Hát...nem egy kéjmámor a sérülésem. Most pl a mellkasi fájdalmaim visszaerősödtek, pedig már azt gondoltam, hogy túl vagyok a nehezén. Minden testhelyzet változtatás bal kar emelgetés kínszenvedéssel jár. Lehet, hogy időjárásérzékeny vagyok? Merthogy tegnap még napos kellemes, ma meg az a jó hideg takonyhúzó idő volt. Délelőtt kivonultam a műhelybe, mert fontos munkára készültem. Ugyanis éjszaka valahogy romlott a helyzet, keveset aludtam, hiába raktam a bal karom össze-vissza, az a rögzítés amit tegnap még dicsértem, egyre elviselhetetlenebbül törte a bal singcsontom fején a bütyköt. Valahogy úgy lehet ez, mint a kínzóeszközöknél, egy-két csepp víz a fejtetőre az semmi, de ha a pácienst lekötözik és napokig kapja a vízcseppeket, előbb utóbb belebolondul a kínszenvedésbe. Legalábbis így olvastam valahol. A kezdetben meg se érzett nyomás a bal csontfejen fokozódott éjszakára kínossá.  Na most nyilván a gipszelt egyén ha ilyesmit tapasztal, vagy visszaballag az orvoshoz, ahol gondolom csúnyán néznek rá, hogy mit nyavajog itt, leveszik a gipszet, felraknak egy másikat, amivel ha szerencséje van, nem ismétlődik meg a dolog. Keményebb (gyávább) fickók szedik a fájdalomcsillapítót, vagy tűrnek, amíg a szervezet, ami alighanem okosabb mint sok ember gondolná, elkezdi leépíteni ott magát ahol leküzdhetetlen akadályba ütközik, elsatnyul ott, vagy páncélt növeszt elszarusodott bőrből, szóval nem túl kedvező módon változik. Miután itt három hónapról van szó, én mást csináltam. Anno Ráckevén a piacon vettem egy fúrógépbe, felsőmaróba fogható szerszámot, aminek akkor még nem sejtettem (hogy békaemberekkel fogok találkozni...ez mindig így lesz ezután, erről a mondatról mindig a Tanu jut az eszembe), milyen hasznát fogom ma venni. Ez olyan mint egy kicsiny buzogány aminek ráspolyos a külseje. Fát, alumíniumot (és "műanyag gipszet" {ez olyan mint a beton talpfa})lehet vele forgácsolni úgy hogy a  forgó tokmányba fogott szerszámot odanyomja a munkadarabhoz az ember. Én befogtam az asztali állványba (imádom ezt az olcsó szerszámot) a fúrógépet, abba a kis forgó ráspolyt és a kívánatos helyen egy kb 3cm átmérőjű kör alakú foltban hártya vékonyra reszeltem az epoxi burkolatot. A peremet sikítóval szépen lekerekítettem.  Az eredmény remek. A korábban betonkemény csontgyilkos ellenfél kellemes, megadó, rugalmasan támasztó jóbaráttá szelídült, miközben a kézfej rögzítése egy jottányit se változott. Heuréka. A hüvelykujjamon lévő burkolatot is rövidebbre vágtam, ehhez némi külső segítséget kértem, Péter a Vízügyes sofőr kissé nagy szemeket meresztett amikor megkértem, hogy ugyan fűrészeljen már egy kicsit a satuba fogott bal kezemen ott ahol én nem férek hozzá. Elhurcoltam némi idegen segítséggel egy nagy tábla farost lemezt a Syntexkertől, amiből a lányom fog ajtóburkolatot csinálni otthon. Megpakoltunk és behordtunk "J" vel négy nagy vödör tüzelőt, ezzel ki is fújt az erőm mára, a félbehagyott csónakot csak nézegettem, a nap további részében csak aludtam, meg a sebeimet nyalogattam. Holnap meglátjuk mire leszek képes.

Jóri Jancsi jól felidegesített, bár jelezte, hogy ne húzzam fel magam a cikket olvasván, de nekem persze beszélhet, ha ilyet olvasok tüzet okádok. Erről van szó: http://es.hu/vargha_janos;kitalatorok;2011-11-24.html Hogy egy olyan komoly lap, mint aminek idáig az ÉS-t gondoltam helyt adjon ilyesminek, az felháborító. Mérgemben (bár tudom semmi értelme) ezt írtam a lapnak:

 Idézek Vargha János  nov 25.-én kelt cikkéből.