Fenébe, ősz óta másodszor kapott el az influenza. Védőoltásra még sose szántam rá magam, valahogy nem igazán bízom benne, hogy pont arra a mutáns vírusra ami épp van hat a szer, amiért oda kéne menni, sort kivárni stb. J pl. évente beoltatja magát mégis mindig elkapja a kórt. Inkább évekig Béres cseppeket szedtem ősztől tavaszig, na idén kihagytam, lehet ez az eredménye. Most gyorsan rendeltem a neten... eső után köpönyeg. Olvasom a Varró István blogjának aktuális részét, http://ibex.uw.hu/utak/20170812/index.php csupa szépség amerre járt de engem mégsem ezzel izgat fel. Azt mondtam ebben a blogban az öregedést is nyomon tudja majd követni akit érdekel, nos ahogy nálam végbemegy nem fogom eltitkolni. Szóval mint egy emberkísérletet figyelem önmagamon a változásokat. Míg korábban könnyedén toleráltam, vagy legalábbis jól tűrtem a vitorlázással járó megpróbáltatásokat, mostanra már az is undorral tölt el amikor István arról ír, hogy bejött egy váratlan szélerősödés, hogy nem tudott aludni a száguldozó vízi taxiktól, hogy minden horvát kikötőhely túlzsúfolt, hogy nem találni nyugodt horgonyzóhelyet, a helybéliek nagyjából fejőstehénnek tekintik az idegent, beszedik a pénzt, de nem lehet édesvízben zuhanyozni és nincs WC a parton, a hivatalnok közömbös megbízhatatlan és lusta, szóval egy rakás kellemetlenség és bosszúság. Ebben nyilván benne van az is, hogy én mindezeken a vizeken jártam, hogy ezer ugyanilyen házat, templomot, bástyát megcsodáltam, hogy sok ilyen sikátort, hegynek vezető lépcsőt, fényesre koptatott flaszterkövet végigtalpaltam hőségben és hideg szélben, de a döntő, hogy a hátam közepébe se kívánom már azt a nyűgöt amivel ez jár. A franc se alkudozna a nyavalyás kocsmárossal, hogy ha kikötök előtte, akkor köteles vagyok nála fogyasztani, a csónakon megjelenő sarcolóval ( aki mellékesen még a bezacskózott szemetet se hajlandó elvinni), hogy ha ledobom a horgonyt egy öbölben akkor tejeljek, mert erre neki felhatalmazása van. Mostanra nekem az egész nem ér ennyit. Mert megöregedtem. Elfogyott belőlem a kurázsi és a tolerancia. Erre számítson, már akinek olyan mázlija van, hogy ilyen szerencsés mint én, egyrészt mert megél ennyi évet, másrészt hogy képes beismerni a saját megállíthatatlan romlását az elmúlás felé vezető úton.
Ha csütörtök akkor kopárblog.
