Nos akkor folytatom ahogy ígértem. Igaz, nem egészen, mert azt írtam, hogy "holnap" folytatom, de tegnap behívtak az ATV-be ( a múltkor valaki megharagudott rám, hogy a Kossuth rádiónak nyilatkoztam, most másvalaki meg biztos ezért fog megharagudni ) a Jakupcsek Gabriella legújabb műsorába, ahol magamról, meg a Kopár projektről kérdeztek.  Mint köz- és önveszélyes maximalista, csak egymás közt jegyzem meg, hogy szerintem ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni, de hát nem én szerkesztem a műsort, ez már egy (szép?) új világ és lehet hogy csak én vagyok túl öreg a bájolgáshoz. Megkérdeztem, hogy mikor megy adásba a dolog, merthogy persze felvétel volt nem egyenes adás, azt mondták a jövő, vagy az utána következő héten. Na szóval erre ráment a tegnapi munkanap, mert hajnalban indultam és csak a délután közepén értem haza.

Tehát Tengerész Múzeum második rész.

Nem lenne teljes a kép, ha nem lenne említés a "kambuzáról". Olasz eredetű szó ( a magyar tengerésznyelv főleg olasz, angol, néha német és  horvát szavak tökéletesen logikátlan ötvözete, például a kampó ha a daru emelőkötél végén lóg akkor " gancsó"  {az olasz gancio-ból} de "hukk" {az angol hook-ból}  ha a gyapotbála rakodók kéziszerszámáról van szó) és éléskamrát jelöl.  Itt az italos kambuzában muzeális, sőt egzotikus italokat kóstolnak azon szerencsések akiknek nem kell még hazafelé autót vezetniük.

Azt elfelejtettem megkérdezni Gábortól, hogy a hordón ülő turistának mért hiányzik a koponyafedele és hogy mi van a kis zsákban ami a fejében lakozik, de biztos erre is van tengerészes magyarázat.

Gábor mindent egymaga épít minden segítség nélkül, ahogy elmondta, gyakran éjszakánként lámpafény mellett, amikor elmentek a látogatók és végzett az egyéb "kötelezőkkel". Én aki csak néhány hete kezdtem bele abba a sziszifuszi munkába amit röviden "elvadult kert gatyába rázásának" neveznék, elismeréssel tekintek a gyönyörű kertre.

A múzeum séta végén Gábor sütögetésbe kezd

közben megszólal a telefonja. Valami rossz hír lehet, érzem a hangján, meg a szavakból, kimegyek vissza kertbe amíg telefonál és örömmel fedezem fel a lobogóárboc

tövén a feliratot

Tényleg! A Kerek Gabi, hát persze. Kedves tengerésztársam volt a mindig vidám, rendkívül szenvedélyes, nálam csak néhány évvel fiatalabb fiú, egri lakos volt, lehet itt él most is a közelben ( Maklár Egertől csak 10 km) , mindjárt rá is kérdezek ha Gábor befejezte a telefonálást.

Visszatérve üresen találom a főző-étkező bagolyvárat

Gábort távolabb látom meg, csendben közelítek, valami nagyon rossz hír érkezhetett, mert szótlanul, szomorúan néznek egymásra Mártival a feleségével, óvatosan kérdezem, ki halt meg?", " A Kerek Gabi, ismerted?" Hát.... szörnyű egy rendező az élet.

És nincs még vége. Ma reggel J sírva jön elém ahogy bejövök reggel a hajóról. Mondania se kell, ránézek és tudom.... az éjjel a mamája, aki már hónapok óta küzdött a halállal, örökre elaludt. Drága Mama, aludj békében!

90 éves volt.