Lement az augusztus 20. Szokás szerint bejött a lehűlés esővel, de csak éjjel esett, délelőttre már kisütött a nap. Nem tudom hogy van ez, de kivétel nélkül minden évben augusztus 20-a környékén lesz vége a nyárnak. 19-én már friss szélben és lehűlő levegőben volt a lampionos csónakfelvonulás, mely Ráckeve egyik, minden évben megtartott nevezetes eseménye. Három éve (vagy tán már négy? teljesen összefolyik az idő)amikor még kezdő helyiek voltunk, vagy tán csak épp ideköltözőben voltunk, részt vettünk Amapolával, bár nyertünk is egy különdíjat, egy nap fürdőzést a helyi wellness hotelban de még egyszer nem követem el ezt a szamárságot. A gondom az volt, hogy ez a fesztivál igazából a kis csónakokra van kitalálva. Korom sötétben egy közel 20 tonnás hajóval mozogni az össze-vissza száguldozó motorcsónakok közt elég stresszes. Amúgy sem látok a kormányállásból közvetlen a hajó elé, miközben a résztvevők jórésze vakítóan villódzó színes  LED-es fények tömegével kivilágítva cikázik, valaki egy ladikkal, rajta  egy szál pislákoló lampionnal  keresztbe áll a hajó elé. Mondjuk csak vánszorogtam, épp  hogy legyen a kormányon erő, de így is sikerült néha valakit megtaszajtani. Villódzó kavalkád a koromsötétben, rémálom. Egyébként is ahogy öregszik az ember elhatalmasodnak rajta mindenféle szokások. Illetve amik fiatal korában még csak csírájában voltak meg, na azok terebélyesednek ki. Olyan ez, mint akinek fiatalon olyan kackiás orra volt, annak öregkorára randa tülökorra lesz, akinek meg csinos kerek pofija, az vénségére olyan lesz mint a Columbo kutyája. Na így megy ez lélekben is. Fiatalon se voltam egy "társasági ember", mostanra kerülök mindenkit, főleg a tömeget. Márpedig ez a hétvége kitett magáért, két nap főzőfesztivál a piactéren, 20-án este zenés buli a parkban a bezárt kastély előtt, majd tűzijáték. Mondjuk azt néztem, de csak a házunk elől a kutya társaságában, a többi tumultuózus eseménytől óvakodtam. Szerencsére az eb egyáltalán nem fél tűzijátéktól , petárdától, időnként odanézett, de aztán megvetően hátat fordított a színes fényáradatnak, inkább a gizgazban szimatolt, a durranások egyáltalán nem izgatták. Kizárólag két dologtól fél a hattyúktól és az esernyőtől, legyen az nyitva vagy csukva. Ez utóbbit nem is értem, soha nem fenyegettem, pláne nem bántalmaztam az esernyővel,de elég ha csak meglátja, hogy a kezembe veszem, már pucol.

Kiszabtam Amapola cockpit takaró ponyvája első darabját, kicsit javítani akarok a régihez képest a fazonján, az őszi esők előtt készen akarok lenni vele, bár holnapután műtét, remélem nem fog nagyon hátráltatni a tennivalókban és akkor még hátravan a háztető csere a tél előtt.

Tegnap ismét írtam egy fejezettet,  http://kopar.blog.hu/2017/08/20/megerkeztunk_254  szeretnék ezzel a heti egy fejezet sebességgel haladni, remélem időm és ihletem lesz hozzá elegendő.