A munkacsónak vágóevezői szétrepedeztek. A régi enyvezés helyenként elengedett és egyébként is viharvertek voltak, gondoltam elsőre nem vacakolok vele, megy a tüzelőbe, veszek újat. Aztán megláttam a neten az árakat. (https://www.maritimehajosbolt.hu/termek/paros-evezo-borozve-250-cm-ev-paros-som2) Több mint 50000 nemrég ennyiért még autót vettem. Úgy döntöttem megér 2-3 óra munkát megreparálni. Jobban megnézve közelről, a legjobb minőségű, csomómentes, könnyű, egyenesszálú, sűrűévgyűrűjű fenyő, alighanem lassan nőtt spruce. Aminél ilyesmihez nincs jobb a világon. Úgyhogy epoxival megragasztottam, lecsiszoltam, lakkozásra vár. Azt hiszem ebben az életemben már nem kell többet foglalkozzak vele.
Átrágtam magam Vaszilij Grosszman "Élet és sors" című regényén. Nehéz könyv. már súlyra is az, legalább két kiló a több mint ezer oldal, nem könnyű a szófán heverve kézben tarani, ráadásul kölcsönkönyv, szóval nagyon kell rá vigyázni szét ne nyekeljen, ami a mai "modern" ( megmagyarázom hitvány) könyvkötészeti technológiák mellett gyakran előfordul, bármilyen óvatos is voltam, az 1099-1100-as lap ragasztása csak elengedett és kicsúszott a végén a kötetből. Szánalmas korunk szinte semmiben nem teremt maradandót, vannak régi könyveim a két háború közti időkből, amik sok olvasás után is kifogástalanok. Ma már nem használatra, hanem eladásra készül minden, a mérce alacsony.
De a "nehéz" messze nem a tömegre, hanem a tartalomra vonatkozik igazán. Miközben olvastam, arra gondoltam, hogy Tolsztoj "Háború és béke" alkotásának XX. századi reinkarnációja. Nem azért, mert nagyon okos vagyok (de), miután elolvastam a könyvet, meglepődve láttam, hogy Hetényi Zsuzsa jeles irodalmár aki a könyv végére írt méltatást (és akit az ukrán menekültekkel kapcsolatos megszólalása kapcsán volt alkalmam felfedezni micsoda kiváló ember), ugyanezen a tolsztoji szálon boncolgatja a művet.
Tapasztalatból tudom, hogy nehéz JÓL írni. Ha bonyolult a téma nem lesz érthető, az olvasó hamar elunja és félrerakja. Ha érthető az írás, a "nyájas olvasók" örülnek, de egyáltalán nem biztos, hogy sikerült az írónak visszaadni azt amiért voltaképpen belekezdett az írásba. Akkor meg MINEK? Az igazi művészet, bonyolult dolgokat egyszerűen megírni. Az ilyet olvasva az ember önkéntelenül is a homlokára üt, "jééé TÉNYLEG!". Churchill önéletrajzi könyvét olvasva volt ilyen érzésem. Nem véletlen kapott rá irodalmi Nobel díjat. Grosszman könyve sajnos nem ilyen. Mentségére szól, hogy alighanem nem is akart "olvashatót" írni. Azt akarta, hogy aki olvassa, azt döngöljék a földbe a sorai. Jelentem sikerült neki. Nem vállalkozom rá, hogy ismertetem akárcsak vázlatosan is, a rendkívül szövevényes, sok szálon és helyszínen, különböző idősíkokon és rengeteg szereplővel működő művet, reménytelen lenne. Szóval nemcsak tömegére, de agyi felfogóképességre nézve is nehéz olvasmány. Nekem speciel különösen. Többször is említettem, hogy bajom van a nevek megjegyzésével. Nos ebben a könyvben főszereplőből is több tucat van, a könyv végén részletes táblázat közli, hogy ki kicsoda, több mint 100 névvel. Az olyanokat mint Sztálin (bár néha csak Joszif Visszarionovics), Lavrentyíj Pavlovics (Berija), Nyikita Szergejevics (Hruscsov) stb. még csak könnyen megjegyzi az ember, de a többi száz már nem könnyű. Mert ezek mind interakcióban vannak egymással, RÁADÁSUL ezek oroszok, tehát minimum három nevük van, hol mondjuk Alekszej Sztyepanovics Fjodforovnak, hol Alekszej Sztyepanovicsnak, hol Alekszejnek, hol csak egyszerűen Sztyopának emlegetve (nincs ilyen nevű a könyvben, ez csak példa volt) és mindezt egyszerre sok szereplővel. Bevallom nem tudtam követni. Csak hagytam magam sodródni a regényfolyamban, néha még azt se tudva hol vagyok éppen, Kazanyban a háborús kitelepítésben, csatában Sztálingrádnál, vagy a GULAG-on, esetleg náci koncentrációs táborban. Akit jobban érdekel, itt https://olvassbele.com/2013/02/24/tukorvilagok-vaszilij-grosszman-elet-es-sors/ kicsit többet tudhat meg erről a történelmi alapműről.
Ha nem lenne ez a borzalmas háború, azt mondanám, hogy a könyv abszolút elkésve érkezett meg a mába, mert történészt, vagy a sötét múlt iránt érdeklődő keveseket kivéve kit érdekel már mi történt 70-80 évvel ezelőtt? De sajnálatosan lett aktuális ez a könyv, mert ha valaki érteni akarja ami most folyik itt a szomszédban és hogy hogy juthatott idáig, hogy lett egy egész nép száz éven át szisztematikusan elnyomorítva lelkileg szellemileg és fizikailag, hogy erre a teljesítményre képes, az sokat tanulhat belőle. Persze nem biztos, hogy ez jó nekem. Milyen egyszerű lenne elintézni azzal, hogy "az oroszok primitív barbár ostoba állatok, az ukránok nacionalista söpredék" de ez nem igaz. Aztán, hogy jó e az nekem, hogy ennyivel okosabb vagyok mint fél évvel és három könyvvel ezelőtt (írtam itt az előző kettőről is) az még mindig nyitott kérdés még magam előtt is.
