Emlékezetblog hetedik fejezet, nyolcadik rész.
Szóval határozottan élveztem a fiatalságot. Csete Bandival a bolgár tengerparton.
Sátorral hátizsákkal. Élveztük a tengert. Egyszer Neszebarban a kempingben összefutottunk magyarokkal, panaszkodtak, hogy székrekedésük van. Kérdeztem mit esznek, mondták, hogy hát azt amit az autóban magukkal hoztak, téliszalámi, májkrém, gulyáskonzerv, idevalósiból csak a kenyeret. Hát mondom "Ez a baj / Mért maguk mit esznek? / Hát elsősorban őszibarackot, mert én még ilyen finomat nem ettem soha mint ami itt van, aztán fejenként minden nap egy liter kiszelo mlekot ( ez egy fantasztikusan finom aludtej), aztán vacsorára beülünk valami helyi étterembe egy meleg kajára ennyi." Minden reggel elsők vagyunk a hatlukúban, nemcsak azért mert ez olyan mint a halál, ha menni kell, hát menni kell, de azért is, mert akkor takarítják és klórmésszel fertőtlenítik a guggolóst, ha az ember elkésik, már körbe vannak szarva a lukak. Akkor jöttem rá miért olyan vastag a bolgár lányok lába, hát a sok guggolástól.
Még egy régi kép, ha minden igaz Sopron Tűztorony bejárat.
Mondom, bejártuk az országot az autóbuszos KISZ túrák során. Akkoriban ez a fajta élet, valami miatt fontos volt. Sok baj volt azzal a "létező szocializmussal", de aki akart ingyen tanulhatott, a VEGYTERV olyan hely volt ahol ezt erősen támogatták, a szakszervezet adta a kedvezményes színházbérletet, minden reggel 7:00-kor a Széchenyiben kezdtünk úszással és onnan mentünk be 8-ra dolgozni és persze ezt is a szakszervezet fizette.
Ez a "társasági élet" sok maradandó kapcsolatot teremtett, jobb oldalt a már említett Szilágyi Andris barátom ( Isten nyugtassa tavaly ment el nem sokkal a 80 születésnapja előtt), középen Éva aki akkor még nem volt a felesége,
balra meg az a kollégánk, akivel együtt voltam katona a Kinizsiben, csak ő felderítő volt, ezért meg kellett tanulnia tükörírással írni a sziklaközpontban a tűzvezető plexi táblára hátul. Annyira belejött, hogy leszerelés után egyszer tévedésből tükörírással adott le egy költségvetést gépelni, a kislány majdnem a fejéhez vágta, hogy mit hülyéskedik itt neki.. Mennyi minden eszembe jut ilyenkor...A legnehezebb kitalálni, hogy nagyjából mikor volt és hogy érdemes e itt megemlíteni. Lehet csak engem érdekel. De hát aki akarja nézi, aki nem az arrébb kattint.
Egy kirándulás, fel a Mátra tetejére, Magyarország legmagasabb pontjára.
Sőt még annál is magasabbra... bár lehet ez nem is ott volt... ki tudja? Majd 60 éve volt és ezeket a fekete-fehér képeket egy, a lányom pincéjében megtalált halom negatívból szkenneltem, csak a fejemben fellelhető emlékekre támaszkodhatom.
Mohács
busójárás. minden busó tökrészeg volt és fogdosták a lányokat, a fiúkat meg bekormozták, nagyjából ez az emlékem a nevezetes eseményről.
Akkoriban nemcsakhogy nem volt divat a legújabb vitorlás divat szerint öltözködni, de kifejezetten a toprongy volt a szokás. Meghát nem is volt igazából semmink ami ma már alap a vitorlázásban. Még egy nejlonzacskó, hogy ne ázzon el az ember kajája a verseny során, is újdonságnak számított a kezdetekben. Itt már volt felfújható mentőmellényem és bár nem vitorlás vízhatlan ruházat, de sárga fólia ( szakadt ahol bármi beleakadt, én néha fölé öltöztem) nadrág és felső. ( a negatívval valami történt az évek alatt, vagy lehet amikor előhívtam akkor rontottam el valamit)
Egy régi verseny az Orionnal, erre nagyon emlékszem, 1972, a Mihálkovics emlékverseny első napján erős szélben kerültük a szemesi bóját, amikor bejött a kikötőből kifelé jövet a Beloiannisz ( https://hu.wikipedia.org/wiki/Beloiannisz_(haj%C3%B3) ) "aki" úgy gondolta, hogy él az elsőbbségi jogával, mi viszont versenyben voltunk.
A hajókon akkoriban még nem volt egy darab csörlő se, én mentem ki leebe a hónom alá venni a vitorla csücskét és toltam hátrafelé a másik kezemmel a kabintető korlátjába kapaszkodva, a többiek meg hátul teljes erővel húzták a shotot. Hrehuss Gyuri a kormányos meg kicsit feldobta a hajó orrát, hogy horpadozzon a génua, így vettük a bóját pont a kikötő előtt. Én egyszercsak derékig vízben álltam lent leeben és csak azt láttam, hogy a "Beló" két méterre megy el mellettem. Az Orion erősszeles hajó volt, soha a büdös életben nem reffeltünk akármekkora is volt a szél.
Talán ugyanaz a verseny, talán egy másik... ki tudja már.... és végülis oly mindegy. (bár gyanús a negatívhibából, mert akkor ugyanaz a film és akkor az időpont is stimmel)
Egy kirándulás a barátokkal
és egy képtöredék ugyanakkorról. Ott középen én fekszem.
Hát így éltem akkoriban. Még a "mamahotel" minden előnyét élveztem, amikor egyszercsak "utolért" a tenger..
Folytatása következik.
