárral és teával, ezalatt Sz ismét boldogan rohangált az egyelőre még üres piactéren ( holnap lesz piacnap) aztán, miután kinézte a számból az utolsó kenyérfalatot visszaszálltunk a csónakba és hazamotoroztunk. Szeretem az ilyesfajta reggeleket. Délelőtt nekiláttam egy korábban tervezett aprómunkának, kiegyenesítettem a tetőbádogokat. Arról van szó,  ahogy már korábban említettem, behordtuk az utcáról a tetőfedő cserepeslemezeket és két bakra raktuk az udvarban. Nos a Józsi akivel és embereivel a tető héjalását fogjuk cserélni, bevállalt egy nagy munkát, aminek a határideje október vége. Tehát az én tetőmet legkorábban november elején tudjuk elkezdeni, addig itt fog állni az anyag a bakokon. de hiába volt két 10X10-es gerenda a bakokon hosszában a lemezek alatt, a nagy súlytól a gerendák elkezdtek behajolni középen, ráadásul a bakok déli oldali lábai is jobban megsüllyedtek mint az északiak, így kicsit kezdett a tárolmány délnek dőlni. Ha ez így folytatódik baj lehet belőle, különösen akkor ha a novemberi idő nem teszi lehetővé a munka elvégzését és netán az tavaszra marad , szóval az egész telet így fogja tölteni az anyag. Beszéltem hogy óvatosabban mozgok csónakban, nos ez szárazföldön is igaz, előszedtem a sufniból egy 3,5 tonnás hébért, de eszembe se jutott odacipelni a munkahelyre, szépen beraktam a talicskába  a 20 kiló körüli szerszámot és komótosan odatoltam az előkertbe a lemezekhez. Szépen megemeltem a rakomány közepét és beszabtam alá két pótlábat ( milyen jól tettem, hogy nem aprítottam fel tüzelőnek a kalodás tűzifa kalodáinak alsó staflijait), ezzel kiegyenesítettem a gerendákat, majd a bakok déli végeit is megemeltem és alábejlagoltam. Nem lenne jó, ha tavaszig várni kellene vele, de ha muszáj, így már gond nélkül elállhat az anyag.

Aztán csak harmonikáztam, meg ebéd után aludtam, meg hajóponyvát passzítottam meg a kopárblogot reszelgettem, mert csütörtökön annak is ki akarok jönni a következő részével.

Ki TV-t néz, ki meg alszik.

Délelőtt még sütött a nap, bár hűvös volt és a szél is fújt. Kimentem a piacra és ilyen paradicsomot vettem.

Mikor láttatok ilyet utoljára?  Mert ilyen nincs a Tescoban. Ez olyan amilyet gyerekkoromban árultak ősszel befőzés idején lovaskocsikról a Frangepán utcában. Remélem az íze is olyan lesz. Aztán alighogy hazaértem elromlott az idő. Elkezdett esni az eső, begorombult a szél a parti fák lombját ijesztő zúgással cibálva, a vízen meg tarajos hullámokat korbácsolva. J-re ráhozta a frászt, amikor észrevette amint a Tequila árboca eltávolodik a stégtől, azt hitte a szél letépte a hajót. Pedig csak az történt, hogy tegnap megsajnálva ahogy hánykolódik rövid kötélen, hosszú farkötelet adtam neki, így, hogy az orra is hosszú kötélre van kötve a bójához és a bója víz alatti láncát is meghosszabbítottam, szabadon mozog a hullámokon, végülis ha bőven van hely a vízen minek rángatódzzon. Most úszkálhat kényelmesen  a stég előtt, a köteleket úgy lőttem be, hogy semminek ne tudjon nekiütközni, de legyen bőven mozgási lehetősége beállni a hullámokra. Szerkesztem a kopárblog következő részét, pont erre való idő van.

Ha csütörtök akkor kopárblog. ( http://kopar.blog.hu/2017/09/21/ggr_2018_6_resz )  Igyekszem tartani a heti megjelenést és úgy alakult, hogy ez az utóbbi időkben csütörtökön volt, ebből lesz egy rendszer... ha nem vallok vele csütörtököt. Ma az időjárás is segített, szakad az eső, nem is nagyon lehetne mást csinálni, mint idebent a jó melegben blogolni. ( bizony, este J befűtött egy kicsit a cserépkályhába a nappaliban és én is begyújtottam szégyenszemre a kályhába a hajón és milyen jól esett melegben harmonikázni az esti leckét, meg lefekvés előtt zuhanyozni) Már tegnap éjjelre nagyjából készen voltam vele, de ezt nem lehet befejezni, csak abbahagyni, hajnal óta reszelgetem,. A sokadik átolvasásra is találok benne hibát, egy kép alatt arrébb igazítandó szöveget, ráadásul fogalmam sincs az az olvasó gépén ugyanúgy jelenik e meg, mert ha más formátumban, monitorméreten olvassa, lehet minden arrébb megy, de hát az én "lapszerkesztő informatikai" ismereteim idáig terjednek. Szóval kijöttem a következő fejezettel, eddig ezen dolgoztam a legtöbbet, ajánlom nagybecsű figyelmetekbe. Elképesztő Kopár István teljesítménye, csak annyit tudok itt hozzáfűzni.

Tegnap kihasználtam, hogy kisütött a nap az eső után és egy régóta (különösen az elmúlt viharos napok után), esedékes feladatot végeztem el, nevezetesen azt a bóját amit eredetileg szerelőbójának szántam, de a Tequila idei vízretétele után annak kikötőbójája lett ( nem volt jó helye a stég mellett, mert amikor apadt a víz, leért a kormánya a fenékre) kivonszoltam vagy 10 métert a nyílt víz felé, mert erős nyugati szélben a hajó fara kivert a stéglábakhoz. Ez persze csak így leírva egyszerű, a munkacsónak, a vitorlás  meg egy horgony, meg sok kötél, meg erőfokozó áttétel a betonklocni feltépéséhez az iszapos fenékről, szóval  némi nyers erőszak kellett hozzá, de sikerült, pont oda és úgy ahogy terveztem. Ma elbicikliztem a helyi barkácsboltba és vettem  felúszó polipropilén kötelet amivel a Tequila orrát a bójához kötöttem, úszik ugyan a vízen, de azt hiszem még fogok rakni rá pár segédúszót, valami olyat mint az uszodai köteleken van, nehogy valaki átmotorozzon rajta a bója és a hajó orra közt. Kis érdekesség, előtte meggoogliztam az összes számításba jöhető hajós bolt kínálatát és a kötélboltokét is, mindenütt 300 Ft körül volt a 10-es PP kötél métere, itt a "nemszaküzletben" 160-ért vettem. Alighogy végeztem a kötélcserével ( tegnap egy nem felúszóval kötöttem ki a hajót) eleredt az eső, sebaj, úgyis a Kopárblog eheti fejezetén kell dolgozzak, pont alkalmas az idő rá. Egész délután azt reszelgettem, de még sehol se vagyok vele, pedig szeretném tartani a minden csütörtöki megjelenést. Annak ellenére, hogy két profi tengerész fordítót "alkalmazok", van gondom bőven a szöveggel és hát  a képek se mennek be maguktól a helyükre. De szívesen, nagy lelkesedéssel csinálom, valahogy úgy érzem ezzel magam is részese vagyok a kalandnak. 

Varrom a hajóponyvát. Elmélyülést igénylő precíz munka ez. Amikor még kissrác voltam anyám mindig letolt, hogy mért dugom ki a nyelvem, ha nagyon koncentrálok. Hát úgy tűnik, nem sikerült kinevelnie belőlem.

J-t megihlette a dolog, képes volt bemenni a fényképezőgépért, hogy "lekapjon".

Az öreg ipari Singer ( valamikor a két világháború közt készülhetett, a netről vett információ szerint 1949-ben álltak le a gyártásával) kifogástalanul működik, nem tudom mai korunk állít e elő olyan bármiféle ipari terméket, ami 70-80 év múlva is használható lesz minden felújítás nélkül arra amire kitalálták.

Sikerült a saját készítésű szerszámmal beütni a babakocsi zárak ringlijeit a ponyvába. Kicsit aggódtam, de jó lett. Ilyen apróságoktól szoktam rohadtul elégedett lenni magammal, azzal biztatom magam, hogy ilyenkor elpusztul bennem pár rákos sejt. Felpróbálni reménytelen a hajóra, mert viharos dél-délnyugati szél fúj, na ez az amiben már nem megyek vitorlázni magamtól. Elkészült a http://kopar.blog.hu/2017/09/14/ggr_2018_5_resz ajánlom becses figyelmetekbe, jó sokat melóztam vele.

Amikor valami spekulálnivaló van, mindig azzal vigasztalom magam, hogy az agy erőltetése segít kitolni az aggkori elhülyülést. De amikor az informatikai kihívásokkal küzdök, azt mégis valahogy szenvedésnek fogom fel. Ez azért van, mert én a PC és internet használatot nem alapokról felépítve logikus rendszerként sajátítottam el, hanem autodidakta módon empirikusan, nagy lukakkal az ismeretek közt, az egyes részek közti  oksági kapcsolatok nélkül. Mindjárt rátérek a legújabb esetre. Vasárnap kihasználandó a kellemes vitorlázó időt ( mára alaposan elromlott ) itthagytunk csapot papot és ismét elindultunk J-vel a Tequilán egy körre. J ugyan azt mondta, hogy főzni kéne, de mondtam, hogy ott egye meg a fene a kaját, főzni akkor is lehet amikor esik az eső és hideg van. ( igaz vitorlázni is lehet olyankor, csináltam is eleget amikor muszáj volt, mert versenyeztem, de mostanra elpuhultam, ha 2-esnél kisebb a szél nem megyek, ha 5-ösnél nagyobb akkor sem, meg ha esik az eső akkor sem) Na mondom viszem a GPS-t és megörökítem az útvonalat. Elvitorláztunk hátszélben a jobbparton az Angyali sziget mellett és meglátogattuk Szigetszentmártonban régi barátaimat akiket már vagy 5 éve nem láttunk, aztán a balbarton visszakreuzoltunk. A megtett utat szépen kirajzolta a GPS. Na mondom letöltöm a PC-re, hogy berakjam ide a sok fűrészfoggal tarkított "csiganyál"-at. Na de nem úgy van az! A GPS GPX fájljait a Windows alapban nem ismeri fel nem működött a dolog. Segítséget kértem a "Turistautak.hu" fórumoldalán, elsőre valaki kioktatott, hogy milyen tökfej vagyok, hogy egy ilyen egyszerű problémát nem tudok megoldani, de egy régi segítő hasznos utasításokat adott ( bár ő is megjegyezte, hogy lehetnék szakértőbb is) és mostanra sikerült megjeleníteni a vitorlás utunkat. Nem egy nagy túra persze, csak a sok kreuz miatt érdekes, ahogy a keskeny ágban a parti fák szélárnyékait és a szitkozódó horgászokat kerülgetve végülis hazajutottunk. Íme.Reszelgetem a http://kopar.blog.hu/ soron következő részletét. UGYANAZT a hibát követtem el, mint amit gyakran rovok fel a filmek szinkronszöveg-íróinak, hogy csak fordítanak, fordítanak miközben nem nézik a filmet, így aztán bekerülnek a szövegbe a képkockákkal, azaz a cselekménnyel nem szinkronban lévő szövegek. Hogy ne rébuszokban beszéljek, a Kopár azt a szót használta a Puffin hajó restaurálásának munkája során, hogy "longboarding". Mind a Veperdi Bandinak, aki a fordításban nekem segítők egyike, mind nekem meggyűlt a bajunk ezzel a kifejezéssel, mert az összes létező szótári alak gördeszkának  fordítja a longboardot, de hát nyilvánvalóan az István és segítői egészen biztosan nem gördeszkáztak a hajó oldalán. Pedig ha csak odapillantottam volna a szöveghez mellékelt képekre, ami mutatta a longbordinghoz használt szerszámokat azonnal láttam volna mit jelent a szó. A "longboard" az tényleg egy hosszú deszka amire csiszolóvászon vagy papír van ráfeszítve és azzal kell a hajó laminált, glettelt oldalát gyepálni amíg csak sima nem lesz. Nehéz a fordítók és szerkesztők élete.

Rámijesztettek, hogy meg fog büntetni a közterület-felügyelet, mert már hetek óta kint van a cserepeslemez leponyvázva az utcán, két fa közt a vízparton. Mondjuk a kutyát nem zavarja ott, ráadásul az utca abból lett amit ingyen mindenki, így az elődöm is leadott a telekből és én nyírom a füvet és töltögetem a kátyúkat, de hát ez Magyarország. SP- től kaptam kölcsön két masszív vasbakot, azt csónakkal elhoztuk tőle, arra fektettünk két gerendát és délután nyolcan behordtuk rá az utcáról a 6 m hosszú lemezeket, a közterületesek meg feldughatják maguknak odakint a hűlt helyét. A 8 ember nem a súly miatt kellett, egy lemez kb 25 kiló mindössze, de nem akartam, hogy elgörbüljenek a lemezek, vagy más módon sérüljenek. Az jó, hogy itt mindig mindenki segít mindenkinek. SP-nek nincs ilyen szerencséje, őt a két szomszédja hetente feljelenti valamiért. Ha már reggel csónakázással kezdtük a napot SP-vel, kimotorladikáztunk a szombati piacra lángosozni, igaz nem egy "floating market" Bangkokban http://www.bangkok.com/floating-market-tours.htm amire drága pénzért ellátogatnak a turisták a világ minden tájáról, de majdnem olyan jó és itt van egy km-re. https://www.youtube.com/watch?v=O_-zFkpxwbA ( Imre tarjája tényleg szuper, de ma lángosra voltam ráizgulva, Juditnak is vittem haza reggelire) Némi tétovázás után vettem két görögdinnyét is, egy csíkosat, meg egy hagyományos sötétzöldet, bízva, hogy bár 4 napja elmúlt már Lőrinc nap, de még nem követte el azt a csúfságot a nemzet gázszerelője a dinnyével. Hát hiba volt, a sötétzöld héjú bizony már enyhén lőrinces, bárcsak ez lenne a Lőrinccel a legnagyobb baj!. Nekiálltam a kopárblog következő részét megszerkeszteni, pár nap alatt megleszek vele.

Tegnap megvolt a műtét utáni utolsó kontroll, a sebem begyógyult, minden a legnagyobb rendben van, sem tampon, se ragtapasz nincs már és a víz se árt már neki. Mondjuk a Dunában nem úszkálok ezzel a füllel, de ingerenciám sincs rá, tegnapelőtt már azt fontolgattam, hogy flanel pizsamára váltok éjszakára, mert 20 fok alá csökkent a hajón a hőmérséklet. Két hét ment el végülis rá az életemből, a hallásom egy cseppet se javult és ugyanúgy cseng a fülem mint előtte, de mint többször említettem (igaz szomorúan), most már legalább tudom, hogy nem lehet rajta segíteni. Szóval vége a pihenésnek, folytattam a cockpit pilothouse ponyva készítését, pontosabban egy szerszámot csináltam ma a babakocsizárak ringlijeinek beütéséhez, mert nincs kedvem a nehéz ponyvát felcipelni Csepelre beüttetni, a hozzá való edzett acél gyári szerszámot ezért a négy darabért meg nem vásárolnám meg mert közel 30000 Ft, annak éri meg aki kamionponyvát gyárt szakmányban. Pont olyat csinálni nem tudok mint a profi szerszám, de némi vasanyag, hegesztés, csiszolás és ami a trükk, öntött ólom, ami persze nagy mennyiséghez hitvány lenne, de négyhez untig jó lesz. Megszerkesztettem a kopárblog következő részét, ajánlom becses figyelmetekbe. http://kopar.blog.hu/2017/09/07/ggr_2018_4_resz

Ránksóhajtott a tél! Éjszaka még nyitott ajtóval aludtam Amapolán, mert este kifejezetten meleg déli szívással érkezett az időjárási front, de reggel már csukott ajtónál, flanel ingben nyöszörgettem a harmonikaleckémet. Ha hideg van azt a kutya is azonnal jelzi, reggelre fényesre volt nyalva a tányérja, míg melegben alig eszik valamit. Szóval nagyon vége alakul a nyárnak. Ti is úgy vagytok vele, hogy egyre rövidülnek az évszakok, de kiváltképp a nyár?

Tegnap megírtam a következő fejezetet  http://kopar.blog.hu/2017/09/01/ggr_2018_2_resz választott házi feladatomba, ha holnap időben kiveszik a varratot a halántékomból (már rohadtul unom a leragasztott és kisámfázott fülemet), írok még egy fejezetet, kaptam hozzá Istvántól válaszokat a kérdéseimre.

Kiolvastam az Eltékozolt Örökség  könyvet. ( http://amapola.blog.hu/2017/08/28/hetfo_941 ) Azért tartott ilyen sokáig, mert egyszerűen képtelen voltam folyamatosan olvasni, annyira elkeserített a tartalma. Az ahogy néha bonyolult, szinte követhetetlen könyvelési, jogi trükkökkel sinkófálták el a hajókban megtestesülő "népvagyont" (ahogy Schláth Jancsi szemléletesen írja, hogy úgy fogytak el ahogy az ember homokot mer a tenyerébe, majd ha sokszor töltögeti egyikből a másikba, egyszercsak azt veszi észre, hogy nincs már semmi a markában), néha meg a lótolvaj cigányt megszégyenítő módon "hivatalosan" deklarálva, hogy egy hajó gépalapja megrepedt, a javítása olyan költséges lenne, hogy gazdaságosabb eladni ócskavasnak és miután leselejtezése és értékesítése megtörtént, egy német mérnök a helyszínre utazva egy nap alatt vascementtel (!!!) kijavítja a hibát, ami után a hajót új tulajdonosa még évtizedekig használja. És ezért senkit nem lőttek főbe,

Amíg rajta a ragtapasz a fülemen, nem akarok mindenféle koszolós munkákba kezdeni, így kénytelen vagyok élvezni az életet. Kellemes szélben körbevitorláztuk az Angyali és a Vesszőzátony szigeteket, északnak hátszél a bal ágon, vissza délnek meg kreuz vagy 100 fordulóval a jobb ágon, aztán még le a hídig, na ott döglött le a szél mint a mellékelt színes ábra mutatja.

https://www.youtube.com/watch?v=Tf6p1JWC1yE

Egy sasért aggódunk. Délegyházán találták, barátaink madármentők, őket értesítették, de az eset nekik is túl súlyos volt, a sukorói madárkórházba vitték. Az orvosi jeletés:

A madárnak többszörös, nyílt, szilánkos törése van mindkét alkarcsonton, ami sajnos régebbi keletű, erősen szennyezett, légy nyüvekkel súlyosan fertőzött volt. Kondíciója gyenge. A lövést nehéz bizonyítani, csak ha a röntgenen a lövedék ill fém maradványai láthatók. Behozatala után infusiót, antibiotikumokat, gyulladáscsökkentőket kapott, majd az első műtét során a sérült terület megtisztítására került sor ( nyűvek, elhalt szövetek, szennyeződések eltávolítására) , majd a területet nedves, antibiotikumos, szövetképződést segítő kötéssel fedtük, mindezeket gázos altatásban. A seb tisztulása, a sarjadzás megindulása után kerül sor a csontok helyreállító műtétjére. A madár állapota jelenleg a területről felszívódott nagymennyiségű szennyeződés, méreganyag, a kórokozók miatt súlyos, a következő néhány nap kritikus.

A madár a második műtét után van, ezt írta az orvos.

Tegnap éjjel megvolt a sas második - helyreállító - műtétje is. A következő napok nagy kérdése az, hogy a szárny életképes vagy sem. 

Állítólag a madarak altatása különösen kockázatos. Fontos megemlíteni az orvos nevét Berkényi Tamás 

https://www.facebook.com/Vadmad%C3%A1rk%C3%B3rh%C3%A1z-Sukor%C3%B3-Bird-Hospital-118179714886849/

Miután kötözésekre járok Budapestre a HÉV-en olvasgatok. A kezembe került egy angol novelláskötet, címe "Drága illúzió" ("Mai angol elbeszélők" Szépirodalmi Könyvkiadó 1981). Mondjuk attól eltekintve, hogy ezek a "mai" elbeszélők azóta már meglehetősen tegnapiak, én még ilyen szart keveset olvastam. Képes voltam átrágni magamat az egészen, hátha találok közte használhatót, meg hátha közben rájövök a megfejtésre, de nem sikerült. Vagy nincs is bennük cselekmény, vagy az egy bővített mondattal kivégezhető lenne, de a szerzők ehelyett 10-30 oldalra tupírozzák az unalmas semmit. Mert hogy unalmas az nemcsak igaz, de nekem úgy tűnik, hogy kifejezetten cél, hogy az legyen, biztos ettől  modern. A végén a szerkesztő lendületes utószóban méltatja a műveket, csupa szuperlatívuszban, én meg csak nézek ki  a fejemből és fel kell tennem magamnak a kérdést, ennyire tahó lennék, hogy nem is értem miről beszél? Malcolm Lowry " A legderekabb hajó" ( The bravest boat) novelláját például  "látomásos, misztikus" voltáért dicséri a fellegekbe. A cselekmény ( ami persze csak  a végén derül ki, miután közel húsz oldalt végigszenvedett az olvasó cirkalmas körmondatokban előadott tájleírások, haldokló cédrusok, hullámtarajok, fagyos vonulatok és ezerféle egyéb szómágiák értelmezésével) mindössze az, hogy egy kisgyerek vízre bocsájt egy hajócskát, amibe egy levelet tesz. Ezt néhány évtizeddel később megtalálja egy kisleány, amitől valahogy egyszer ( erről nem szól az írás) a felesége lesz az akkorra már öreg fiúnak. És csak úgy mennek, miközben a fagyos vonulatok meg vannak. A fordító Göncz Árpád. Árpi bácsit nagyra becsülöm, de tényleg börtönlakónak kell lenni, hogy az ember ilyen szövegeken át tanuljon meg angolból fordítani. Bizonyára vannak az ilyen küzdelmes irodalomnak is élvezői, akik mindent ami egy kicsit is kevesebb kínnal elviselhető olvasmány lektűrnek bélyegeznek, de nekem ez olyan mint amikor a vicc hőse akkor élvez amikor melléüt.

Tegnap kötözésre mentem a fülemmel, eredetileg a doki naponta gondolta szükségesnek a műtéti heg átkötését ( igazából kívülről gézlapos ragtapasz, belülről tamponálás), de lesírtam kétnaponkéntira, szerény véleményem szerint ez is felesleges, "magánsebeimet" kivéreztetés után, amennyiben nem áll el magától a vérzés bekötözöm (általában papír zsebkendővel és szigetelőszalaggal), aztán egy idő után a kötést levéve ha nem vérzik úgy hagyom szellőzni. De hát ugye a hivatalos kórházi protokoll az más, bár nem értem azt se világosan, mert míg az egyik orvos friss tiszta gumikesztyűvel, steril kötözőanyagokkal, csipesszel dolgozik, a tegnapi azzal a kesztyűs kézzel amivel a kilincset is fogdosta, meg a számítógép billentyűzeten pötyögött amúgy véresen, turkált a fülemben. Mindegy, szépen gyógyulok. Reggel még hideg volt amikor átkeltem a Dunán, de aztán beindult a meleg. A kórházban hamar végeztem, felkerestem könyv ügyben a Schláth Jancsit. Arról van szó, hogy Dr Schláth Jánosnak, nálam pár évvel idősebb hosszújáratú tengerészkapitánynak, aki tizenvalahány évig vezette a Hajózási Felügyeletet is, megjelent az Eltékozolt Örökség című, szép kiállítású keményfedeles, több mint 600 oldalas (szóval nem az a WC papírra nyomott silány paperback) új könyve, mely a magyar tengerhajózás múltjával foglalkozik, sok személyes élménnyel és végre valaki alaposan tárgyalja azt a szörnyű folyamatot, mely során az évszázados múltú teljes tengeri hajóflottát 9 év alatt gátlástalanul szétlopták. Sokat hallottam erről innen-onnan, fél és háromnegyed információkat, egymásnak ellentmondókat is, nagyon szerettem volna végre tisztán látni e kérdésben ( bár értelme, hacsak a feleslegesen hullatott könnyeket nem tekintem annak, nincs ), nos János, akinek mint a Hatóság vezetőjének, a teljes dokumentáló anyag hivatalból átment a kezén, személyesen ágált ellene, egészen addig, míg székéből felállították és a dunai horgászstégek ügyintézésével bízták meg (!!!), majd a korhatárt elérve azonnal nyugdíjazták, az iratanyagokat amiket meg nem sikerült kimentenie, az azokat őrző bútorokkal együtt a szeméttelepre szállították. Számomra nagy élmény ez a könyv, ha valakit érdekel megvásárolhatja több könyves honlapról, de legolcsóbban, önköltségi áron a szerzőtől direktben teheti meg, ahogy én is tettem. Bátran fel lehet hívni a 20/565-5112 telefonszámon, a könyv ára nála 5000 Ft (ezernyolcszázzal olcsóbb mint a Püskinél és kettőkilenccel mint a Maritimenál)

Idézek a könyvből:

Írásom nem vádirat! Az érintettek nevét nem említem. A helyenként említett valóságos nevekre csupán akkor hivatkoztam, ha újságcikkben nyilvánosan vállalt véleményüket idéztem, vagy tetteik kiemelkedően jó, vagy rossz következménye miatt ezt szükségesnek ítéltem. Amennyiben a tengerhajózás kivégzéséről szóló írásaim elmarasztaló hangja, és ezzel kapcsolatos véleményem bárkit is sértene, nem kérek bocsánatot. Azért amit elkövettek, sajnos nem kellett bíróság előtt felelniük. Számoljanak el saját lelkiismeretükkel -ha rendelkeznek ilyen felesleges kellékkel- és képesek rá: 240 év erőfeszítéseinek eredményeit pusztították el