Sajnos "shit happened". Szépen indultunk, de ahogy kiértünk a nagydunára még bőven a Lágymányosi híd előtt fűst és 120 fokos hűtővíz, szóval felforrt. Horgony le, hibakeresés. Hiba megvan, egy csap elzáródott a téli munkák során, de úgy tűnik nagyobb a baj, mert újraindításkor eldurrant egy cső és elöntött mindent a fagyálló. Szívás valóságban és átvitt értelemben. Ilyenolyan próbálkozások után belátom, hogy ezen a gondon itt és most ( fagyállóban fetrengve csúszkálok mint két kígyó egy vödör takonyban , egy bordám az oldalamon alighanem gyengébb mint a hajó bordája amin feküdtem, mert most minden lélegzetvételnél sajog) nem tudok segíteni. Segítséget kell kérni, valaki egy komolyabb motorcsónakkal ami Amapolát mellékötve folyással szemben le tudja küzdeni azt a 100 m-t ami a zsilipcsatornáig van. Sajnos egy sincs a barátok közül telefonnál a hajótulajdonosok közül. E-nek aki velünk jött segíteni a zsilipelésnél (úgy terveztük, hogy a "K" híd közeli kikötőjükben lesz az első megálló) van egy telefonszáma a vízirendőrökhöz. Hívom a számot, ez a Kopaszi gáton lévő ügyelet, készséges, de aggódik, hogy ha ez az a nagy (?) hajó amit mondtam, hogy ő is lát ha kinéz az ablakon errefelé, akkor nem lesz elég erős a motorosuk, hogy behozza. Kérdezem hány lóerős a hajócskájuk? Mondja 250. Na akkor nincs baj, az enyém csak 70 és elég jól elviszi a hajót, nem lesz baj. Nem is lett. Hamarosan feltűnt a két mentőangyal, főleg az egyik volt egészen angyalszerű, eltekintve a pisztolytól a derekán, ő volt Andrea, a hajóvezető meg Csaba, ő inkább arkangyalforma, alighanem ekkora mentenivalójuk nem nagyon akadhatott még, de szuperügyesen megoldottunk mindent, szóval volt kis hajósmesterség gyakorlás ( Kádár Ferenc Isten nyugosztalja, http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=hajosmesterseg&ID=44345 az ő könyvéből tanultam annakidején, elégedetten tekinthetett le ránk az égi vizekről) , mellévéve a zsilipig, ott vontában, mert nem fértünk volna be másképp, majd vissza mellévéve a helyünkre. Köszönöm ezúttal is a segítséget, MOST éreztem, hogy ez a két fiatal hajósember valóban szolgál és véd. Még a Kormi cica bizalmát is elnyerték, mert egyszerűen átugrott hozzájuk egy kis körbenézésre.
Szombat.
2013.07.20. 21:58 :: A Tengerész
8 komment
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
abraxas 2013.07.20. 22:46:35
Jó éjszakát!
Paduc · http://fontosmondatok.blog.hu 2013.07.21. 00:27:43
Vízirendőrök előtt meglengetem a kalapomat! Annak ellenére, hogy ez a feladatuk. Remélem nem kapsz számlát a teljesítésről...
A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2013.07.21. 10:30:32
@Paduc: Valóban megérdemlik. Azt mondták nem került pénzbe. Merthogy rákérdeztem. De ne is emlegessük, mert még valaki "odafent" a homlokára csap, hogy "TÉNYLEG!".
spray 2013.07.21. 13:42:53
silvermoon 2013.07.21. 16:12:32
silvermoon 2013.07.21. 19:22:37
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal