Heverészek és (remélem) gyógyulok. Ha az embernek valami fájdalmas nyavalyája van azt többnyire nem veszi észre, hogy javul, de azt kell figyelni, hogy "vajh tegnapelőtt(előtt) jobban fájt mint most?". Ha igen akkor javulás áll fenn. Ami másnapra is javul az nem is fájdalom. Naszóval tegnapelőtt...talán.
Olvasok, TV-t nézek. Nézem, hallgatom Ferenc pápát. Jókat mond, de nem mindenben értek vele egyet. (tudom, tudom, naés?!) Az én hitem másképp működik. Nem hiszem, hogy a Mindenhatót különösebben érdekelné, hogy "könyörögjünk hozzá", hogy "féljük", hogy akárcsak tiszteljük is. Ha így lenne, semmivel se lenne különb nálunk. Aki igényt tart arra, hogy a szükségben szenvedők hozzá könyörgéssel forduljanak, aki csak azt segíti aki őt "tiszteli" az nem lehet az EGY IGAZ ISTEN. Nem tudom ezt jobban elmondani. Én beszélgetni szoktam vele, tanácsot kérek, még viccelődöm is. És...hát igen még káromolom is, de ő ennél bölcsebb, hogy zokon vegye. Amiben hiszek és amit ennek ellenére sokszor nem tudok következetesen művelni az a szeretet. Na itt kell valahol lennie az Istennek. Aki azért állít keresztet, hogy annak árnyékában zavartalanul gyűlölhessen másokat, aki azért imádkozik Istenhez, hogy az ellenségeit legyőzze, az közönséges pogány, az általa állított deszkák meg még ha keresztet is formálnak, igazából gyűlöletjelképek. Mindazonáltal alapos önvizsgálat után se tudok olyasmire visszaemlékezni, hogy valaha valakinek szándékosan ártottam volna, még olyannak sem aki sokat tett azért, hogy nekem ártson. Az én példaképem az a tibeti buddhista szerzetes akit a kínaiak börtönbe zártak és hosszasan kínoztak. Kiszabadulása után megkérdezték, hogy mi volt a legnehezebb. Azt válaszolta, hogy "szeretni azokat akik kínozták". Na valahol itt lakik az Isten.