Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • KAMA3: Hasonló a történet, mikor kihívják az informatikust a céghez, ahol összekuszálódott a rendszer. Cs... (2024.04.17. 10:29) Kedd.
  • Paduc: Kiegyeltem a a magaságyások deszkáit. Aztán lekentem még egy réteg lazúrral a paradicsompalántákat... (2024.04.11. 20:42) Vasárnap.
  • littke: Hat ezek szep kepek. (2024.04.06. 19:08) Szombat.
  • A Tengerész: @KAMA3: Az valóban mese habbal, hogy ilyen egyszerű szerszámmal le lehetne feszegetni a deszkákat.... (2024.04.04. 01:34) Kedd.
  • A Tengerész: @Műszaki: Na ez az a hülyeség amért nem gondolom követendőnek ennek a srácnak az elképzeléseit. ww... (2024.03.07. 19:50) Hétfő.

Linkblog

Szerda.

2014.10.22. 09:56 :: A Tengerész

Mai örömhír http://www.hwsw.hu/hirek/53049/ado-kulonado-tavkozlesi-telefonado.html A nemmegszorítások, adó és rezsicsökkentések kormánya újabb sarccal boldogítja a választóit.  

Viszont mára bebizonyosodott, hogy C teljesen megegészségesedett. Ma reggel majd kétnapi kajaadagot falt fel nagyjából két óra alatt. Megkapta a reggeli adagját, megette, majd addig követelődzött amíg kapott még egyet és együltő helyében befalta azt is. Most kiment sétálni a szakadó esőbe, viharos szélbe. Mert már mondanom se kell milyen idő van. Tegnap a reggeli zegernye után kiderült délre az idő, pillanatokra még a nap is látszott. Gyorsan kitakartam a munkaasztalt és csiszoltam, ragasztottam, fúrtam, faragtam míg rám nem esteledett, közben rettegve néztem az eget ahogy gyűltek a felhők, mikor kell bemenekülnöm szerszámostul a házba. De kegyes volt hozzám az Öreg, befejeztem amit terveztem, este már a nappaliban lakkoztam a munkadarabokat. Éjjel megjött az "idő", verte az eső a decket a fejem felett és viharos szél cibálta a ponyvákat, alaposan lehűlt a levegő odakint, most hallottam a rádióban milyen károkat csinált az erős szél. Itt viszont béke van, este be se gyújtott J a házban a cserépkályhába, így is 21 fok van, a hőszigetelés az nagyon bevált. A hajón meg befűtöttem kicsit éjszakára, szóval ott is "haváj" volt. Kitekintve a Dunára, tarajos hullámokat látok, vigasztalan szürke minden, a nagy fűzfa ágait vízszintesen cibálja a süvöltő szél, röpködnek a falevelek, igazi "Balatonszindróma" van a túlpart metszetélesen látszik és komolyan mondom egészen közel jött. Ti is tapasztaltátok? Ha jó idő van a túlpart messzinek látszik. De ha megjön a tízes idő mint most is és kisöpri a párát, szinte karnyújtásnyira van a túlpart. Mennem kellett volna Pestre az érintésvédelmi jegyzőkönyvért, de ebben a viharban semmi kedvem átcsónakázni a túlpartra és HÉV-re szállni, áttettem a vizitet a jövő hétre.

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amapola.blog.hu/api/trackback/id/tr566816255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HaLa 2014.10.22. 10:19:23

Ááá,ez csak a kötelező gumicsont,a kitiltási botrány miatt.
Szerintem ezt direkt most dobták be,ezzel most elvan a média,a közvélemény,aztán majd mindenki megérti,hogy MAX.700 Ft/magánszemély/hó,és egyenlőre azt is a szolgáltató fizeti.
Ugyan az,mint a telefon adó,arról sem tud már senki,pedig akkoriben azon is volt felháborodás.
Az a legszebb,hogy a Fidesz közeli média is azt számolgatja,mennyibe kerül majd egy film letöltése,záporoznak az ezres összegek,közben meg senki sem beszél arról,hogy a frissen kinevezett külügyminisztert válaszra sem méltatták az USA-ban.Bár,az is lehet,hogy nem is kérdezett. :-)

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2014.10.22. 11:02:07

@HaLa: Olvastam én is ezt az elméletet, de véleményem szerint tökmindegy min rágódnak a gondolkodók. Az, hogy milyen szinten fingatja majd őket, vagy teszi majd rá a kést az ország torkára az USA, nem tőlük, a mi felháborodásunktól, vagy beletörődésünktől függ. Attól, hogy mi itt hőbörgünk az a kétharmadot biztosító kétmillió megrögzött Fidesz szavazót nem zavarja, sőt elégedetten dörzsöli a markát, hogy már megint szívnak a libsik (komcsik, zsidók, ki-ki vérmérséklete szerint, olvasd a mandiner kommentjeit). Ők most elvannak azzal, hogy milyen gecik az amcsik, mert nem mondják meg kinek szaros a gatyája. Szóval a szavazók kilőve. A kormány végképp leszarja a tiltakozókat (majd megunják és hazamennek), itt még három és fél évig egyáltalán nem kell törődniük velünk, forradalmat úgyse csinál értelmes ember ezért, akik kukákat és TV palotát gyújtogatnak azok meg velük vannak. Szóval nincs szükségük figyelemelterelésre, mert leszarják, hogy te meg én mit gondolunk, teszünk, vagy nem teszünk.

HaLa 2014.10.22. 11:28:06

@A Tengerész: Nekem csak az szúrt szemet,hogy az amúgy jobboldali(?) beállítottságú hírportálok is drámai hangú beszámolókat készítettek erről a még el sem fogadott javaslatról.
Én távol tartom magam a politikától,a mostani kormány néhány elképzelése még akár szimpatikus is volna,ha nem veszítették volna el a hitelüket már a Kaya Ibrahim esetnél. :-)
Egyszerű,az - információforrás beállítottságát szem előtt tartva következtetéseket levonó - állampolgár lévén szemet szúrt a dolog.

Egyébként,a kitiltás sem rengetne meg lelkileg,ettől még lehetnének a magyar emberek érdekét képviselő emberek a kitiltottak,ha mondjuk a Monsanto,és a Bunge nem azért intézte volna el ezt a saját kormányánál,mert az Áfa csalásokban nem akartak közreműködni,hanem mondjuk azért,mert az általuk foglalkoztatottak jobb munkakörülményei miatt konfrontálódnak az érintettekkel.
Itt csak annyi történt - szerintem - hogy néhány ember elfelejtette,hogy a mai világban egy kis ország sokkal kisebb érdekérvényesítő erő,mint egy nagy multi cég.Egyszerűen nem működtek az itthon megszokott módszerek velük szemben,hozzátéve,hogy a multicégek módszerei sem szalonképesek a szememben.
Minden az felé mutat,hogy nem csak három és fél év lesz ez a "királyság",amíg nem lesz vállalható alternatíva,addig változás sem lesz.
És,egyenlőre annak híre-hamva sincs.

harpi5 2014.10.22. 12:09:57

@HaLa: @A Tengerész: Már régóta nem jelentkeztem, de most már nem bírom tovább. az a furcsa eset állt elő nálam, hogy mind a kettőtöknek igazat adok, de ennek ellenére, van még egy harmadik verzióm is. Ez csupán a földhözragadt anyagi érdekeltségből fakad. Ennek a rablóbandának továbbra is "üzemeltetni" kell az országot, és az eddig lopott vagyon elfogyott. Újabbak után kell nézni. Természetesen csakis az önkormányzati választások után tehették meg, nehogy csökkenjen a népszerűségük, habár a 2 millió birka-barom amúgy is az ő kolompjuk után ballag, de hátha a passzívak is megindulnak. (Azt azért nem nagyon látom, hogy ezek ki után mehetnének!!!) Szóval pénzt kell szerezni mindenáron. A sok suttogás, nyugdíjcsökkentés, megadóztatás, stb. mellett (ami sajnos még nincs lefutva) ez is nagyon jól beleillik a pénzbehajtási sorukba. Amellett az internet az, ahol még zavartalanul lehet tájékozódni, minden irányban, és ahol becsmérelni lehet azt akit valaki akar. Ez a felcsúti retardált törpe és bandája számára igen kínos, tehát ezt szűkíteni kell. Általában az őket bírálóknak jóval kisebb a jövedelmük, ezért lehetséges, hogy jól megszívják. Szóval: az egyik oka ennek szerintem az igen csak valóságos pénzbehajtás, a másik pedig ez a politikai nyomás.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2014.10.22. 20:24:50

@HaLa: Nekem csak az szúrt szemet,hogy az amúgy jobboldali(?)
*** Hehe helyénvaló a homlokráncolás, se jobb se baloldal nincs, ha eltekintünk attól, hogy ki melyik oldalon ül a parlamentben leginkább két maffia harcol egymással, jelen estben nem a drogpiacért, hanem sokkal nagyobb pénzekért.

beállítottságú hírportálok is drámai hangú beszámolókat készítettek erről a még el sem fogadott javaslatról.
*** Hüm... van benne valami.

Én távol tartom magam a politikától
*** Én is szeretném, de ha valaki naponta a tányérom szélére sz@rik nehéz nem észrevételezni.

,a mostani kormány néhány elképzelése még akár szimpatikus is volna,ha nem veszítették volna el a hitelüket már a Kaya Ibrahim esetnél. :-)
*** Te én még azt is megbocsátottam volna nekik, de ha a szocik 1 voltak akkor ők sajnos 10.

Egyszerű,az - információforrás beállítottságát szem előtt tartva következtetéseket levonó - állampolgár lévén szemet szúrt a dolog.

Egyébként,a kitiltás sem rengetne meg lelkileg,ettől még lehetnének a magyar emberek érdekét képviselő emberek a kitiltottak,ha mondjuk a Monsanto,és a Bunge nem azért intézte volna el ezt a saját kormányánál,mert az Áfa csalásokban nem akartak közreműködni,hanem mondjuk azért,mert az általuk foglalkoztatottak jobb munkakörülményei miatt konfrontálódnak az érintettekkel.
Itt csak annyi történt - szerintem - hogy néhány ember elfelejtette,hogy a mai világban egy kis ország sokkal kisebb érdekérvényesítő erő,mint egy nagy multi cég.
*** Elvesztették a veszélyérzetüket. Nagy volt a csábítás,túl könnyű volt a pálya, a korlátlan hatalom birtokában azt fejtek meg akit akartak. De a fák nem nőnek az égig. összefutottak az erősebb kutyával.

Egyszerűen nem működtek az itthon megszokott módszerek velük szemben,hozzátéve,hogy a multicégek módszerei sem szalonképesek a szememben.
*** Én egy nagy multinál dolgoztam le az utolsó 8 évemet. Semmi nem számít csak az erő. Ebből a szempontból pont olyanok mint Orbán. Csak ők jobban képesek felmérni az erőviszonyokat, a vezetők frontharcosok, a kiválasztódásuk természetes evolúciós úton történik és nem porhintéssel. Nincsenek érzelmeik, csak a profit a fontos. Ez persze lehet morális szempontból szalonképtelen, de logikus, kiszámítható és még mindig sikeresebb mint a kommunizmus, ami elveben csodás (mindenki tehetsége szerint dolgozik és igényei szerint fogyaszt, szinte mennyország)csak a gyakorlatban bizonyult életképtelennek. Nem mellékesen ezt választottuk '89-ben. Ha lenne vele szemben erős szakszervezet, tehát erő állna szemben erővel még igazságosabb és szerethetőbb lenne. Igaz Lenin és Orbán szerint élősi és rothadó.

Minden az felé mutat,hogy nem csak három és fél év lesz ez a "királyság",amíg nem lesz vállalható alternatíva,addig változás sem lesz. És,egyenlőre annak híre-hamva sincs.
*** Így igaz. És ha egyszer lesz egy tisztességes kormány még mindig kérdés, hogy hogy fogja ellene utcára vezetni az addig megszerzett hatalmas pénzekkel finanszírozva a jelenleg uralkodó maffiózó.
@harpi5: Figyelemreméltó megközelítés, csak az a 30milliárdra becsült bevétel ami az internetadóból befolyhat aprópénz a költségvetésben. Szóval ha a elméleted igaz, akkor lesz mellé még 8-10 hasonló nagyságrendű lehúzás. Mert egyelőre nem vagyunk túl vonzók a külföldi befektetőknek (szerintem hiába alacsony a magyar munkabér, a kiszámíthatatlan jogszabályi háttér nem tesz lehetővé korrekt megtérülési számításokat, ez elriasztja a komoly befektetőket)így nem fog dőlni az államkasszába a termelő cégek adója, marad a szolgáltatók sarcolása, persze azzal a dumával, hogy nem háríthatják át a fogyasztókra, de ezt csak a kétmillió szavazójuk hiszi el, mert ők egyéb csodákban is hisznek. Ha súlyosbodik az Orosz-Ukrán válság és ettől megint egyműszakos lesz a kecskeméti Mercedes, ha jön egy aszályos nyár, vége a 3%-os gazdasági növekedésnek, akkor nagy sz@rban leszünk. Persze csak mi nem-fidesz-szavazók, mert aki rájuk szavazott az kap Orbántól egy terüljterülj asztalkát meg egy üssedüssed botocskát meg egy olyan kártyát mint a társasjátékban aki pont a kezdő mezőre lép amit ha felmutat kijöhet a kórházból illetve nem kell gázszámlát fizetnie.

tömjénzsolti 2014.10.23. 13:10:16

No de azért vannak itt a pihent agyú tanácsadók részéről még egészen életrevaló ötletek is, méghozzá dögivel.
Itt van például ez az új szappan- és samponadó. Persze a 27%-os világbajnok ÁFA tetejére.
Kíváncsi vagyok mikor döglik meg az utolsó liba is.

Jonathan 2014.10.23. 18:42:39

Ez mindent visz:

Szeva Viktorom!!!!!!!!!!!!!
Most olvasom, az internet adós ötleteteket! Ez gecinagy! Sőt hallottam, hogy kötelezően le akarjátok cseréltetni a rendszámokat, mert kell a zsé! Hatalmas ötlet! Komolyan! És erre még mindig nem mondhatja a köcsög ellenzék,hogy ez megszorítás,meg hogy adó! A lófaszt! Kurva jól kitaláltátok! Figyelj! Ha gondolod, lenne még ötletem! Mert ugye manapság minden autóban van rádió! Mi következik ebből? ARTISJUS! Ennyi, bazdmeg! Ha a kocsiban zenét hallgat, fizessen jogdíjat a köcsög! Hát nehogy már! Majd ingyen hallgatja,nem?! Aztán, arra is gondoltam,hogy mi lenne,ha bevezetnétek a kötelező átfényezést! Narancssárgára, ofkórsz! Ebből is lehetne kaszálni! Nem? Szerintem fasza ötlet! Sőt!,ha előtte még felemelnétek a festékek adóját 60%-ra,az még nagyobb kasza! Ezt figyeld:TANKOLÁSI DÍJ! Minden tankolásnál 300 ft (Elég? Lehet több!) kötelezően fizetendő,úgy mint a telefonnál a kapcsolási díj! Mi kifogás lehetne ellene?? Nem adó! Vagy igen? NEM! Na és ugye, ha valakinek utasa van?? Személyszállítási hozzájárulás!!! Vagy kötelezővé lehetne tenni a tetőcsomagtartót is! És lehetne egy olyat,hogy aki felrak a tetőcsomagtartóra egy fidesz transzparenst,az kedvezményt kap! Amilyen fillérbaszó népek ezek,minden kocsin lesz transzparens! Ezzel a választási kampányt is megspóroljátok, azt is el lehet lopni! Yee! Aztán még gondoltam olyanra is,hogy kötelező BKV bérlet! A vidékieknek is ám! Mert ne mondja nekem egy vidéki se, hogy nem járt még Pesten!? Akutyaúristenit! Hát már a kifogást keresi!! És hát sajnos egy adót is javasolnék, de meg lehetne azzal magyarázni,hogy jó-jó, adó, de ez az egy csak!! És ez az adó tudod mi lenne, Vitya? Istenem, ha kimondom, Gyurinak keresztbe fog folyni a könnye ettől a hazafias ötlettől,és a bánattól,hogy nem ő találta ki! Na? Van ötleted? Nincs? Szabad a gazda? JÁRDAADÓ baszdmeg!!! Mekkora ötlet, mááár?!! J Á R D A A D Ó ! Hát mutass egy embert, aki nem használja a járdát!? Ugyehogyugye! Faszom! Ez alól nincs kifogás! És ehhez lehetne kapcsolni egy kötelezően kiváltandó - persze borsos áron - kártyát,amit mindenkinek kötelezően kellene hordania,és ha a rendőrök(vagy egy külön erre a célra felállított járdaőrség!) meglátják,hogy valaki nem fizette be a járdaadót, de mégis járdázik,annak teljes vagyonelkobzás!!! Lesz itt rend! Na, Vitya! Most mennem kell, de ha kérdés van, hívjatok nyugodtan! Ha kicsit iszom, még komolyabb ötleteim lesznek! Bár, ahogy elnézem, ti is valami pszichotróp anyagot nyomtok! Viki-Viki! Nagy huncutok vagytok ám.. Ölellek és kívánok sok erőt és kitartást! P.S.: Édesanyádat üdvözlöm!!! Sokat gondolok rá mostanában!!!"

:)

teddybear01 2014.10.23. 20:03:08

@Jonathan: Izé, a legtöbb ötleted nálunk már túlhaladott.

Az Artisjust matricája nélkül nem vehetsz CD-t, DVD-t, memóriakártyát, winchestert, mp3-lejátszót, de magnókazettát sem. Fizetnie kell minden kereskedelmi és vendéglátós egységnek, ahol rádió vagy valamilyen felvétel szól, legyen az lemez, magnó, vagy más. Sőt, már a belső telefonközpontok tulajdonosainak is kell fizetniük a parkolópályára kapcsolt ügyfeleiknek leadott rádióadás, vagy elektronikus zene után.
Fizetni kell a fénymásolók után is, mert az alkalmas könyvek lemásolására.
Rendszeresen rajtaütnek a beazonosítható torrent-oldalakat tároló szervereken, aztán horribilis összegeket számolnak ki a fogalmi adataik alapján, mint veszteséget, és letiltottak pár külföldi kaszinóoldalt is nemrég, mert külföldről működtették.

Én éppen ezért szoktam Szlovákiából hozni a nyers DVD-t, CD-t, de merevlemezt is, mert ott ezért olcsóbb, bár euróba kerül.

Nemrég kötelezték a taxisokat Pesten, hogy sárgára fessék át a kocsijaikat. Ma már nem találsz más színűt itt.
A BKV jegyeladását kiszervezték a BKK-hoz, amely továbbértékesítette. Jegy vagy bérletellenőrzés miatt már a legtöbb autóbuszon csak az első ajtón lehet felszállni, képzelheted milyen torlódást okoz ez a csúcsidényben. Viszont a jegyellenőröket már biztonsági őrökkel kell védeniük mert egyre jobban utálják őket még a szabályosan utazók is őket. A biztonsági őrök és az egész jegy és bérletárusítási procedúra láttán már komolyabban elgondolkoztam azon, hogy nem lenne olcsóbb hagyni ingyen utazni mindenkit a BKV-n.
Állandóan megy a rinyálás, hogy a 65 éven felüliek ingyen utazása milyen sokba kerül, de már mindenkinek, nekik is, kell pótdíjat fizetni a gyors és intercity járatokon.

Szóval igencsak be kell rúgnod ahhoz, hogy elérd az itteni szintet....

Jonathan 2014.10.23. 20:17:13

@teddybear01: No igen, valahogy volt egy olyan rossz sejtesem evvekkel ezelött, mikor arra probaltak ravenni, hogy terjek haza. Nem mentem, gondoltam kivarom, mig annyira jo lesz, hogy mar jobb nem lehet...
Eltem es dolgoztam 10 evet a cocilizmusban, aztan 12 evet a gengszervaltotta evekben es 13 evet itt a mocskos es rothado capitalismusban. Megallapitottam, hogy egyik sem jo, de itt legalabb megfizetik ha baszogatnak, otthon ugyenezt ingyen kell eltürni.
Ami viszont nagyon nagyon lenyeges különbseg, hogy itt nem lopnak nyiltan es pofatlanul, nem kiabaljak a pofadba, hogy mi közöd hozza es nem kell örülnöm, hogy stadion epül 200 fös falu vegen. De tudok enni, van miböl öltöznöm es nem tart tovabb a honap, mint a költsegvetes. Csak fiatalsagom elvesztegetett 20 evet sajnalom...

teddybear01 2014.10.24. 11:34:49

@Jonathan: Ja és kihagytam azt is, hogy ezeken felül nálunk a legmagasabb az Áfa is, és egyre többet számolnak fel a bankok is tranzakciós díjként.

Kis ember 2014.10.24. 13:39:38

" Megallapitottam, hogy egyik
sem jo, de itt legalabb megfizetik ha
baszogatnak, otthon ugyenezt ingyen kell
eltürni."
zseniális! Ezt a szöveget lopom, ha megengeded.
süti beállítások módosítása