Megint könyvméltatás lesz. Az ajándékkönyvek közül a harmadik megint olyan amit magamtól alighanem sose vásároltam volna meg.
Mert nem érdekelt. Sőt. Kifejezetten nem szimpatizáltam Friderikusz Sándorral és soha mégcsak meg se magyaráztam magamnak miért, annyira nem érdekelt. Ahogy a pár hete elsőnek olvasott Woody Allen könyv kapcsán is megjegyeztem, nem érdekelnek a celebek. Az se véletlen, hogy Mihancsik Zsófia Friderikusz eddig című könyvét hagytam utolsónak, a nemérdekel könyvek közül ez volt ami a legjobban nem érdekelt. De aztán kézbe vettem, gondoltam (mint a korábbi másik kettő ajándékkönyvnél, belelapozok) Na ugyanúgy jártam, MEGFOGOTT.
De elöljáróban még beszélek a mű tárgyával kapcsolatos indító érzéseimről. Miért is nem szerettem én FS-t? Mit szépítsem, abból ami felületesen nekem lejött a képernyőről, többé kevésbé egy narcisztikus beképzelt alaknak gondoltam. Miközben ahhoz, hogy valaki több millió nézőt leültessen esténként a TV képernyők elé, a leghatározottabban tehetségesnek kell lennie. És a könyv olvasása közben beugrottak dolgok a saját életemből. Hogy bizony elég kurtán vagyok hajlamos elintézni azokat akik nem érdekelnek. Mitagadás akiket lenézek. Második hajómon, amikor még frissen voltam tiszt, egyik fedélzeti második tiszt, aki szigorúan magázott ( pedig egy második "sior" és az elektrikus közt nincs igazából mérhető rangkülönbség), azt mondta "Maga meg ne legyen olyan gőgös!". Sose gondoltam, hogy az lennék, de így is lehet nézni. Kétségtelen, nem vegyültem mindenkivel. Ennek több oka is volt. Egyrészt idősebb, tájékozottabb voltam a társaság jelentős részénél, másrészt nem piáltam. Ez egyeseknek nagyon szúrta a szemét. Ahogy egyik matróz kollégám, akivel amúgy kifejezetten jóba voltam mondta " ahogy te NEM iszol az már nem normális". Egy bizonyos szint alatt az emberek nehezen viselik el azt aki nagyon más mint ők. És sose rejtettem véka alá a véleményemet.
De vissza FS-ra. Igen, zavart amikor bent ült egy tehetségkutató zsűrijében és olyan magas lóról beszélt egy versenyzővel. Lehetett volna empatikusabb. De akkor már rengeteg learatott siker állt mögötte és ez megárthatott. És a riportkötet olvastán feltárult előttem az a rettenetes ingovány amit elképzelni nem tudtam volna, amit nevezzünk egyszerűen magyar közmédiának, amin keresztül egyedülállóan sikeresen kűzdötte magát a csúcsra. Hogy valaki nem jólfésült amikor 30 év után kijön a dzsungelból ahol megküzdött vadállatoktól a rabszolgakereskedőkig mindenkivel aki, ami csak előfordult, ahol mindenki mindenki farkasa, ahol az árulás, a becstelenség olyan természetes, mint az ha esik az eső akkor vizes leszel. Kinek ne szállna a fejébe a dicsőség? Ha pálcát törtem a feje felett, most felszedem és összeragasztom.
Két dolgot gondolok kiemelni. Az egyik egy Vitray Tamás idézet. " A magyar televizió olyan mint az amerikai....(és itt tartott egy szünetet) csak semmiben se hasonlít rá" Ez a könyv gyakorlatilag az elejétől a végéig erről szól. De ha tágítok akár az országról. Ahol ha valaki tehetséges, ambiciózus, az csakis irigységet és gáncsoskodást arathat, nem babérokat. Mert még a Friderikusznak se a pénz volt az egyetlen motivációja, hanem az az elképesztő munkabírás és szakmaszeretet, amivel már gyerekkorától fogva tört a szakma csúcsára.
A másik egy többször is említett tapasztalat számos bírósági ügye kapcsán. " Az igazságot...bírósággal kimondatni manapság szinte reménytelen dolog Magyarországon. A jogszabályok, a bírói szubjektíviás, a bírói felkészületlenség, tapasztalatlanság, és alkalmatlanság oly mértékig tette kilátástalanná a hazai igazságszolgáltatást, hogy ilyen sok kockázati tényezővel nem lehet mit kezdeni."
Engem a könyv meggyőzött. Mostantól szeretem Friderikusz Sándort. És elnéző vagyok a hibáival szemben. Hátha az enyéimmel is azok lesznek mások.