Vénasszonyok nyara. Azért éjszaka már hideg van, tegnapelőtt reggel dér volt a decken.
Helyén az új gangway. Amikor még friss volt a lazúr, szitáltam bele homokot csúszásgátlónak, de nem nagyon tapadt meg, mindegy vannak lécek keresztben. A deszkák leszedhetők, szóval szükség esetén létrának is használható.
Éppen ideje volt cserélni a régit. Felülről még kinéz valahogy,
de átfordítva a túloldalára így néz ki a parti görgős vége. ( a görgők már az újon vannak)
Tegnap este Kiskunlacházán voltunk kamarakoncerten. Ritka csodás élmény volt. Erről van szó (idézet a Rendezvényfigyelő.hu "ráckevei kistérség" oldalról)
11. OROSZ EST Egy kiállítás képei… Kiskunlacházán a PMK Galéria termében október 17. 18 óra.
A első MONARCHIA BÉRLET 2021 – es évadának utolsó előadása.
Előadják: Alexander Kashpurin (szentpétervári zongoraművész)
Schuster Andrea (hegedűművész)
Varga István (klarinétművész)
Magyar Melinda (fagottművész)
Műsor: Prokofiev: Rómeó és Júlia (3 tétel a balettből)(hegedű – zongora)
Shostakovich: Romanze (hegdű-zongora)
Glinka:Patetikus Trió (klarinét-fagott-zongora)
Mussorgsky: Egy kiállítás képei
Belépő: 2000 Ft melyek a helyszínen megvásárolhatók.
Nos a "Monarchia" szimfónikus zenekar szinte házizenekara térségünknek, valami miatt szeretik a Csepel szigetet, minden évben van nagyzenekari koncertjük valamelyik templomunkban, a kamaraegyüteseik meg még több előadással jeleskednek, de EZ még az amúgy minőségi kínálatból is kiragyogott.
Mindenki nagy volt, de a pálmát a vendégművész vitte el. ÉN ÍGY ZONGORÁZNI ahogy ez az orosz srác zongorázott, Cziffra György óta embert nem láttam és nem hallottam. És még csak 27 éves, ha jól emlékszem. Pedig hát ugye ez egy vidéki kultúrház nulla akusztikával és hitvány zongorával.
Sajnos PONT valahol a harmadik-negyedik tétel közt jött rám a fuldoklás, pokoli volt. A nyavajám miatt időnként a magam számára is undorító, vagyok, krákognom kell(ene) és köpködnöm, nyeldekelnem, na ezt visszatartottam, ilyenkor jön az egyre erősödő kibírhatatlan kaparó érzés és a végén a torokgörcs. A koncertet nem akartam megzavarni kirohanással, amennyire lehetett igyekeztem csendben fulladozni, miközben szememből a könnyek, orromból a takony patakzott. Sajnos nem lehet igazán már emberek közé mennem. Az ember aránylag hamar hozzászokik még a szokatlan dolgokhoz is. Azt már kezdem megszokni, hogy csendben vagyok. Sose voltam egy nagy "partyarc", de valahogy mindig úgy alakultak a dolgok, hogy ha mégis társaságban vagyok, egyszercsak én beszélek és a köröttem lévők engem hallgatnak. Na ez most úgy van, hogy eszembe jut valami, mondanám, de aztán csak legyintek. Félre is húzódom már ha több ember közé keveredek. De ez megszokható. Ahogy az is amikor J lekiabálja a fejemet a szokásos házastársi patáliák során. A rosszak a fulladásos rohamok. Egyelőre a legjobb kezelés a magam teljes lenyugtatása és az apró lassú légzés orron át ( ha van kéznél vietnámi balzsam az orrlyukakba), miközben a tüdő azt parancsolja, hogy "szájon át nagy levegőt GYORSAN!!" . De ennek ellen kell állni, mert olyankor valami szelep lezár a torkomban és SEMMI levegő nem megy befelé. Úgy tűnik egyfajta nyomorékságba estem és ezzel meg kell békéljek.
