Kedden leautóztunk Hartára. "B" ott várt minket a "Bagó" nevű hajóval. Halsütésre a zsákmány szegényes volta miatt nem került sor,  a strand vendéglőbe hívott meg minket "B" ahol miután behedonizáltunk egy menüt, kicsónakáztunk a Bagóra, mely horgonyon állt. A nők a partról integettek nekünk, kivéve Denit aki kétségbeesetten le-fel szaladgálva nézte ahogy távolodok tőle. "J" mesélte, hogy nehéz volt beparancsolni az autóba is amivel hazajöttek Amapolára. Az indulás ettől eltekintve sem volt felhőtlen, a Zsuk váltó nem akarta bevenni az egyes fokozatot, ezen a hajón minden másképp működik mint máshol, "B" esküszik rá, hogy egyesben gyorsabban megy a hajó mint hármasban (a zsuk váltó három fokozatú), de se egyes, se kettes nem volt, csak hármas, háromszori horgonydobás-húzás, kisérletezés után ezzel voltunk kénytelenek elindulni a kb 130 km-es útra, nem túl biztató, gondoltam, és még csak az elején voltunk és tényleg a többi jött sorba. A hajónak nincs állandó motorzaja, kezdetben ez idegesített, mindíg valami hirtelen havariára gondoltam a megváltozott motorhangból, de hamar megszoktam. A rettenetesen rázkódó meghajtómű alapban olyan zajos, hogy csak ordítva lehet "beszélgetni", de az ilyen "nyugodt" másodperceket gyorsan felváltja egy hosszabb ideig tartó félelmetes kerregő hang a váltó-kardántengely pár-csavartengely csatlakozás felől, mely többféle kerregésbe vált át, mielőtt visszatér a nyugodtabb dübörgés, hogy kis idő múlva ismétlődjön a tonális rettenet. Meggyőződésem, hogy a borzalom fő oka az, hogy a teljes rendszerben sehol nincs egy rugalmas tag, a gumibakikon ugrándozó háromhengeres bulgár targoncamotor a rászerelt Zsuk váltóval mereven csatlakozik egy Zsuk kardáncsuklóhoz, az egy Moszkvics kardáncsuklóhoz, aminek a vége a csavartengelyhez megy egy szoros hüvelybe. Az erőt egy csavar adja át mely a hüvelyt és a tengelyt kersztirányba átszelő lyukba van betéve, szóval nyírásra van igénybevéve. A tönkcső ugye a testhez fixen van rögzítve, így a motor rezgését ezen a meghajtás láncon keresztül a testnek kell(lene) felvennie. "B"-vel (aki szerint minden mérnök hülye, ezt ő mint asztalos pontosan tudja)nem jutottunk dűlőre egy vitában, szerinte ezen passzcsavar (én csak úgy hívtam nyírócsapszeg) egy-három óránkénti törésének a csavarok hitvány minősége, szerintem meg a rugalmatlan konstrukció az oka. Mindenféleképpen hiányoltam a váltó és a csavartengely közt valahol egy Hardy tárcsát, ami a rezgéseket átvenné (ahogy a nagy hajókon a Periflex) megkímélné a meghajtás további részeit a nagyfrekvenciás  inzultustól. De ez "B" szerint csak egy újabb hibaforrás, a Hardy tárcsa csak mindíg elszakadna. Szóval elvoltunk egymással meg a hajóval, a menet úgy nézett ki, hogy csattogtunk felfelé és időnként a felbőgő motor leállítása és horgonydobás után "B" lebukott a bilgébe, kihalászta az olajos fenékvízből a csavardarabot az anyával, az anyát leszedte, a csavardarabokat kidobta a Dunába, én leadtam az új csavart (volt bőven, csak én négyet vittem le magammal pótlásnak és a helyi esztergályossal is csináltatott párat "B") ő meg beszerelte, én feltekertem a horgonycsőrlőt, aztán mentünk amíg a csavar tartott. Volt egy rekorder, ami majd félnapot kibírt. Majdnem teljesen sötét volt amire Dunaújváros alá értünk, ott van egy csendes öböl ahol éjszakázni szerettünk volna, éppen én volta kormánynál, amikor hirtelen megtöbbszöröződött az amúgyse kicsi erő a kormánykeréken és hiába próbáltam a hajó erős balfordulóját megakadályozni. Előttünk szerencsére még eléggé távol három horgonyzó (naná, hogy kivilágítatlan) román uszály, a frász jött rám, kiáltok "B"-nek, hogy mi a bajom, ő gyorsan átveszi a kormányt, de ő se bír vele. Motor állj! Gyorsan horgonyt dobok, de az erős sodrásban hallom ahogy a billenőkapás horgony sisteregve csúszik a fenéken, megpróbálok még többször láncot adni neki, de a helyzet változatlan. Elfelejtettem, hogy ezen a hajón minden fordítva működik, "B" elmagyarázza, hogy nem tudok jól horgonyt dobni, nem szabad sok láncot engedni, mert akkor nem akad be a horgony (!) a láncnak 45 fokos szöget kell bezárni a fenékkel, akkor fog jól. Amikor mondom, hogy én másképp tudom, kijelenti, hogy az hibás vélekedés erre a horgonytipusra nem érvényes. Na horgony fel, majd megszakadok amire a töménytelen láncot felkurblizom, "B" újra ledobja és tényleg, két-három vízmélységnyi lánc ledobása után megállunk, ami nagyon hálistennek van, mert a sötétben  a part közvetlen közelében akár sziklák is lehetnek mögöttünk. Az még jó is, hogy a part bokros, amikor rányom az éjszakára naná hogy viharossá fokozódó szél. "B" nekivetkezik és beereszkedik a hajó mögé a vízbe, ami bátor cselekedet, mert a víz meglehetősen rohan alattunk, ha elengedi a hajót, elviszi a sodrás, a rekettyében még kikapaszkodni se tud a partra, ki tudja hol fogják ki a hulláját. A lábával kitapogatja a kormányt, úgy néz ki derékszögbe görbült, itt lehetetlen bármit csinálni vele, ki kéne jutni valami öbölbe, ahol áll a víz és ott kiszerelni és valahogy meggyógyítani. "B" ismer itt valami átkelőhajót, aminek elég erős a gépe, hogy a lerobbant, egyirányba húzó kormányunk ellenére folyással szemben elvigyen bennünket egy csendes öbölbe, ahol éjszakázni is szerettünk volna. Persze a telefonszámát nem tudja, de felhívja a vizirendőrséget, hátha ők tudják. Nem tudják, átkelőhajó már nincs, ők meg nem vontatnak, mert se hajójuk, se üzemanyaguk (meg gyanítom kedvük) nincs hozzá, de megadják a kikötői boxerhajó vezetőjének számát, reggel hat után hívjuk és ő ha akar segíthet. Na ezzel viszont "esemény" lettünk, ami leginkább abban nyilvánult meg, hogy az unatkozó ügyeletes pontosan annyi időnként telefonál ránk, amennyi idő alatt éppen elaludnánk. Egyszer azt kérdezi részvéttel, hogy van e valami "odu" a hajón, ahol elbújunk a viharos szél és eső elől, majd később a hajólevél száma iránt érdeklődik, de amire "B" villanyt gyújt, szemüveget keres, hajólevél után kutat, majd amikor elkezdi beolvasni, kiderül, hogy csak a hajó lajstromszáma érdekli, amit persze egyből mondott volna fejből, ha a rendőr ezt kérdezi. Legvégén azzal riaszt fel kezdődő álmunkból, hogy a parancsnoka akivel ezek szerint megkonzultálta a dolgot egyelőre nem engedélyezi a mentést (!?) Mintha kértük volna! Csak a telefonszámot akartuk tudni. "B" szépen kéri, ne telefonáljon már többet ha lehet, mert mostmár igazán aludnánk kicsit. Na reggel hív ismét, "B" bagózik odakint én veszem fel, sejtem ki hív, szabályosan jelentkezem:

-Itt a "Bagó" motoros, Bartyik Vilmos, jó reggelt kivánok.

-Jó reggelt, itt "XY" főtörzsőrmester a dunaújvárosi vizirendészettől. Hát szóval itt a főnökség azt mondja, hogy hozzájárulnak, engedélyezik a mentést.

-Márminthogy a kikötői boxert megkérjük, hogy vigyen el minket innen?

-igen.

-Hm főtörzs uram, megenged egy pikáns kérdést? Ha mondjuk nem engedélyezték volna a mentést, akkor nekünk itt csak az a választásunk maradt volna, hogy megegyük a maradék kajánkat és utána csendben éhenhaljunk?

- Jó kérdés...

-Tudja mit főtörzs uram, ne is folytassa, én voltam katona, meg tengerésztiszt, tudom hogy a paranccsal mit lehet tenni meg mit nem lehet, gondolom hamarosan letelik az éjszakai szolgálat, jó pihenést!

Reggel fél hétkor "B" hívja a boxert, egy óra múlva jön is értünk. Csudaszépen felújított, karbantarott 2 x 350 lóerős tolóhajócska, itt az ércszállítókat, koksszállítókat (olyan, de olyan patyolattiszta holland hajót raktak épp befelé koksszal, az állam esett le amikor láttam, hogy a matróz vödörből mosószerrel, ronggyal mossa a felépítmény oldalát)mocorgatja a kikötőben, semmiség neki minket a csendes vizekre vinni, közben összebarátkozom a kétfős gépszemélyzettel, egyikük dolgozott a tengeren is, megmutatja a gépházat, aztán a lakóteret, szép új minden, jó ilyet látni, a lerobbant vízügyes hajók után. Mesélek nekik Amapoláról és meg is mutatom a blogot a gépükön. Aztán lekötünk a dunaújvárosi kikötőmedence sétaparti oldalán, leszereljük a sekély, immáron álló vízben a kormányt, mely nemcsak elgörbült, de keresztben el is tört, szóval az égvilágon semmit nem tudunk vele kezdeni saját erőből. Újabb telefon a boxerhajó vezetőjének, hol van itt egy műhely, ahol bütykölhetünk? Kapunk nevet a kikötői javítóműhelyhez. Nos le a kalappal Dunaújváros előtt! (na jó a vizirendőrség előtt nem)Két óra múlva meghegesztett, megpántolt kormánnyal evezünk vissza a bocival a hajóra. Megjavította egy ember ott, még pénzt se kért érte se ő, se a műhelyfőnök, természetes, hogy segítenek a bajbajutott hajósokon, bár aki csinálta, végül egy keveset elfogadott unszolásra (végülis szépen dolgozott), de a boxerhajó vezetője még azt se, azt mondta, hogy természetes, hogy segít annak aki a vizen bajba kerül! Ezután megvidámodva, "B" aki értelemszerűen (az ő hajója)nálam nehezebben viselte a stresszt  megnyugodva, elértük a háromórai zsilipet Tassnál, majd egy újabb vizen töltött, de rendőrtelefonok zavarásától mentes  éjszaka   és négy elszakadt passzcsavar után ma 10 órakor kikötöttünk Amapola oldalára. "J" és Deni csókkal fogadott, az élet szép.

Lenne, ha egy csomó ökör nem úgy gondolná, hogy rá nem vonatkozik a Hajózási Szabályzat azon része ami valahogy úgy szól (bocs de régen volt, hogy vizsgáztam belőle), hogy a kötelező gondosság keretében kerülni kell a más hajókban okozott kárt. Nos ehhez hozzátartozna szerintem az is, hogy nem okozunk felesleges hullámzást kikötött hajók közelében, amelyeken a csendes időben nincsenek felkészülve az emberek arra, hogy az állványra támasztott tüzes forrasztópáka a lábukra esik, vagy éppen 2,4-es fúróval fúrnak, ami persze ilyenkor eltörik. Szóval minden istenverte barom jó heccnek tartja, hogy össze-vissza billegteti a hajómat, amikor a szarládájával elszáguld mellette. A velünk szemben lévő vizirendőrségen is nagy lehet a beszarás az augusztus huszadikai viziparádé miatt, mert a szerelőjük napok óta pont mellettünk flikk-flakkozik maximális sebességgel, mindent összeborogatva a hajón. A zsilipből kijövet két eszeveszett barom is döngetett az emeletes hullámaival, mostmár szégyellem, de annyira felbosszantott a dolog, hogy az utánuk következő, tisztességesen lassan haladó motorossal üzentem nekik, ha netán találkoznak velük, hogy mit tegyenek a foglalkozásszerűen szexuális szolgáltatást űző édesanyjukkal a ravatalon, és ha lehet orálisan. Egyikük azt válaszolta, hogy "írd meg a blogodban" ami nem is rossz ötlet, megtettem. És azt is mondta még, hogy "hajrá Amapola" amiért meg kössz. A rendőröknél meg felhívtam az ügyeletes tisztet és azt is letóltam. Gondolom ezek után majd rámhajtanak az ellenőrzésekkor, szóval lesz itt még haddelhadd.

Amúgy a páka azért kellett, mert minden drótot összeforrasztottam, minden kezelőszervet véglegesre bekötöttem a motorkonzolon, a fordulatszámmérő kivételével, melynek három drótját (12V DC plusz, mínusz, és a jel) odarögzítettem a később beszerelendő műszer nyílásába, már tényleg csak egy órás munka a gázolajvezeték véglegesítése és indulhat a motorpróba.