Jött a lengyel Poclain a Warinsky tulajdonosa, megnézte a helyszínt kiköbözte, hogy mekkora gödör kell, ennek alapján megállapodtunk a munkadíjban, meg hogy mikor jön a géppel az embere. Gondolom kiszámította azt is, hogy kb mennyi idő alatt végez, aztán még aznapra biztos bevállalt valamit a környéken. Na a megbeszélt időben jött az embere, a nagy kanál volt a gépen. Mondom kis kanalat nem hozott? Mert ezzel elég nehéz lesz. Aszongya azt nem szokták használni, csak árokhoz. Na jól van gondoltam ti tudjátok, én nem pofázok bele. Nekikezdett, hát csak ugrál, meg karistol a sziklákon a szerszáma. Vakarja a fejét az ember, ejtegeti a kanalat, tördeli, valahogy csak megbontotta, de  iszonyatos kínlódás volt a kanál hegyeivel kapirgálni, markolászni. Na délben jön ám az autójával idegesen a főnöke, hogy miafene van már, ott kéne lennie a másik munkahelyen. Elképedve látja, hogy a gödör csak félig van kész. Lezavarta az emberét a gépről és ő ugrott neki. Kétségtelen ügyesebb volt, de csodákat ő se tudott tenni, bőven délután volt, mire végzett.  Aztán elkezdett rinyálni, hogy hát ez sokkal több munka volt, mint amire számított és amit megbeszéltünk. Mondom sajnálom, 8000-ben maradtunk, csak ennyi pénz van nálam, kénytelen lesz beérni ennyivel. A  sziklák nagyját  10 kilós "népszava" kalapáccsal összetörtem, hogy valahogy egyáltalán mozdítani tudjam és abból falaztam fel a pincét, meg a kerítést. Az is érdekes volt a tördelés. Ugye fogalmam se volt, mit kezdjek a 100 kilónál is nehezebb kavicsokkal. Felültem a Riga mopedre és elpöfögtem Vászolyra, megkerestem egy kőművest. Kérdezem, hogy lehet a sziklákat szétvágni. Ilyesmikre gondoltam, hogy lyukakat fúrok beléjük és vas ékeket ütök bele, szóval tudományosan gondolkodtam. A kőműves csak mosolygott. Azt mondta nagy kalapáccsal meg kell üti, de a kő mindig billenjen, mert ha fixen van alátámasztva akkor nem törik. Aztán sose a kalapács fejének pont a közepével, hanem mindig kicsikét  valamelyik felével üssek. Ezt érteni véltem, nyilván nem porrá akarom törni, csak szétrepeszteni. Hazamentem, néztem az első bazi nagy követ jobbról, balról, megmondom őszintén nem nagyon reménykedtem a sikerben. De megütöttem egyszer, kétszer, háromszor, semmi. Valahogy nagyon reménytelennek látszott a dolog. Aztán csak nekiveselkedtem még párszor és egyszercsak megváltozott a szikla hangja az ütéskor. Hoppá, csak nem?? De bizony! A következő csapásnál kettévált a kő és karbidszag  érződött. Na ettől egészen megmámorosodtam és lemészároltam még néhány sziklát. Egyfolytában olyan tíz-tizenkettőt tudtam suhintani, ekkorra fehér pontok kezdtek ugrálni a szemem előtt és le kellett ülni, mert valahogy kifogyott az oxigén is a levegőből. És ha nem ütöttem teljes erőből, az semmit se ért, a kő csak röhögött. Egy idő után annyira ráéreztem a kövek szerkezetére, hogy előre tudtam, hol fog széthasadni, és hogy hova kell üssek, hogy olyan alakja legyen amit szeretnék.  Aztán eltelt tizenvalahány év a kalapács csak állt ott a sufniban, míg egyszer beszorult a baltám a tuskóba és se té, se tova. Na mondom rácsapok a kalapácsommal, akkor biztos szétreped a fa. Hát...mit mondjak a fehér pontok és az oxigénhiány már a harmadik, negyedik csapás után megjelentek. Hogy mitől lett ennyivel nehezebb egy kalapács csak úgy álltómagában a fal mellett? Érthetetlen...

 

Ma délelőtt munka közben hallgatom a Fiala valami hihetetlenül professzionális riportját(ezekért érdemes elviselni a gyakori ámokfutásait)  Dutkó Andrással, azzal a térképész, tudós emberrel, aki a földrajzi név bizottság elnöke volt, mielőtt arra vetemedett volna, hogy a bizottsági tagjaival egyetemben valami 19:1 arányban leszavazza a kormány javaslatát a ferihegyi reptér új nevének szórendje vonatkozásában. (Tehát félreértés ne messék, nem azt helytelenítették, hogy Liszt Ferencről legyen elnevezve, csak a kormány által javasolt mondat szórendjén változtattak volna!) Na úgy vágták ki a bizottságával együtt, mint a taknyot a pozíciójából és a tagok közül hármat az állásából is. Az új, gondolom a kormány igényei szerint megalakuló bizottságnak rengeteg lesz a dolga, pl emlékszem, ahol sárkányrepülőként az első siklásaimat tettem, azt a helyet a Hármashatárhegyen úgy hívták, hogy Vöröskővára. Nos ezt azonnal át kell keresztelni Narancskővárára! És a Pilisvörösvár, meg a Veresegyháza is nagyon nem jól van! Érteni vélem a nemzeti együttműködés modelljét. Aki nem működik együtt gondolkodás nélkül a Fidesszel az megszívja. Lehet, hogy a nyelvész professzorok is megkapják az ultimátumot a helyesírás szabályainak a köztársaság elnökének szokásaihoz való igazításához. És aki nem narancsillatút fingik állami állásban, na az is megnézheti magát!