Naná, hogy reggel esőre ébredtünk. Sz gyanakodva dugta ki a fejét a ponyva alól, már a szalonból se volt kedve kijönni, ahol a lejárati lépcső és a ruhásszekrény közti zugban alszik egy szőnyegpadló darabon, de aztán mégis elindultunk reggeli sétára, ő le-föl szaladgálva, én szégyenszemre esernyő alatt. Aztán nemsokára elállt, de most is "lóg a lába az esőnek" ahogy anyám szokta volt mondani. Pedig folytatni kéne a kutyaházat, de valahogy nincs ingerenciám kimenni, bár a munkapad az esernyő alatt van. Tegnap szép idő volt, piacoztunk, mindketten kint voltunk Sz meg szokta az egyedüllétet a kertben, J ugyan aggódott, hogy elkóborol, merthogy a Balabán csatorna felé szabad az út a szomszéd telkekre, de én megbíztam a jószágban, én értem elsőnek haza( J csajoskodott a piacon M2-vel, azt a fajta piacozást, hogy minden turinál át kell nézni a készletet én nehezen viselem, így inkább különváltunk), első füttyre rohant a jószág a kapuhoz. Tegnap óta tudja a kilincset használni, szóval ha csak nem akarjuk kulcsra zárni az ajtót, már nem lehet kicsukni a házból. Amúgy kifogástalan a viselkedése, ha kellőképp kiszaladgálta magát kikapcsolt állapotban lefekszik a lábunknál. Engem a piacból csak a libatöpörtyű érdekelt, meg elmentem a petshopba pórázt venni, vettem neki egy szép nagy füstölt csülökcsontot is, de kicsi még hozzá a szája, csak nyalogatta, aztán némi megfontolás után elásta a kertben. Tegnapelőtt kapott egy tányér csontot az ebéd körömpörkölt maradványát, egy órát elbíbelődött vele, amíg darabonként széthordta és eldugdosta különböző rejtekhelyekre. Aztán kutyaólaztam, hőszigetelt lesz és lesz rajta ablak is 6mm vastag átlátszó polikarbonáttal "üvegezve", még a hajó cockpit szélvédő maradékából. Most megint operakritika jön, akit nem érdekel ne lapozzon!
Pénteken az Aida ment az Erkelben. Erre, meg a korábbiakra meg az ezutánkövetkezőkre még tavaly rendelte a jegyeket Z, ők M1-el házastársak és velük szoktunk az Erkelbe járni, lévén ők motorizáltak, míg én hálistennek már eldobtam az autót immáron vagy 5 éve, így utazás dolgában rajtuk élőskörünk. M1 helyett, aki nem érezte jól magát, most F jött, a lánya akire akik szorgalmas blogolvasók, még nyárról emlékezhetnek mint hegesztő és vitorlázó tanulómra. Szóval Aida. Először a jót. Jók voltak a hangok, J akinek sokat számítanak a ruhák azzal is nagyon elégedett volt. Sajnos én vizuális típus vagyok és különösen elkényeztetett a korábbi Bohémélet, Köpeny, Gianni Schicci előadás a szereplők küllemével. Nos a nők aránylag rendben voltak, bár a fáraó lánya Amneris inkább az anyja lehetett volna, de a hangja mindent feledtető volt. Sajnos a férfi főhősre nem nagyon tudtam úgy nézni, hogy ne zavarjon a termete, leginkább csak akkor ha becsuktam a szemem. Mert a hang itt is tökéletes volt, a tenor erős volt és tiszta, csakhát... Az elején még reméltem, hogy ez a túlméretes sumobírkózó csak kórustag, de amikor ottmaradt a színen és belekezdett Radames románcába, azonnal tisztába jöttem vele, hogy mostantól együgyű, akciófilmekhez szokott lelkivilágom, az előadás végéig gyötrődni fog a képi és hangi világ összeigazításával. Az igazi telitalálat számára egy másik Verdi szerep, a Falstaff lett volna, sajnos az viszont nem tenor, hanem bariton. Tudom, az igazi operarajongó csukott szemmel élvezi a muzsikát, de sajnos én még nem tartok itt. Úgy tűnik azért mégis lehet valami jelentősége a látványnak még operában is, máskülönben mi a fenéért akarnák időről időre újabb és újabb rendezők eltérő felfogásban feldíszletezni, kellékezni, kosztümözni az előadást? Biztos baromi korszerű géppisztolyos, rohamsisakos egyiptomi harcosoknak maszkírozni a kórust, csak már ez is kiment a divatból, mostanra arab terroristák lennének trendiek, ha már ennyire igazodni kell a korhoz. Az előadás a nyitány alatt egy számomra érthetetlen, keretjátéknak tűnő tömegjelenettel indult, ami valamiféle furcsa verkfilm forgatásra emlékeztetett, nem értettem az egészet, hazafelé magyarázta el F akinek mégiscsak ifjabb az agya, hogy ez azt mutatta, hogy gyártanak hamis bizonyítékokat az egyiptomiak az etiópok aljas támadására, ezzel megtévesztve a népet és Radamest ( meg a nézőt). De ha filmfelvevő, fényképezőgép, pláne géppisztoly, akkor minek a kard, ami fontos jelkép a librettó szerint, szóval ha a szöveget nem lehet a dalok miatt meghágni, akkor a többi nekem csak arra jó, hogy csikorogjon a kötelező klasszikus bentmaradót zavaróan ellenpontozva. Én bajban vagyok az ilyen törmelék aktualizálásokkal, nekem nagyon az az érzésem, hogy a rendezőnek muszáj valamit csinálnia, hogy nem mondhassák rá, hogy nem dolgozott meg a pénzéért, hogy a néző meg mit lát, gondol, az kit érdekel, úgyis a dalokért ment be. De bocsáttassék meg nekem, meg a földhözragadt paraszt lelkemnek, hogy idegesítsen még a leggyönyörűbb ária élvezése közben is, ha a délceg harcos szemmel láthatóan nehezen küzdi le azt a mindössze három lépcsőfokot ami a győzelmi bevonulás színterét a papok pódiumától elválasztja, nekem óhatatlanul az jutott az eszembe, hogy a kedvéért akadálymentesíthették volna a díszletet egy lankás rámpával és ez valljuk be nem segíti a zavartalan áhítatba való zuhanást.