Reggel kisofíroztam J-t a HÉV végállomásra, aztán hazafelé vettem egy citromot a LIDL-ben, hogy a múltkorinál maradéktalanabb pozsonyi kiflit süssek, mert akkor mind a reszelt narancshéjat, mind a citromhéjat kihagytam belőle.
Szándékosan vártam meg, hogy egyedül garázdálkodhassak a konyhában...jobb ez így mindkettőnknek. Azért most másodszorra könnyebben ment mint elsőre. Gyorsabb voltam, kialakultak máris fogásaim és az eredmény
így nézett ki tojás sárgájával megkenve
és így fehérjével megkenve, majd száradás után megsütve.
Az a "bodag" ott lent az a maradék tészta ami már nem adott ki egy kiflit, arra használtam, hogy az ujjaimról letörölgessem vele a tölteléket, amikor raktam a kilapított tésztalepénykékbe, ami után kiflit kellett belőlük göngyölni, de ehhez tiszta kéz kellett. Háziasszonyok ilyenkor le szokták nyalogatni a kezüket, én valahogy ezt nem tartottam elegánsnak. A végén kilapítottam és ráraktam a maradék tölteléket és a kiflikkel együtt megsütöttem. Ez volt az első amit megettem. Aztán vittem Icukának kóstolót a még meleg sütiből, mielőtt megkóstoltam volna, ő is mindig ad nekem ha ő süt valamit, végre viszonozhattam. Aztán nekiálltam ebédelni, mert addig étlen-szomjan csak cukrászkodtam reggel óta. Rövid idő múlva Ica hívott telefonon, hogy tökéletesek lettek a kiflik. Akkor még nem voltam benne biztos, hogy nem csak udvariaskodik, de miután egy LIDL-is pogácsa kíséretében kikanalaztam a levest, beleharaptam az elsőbe.
Nincs rá más szó, TÖKÉLETES. Hozzá képest a 600 Ft-os Lipóti pékség készítette pozsonyi kifli NULLA. Halál komolyan. Ennek habkönnyű omlós finom a tésztája, a töltelék meg valami mennyei! Azt mondom, hogy talán még annál is jobb lett mint amit boldogult édesanyám sütött 40 ével ezelőtt, pedig ez nagy szó!