Vígasztalanul esik az eső. Már tegnap este rákezdett. Bár lenne ezer dolgom odakint, mert építem az öntözőrendszert, a víztorony tartályával bíbelődök, de nem bánom, mert nagyon kell az eső. A szántóföld, ahol az ösvényen két hete még haragoszöld volt a fű, már sárgul, a frissen tárcsázott földet meg hordja a szél, nem tudom a vetés mit csinál ilyenkor, de nem örül az biztos. Annakidején az öregeim azt mondták "májusi eső aranyat ér", nos mindjárt május van, szóval nagyon kell a csapadék.
Visszatérve a víztoronyra, meg kell oldjam, hogy mászható legyen a hatalmas fenyőfa, elkezdtem létráról csupaszolni az alján a tökéletesen leszáradt ágakat. Az a tervem, hogy felrakok úgy 10 méter magasra egy csigát, amin egy fallal, mint az árbocra a vitorlát fel lehet húzni a víztartályt és le is lehet engedni ha a töltő szelep karbantartására, javítására van szükség. Mert most még fel tudok mászni ilyen magasra (bár J kézzel-lábal tiltakozik, mert fél hogy leesek), de pár év múlva nem biztos, hogy képes leszek rá. Szóval eszerint kell szervezzem az életemet. Viszont a tartály üresen csak néhány kiló, tehát a felhúzás, leeresztés nem okozhat gondot, HA jól megcsinálom hozzá ami kell. A 60 literes műanyag tartályt valahogy be kell kosaraznom a felakasztáshoz, mert a füleiben nem bízom tartós terhelés szempontjából.
A fenekébe már beraktam a csonkot ahova az öntözőrendszer csatlakozik majd.
A tetejére meg a Geberit rendszerű segédenergiás WC tartály töltő szelepet építem be.
Egy alumínium lemezre lesz szerelve amit a tartály csavaros fedelére szegecselek fel.
Neki az lesz a dolga, hogy a tartály tetejére szerelve a napi öntözéskor amikor J a slauggal locsolja az egész kertet, a különféle egyéb növényeit, amikor ezért a szivattyú bekapcsol, akkor amíg nyomás van a rendszerben feltöltse a tartályt a max vízszintre. Amikor a vízelvétel megszűnik, a szivattyút az áramlásérzékelő automatikusan leállítja. A teli víztartályból a két magaságyásra a csepegtető rendszerbe ezután gravitációs nyomással (ha sikerül 10 méter magasra felrakni akkor az pont 1 bar mínusz az ágyás magassága) áramlik a víz mindaddig amíg a tartály ki nem ürül. Az űrtartalom 60 liter, ez becslésem szerint bőven elég 24-48 órára is. A szivattyút J kikapcsolja amikor végzett a napi rutinnal, tehát a nyomott rendszer nincs állandó nyomás alatt, ezzel a csepegtető nem fogja "rángatni" a tápszivattyút a néhány centiméter szintcsökkenéssel. Maga a szisztéma már kipróbáltatott a másik oldalon az 1 m3-es tartállyal, csak most attól lesz tökéletesebb, hogy nagyobb lesz a statikus nyomás a csepegtetőkön, ezzel kiküszöbölve reményeim szerint a párolgás okozta elvízkövesedést, valamint a precízen beállított eséssel nem lesz elfagyást, levegősödést, és dugulást okozó hiba.
Tulajdonképpen dolgozhatnék az "esernyő" alatt, de olyan hangulattalan takonyhúzó idő van odakint, hogy semmi kedvem kimenni. Azon kívül meg 11-re kell mennem a Vízügyhöz megkötni az új stégszerződést (a Kormányablakon keresztül pár nap alatt meglett postai úton az erkölcsi bizonyítványom hozzá, de hogy egy ilyen szarsághoz mért kell erkölcsi azt továbbra se értem, de mindegy), szóval nekikezdeni sincs sok értelme a melónak. Addig meg elvagyunk idebent a jó melegben a Szmájli kutyával a lábamnál.
13:10 Elintéztem a stégszerződést, bár jelentősen emelték az árat, de évi 24200 Ft még így is rendkívül kedvező a hajóim hazai kikötőhelyének, így a házunktól 15 méterre. PONT 11 órakor név szerint szólítottak, szóval az ügyintézés mintaszerű volt. Belépek, kedves fiatal hölgyek, indulok a korábban megismert íróasztal felé, mondja "Ne ide, ott foglaljon szembe helyet... HACSAK nem akar az ölembe ülni!" Ilyen félmagas labdát én ki nem hagynék, mondom "DE AKAROK!" De hát sajnos visszakozott a kislány... kár.
