Na összegereblyézem ami a héten még kimaradt. 

Gyönyörű volt a mai reggel. Korán ébredtem. A decken -5°C, belső hőmérsékletet nem tudom, mert bevittem tegnapelőtt  a házba a hőmérőt elemet cserélni (hidege volt) és bent felejtettem, de nem lehetett nagyon hideg, mert nem fagyott be az üvegbe az ivóvizem.

6:35 Akinek nem tűnik fel, az ott a a lábamnál a sötétben a Szmájli kutya.

Mínusz ötben már ráadtam a kabátját.

Miután szél egy szál se (ahogy a cigány mondja "sz@r a hideg szél nélkül" ) kifejezetten kellemes az idő.

Bezzeg tegnapelőtt! Viharos szélben mentünk a bírósági tárgyalás után a sötétben a kutyákkal, amikor a Dunaparton utánunk kiabál a Sári Pista, tudok e menni segíteni. Perszehogy. Hát szegény Béla csónakjával küzd. Béla tőlünk északra  az ötödik ház, előtte stég a stég mellett az esüllyedt szép csónakja. Húzzuk-vonjuk, de hát lassan koromsötét, süvölt a szél nincs nálunk semmi felszerelés, a csónakban vagy 5-600 liter víz, ha nem tudjuk legalább a víz színéig megemelni, hiába megy benne a búvárszivattyú, több víz megy bele mint amit a pumpa kinyom, mondom Pityunak ne haragudjon, a kutya itt liheg a nyakamban, ráadásul az egyetlen jó nadrágom van rajtam ( ahogy a bíróságról hazaértem), se letérdelni, se lehasalni nem fogok a vizes maszatos stégre, hagyjuk a fenébe, ez a csónak holnapra már nem fog jobban elsüllyedni. Amúgy csak a szokásos, a három nap eső leterhelte a műanyag csónakot, amit a nehéz Evinrude motor amúgyis seggre terhel, pont észak felé a fartükör, bejöttek a hullámok, ami végképp elintézte a úszóképességet. ELVILEG, a gyári hajók meg pláne, tele vannak légszekrénnyel, de hát azok meg általában a tároló lazaterekkel egy légteret alkotnak (ami ugyan szerintem szabálytalan, de gyártási és eladási szempontból meg praktikus ), azok tetejét a hullámzás felcsapta, úgy hogy a légszekrény vízszekrénnyé vált automatice. Na majd holnap! (szóval mostanhoz tegnap )

Bár benne lettem volna, de megjött a tulaj és SP-vel ketten megoldották, nem kellettem. Csak azért mesélem ilyen részletesen, mert sokan olvassák a blogot csónakosok, tessék odafigyelni a légszekrényekre, az eső okozta extra terhelésre és a tárolók fedeleire!

Tegnap ünnepi koncert keretében adott át a város vezetése díszpolgári címet, kulturális, sport, közéleti, egészségügyi és egyéb tevékenységekért díjakat, városi és polgármesteri elismerő okleveleket azon polgárainak, akik ezt kiérdemelték a városért folytatott tevékenységükkel. Így oklevelet kapott Icuka és Juditka (hogy ne  mindig csak "J" legyen) is, akik aktív közösségi munkát végeztek, ebből az alkalomból ők mint meghívottak én meg mint sofőr jelentünk meg az eseményen. Kicsit sok volt nekem a héten  már a negyedik kötelező megjelenés, de mint korábban is fogalmaztam ez az ajánlat is "visszautasíthatatlan" volt.

DE! Nem bántam meg. A "zenés est" engem mindig vegyes érzelmekkel előzetesez, kivéve ha nem magamtól választom, jutott eszembe az egy hete volt Kamarás Iván est, na EZ nem olyan volt. Szuper volt az együttes, ők voltak azok.

Előzetes várakozásaimhoz híven enyhe aggodalommal kezdtem, de egyre jobban elővett a rejtői hangulat az "Előretolt helyőrség" első fejezetéből, miszerint:

"...A szám kétségkívül tetszett. A hangulat még fagyos volt, de többen már elengedték zsebükben a bicskát, és ez errefelé egy neme a békülékenységnek. Mikor azonban Galamb rázendített a "Hej, tengerész, hej tengerész, Mit neked vihar és mit neked vész" kezdetű indulóra, amelyet rövid sztepptánccal fejezett be, mindenki tapsolt, és vad lábdobogással követelték, hogy a művész folytassa koncertjét." 

Nos én is így voltam vele, a végére veresre tapsoltam a tenyeremet, sőt ha lenne hangom a suttogón kívül, még énekeltem is volna. Remek este volt, I és J is megkapták az emléklapjaikat, ki is fogjuk tenni itthon a falra, és a vége még hátra volt. Merthogy a polgármester megemlítette, hogy a különteremben egy pezsgős koccintás is lesz. De én ugye nem ihattam, I, meg J határozottan elindultak kabátban a kijáraton át a parkoló felé..... mondom azért rékérdezek, "ti nem akartatok koccintani?"...... hát megállnak és elgondolkodnak, mondom akkor forduljunk csak vissza! Érdekes, mindenki ugyanígy volt vele, ott tipródtak a népek az ajtóban, de senki nem igazán akart belépni a szépen megterített terembe. Nekem megvan az a rossz tulajdonságom, hogy feloldom a gátlásokat, beléptem, ezután a többieknek már könnyen ment. 

ÉS eszembe jutott, hogy hát én éhes vagyok és kiderült, hogy a pezsgő mellett "málnaszőr" és egyéb (tengerészül "lónyálak") vannak gondolva a sofőrre, továbbá remek ételek, sütemények és gyümölcstálak, méghozzá fölös mennyiségben, úgy, hogy szemérmetlen falatozásba kezdtünk, amihez remek  társaság is akadt, a hölgyek csacsogtak én meg hallgattam, mert a  hangzavarban se beszélni, se hallani nem tudok, kénytelen voltam csak a táplálkozással, pezsgő bontással és töltögetéssel foglalkozni. Lassan megszokom a kukaságot, az ember mindent megszokik, de nem könnyű azután, hogy korábbi életemben mindig úgy volt, hogy társaságban valahogy egyszercsak köröttem voltak az emberek és többnyire  engem hallgattak, na ennek vége. Úgy, hogy elsőnek mentünk be de a végén szégyenszemre velünk söpörték ki a kocsmát. Távozás előtt még felajánlottam a művház vezetőnek, hogy segítünk összeszedni a romokat, sőt  I már hozzá is kezdett, de gálánsan elutasították az ajánlatunkat. I még felajánlotta, hogy egy búcsú-Unikumra még térjünk be hozzá, azt a 30 métert ami az ő háza és a mienk közt van már alkoholos befolyásoltság alatt is merhetem levezetni, de végül ezt mára hagytuk.

Utóirat. Majdelfelejtettem, a Sári Pista is kapott emléklapot a városért végzett munkája elismeréséül, csak ő nem volt ott, ő egy kicsit nehezebben mozdul, de majd gondolom utólag átveszi. Ő komoly munkát végzett a városi kikötő stégjeinek reparálásában, amikről korábban "gondos" kezek lelopkodták a szép rozsdamentes kikötőbikákat (hogy rohadna le a kezük).