Megvolt tegnap a Kopár előadás a Sportok Házában. Morgással kezdem, nem ártott volna, ha az MVSZ nagyobb teremet biztosít, mert csak azért nem mondom, hogy "még a csilláron is lógtak", mert nem volt csillár, de amúgy dugig voltunk. A másik, hogy az MVSZ elintézte az esemény közlést azzal, hogy Magyar Sportok Háza, Budapest 1146 Istvánmezei út 1-3., de a többség kedvéért, akik velem együtt alighanem még sose jártak ott, ugyan beírhatták volna a közlésbe, hogy "bejárat a Dózsa György út felől", így sokan felkoppantunk egy sorompóra az Istvnmezei úti telekhatáron. Na mindegy, kimorgolódtam magam, mert amúgy az est véleményem szerint remekül sikerült, mindenféléket megtudtunk, a részletekkel csütörtökön jövök a http://kopar.blog.hu/-n.
Délután szokás szerint csónakkal mentem Amapolától a túlparti HÉV végállomáshoz, számítva a kései hazaérésre jó melegen felöltözve, ez, különösen jól jött a tervezettnél sokkal későbbire sikeredett éjszakai hazatéréskor. Merthogy Csikós Lacival még elmentünk a rendezvény után a sarki kocsmába kicsit beszélgetni, aztán még meglátogattam J-t aki a száműzöttek keserű ( és mellékesen fájdalmas) kenyerét eszi a Hernád utcai lakásban, merthogy szegényt harmadik hete fizikoterápiázzák a Péterfyben mint ambuláns beteget valamiféle zsábával, amiről idáig csak azt tudtam, hogy van ilyen, főleg viccekben, de most kiderült, hogy ez NAGYON nem vicces, szenved mint a kutya. Na még ő is rámsózott egy koffernyi macskakaját, mert azt most akciósan kapott, hogy vigyem haza. Szóval eltelt az idő, sietve értem el azt a 24-es villamost amivel reményeim szerint elcsípem a 22:35-ös ráckevei HÉV-et, de pechemre, nem ment végig, hanem lerakott félúton, mert garázsba ment, amire kalandos úton (még stoppolni is próbáltam, ami Budapest belterületén úgy tűnik reménytelen) eljutottam a Vágóhíd végállomáshoz 22:40 volt, így aztán a megállóban bóbiskoltam 23:30-ig mire jött az utolsó HÉV, még jó, hogy nem azt késtem le. A HÉV-en előbb megpróbáltam olvasni, de folyton elaludtam, mire elraktam a könyvet, amitől azonnal felébredtem. Éjjel egy órakor szálltam csónakba, jó hideg volt, szerencsére az induló megállóban való 50 perces fagyoskodás után a vonaton a hosszú út alatt jól átmelegedtem, kifejezetten élveztem a hazautat a Dunán át a túlpartra. Annyira szép volt a távolban az ünnepi kivilágításban pompázó híd, meg a város, hogy leállítottam a motort, hogy kissé átfagyott ujjakkal lefényképezem a látványt, de sajnos mint az várható volt ez lett belőle, a többit tessék hozzáképzelni!
Ma egy kicsit fát vágtam, tüzeltem a házban meg a hajón, mert a tegnapi "hosszú eltáv" során minden belterem lehűlt, rájöttem, hogy tudok egyszerre olvasni a képernyőn cikkeket, meg közben zongorán Hanon ujjgyakorlatokat csinálni. Ez az előnye az új bútornak.
