Minden olvasómnak áldott békés Húsvétot kívánok! Nekünk az lesz. Délelőtt bár még szép volt az idő és nagyon kiakartam már próbálni Mákvirágot "felhurkásítva" hogy fekszik a vízen, de amire végeztem  a reggeli matatással látszott, hogy ez csalóka, bejön a meteorológusok jóslata, romlik az idő. Nem túl sokára el is kezdett szemerkélni az eső. A cockpitban kifejtettük "J"-vel a régi Soling orvitorlából az élkötelet, ez pont méretes Mákvirághoz, ez lett a vitorlafelhúzó. Mindig azt akarom mondani, hogy grószfall, de hát ezen a hajón csak egy vitorla van, és ráadásul nem is valami "grósz". Itt kérem semmi nem vész kárba, mindent felhasználok. Talán már meséltem, ezt a Soling fockot (a hozzá tartozó grósszal együtt), amiből most az élkötelet kifejtettük még tengerész koromban vettem használtan a John Albrechtsontól személyesen, aki az Elvström vitorlákat szabta-varrta (amúgy maga is olimpiai bajnok volt ahogy most meggoogliztam, sajnos meghalt már szegény). Albrechtson egy gyönyörű faházban lakott egy sokadik öblének partján  a tengernek, egyik oldalon autóval megközelíthetően, "természetesen" erdő mellett, másik oldalon saját stég vitorlásokkal. A földszint egészében vitorlaszabó műhely. Szóval ahogy kell! No szóval, az első vitorlák amit a Tengerész nevű saját építésű 25-ös jollémra felhúztam ezek voltak. A  '83-as szezont ezzel versenyeztem végig. KATASZTRÓFÁLIS eredménnyel. Nincs rá szó mennyire porig aláztak a versenytársak. Ehhez a tapasztalatlanságomon kívül az járult hozzá legfőképpen, hogy az egész szezonban ilyen 1-2-es és az alatti szelek fújtak. Az ellenfelek meg Star grószt és Dragon génuát húztak fel, azaz vagy 20%-al nagyobb vitorlát, mint amit én. Ha legalább egy erős szeles futam lett volna! De nem volt egy se. A Földvár-Keszthely verseny úgy nézett ki, hogy befutottak a Martin Janóék olyan  délután, elmentek enni-inni, aztán békésen elaludtak (kijózanodtak), felébredtek és kipihenten mosolyogva elnéző derűvel nézték ahogy a lenyugvó napfénynél főttrákká aszalódva befutottunk a Tengerésszel. Mit mondjak nagyjából az osztály hülyéjeként könyveltettem el, nagyon nagyot kellett köszönjek, hogy egyáltalán visszaköszönjenek. Aztán jött a tél és összekapartam egy kis pénzt egy használt Star grószra, meg arra a génuára aminek a történetét már elmeséltem, amiből most a Mákvirág takarója készült. Úgy kezdődött, hogy a szezonnyitón megvertem vele a teljes 25-ös mezőnyt, közte a Kenedi Pistát aki előző évben nulla ponttal nyerte a Magyar Bajnokságot. Nagyjából elkezdtek visszaköszönni, de a tekinteteken látszott, hogy ez azért biztos, hogy valami rendellenes dolog...nem úgy van az! És jöttek a versenyek sorra és a további jó eredmények. A csúcs a Balaton Kupa és egyéb trófeák elnyerése volt, a vitorlásbálon már zsúrkocsival mentem a díjakért annyit kaptam. És elérkezett az is, hogy olyanok akiket nem is ismertem ELŐRE köszöntek. Hogy amikor a Mihálkovics második napján a befutó után utolért a Hárpiával a nagy Izsák Szabolcs (Isten nyugtassa) akkor megkérdezte "Mitől vagy ilyen piszok gyors?" No rég volt, mára már csak pár szétbontani való vitorla nyomán emlékszem minderre..... de nagyon jó visszaemlékezni...