Két szűk esztendő után újból teremnek a barackfák! Imádom a sárgabarackot, nagy lelkesedéssel figyeltem a kutyasétáltatások során ahogy érik a gyümölcs, már ahol van, mert nekünk sajnos nincs ilyen fánk. De tudom hol van a gazdaság Kiskunlacházán, ahova három éve elég komplikált módon sikerült odatalálnom és vásárolnom, szóval megindultunk reggel nyolckor autóval. Vittük Icukát is aki szomorú özvegységre jutása óta mindig számíthat ránk. (Kis zárójel, házasságban gyakran mindkét fél {ahogy mi is J-vel}, gyakran ekézi a másikat, de nagy sz@rban lesz majd, ha egyedül marad.) Legújabb szomszédunknak és barátunknak Németh Pistának is felkeltettem az érdeklődését a gyümölcs iránt, kérdezi, hogy talál oda, mondom komplikált, jöjjön velünk, de influenzás nem akar megfertőzni minket, mondom legegyszerűbb, ha autóval jön utánam, mert elég komplikált az út. Előző nap telefonon tisztáztam az illetékessel, hogy 1. VAN barack, 2. 600 Ft kilója, 3. reggel 6 és délután 3 közt van ott aki árulja. Így hát megindulunk "konvojban" barackért. Az út katasztrofális, legutoljára talán még Rákosi alatt a TSz időkben aszfaltozták az 51-es úttól a gyümölcsöshöz vezető szakaszt, sötétben nem mernék erre jönni, mert egyszerűen képtelenség kikerülni a gödröket, az ember, aki netán nem traktorral jár erre, jobban jár, ha félkerékkel az út mellett, a porban autózik, így van esélye a kátyúkat két kerék közé venni.
De sikeresen odaérünk a helyszínre, ember azonban egy darab sincs aki árul. Három éve nagy létszám dolgozott itt, diákmunkások ültek a traktorvontatta rázógép pótkocsiján és rakták a rekeszekbe a termést, a tető alatt meg ment a mérlegelés osztályozás, hűtőkamionokat pakoltak, most senki emberfia. Teszetoszán lődörgünk, én átkozom magam, hogy nincs nálam az illetékes telefonszáma, Pista meg aki klímaszerelő ( az ő vejével, Csabával szereltük három napja a lányom lakását) leellenőrzi a split klíma kültéri egységét és megállapítja a teljes karbantartatlanságot. (Csakhogy legyen valami szakma is, megtudom, ezek az "okos" gépek már nem olyanok mint az "én időmben", amikor ha telement kosszal a kondenzátor, amitől megemelkedett a gáz nyomása, akkor a védelem leállította a kompresszort, hanem egyszerűen leszabályoz a rendszer, a ventilátor pörög, csak épp a kompresszor alig ketyeg, nem szállítja a gázt, ergo hűtés sincs, csak villanyszámla.) Na így múlatjuk az időt egy darabig, de ember továbbra se sehol, illetve sorra jönnek a vásárolni akarók, így már többen téblábolunk.
Határozott megjelenésű nő érkezik újabb autóval, kérdően néz, informálom a helyzetről, kezében telefon, mondja mindjárt hívja a "Ilonkát" (na ő az akinek a telefonszámát otthon hagytam), hiába na, ha valaki olyan mint Privát Elek a vagonok és titkos ládák ismerője (nem Rejtő fanok ne próbálják értelmezni) az mindig előnyt élvez a tudatlanokkal szemben, szóval plasztikusan érvényesül, miszerint "az információ hatalom". Sajnos gyümölcsében nem részesülhetünk (ahogy egyelőre a barackfákéban SEM), mert a hölgy elvonul a telefonjával a ládahalmok mögé, majd határozott léptekkel, ránk ügyet se vetve beül az autójába és elhajt. Annyit látok, hogy 100 méternyire betolat a gyümölcsfák közé. Hát igen, EZ itt Magyarország. Az egyik jellemzője nemzeti karakterünknek, hogy egy KIS hatalma mindenkinek van és ha ügyesen használja ki, akkor mindig talál visszaélni valót vele, amitől az életben, ami igazából folyamatos verseny, örök győztesnek érezheti magát.
Szerencsére nem mindenki ilyen, hamarosan barackkal teli csöbrökkel érkezik egy újabb autó a gyümölcsfák felől, ők készségesen megosztják az infot, miszerint mindenki szed amennyit akar, aztán hozza a mérlegre és fizeti. Szóval "szedd magad" van. Ezen felbátorodva beautózunk a fák közé.
A fákon bőséggel a termés, sajnos ha tudtam volna, hogy nekünk kell szedni, hoztam volna a "szedőbotot" a kosárkával, így csak ágaskodunk, de a földön is rengeteg a lehullott gyümölcs, abból a gyomromat tömöm, végülis most "nyomtató ló" üzemmódra váltottam.
De MINDEN másképp van, ha az ember a VÉGÉN a megfelelő információk birtokába kerül. Ugyanis traktorvontatta egységgel határozott férfi érkezik, akiről kiderül, hogy ő az igazi "illetékes elvtárs". Tudakozódik mi a fenét is csinálunk itt. Bemutatkozom ( ez mindig jó benyomást kelt, ha az embert tolvajnak nézik, rá is hatással van), ő meg elmondja, hogy szó sincs "szeddmagad"-ról. Az csak a "cefrére" vonatkozik, azaz a földre hullott termést lehet szedni saját edénybe, aztán vinni a mérlegre, ennek 200 Ft kilója, de a fákhoz nyúlni tilos, arról ők szednek és árulnak. Miután megállapítom, hogy így viszont helyettük dolgoztunk, egyetért velem, hogy ezt a mérlegre tétel után plusz kilókkal honorálja. Amúgy a dolog gördülékeny, a digitális mérleg ott van a traktor pótkocsiján, a különbözetet az ő készletükből pótoljuk és barátságban válunk el, miután kipengetem a vételárat az íly módon 20 kilónak minősített eszmei tömeg után.
J elbóklászott, így csak Icukát tudtam megörökíteni az akcióban.
Végülis van egy csomó barackunk, tengely és rugótörés nélkül megúszuk a kalandot, utána még Fridót, Icuka kutyáját visszük állatorvoshoz, mert állandóan vakaródzik, idáig rendkívül eredményes a napunk.
