No ismét itt vagyunk fent a régi helyünkön. Délelőtt indultunk, du 5-re itt is voltunk a tutajt vonszolva 5 km/h körüli sebességgel ballagva. 19-re húztam lapot amikor úgy döntöttem, hogy a tegnapi átmeneti jó időt inkább lent töltjük, mint soványmalacvágtában elinduljunk fölfelé. Ezzel azt kockáztattam, hogy a meteorológia jósolta sz@r időben kell felhajózni, de mázlink volt, igaz szemerkélő esőben indultunk vízhatlanba öltözve, de folyamatosan javult az idő, végül napsütésben érkeztünk meg. Az ottartózkodásunk alatt nem tudtam internetet használni blogoláshoz, de wordben megírtam a napjainkat, idejopyzom.

Miután itt nincs hálózat offline írok, aztán majd felrakom amikor nethez jutok.
Szept. 6. Péntek.
Nem sokkal reggel 8 után indultunk a szokásos kikötőhelyünkről csodálatos időben alaposan megpakolvaRáckevére, ahova minden gond nélkül délután háromra meg is érkeztünk. A tűzifával megrakott tutajt vontattuk, a hajó 5km/óra sebességgel kisgázon szinte hullámkeltés nélkül haladt. Minden várakozásomat felülmúlta a vontatmány, attól tartottam, hogy a szögletes acéltutaj (hajófestéshez használják vízen) nagyon fogja túrni a vizet, számítottam rá, hogy „fa nem marad szárazon”, főleg ez okból raktam raklapokra a fákat, ehhez képest egyetlen csepp víz se ment fel a tutaj fedélzetére, pedig 10 centinél több nem nagyon volt a szabad oldalmagasság.
Ráckevére érve némi forgolódás után lecsobbantottuk a nagy rozsdás horgonyt, aztán csónakkal kivittük a parthoz a tutajt. A horgonyt meghúztam a part felé, hogy beszántson a fenékbe (na sokat nem tudtam húzni rajta), sikerült eltalálni a megfelelő helyet, hogy se túl távol ne legyen a parttól, hogy a lánc-drótkötél-poliészterkötél kombináció éppen kiérjen az orral a parthoz kötött hajó faráig , viszont nehogy olyan közel legyen a parthoz, hogy mondjuk a drótkötelet kelljen a farbikára kötni. Aztán megköptük a markunkat és kemény munkával kipakoltuk az egy télre való tűzifarakományt a kertbe, az utolsó szemig, leponyvázva várja a felhasználást, végeztünk vele pontban este hétre. A jól sikerült nap után  elfáradva ültünk vacsorázó asztalhoz Amapola szalonjában, most 21:48 van, bőséges vacsora és alapos zuhanyozás után (olyan lé jött le rólam, hogy virágot lehetett volna bele ültetni) jól esik nyugovóra térnem.
Szept. 7. Szombat. 20:14
Reggel némi karbantartás után beindítottuk a házzal együtt jött Tomos csónakmotort, aztán felraktuk a munkacsónakra és kimentünk a piacra. Hazatérve Csikós Laci motorcsónakját találtuk kikötve Amapola mellé, jött segíteni. Kapóra jött a segítség, kiraktunk a hajóból vagy egy tonna cuccot, aztán neoprént öltöttem és bementem a vízbe a medret tisztítani a kikötőhelyen. A nagy tuskót alaposan körbemosattam a kölcsön kapott Honda motoros szivattyú vízsugarával, aztán egy drótkötél hurkot tettem rá ( reméltem, hogy a mosatással sikerül egy főgyökeret feltárni és az alá kötni, de nem sikerült) és a hajóval megrántottam a meder felé. Lássatok csodát kiszakadt a helyéből, a hajó orra immár zavartalanul befér a tervezett helyre. Aztán következett a stég másik oldalán elsüllyedt nagy fa csónak. Vagy fél órát mosattam a víz alatt ( ha valaki azt hiszi ez egy egyszerű dolog, alaposan téved, elég a vízsugarat kicsit oldalirányba fordítani, máris mint a sugárhajtómű tolja az embert az ellenkező irányba, szóval a mosatás néha ide-oda száguldozással jár), A parti szekció, E és Zs  biztosították az eszköz utánpótlást, kezelték a szivattyút, adták a csövet.
keményen küzdöttem az anakondával amíg lehetőség szerint körbemosattam az elsüllyedt csónakot, meg megpróbáltam belülről is kimosatni az iszapot, de kézi erővel meg se tudtuk mozdítani a rákötött kötéllel.
 Így hát újból gépet csináltam és egy kis kukázó horgonyt beleakasztva drótkötéllel megrángattam a meder felé és harmadikra nagynehezen megindult. Tartottam tőle, hogy egyszerűen leszakad belőle az a rész ahova a horgonyt beakasztottam, de jól megcsinált csónak lehetett talán vörösfenyőből, ami a víz alatt csak erősebb lesz, ki tudja hány évtizede feküdt ott elsüllyedve. Arról persze szó sem lehetett, hogy kiemeljük, vonszoltam kifelé vagy 100 métert, aztán ahol már 3 méter volt a mélység elengedtem….volna. De a horgony nem akart kiakadni. Próbáltam horgonycsörlővel kiemelni, de mielőtt elérte volna a felszínt se té, se tova, a szemem jött ki az erőlködéstől, de nem jött tovább. Bementem a vízbe ismét és kitapogattam hogy áll a horgony, J leengedte a terhet a fenékre és én sikeresen kimozgattam a drótkötélnél fogva a horgonyt belőle. A kikötőhely akadálymentes, eredményes nap volt ez is.
Szept.8. Vasárnap.
Na ma volt a nagy nap. Eldőlt, hogy az én agyrémem e, hogy képes vagyok némi segítséggel 7 m-es cölöpöket leverni a mederbe, vagy Ervinnek (meg sokan másoknak) lesz igaza, aki kijelentette, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel ez lehetetlen. Én csak azt kértem, hogy segítsen, mert egyedül valóban képtelen leszek rá. A deckre hosszában lefektetett első csövet szépen kidugtuk a hátrafelé a fartükör fölé billenéshatárig. A cső felső végére oldalt ráhegesztett fülbe raktam egy nagy seklit, abba belekötöttem három hosszú kötelet. Egy nagyon keményfalú, tehát hajlékony, de nem megtörésre hajlamos fajta háromnegyed collos slaug egyik végét megtoldottam egy kb másfél méter hosszú félcollos acélcsővel, a másik végébe meg beleraktam azt a szűkítődarabot, aminek az egyik vége 3/4” –os tömlővég csatlakozó, a másik vége meg az 55mm-es tűzoltótömlő körmös karimás csatlakozója. Ide csatlakozott az a tömlő amibe a Honda szivattyú nyomta nagy nyomással a vizet, az acélcsővel megtoldott slaugot meg ledugtam a cölöp belsejébe egészen fenékig. Aztán megfelelő pozícióba állítottuk a hajót, kitoltam a csövet a far felé amíg bebillent a vízbe és feneket fogott (na ezt volt nehéz kitalálni, hogy mennyit túr elfelé az iszapban amíg betámaszt a fenékbe). Két segítőkész szomszéd (Sándor és József) a partról húzta a csúcson bekötött két kötelet (hát ezek is örülnek milyen ember költözött ide, megszűnt a lazsálás) úgy kb 120 fokban, én meg emeltem kézzel a decken amíg tudtam, aztán tartogattam a harmadik kötéllel, hogy ne dőljön ki a part felé. És lássatok csodát a csúcsa felemelkedett a hajóról, a kötelekkel (Sándorkötél, Jóskakötél, Vilikötél) beállítottuk függőlegesre, E elindította a szivattyút és a cső kisvártatva megindult lefelé! Időnként alul bugyborékolt, majd fent köpte kifelé az iszapos vizet, miközben megmegálva, elgondolkodva jócskán bement a fenékbe. Úgy tűnik olyan három méterre a víz fenekétől valami keményebb réteg lehet (később amikor a kimosott iszap megszáradt megállapítottam, hogy durva szemcsés kvarchomok), abba már nem lehet mosatással besüllyeszteni a csövet, így a tutajról amin a tűzifát hoztuk először egy magas „A” létra tetejéről, majd egy alacsonyabbról vertem tovább 10 kilós kalapáccsal, aztán amikor én kidőltem E folytatta és ott volt a cövek és úgy ahogy kell! Délután a másik két oszlopot is bemosattuk a fenékbe, a kalapálás még várat magára, egyrészt mert minden napba annyi fér bele amennyire az ember képes ( most ahogy e sorokat pötyögöm állandóan begörcsölnek a bal kezem ujjai, úgy az intenzív kalapálás után már a billentyűzet pötyögtetése is megerőltető), másrészt ez már ráér, a szivattyút legkésőbb szerdán vissza kell vinni, de ütlegelni bármikor tudom a csöveket tovább, ha éppen efféle sportra vágyom.
Szept. 9. Hétfő.
Csatornabekötés és gázbekötés dolgában ügyintéztem, aztán eleredt az eső, ami azért nem nagy baj, mert a tegnapi, meg az azt megelőző napok svédtornája után elkelt a pihenés. Így csak délután az eső elálltával pakoltuk kifelé a hajóból a dolgokat. Olyan 10 centivel merül kevesebbet a hajó mint érkezésünkkor és még nincs vége a kirakodásnak. E-ék hazamentek, délután csónakkal vittem őket át a túlpartra a HÉV végállomáshoz, már csak kettesben cuccolunk J-vel. Holnap vagy legkésőbb holnapután mi is felhajózunk a régi helyünkre, csak az időjárás fordulna kissé vidámabbra (nagyon megszoktuk a jó időt, nagy szerencsénk volt, hogy az elmúlt 3 nap is ilyen csodás volt), olyan hangulattalan dolog szakadó esőben állni kint a kormánynál.
Szept. 10. Kedd.
Amikor a Hernád utcai bejelentett lakásban J utoljára járt két tértivevényes levélről kapott értesítést, hogy vegye át a postán. A ráckevei önkormányzat adócsoportjának ingatlanadó űrlapjai voltak bennük, miután ketten vagyunk tulajdonosok, mindketten adóalanyok lettünk. Nem foglalkoztam a dologgal, mert az előző tulajdonos az egész évi adót befizette, de amikor ma áttanulmányoztam a csatolt kitöltési utasítást, látom ám, hogy az adóalanyként való bejelentkezésre az ingatlan vételt követően 15 napom van mindössze, amin már régen túlvagyunk. Na ma aggódva felhívtam az önkormányzatot de minden rossz várakozásom hálistennek okafogyottá vált, az adóügyintéző rendkívül kedves hölgy megnyugtatott, a 15 napos határidőt nem veszik komolyan (hiszen nem adócsalás volt az oka, az adó egész évre be van fizetve), sőt ma ugyan nincs fogadónap, de akár ma is jöhetek. Bebringáztam a papírokkal, gond megoldva. Odafelé benéztem a Dunanet nevű szolgáltatóhoz, amelyik a helyi szemétszállító. Na itt ért az első kellemetlenség életemben Ráckevén. Az ügyintéző közölte, hogy az ingatlan megszerzésével alanya lettem egy kötelező közszolgáltatásnak, akár van szemetem, akár nincs, fizetnem kell az éves díjat, de üdülőövezetről lévén szó, csak a nyári 6 hónapban szállítják el a szemetet. Vegyek kukát, adnak rá vonalkódos matricát, két szállítás jár a fix éves díjért havonta, ha plusz szemetem van elviszik, de leszámlázzák. Meg kell mondjam nem tetszik a dolog. Ha már vonalkódos regisztráció van, akkor miért nem annyit számláznak amennyit elvittek? Ha mondjuk egy hónapig nem szemetelek de a következőben három kukát is megtöltök, akkor az első hónapban elrakják a pénzt a semmiért, a másodikban meg leszámláznak egy plusz szállítást. Ráadásul a régi tulajdonostól is bekaszálják az éves díjat és tőlem is akarják. Hogy stílszerű legyek ez szemétség.
Megpróbálkoztam a cölöpök kalapálásával, de10 perc után abbahagytam, annyira elfáradtam az előző napok kemény munkájában, hogy kevés volt hozzá az erőm. Helyette kiraktam még 2-3 mázsa cuccot a hajóból, J is megindult a batyuival (tudtam, hogy rengeteg ruhája van a hajón, de hogy púposan megtöltsön egy ágyat a házban az meglepett és még maradt a hajón is jócskán), aztán lefűrészeltem néhány faágat ami rálógott a háztetőre, meg kitakarítottam az ereszcsatornából a rengeteg korhadt falevelet. Bevittük a telekre a Mákvirágot is, leszedtünk egy csomó almát a fáinkról (bioalma, évek óta nem volt permetezve, van közte kukacos is bőven, de kivágjuk belőle a férges részt, enni, meg almáspitének megsütni remek lesz), rengeteg termett, idén túl sokat nem tudunk belőle felhasználni, jövőre kénytelen leszek belőle pálinkát főzni. Ma itt volt a tervező gázterv ügyben felmérni, kitaláltuk merre menjenek a csövek. Amúgy remekül érezzük magunkat az új birodalmunkban, ha nem kéne holnap visszavinni a kölcsönszivattyút meg a tutajt még maradnánk egy darabig. Reggel a tegnapi esős nap után sokáig tejfelszerű köd volt, csak dél felé szállt fel és délutánra sütött ki a nap, mindjárt megvidámodtunk, de a legvidámabb családtag a Kormi cica, egyszerűen nem tud betelni az új birodalmával. Egész nap hancúrozik, rohangászik fel a fákra, délelőtt megjelent egy magafogta hallal, amit némi játszadozás után jóízűen elfogyasztott, nem tudok rá mást mondani, látszik rajta, hogy boldog.

Eddig az offline írt krónika az elmúlt napokról. Miután volt több kérés, hogy legyenek képek a "birtokról" is, tegnap csináltam néhány fotót., íme

 A szűk, alig használható konyhát és fűrdőszoba/WC-t teljesen át kell szabjam, mindkettő teret nyer majd a gardrobszekrény rovására. A ruhák meg felmennek a padlásszobába.

A nappali viszont remek.

És a végén a kikötőhely, amilyenről (szerintem) minden hajósember álmodik.