Négy nyavalyás rozsdamentes zsanérért bejártam a fél várost. Eredetileg rezet szerettem volna, ez megy a többi verethez a szalonban, de a végén örültem, hogy a Beregszászi Katinál kaptam rozsdamenteset. A bejárati ajtókra kellenek a szellőző nyílásokra, ami kaphat mindenféle vizeket, ide nem tartottam elégnek a horganyzottat. Ebben a latyakban naná, hogy megint beázott a bakancsom. Eszembe jutott Nansen, aki mielőtt nekiindult volna az Északi sarkra a "Fram"-mal órákat ült a fürdőkádban a kipróbálandó csizmában, mert tudta, hogy a beázott lábbeli a lábujjak lefagyását okozza. Hol vagyunk már ettől a minőségtől leginkább gagyit termelő korunkban!? Egyetlen embert láttam egész délelőtt jártamban-keltemben latyakot lapátolni. Valahogy úgy tűnik a gyalogosok magasan le vannak sz..sajnálva. Az autóknak eltólt hó magas torlaszokat alkot a járdák mellet, ott olvadozva bokáig érő tócsákon kell átgázolni még olyan forgalmas helyeken is mint a Keleti Pályaudvar környéke, ahol százezerszámra hömpölyög a nép. A ritkábban járt helyeken még a buszmegállókban sincs eltakarítva, de ahol eltakarították se sok köszönet van benne, az OBI melletti csepeli busz megállójában pl csak a megálló van letakarítva, körbeveszi egy magas hótorlasz, azon kell átlábalni, nem is tudom aki ellapátolta hogy ment oda, tán autóból kiugrott, lapátolt, aztán arrébbment. Direkt volt ilyen hülye, vagy csak komolyan vette, hogy neki csak a megálló letakarításáért fizetnek, a tőle két méterre lévő járdához (amit az OBI takarít, "akinek" meg csak a járda a kötelessége, a buszmegálló onnan való megközelíthetősége meg távol esik az üzleti érdekeitől) már nincs a szerződésében, hogy ásson egy átjárót. Szóval mindenki teszi amit nagyon muszáj, de a kreativitást nem lehet kötelezővé tenni, se normázni. A közterületnek nincs gazdája, csak sápszedői vannak, parkolási cégek, közterület felügyelők kaszálni, büntetni tudnak csak.
Hogy ne csak zsörtölődjek, nagyon jó érzés az ezen blog kapcsán az olvasóimtól felém áradó szimpátia, ha nagyképű akarok lenni szeretet. Miután megírtam, hogy fogytán a tüzifám, ma felhívott valaki, hogy tud a Duna árterében kidöntött fákat, amiket az vág fel aki akar. Nehezemre esett visszautasítani a kedves segítő szándékát (felajánlotta, hogy segít a "kitermelésben"), de ha tavasszal vízre akarom tenni a hajót, nem igazán tölthetek napokat mással mint hajóépítéssel. Ma újabb, idáig építőanyagnak minősített, maradék faanyagot minősítettem tüzifának, ezeket még ősszel ponyváztam le a hajó mellett, hogy "jók lesznek még valamire" de azóta se használtam semmire őket, pedig gyakorlatilag kész szinte minden famunka a hajón és van egy csomó, még érintetlen száldeszkám is, tehát aligha fogok a lehullott diribdarabokra fanyalodni. Na ma kiástam a hóból a letakart halmot és behordtam a műhelybe. Ezzel ami tüzelőm van (Hol van már a drága jó NDK brikett, amit a lebontott lakóhajóról mentettem?!), kitart még pár hetet, aztán csak-csak jön a tavasz!
Folytattam a szalon bejárati ajtó belső burkolatának készítését, a bajom ezzel főleg az, hogy amíg ilyen hideg van, nem szerelhetem a helyére, mert ehhez huzamosan nyitva kellene tartani az ajtószárnyakat, márpedig nem azért fűtök odabent, hogy a környezet enrtópiáját növeljem. De amennyire lehet előregyártom és amint melegebb lesz, a helyére csavarozom, ragasztom.
