Az eső esik egész nap. Amúgyis bolond nap van. Reggel az autó nem indult, mert a hosszas állásban az öreg akku úgy tűnik kissé elgyengült. Denit otthagytam a kocsiban, hogy utánam ne szökjön, "J"-t telefonon hívtam, hogy vegye magához én meg robogóval indultam el. Esőben persze. De menni kellett, mert "A" már várt rám elkezdtük szétverni "J" szüleinél a fürdőszobát. Kipakoltunk, be van vésve minden új cső és kábel helye, kint van minden zsákokban, levésve minden csempe a falról, sitt 15 zsák, a cigányok már el is vitték az öntöttvas fürdőkádat, gázboylert, vascsöveket, 4-re jöttek a sittért. Holnap vízszerelés, holnapután betonozás vakolás. Mondjuk végre valami amit nem egyedül csinálok, "A" festő, kőműves, burkoló, "S" vízvezeték szerelő, régi kollégáim még a Volga szállodából. Mindeközben "J" itthon főzte a csülkös bablevest, rám is fért, mert kopogott a szemem mire délután hazaértem. Deni végre lenyugodott, szerencsére csináltam a pórázába egy elrághatatlan másfél méteres drótkötél toldást, így "J" nyugodtan tudott főzni, mert szégyenszemre meg kellett kötni a jószágot, hogy utánam ne szökjön. Nyilván teljesen kiakadt azon, hogy ki kellett szállnia a kocsiból autózás nélkül (az autózásért odavan), miközben én a felügyelete alól kiszabadulva elmentem hazulról. Kezd öntörvényűvé válni az eb, ha mindketten itthon vagyunk nyugiban elvan a cockpitban, de ha egyikünk megindul, azonnal csatlakozik. Legjobban persze azt szereti, ha mindhárman megyünk, ilyenkor leírhatatlan izgalomba jön, nem bír magával, le-fel rohangászik, teljesen beindul. De ha csak egyikünk megy valahova és neki maradnia kell, úgy gondolja, hogy csodálatos kalandokból marad ki, kezdetben csak búskomorságba esett, de most már megindul a partra megkeresni a távozót. Szegény "J" alig bírt vele, hiába kiabált rá, amint nem nézett oda, állandóan csak sunnyogott kifelé. Valamelyik nap "J" elment haza ügyintézni én meg csak rászóltam Denire, hogy maradjon, látszólag megnyugodva lefeküdt mellém ebéd utáni alváshoz (akkor még nem sejtettem {hogy békaemberekkel fogok találkozni}, hogy forgat valamit a fejében), ahogy minden nap tesszük. Arra ébredtem, hogy a büfés Misi kiabál a partról, hogy meghozta Denit. Kérdeztem honnan? Hát innen egy jó kilométerre és két zebrányira, az OBI előtt a 2-es villamos megállójában várta "J"-t, odáig követte a nyomait, de amikor az villamosra szált nyilván elvesztette. Nagy szerencse, hogy "M" éppen kinézett a pirosnál várakozva, éppen nem volt bent villamos ami takarta volna a kutyát, így észrevette, felismerte, azonnal kapcsolt, benyomta a vészvillogót, szerencsére éppen a kisbusszal volt, kiszállt betessékelte a kutyát és visszahozta. PONTOSAN tudta, hogy rossz fát tett a tűzre, csak sunnyogott amikor behívtam tisztára süketnek tettette magát, komolyan rá kellett kiabálnom, mire nagynehezen fülét lekonyítva, farkát behúzva odaoldalgott szemlesütve. Alaposan letoltam, kapott egy kis pofont is, aztán persze simogatást, mert képtelenség rá haragudni, amikor már ártatlan pofával néz a szemembe, de persze semmit nem használ a lecke, szóval mostantól póráz lesz amíg a másikunk vissza nem tér a hajóra. Szegény "J" akkutöltő után kajtatott a telepen, miközben a kutya a pórázon utánam szimatolva vonszolta. Nem egyszerű a kutyásélet!
