Őrült pénzszórásba kezdtem. Ahogy romlik a forint, egy darabot se szabad belőle "megspórolni". Pedig egész életemben ezt tettem, mert ezt tanultam az anyámtól. Működött is, neki is, nekem is, egész életemben ha volt két forintom, igyekeztem egyet félrerakni "nehezebb időkre", de ennek most vége. Valami jeles ember írását olvastam a tárgyban, hogy mit tanított neki az apja. Nem mondom, hogy szó szerint tudom idézni, de valahogy így szólt:
"Mindig szerettem volna egy saját vendéglőt. Össze is gyűjtöttem rá a pénzt, meg is tudtam volna venni a sarokházzal együtt, de balszerencsémre zsidó volt a tulajdonos és akkoriban zsidótól venni nem szabadott semmit, mert az vagyonmentésnek minősült, csak elvenni. Így aztán nem lett kocsmám. A pénzen később vehettem volna egy szobabútort, de az meg már volt, aztán a végén kaptam érte 10 tojást. Szóval költsd el a pénzt fiam!" (majd kijavíttok ha nagyon nagyot tévedtem az idézetben)
Szóval ahogy Orbán mondta: "2010 az összefogás éve, 2011 a megújulás, 2012 az elrugaszkodás, 2013 a felemelkedés, 2014 pedig a gyarapodás éve lesz " Miután már mindez megvolt, dúskálunk a gyarapodásban, semmi értelme tovább takarékoskodni. Így hát vettem egy kitolható alumínium létrát 67300-ért, hogy le tudjam szedni a cseresznyét a fáról. Régen szerettem volna egy ilyet, de mindig sajnáltam rá a pénzt. Mert egy abszolút nem megtérülő beruházás. Ez a fa, legalábbis az én életemben soha nem fog összesen 67300 Ft értékű gyümölcsöt teremni. Valószínűleg a tizedét sem. Korábban "racionálisabban" gondolkodtam. Van két régi rozoga festő (tehát az "A" alakú) falétrám, egy 2 és egy 3 méteres, a házzal együtt vettem. Nyeklik-nyaklik mindkettő, ráadásul a nagyobbik dögnehéz, macerás mozgatni. Korábban amikor a gyümölcsöt szedtem róla, majd frászt kaptam amikor a legfelső fokán ácsorogva nyújtózkodtam. Úgy döntöttem ott egye meg a fene a cseresznyét, nem ér annyit, hogy leessek, inkább megveszem a piacon. És ez egy valóban racionális döntés volt. Mennyi cseresznyét lehet venni egy új létra árából?
De most megváltoztattam a gondolkodásomat. Mert a cseresznye valami fergetegesen finom fajta. A sötétvörös, nagy, kövér szív alakú szemek mézédesek, a fene esz meg, hogy csak a rigók férnek hozzá. Ezt az új létrámat (meg a két régit is) csak odaállítom a fa alá és 5 méter magasságig csemegézhetek, ahogy érik, minden nap. Persze 5 méter felett (a fa legalább 10 méter magas, meg alatta is van bőven ahol nem férek a sűrű lombok közé) így is a rigóké, de nem vagyok önző, nem sajnálom tőlük, de az, hogy nekem szinte semmi, az nincs rendjén. Persze erről a létráról is le lehet esni, de azért sokkal biztonságosabb a használata, mint a rozoga falétrán imbolyogni. ÉN megtettem ami megtehető.
SP segített elhozni a boltból, mert az ő autóján van tetőcsomagtartó. PONT akkor zúdult ránk az eső, teljesen szarrá áztunk a fel-le pakolásban, kötözésben. Működik a Medárd. Most is dörög az ég. De a lényeg, hogy mi is működünk. MÉG.
