8:40 A mesével kezdem, mert egyrészt hideg van még odakint meg minden zúzmarás, nincs kedvem az ilyen fákat fogdosni, másrészt begyújtottam a cserépkályhába és figyelni kell a tüzet mikor lehet elzárni, szóval idebent vagyok még a házban.
Szóval ott hagytam abba, hogy Primostenben nyugovóra tértünk. Primosten Judittal a kedvenc horvát városunk. Őt sokminden köti ide, annakidején a szüleivel és a kislányával többször nyaraltak itt, én egyszer jártam korábban itt a már említett Bianka nevű 36 lábas ELAN-nal, és nagyon tetszett.
Napfelkeltében
fürdik az óváros.
Remek az idő, szinte nyár van és ami a fő, vége a turistaszezonnak, kevés a hajó az öbölben (bár mi előző nap szokásunkhoz híven ismét második dobásra találtuk meg a megfelelő horgonyzóhelyet), és ami a fő, ingyen van a horgonyzás, nem tudom így van e még szezonban is, de amikor a Biankával itt jártunk, még a saját horgony ledobásért is fizetni kellett a horvát kalózoknak. Mindenesetre most nem kellett.
Józsi kapitány és András (aki amúgy igazából Pamacs) vízre rakják a dingit és András mint gépüzemvezető beindítja a Honda motort, ami egy rántásra indul. Kérdezem benzin van e a tankjában, megnézi, mondja "van". Akkor minden rendben. Miután reggel hatkor a maradék kenyerünk 90 %-át megreggeliztem muszáj vásárolni menni, a partraszálló csapat csónakba száll és elindul. Balról jobbra Klári, Pamacs, Judit és Sofi. Némi keresgélésbe kerül megtalálni a Közértet, mert ami a parton van az már bezárt...NAGYON vége a szezonnak. Ez a kép már a bevásárlás után készült alaposan megpakolva és még így is alig költöttünk többet 70 €-nál.
A kis üzletben amúgy alig volt rajtunk kívül vevő, de abból három is magyar volt. Úgy tűnik mások is szeretik a várost.
Egy kortünet. Kimegyünk valahová, hogy mást csináljunk mint otthon, de ugyanazt csináljuk, mindenki a telóját nézegeti, a neten lóg, ÉN IS! De én néha legalább fellázadok. Igazából ezért kár otthagyni a megszokott otthonunkat.
Úgyhogy amikor becuccoltuk a vásárlást a hajóba Sofival, Judittal hármasban városnézésre indulunk
Ahogy mondtam, üres a város, rajtunk kívül senki emberfia az utcán.
Az üzletek annyira a turistákra vannak kihegyezve, hogy tízből kilenc zárva is van már. Na ez a csetreszbolt viszont nyitva van,
a lányok azonnal bemennek, én a falra mászok
az ilyen kacatoktól
ki is fordulok az üzletből azonnal, aztán amikor J utolér, meg is kapom érte a letolást, hogy otthagytam pénz nélkül. Nekem semmi kifogásom a VÁSÁRLÁS ellen, de ilyen helyen csak agresszív lomokat ( nem kell semmire, csak a helyet foglalja, de kidobni sajnálja az ember) árulnak.
Az óváros tele van vendéglővel, de mind zárva van. Ahogy nézem a kifüggesztett árakat, minden ár nagyjából a duplája mint Görögországban.
Nemcsakhogy zárva, de szemmel láthatóan már téliesítve minden.
A domb tetején templom, mellette a temető,
itt még halottnak lenni is szép.
Ezek a tetők se tegnap készültek
ahogy az ágasbogas fügefát se tegnap ültethették.
Ha R4-et látok mindig megdobban a szívem ilyen volt az első saját autóm, csak pirosban. Nem tudom mennyire szigorú lehet errefelé a hatósági vizsga, mert ez az autó erősen rohad, van egy olyan érzésem, hogy itt, különösen a szigeteken az egészet nem veszik komolyan.
Lesétálunk a strandra, itt szezonban ezrek nyüzsögnek, most egy ember telefonál egy karosszékben ülve a tengerben és egy másik sziklákból épít szobrot, közel s távol senki emberfia rajtunk kívül, csak néha suhan el ugyanaz a villanyrolleros, pórázon kutyát futtatva maga mellett..
Keressük Mikit a zsonglőrködő fagyaltárust akinél J és a kislánya fagyiztak 40 éve, meg mi is amikor legutóbb itt jártunk, de minden zárva, ez az egy fagyizó van nyitva, kérdezzük az eladó lányt tud e Mikiről, mondja az a nagybátyja, nem jár már a boltjába amit meg is találunk lehúzott redőnnyel pár bolttal arrébb.
A fagylalt NAGYON finom, egy gombóc 2 €, de kétszer akkora gombóc mint nálunk itthon.
Na a strandnak ezen a részén már vannak páran, de a szállodák zárva vannak már.
Visszacsónakázva a hajóra fürdőzés kezdődik, én feladom a megrögzött szokásomat, hogy kikötőhelyen nem megyek a vízbe (mert ugye minden hajóról a tengerbe megy a klozetkifolyó), annyira nincsenek hajók körülöttünk, Elsőre hidegnek tűnik a kb 22 fokos víz, de aztán bársonyos, kifejezetten jólesik benne úszkálni, mert az mégse járja, hogy itt mindenki lubickol én meg anélkül megyek haza, hogy megmártózzam. J és Sofi ki akarnak menni mégegyszer a városba, alighanem nem hagytam őket vásárolni, ezt akarják bepótolni, J megpumpol 30 €-val, beadom a derekam, csónakba szállunk, de alighogy indulunk fuldokolni kezd a Honda és leáll, nem indul az Istennek se. Kievezek velük majd egyedül vissza a hajóra. Ilyenkor az ember kiszedi a gyertyát és megpucolja, mert "beköpte" a túl dús keverék, szóval gyertyaslussz, de gyertyakulcs nincs a hajón, dugókulcs nem fér hozzá, a szerszámkészletben a csillagvilláskulcs sorozatból meg pont a 15-os hiányzik. Az történhetett, hogy amikor elkezdett a motor akadozni, azt hittem még hideg és visszaadtam neki egy kis szivatót, na ez okozta a bajt. A motor "kabátját" levéve kiderül tök üres az áttetsző műanyag tank, ezért kezdhetett el fulldokolni a motor. Nem lenne amúgy baj, ha lenne szerszámunk, mert benzin az van egy kannával a ládában, de amikor be akarom tölteni azonnal a ruhaujjamba folyik a benzin, mert a kannát csurig megtöltötték, nem lehet belőle tölteni a tankba. Van tölcsér, de még az is kevés a billegő csónakban a vízen. András levágja egy PET palack tetejét, fent a nyugalmasabb hajón betölt az így keletkezett edénybe úgy két decit és leadja nekem, azt már a tölcsérrel sikerül beügyeskednem a tankba még billegve is baj nélkül. Rángatom a motort, de nem indul. András nem hagyja annyiban, amikor én elfáradok ő kezdi el rángatni és addig csinálja, amíg végre kiszellőzik annyira, hogy beindul. Úgyhogy amikor a lányok telefonálnak, már motorral megyek ki értük a partra.
Be akartam fejezni a mesét, de elég volt ennyi mára melóból is, meg az irkálásból is, a végét mégiscsak holnap fogom megírni...HA közbe nem jön valami.
MÁS szomorú vagyok és kedvetlen, szerintem ez a stílusomon is meglátszik. Tegnap jött a hír, meghalt régi kedves barátom és tengerész kollégám Székely Boldizsár géptiszt. Az M/S Újpest hazajárón hajóztunk együtt 1975-ben és azóta is kapcsolatban voltunk egymással, amikor Amapola motorját raktam össze, az ő érdi műhelyében dolgoztam. Mindig ígérte hogy kijön hozzám Ráckevére, de ezek szerint ebből már nem lesz semmi. Szinte napra egyidősek voltunk. Hát öreg rocker, mostantól már csak én öregszem. Isten nyugtasson, nem siettetem, de nemsokára találkozunk.
