Hát, nem úsztam meg. Ezúttal kiütött engem is az influenza. Nekem annyival jobb mint J-nek, hogy 38,5 fölé nem ment a lázam, nem is szedtem gyógyszert semmit. De gyenge vagyok fáj mindenem, most épp a torkom kezdett rá. Állandóan csak heverésznék meg aludnék. Mondjuk a sűrű dolgomba belefér, egyedül a két rabszolgatartó ragaszkodik a napi két sétához, ezt nem lehet megúszni, ha a földön négykézláb mászok is utánuk akkor is muszáj kimenni velük kétszer fél órára naponta. De érdekes, hogy a levegőn én is kicsit jobban érzem magam, eltekintve a gyengeségtől, száraz, fájdalmas köhögéstől. Drága anyám szokta mondani amikor elővette az öregség, hogy "húz lefele a testem". Na ez van most velem is. Szerencsére J-nek már csak hőemelkedése van, előbb kezdte, alighanem előbb is fogja abbahagyni. Ilyenkor derül ki, hogy mekkora szükség van barátokra, nem szenvedünk hiányt semmiben, vetélkednek, hogy ki mit hozzon nekünk a boltból, mert biciklire, ráadásul friss porhóban, helyenként jeges úton, a Lidlbe menni vele biztos nem tudnék. Eszembe jutott szegény Beöthy Zsiga bácsi története. A 60-as, 70-es években minden vitorlás verseny zsűrihajóján ott volt mint a versenybizottság elnöke, verseny rendező. Felesége Lola néni volt az írnok, nála kellett jelentkezni rajt előtt, ha regisztrációköteles volt a rajt és ő írta a versenyjegyzőkönyvet a pontos befutóidőkkel. Ahogy nekem mesélték egy szép ( frászt szép) napon Zsiga bácsi valahogy nem érezte magát jól. Mondta pihenhetnékje van. Lola néni kérdezte,  csináljon e egy teát, biztos jól fog esni, Zsiga bácsi mondta, hogy "az jó lesz". Mire visszajött a konyhából a lefőtt teával Zsiga bácsi már elaludt. Örökre.

Azért jutnak ilyesmik az eszembe, mert nemcsak hogy én is pocsékul érzem magam, de három napja felhívott egy technikumi osztálytársam, hogy ismét kevesebben vagyunk eggyel. Holnap lesz a Tertsch Bandi temetése. ( Na tessék! Az influenza meggyorsítja az aggkori elhülyülést, most hívtak telefonon, hogy nem január 25-én azaz holnap, hanem február 25.-én lesz a temetés. Na addigra rendbejövök és tán a jég is elolvad... vagy épphogy olyan vastag lesz, hogy gyalog is átkelhetek a Dunán.). ̶E̶l̶m̶e̶n̶t̶e̶m̶ ̶v̶o̶l̶n̶a̶ ̶e̶l̶k̶í̶s̶é̶r̶n̶i̶ ̶u̶t̶o̶l̶s̶ó̶ ̶ú̶t̶j̶á̶r̶a̶,̶ ̶d̶e̶ ̶i̶l̶y̶e̶n̶ ̶á̶l̶l̶a̶p̶o̶t̶b̶a̶n̶ ̶n̶e̶m̶ ̶m̶e̶r̶e̶k̶ ̶r̶á̶ ̶v̶á̶l̶l̶a̶l̶k̶o̶z̶n̶i̶.̶ ̶R̶á̶a̶d̶á̶s̶u̶l̶ ̶ ̶p̶a̶r̶t̶ ̶m̶e̶l̶l̶e̶t̶t̶ ̶b̶e̶ ̶v̶a̶n̶ ̶f̶a̶g̶y̶v̶a̶ ̶a̶ ̶D̶u̶n̶a̶ ̶e̶g̶y̶ ̶1̶0̶ ̶m̶-̶e̶s̶ ̶s̶á̶v̶o̶n̶ ̶n̶e̶m̶ ̶t̶u̶d̶o̶m̶ ̶c̶s̶ó̶n̶a̶k̶k̶a̶l̶ ̶h̶o̶g̶y̶ ̶k̶ü̶z̶d̶e̶n̶é̶m̶ ̶á̶t̶ ̶m̶a̶g̶a̶m̶ ̶r̶a̶j̶t̶a̶ ̶é̶s̶ ̶a̶ ̶t̶ú̶l̶p̶a̶r̶t̶o̶n̶ ̶i̶s̶ ̶h̶a̶s̶o̶n̶l̶ó̶ ̶l̶e̶h̶e̶t̶ ̶a̶ ̶h̶e̶l̶y̶z̶e̶t̶.̶ ̶B̶a̶n̶d̶i̶ ̶b̶i̶z̶t̶o̶s̶ ̶m̶e̶g̶ ̶f̶o̶g̶j̶a̶ ̶n̶e̶k̶e̶m̶ ̶b̶o̶c̶s̶á̶j̶t̶a̶n̶i̶.̶ ̶Ő a tizenegyedik halottunk a 32 fős osztályból. Elképzelhetetlen vele kapcsolatban a halál. Ő volt a megtestesült őserő. Kajakozott, még az olimpia is elképzelhetőnek látszott akkor ott a középiskolában. A kötélen a tornateremben úgy mászott fel függeszkedve, hogy a lábai magasabban voltak a kezénél, miközben az ölében volt egy medicinlabda. És most meghalt. Miután bottal járt, meg levágták a lábát. 

Pillanatnyi búbánatos hangulatomban egészen furcsa dolgokat bányászok elő. Egy film boldogult ifjúkoromból olyan komikusokkal, akik ma már nincsenek.

https://www.youtube.com/watch?v=_rNsgAmF7jQ

Nemcsak ők nincsenek, de az a fajta humor sincs mint ami ebben a filmben volt. Mai napig emlékszem rá, ezért kerestem ki. Az olasz szöveg persze nem megy, de az angol feliratokkal (meg attól, hogy emlékszem miről beszélnek) élvezetes volt nekem annyi év után. Merem ajánlani mindenkinek Fernandelt és Totót, a két komikuszsenit azokból az időkből amikor még nem kompjúter csinálta a filmekben azt amitől az emberek szerették őket. Megjegyzem a film zenéjét Nino Rotta szerezte, akkor még alighanem senki nem sejtette mi lesz belőle húsz év múlva.