Emlékezetblog hetedik fejezet, nyolcadik rész.
Szóval határozottan élveztem a fiatalságot. Csete Bandival a bolgár tengerparton.
Sátorral hátizsákkal. Élveztük a tengert. Egyszer Neszebarban a kempingben összefutottunk magyarokkal, panaszkodtak, hogy székrekedésük van. Kérdeztem mit esznek, mondták, hogy hát azt amit az autóban magukkal hoztak, téliszalámi, májkrém, gulyáskonzerv, idevalósiból csak a kenyeret. Hát mondom "Ez a baj / Mért maguk mit esznek? / Hát elsősorban őszibarackot, mert én még ilyen finomat nem ettem soha mint ami itt van, aztán fejenként minden nap egy liter kiszelo mlekot ( ez egy fantasztikusan finom aludtej), aztán vacsorára beülünk valami helyi étterembe egy meleg kajára ennyi." Minden reggel elsők vagyunk a hatlukúban, nemcsak azért mert ez olyan mint a halál, ha menni kell, hát menni kell, de azért is, mert akkor takarítják és klórmésszel fertőtlenítik a guggolóst, ha az ember elkésik, már körbe vannak szarva a lukak. Akkor jöttem rá miért olyan vastag a bolgár lányok lába, hát a sok guggolástól.
Még egy régi kép, ha minden igaz Sopron Tűztorony bejárat.
Mondom, bejártuk az országot az autóbuszos KISZ túrák során. Akkoriban ez a fajta élet, valami miatt fontos volt. Sok baj volt azzal a "létező szocializmussal", de aki akart ingyen tanulhatott, a VEGYTERV olyan hely volt ahol ezt erősen támogatták, a szakszervezet adta a kedvezményes színházbérletet, minden reggel 7:00-kor a Széchenyiben kezdtünk úszással és onnan mentünk be 8-ra dolgozni és persze ezt is a szakszervezet fizette.
Ez a kép a balatonszemesi KISZ vezetőképző táborban készült. Tartottak fejtágítókat, amik időnként nagyon érdekesek voltak. Meghívtak egész jó előadókat, akik érdekes módon őszintén elmondták, hol szar az egész rendszer. Egyébként meg itt is csak a Balaton, meg a nemek egészéges egymás iránti érdeklődése volt a legfontosabb motiváció. És a legjobb volt benne, hogy nem az éves rendes szabadság terhére ment a dolog, mert akkor alighanem senki nem ment volna el, hanem a tábor idejére járt a rendes fizetés.
Ilyen faházakban laktunk, meg a "villa negra" nevű régi nyaralóépületben. Sok évvel később a Tahi Péter barátomnál flottatársamnál, a "Délceg" nevű 25-ös jolle gazdájánál voltunk egy találkozón ugyancsak Balatonszemesen, és mesélte hogy az akkor már nem létező KISZ tábor az ő családjuk államosított nyaralója területén volt. Vajh most épp kié lehet és mi van ott?
Ez a "társasági élet" sok maradandó kapcsolatot teremtett, jobb oldalt a már említett Szilágyi Andris barátom ( Isten nyugtassa tavaly ment el nem sokkal a 80 születésnapja előtt), középen Éva aki akkor még nem volt a felesége,
balra meg az a kollégánk, akivel együtt voltam katona a Kinizsiben, csak ő felderítő volt, ezért meg kellett tanulnia tükörírással írni a sziklaközpontban a tűzvezető plexi táblára hátul. Annyira belejött, hogy leszerelés után egyszer tévedésből tükörírással adott le egy költségvetést gépelni, a kislány majdnem a fejéhez vágta, hogy mit hülyéskedik itt neki.. Mennyi minden eszembe jut ilyenkor...A legnehezebb kitalálni, hogy nagyjából mikor volt és hogy érdemes e itt megemlíteni. Lehet csak engem érdekel. De hát aki akarja nézi, aki nem az arrébb kattint.
Egy kirándulás, fel a Mátra tetejére, Magyarország legmagasabb pontjára.
Sőt még annál is magasabbra... bár lehet ez nem is ott volt... ki tudja? Majd 60 éve volt és ezeket a fekete-fehér képeket egy, a lányom pincéjében megtalált halom negatívból szkenneltem, csak a fejemben fellelhető emlékekre támaszkodhatom.
Mohács
busójárás. minden busó tökrészeg volt és fogdosták a lányokat, a fiúkat meg bekormozták, nagyjából ez az emlékem a nevezetes eseményről.
Akkoriban nemcsakhogy nem volt divat a legújabb vitorlás divat szerint öltözködni, de kifejezetten a toprongy volt a szokás. Meghát nem is volt igazából semmink ami ma már alap a vitorlázásban. Még egy nejlonzacskó, hogy ne ázzon el az ember kajája a verseny során, is újdonságnak számított a kezdetekben. Itt már volt felfújható mentőmellényem és bár nem vitorlás vízhatlan ruházat, de sárga fólia ( szakadt ahol bármi beleakadt, én néha fölé öltöztem) nadrág és felső. ( a negatívval valami történt az évek alatt, vagy lehet amikor előhívtam akkor rontottam el valamit)
Egy régi verseny az Orionnal, erre nagyon emlékszem, 1972, a Mihálkovics emlékverseny első napján erős szélben kerültük a szemesi bóját, amikor bejött a kikötőből kifelé jövet a Beloiannisz ( https://hu.wikipedia.org/wiki/Beloiannisz_(haj%C3%B3) ) "aki" úgy gondolta, hogy él az elsőbbségi jogával, mi viszont versenyben voltunk.
A hajókon akkoriban még nem volt egy darab csörlő se, én mentem ki leebe a hónom alá venni a vitorla csücskét és toltam hátrafelé a másik kezemmel a kabintető korlátjába kapaszkodva, a többiek meg hátul teljes erővel húzták a shotot. Hrehuss Gyuri a kormányos meg kicsit feldobta a hajó orrát, hogy horpadozzon a génua, így vettük a bóját pont a kikötő előtt. Én egyszercsak derékig vízben álltam lent leeben és csak azt láttam, hogy a "Beló" két méterre megy el mellettem. Az Orion erősszeles hajó volt, soha a büdös életben nem reffeltünk akármekkora is volt a szél.
Talán ugyanaz a verseny, talán egy másik... ki tudja már.... és végülis oly mindegy. (bár gyanús a negatívhibából, mert akkor ugyanaz a film és akkor az időpont is stimmel)
Egy kirándulás a barátokkal
és egy képtöredék ugyanakkorról. Ott középen én fekszem.
Hát így éltem akkoriban. Még a "mamahotel" minden előnyét élveztem, amikor egyszercsak "utolért" a tenger..
Folytatása következik.
