Hoztam négy talicska csirketrágyát a szomszédból, felástam a paradicsomágyást és beforgattam a trágyát. Jó lehet a föld, mert elég sok giliszta volt benne. Viszont két napig tartott, mert fáradok. Egyrészt a téli tespedés nem tett jót az erőnlétemnek, másrészt alighanem kezd utolérni a korom. Amikor nincs fizikai igénybevétel, még aránylag jól mozgok, de ha például, mint most, ásóval kellett dolgozni, még ha nem is kemény a föld, mert csak a tavaly is felásott, tehát igazából laza, alig kell ráállni az ásóra, szinte kézzel is be lehet nyomni a földbe, de azért forgatni, súlya van, 10 perc alatt elfáradok, muszáj leüljek 10 percre. Nem tudom ez mennyire normális, júliusban leszek 77 éves, talán lehetnék kicsit jobb kondícióban is. Ez a tavalyi műtét az amire hajlamos vagyok sokmindent ráfogni, mert valahogy azóta kezdtem igazán hanyatlani.

Mindenesetre a zöldségágyás megvan. Azért volt sürgős, mert a télikertben a palánták egy része már kinőtte a 350 ml-es tejfölös poharat, idén egyszerűsítettem, kihagyom a PET palackba  való köztes átültetés fázist, ezeket egyből kiültettem az ágyásba, néztem az Aigner Szilárd-féle (tudom rég halott, de nekem őrökre ő marad "A METEOROLÓGUS") Eumet.hu kéthetes előjelzést, nem lesz mínusz, már csak a jégesőtől kell tartani. Ahogy mennek felfelé a zöldség árak (meg minden árak) jó befektetés a paradicsom ültetvény. Paprikát is ültettem, bár már harmadik szezon, hogy próbálkozok vele, de eddig még soha nem volt termés, elképzelni nem tudom hol rontom el, egy biztos, parasztnak... na jó kertésznek csapnivaló vagyok. A paradicsom az valami magától is termő elronthatatlan növény lehet, hogy még nekem is sikerül.

Vaszilij Grosszman Élet és sors c. könyve nemcsak a tartalmát tekintve nehéz könyv. Az ezervalahány oldal még vékony papíron is egy dögnehéz vastag könyvet ad ki, ledőlve szoktam olvasni, most, hogy a közepe táján tartok ( néha két-három, olykor négy könyvet is szoktam párhuzamosan olvasni) kifejezetten nehéz kézben tartani is. Nagyon egybevág ez a könyv a most folyó háborúval. Nincs kedvem magyarázni, de nem az az irodalom, ami ilyen napi háborús háttérrel vidám hangulatba ringatja az embert. Nem biztos, hogy jó az az egyénnek, ha elkezd túl sokat megérteni az életről. Április 3.-a óta sokat romlott a kedélyállapotom. És valahogy nem érzem azt, hogy a "győzteseké" meg valami sokat javult volna. Kapcsolgatom a TV csatornákat és azt látom, hogy mindenki ugyanazt a sz@rt rágja. A megélhetési elemzők elemeznek, csak épp MINEK, a vesztesek nem látom, hogy levonnának tanulságokat, a győztesek meg nem látom, hogy előállnának a terveikkel, melyek megvalósítása immáron nem ütközik semmiféle akadályba. Kéne valamit kitaláljak, hogy egyrészt a fizikai kondícióm javuljon, másrészt a hangulatomra is ráférne holmi javulás.