Röpülnek a napok. Kigyúlt a fény a foxliban, plusz két dugalj a gépeknek. Nem túl sok, de hosszútávon elég lesz, csak most használok egyszerre két sikítót (daraboló és csiszoló) meg egy hegesztőtrafót. Bent hentergek, leginkább térdelek és guggolok a vason és szabom-varrom a zártszelvényt, meg szögvasat a polcrendszernek. Ma hazafelé már éreztem rendesen az izomlázat a lábaimban. Némi töprengés után úgy döntöttem, hogy a rakás kacatot, amit itt tárolok nem hordom hátra a cockpitba amíg a munka folyik, hisz utána hordhatom vissza ugyanide a polcokra. Ennek persze az az ára, hogy most kerülgetni, jobbára átlépkedni kell őket, ami elég macerás. Közben legalább másfél napot elvett a könyvvel kapcsolatos jövés-menés, tördelőhöz, ide-oda, de alakulnak a dolgok. Gondban voltam a fedlapra kerülő képpel, ezt eddig valahogy nem vettem komolyan, de most a keresztkomámnál találtunk egy könyvet, amiben pont idevaló, ráadásul a 100 évvel ezelőtti időkben ritkaság számba menő tűéles tall ship képet találtunk, na ez lesz a címlapon. Nota bene egy lomtalanításkor kukázta az Andris. Persze a címlapfotó szkenelve lesz, ezt a képet egy íróasztali lámpával megvilágítva fényképeztem.
Nem igazán tudom, hogy mi érdekeset fogok mesélni mostanság a kitartó naplóolvasóknak, mert az eljövendő napokban csak arról fog szólni a dolog, hogy nap mint nap szaporodnak a vasak a foxliban és a viszerek a lábamon.