Tegnap egész nap (meg még éjjel is) esett valami. Hó, havas eső, eső. Már vasárnap este szakadó hóban mentem ki a hajóra este, reggel nagyon óvatosan kapaszkodva másztam ki a meredek járón, akkor már csak eső esett, de még minden csupa csúszós latyak volt. Persze a kutyával meg kell indulni, mert TUDJA, hogy jövök, ott áll az ajtóban, ahogy nyitom ki az előszoba ajtót, suhan kifelé mint a nyíl. Neki mindegy milyen idő van, ha reggel van akkor menés van. Ugyanúgy, délutáni alvásból ahogy kelek, már noszogat hogy induljunk. Pedig most, hogy hidegre fordult az idő látom, hogy fázik, mert didereg. De ez őt úgy tűnik nem zavarja, ahogy a szakadó eső sem. Hiába alszik napközben a jó meleg kályha tövében, ha meghallja ahogy húzom az előszobában a bakancsomat, vagy csizmámat (elképesztően éles füle van, {apropos van még rajtam kívül valaki aki kapcát használ csizmában és nem zoknit, harisnyát?}), már ott tipródik az ajtóban, hogy jöjjön velem. Bent a házban meg J-t követi mint az árnyék, ebben a P is együttműködik, ahogy a feleségem jön-megy, szobák, konyha, fürdőszoba közt, úgy vonul utána a két kutya.
Na szóval tegnap nem lehetett semmit csinálni odakint, de ma kisütött a nap, befejeztem a kert paradicsomtalanítását.
Már csak a fenyőn van paradicsom, olyan 5 méter magasan, az immáron karácsonyfadísz lett.