Tegnap harmonikás est volt a ráckevei Ács Károly  művházban. Ahogy tavaly, idén is harmonika kiállítással volt egybekötve. Itt az antik hangszerek láthatók.

Szégyellem, de nem jegyeztem meg a gyűjtő nevét, pedig tanácsot is kértem tőle hol kezdjem az egyik harmonikám javítását, mert egy  egyvonalas D hang akkor is szól a basszus oldalon húzásra-nyomásra egyaránt, amikor nem nyomok le gombot. Így a hangszer használhatatlan. Szétnyitottam, de mielőtt belepiszkálnék konzultálni akartam szakemberrel, na ő volt az aki ezeknek a muzeális hangszereknek a gyűjtője és a nevét szégyenszemre elfelejtettem.

Itt meg a mai hangszerek, Móger Péter jóvoltából.

Jóval azelőtt, hogy megkezdődtek volna a hangszeres előadások, már sokan tolongtak és nemcsak a büfésátorban, hanem a termekben is. Bevallom készültem rá, hogy egy-két hangszert a kezembe veszek és  kipróbálom, de gyáva voltam hozzá. Annyira jó zenészek muzsikáltak minden sarokban, hogy szégyelltem volna az én egyéves tudásommal beülni és elviselni bármiféle alkalmi hallgatóság jelenlétét. Itt van pl ez a srác, aki csak úgy sorra vette kézbe a hangszereket és elmélyülten játszott.

Most őszintén, közületek ki merne beugrani a medencébe a Hosszú Katinka melletti pályára uszikálni? Naugye, nekem marad a hajón magányosan gyakorlás szépsége.

Alkalmi fontos harmonikás konzultáció.

Itt (sajnos rajtam kívül) mindenki "tud",

én csak "szeretek". Szóval kicsit elkedvetlenedtem. Furcsa, tavaly valahogy bátrabb voltam, hja mostmár kezdem tudni mit nem tudok.( Bár az már egy fontos tudás.) De aztán a rossz gondolatokat elűzték az előadások.

Ők a Tiszántúlról érkeztek, sőt az egyikük kihangsúlyozta, hogy ő még Nyíregyházán is túlról, na az innen nézvést már majdnem olyan mint az "Üveghegy". Hagyományos magyar műzenét és némi világzenét mutattak be nagy átéléssel, köztük volt az est nyolcvanpluszos korelnöke.

(A neveket soha nem voltam képes megjegyezni egyszeri hallásra, így az itt bemutatottaktól is előre elnézést kérek.) A teljesség igénye nélkül mutatok néhány előadót, ha valaki kimaradt, lehet hogy azért mert annyira rácsodálkoztam a produkciójára, hogy a fényképezőgépről is megfeledkeztem.

Zenével a Föld körül; a hangszer mestere  különböző népek sajátos zenei stílusában utazza velünk körbe a világot.

Hát ő az egyik kedvencem. Nemcsak a zeneválasztása, a mesteri játéka miatt ( a jobbkéztartását különösen csodáltam),  tavaly Vivaldit, most Bach-ot játszott, de úgy, hogy szinte templomi orgonaként szólt, hanem pont ugyanolyan pali lehet mint én, aki egyszerre vesz fél tucat  egyforma kockás inget a boltban, legalábbis tavaly ugyanez az ing volt rajta.

Ő Helvéciából érkezett (amiről eddig azt hittem Svájc, de létezik egy ugyanilyen nevű magyar település is) müzettekkel.

Móger Péter mester, aki zenél, világszínvonalú harmonikákat készít, előadás közben mesél és énekel, és beszélgetés közben kiderült, hogy amúgy a délszláv háború veteránja.

Egy zenekar szerb népzenével ha jól emlékszem innen a szomszédból Lórévről. ( ha rosszul emlékszem majd valaki kijavít)

Ő az akiről a műsorvezető elmondta, hogy autodidakta módon tanult meg harmonikázni ( ahogy most én is próbálkozok, mert tanárostul kivágtak minket a művházból), ő volt talán a legkevésbé kiforrott produkció, de ő mosolygott a legtöbbet és ő örült a legjobban a játékának. Ha választhatnék, olyan szeretnék lenni mint ő, ezt a szintet ha még sokáig élek, TALÁN el tudnám érni.

Ez a 19 éves gyerek egy igazi virtuóz. A szünetben beszélgettem vele pár szót, 10 éves kora óta játszik és nagyon boldognak látszott az itt is látható, új harmonikájával. Na úgy mint ő, hiába élek (ha szerencsém van) még 9 évet, sajnos soha nem fogok játszani. Ehhez egyrészt olyan tehetségesnek, másrészt legalább  50 évvel fiatalabbnak kéne lennem.

Zsófi a legifjabb harmonikás még nem zenei produkcióval, hanem a bűvész segítőjeként lép fel, közreműködésével az 500 forintos ötezressé változik. Háttérben a ráckevei harmonikaszakkör,

ami egy másik ifjú hölgy tetszését is kivívja éppen.

Én mindig az első sorba ülök, részint mert rosszul hallok, részint mert általában már csak ott van hely, az emberek valamiért félnek az első sortól, pedig a terem megtelt, még a folyosón is állnak.

 A záróprodukció az FM Café együttessel, aminek minden tagja míves zenei produkciót nyújtott, Marosi Zoltán harmonikást ( akinek virtuóz improvizációit a hangszerbemutató teremben korábban tátott szájjal bámultam) a folyosón a társaságomban lévő M összetévesztette a szigetszentmiklósi plébánossal, de rákérdeztem, nem vállalta, aztán amikor beült harmonikázni a színpadra valóban elvesztette plébános jellegét. Egyébként úgy tűnik a téves felismerés fertőző, a zenekar klarinétosát Joe Fritzet én is meggyanúsítottam, hogy azonos azzal a kiváló klarinétossal akit két éve láttunk egy komolyzenei  kamarakoncerten, a Savoyai kastélyban, amikor még Ráckeve népe nem volt onnan kizárva állami vagyonügynökségileg. ( csak tudnám melyik oligarchát fogják vele megajándékozni hűbérjog gyanánt) Hát ez volt a harmonikás találkozó, hazabiciklizve a hajón lefekvés előtt egy órát én is gyakoroltam, de alig sikerült a Hanon skálázással érezhetően felzárkóznom a szinthez.

Tegnapelőtt pénteken osztálytalálkozónk volt a szokásos helyen ( az ex Moszvatéri ex Tromitásban), kevesen voltunk, talán  ha tízen- tizenketten, remélem nem halt meg tavaly óta senki, sajnos  az 1963-ban érettségizett osztályból már tavaly heten nem éltek. Megtaláltam a régi diáksapkámat, rajtam kívül már senkinek sincs meg, ezen a képen épp a Kara Laci hunyorog benne.