Hát nem hittem volna, hogy egy hétig tart a fugázás. Igaz, hogy ez nem olyan egyszerű volt mint mondjuk greslapokat, vagy mázas kerámia padlót fugázni, de azért elég sokat vacakoltam vele és nem is ment olyan módon ahogy elképzeltem. Miután vannak akik tanulnak a módszereimből, ezért pontosan leírom hogy csináltam és mi az amit csak elképzeltem, de nem működött. Előzetesen így néz ki majdnem készen a padló.

Azért csak "majdnem", mert az impregnálást, ami kihozza majd a színeket kénytelen voltam elhalasztani, meglehet, sőt valószínű, hogy legalább tavaszig. Ott hagytam abba múlt hét csütörtökön, hogy le volt rakva az összes tégla és besöpörtem a fugákba a finom sódert. Ezt az anyagot másnap kétféle vastagságú vékony lécekkel letuszkoltam a fugák fenekére, úgy, hogy olyan 3-4 cm fuga maradjon felül üresen. Ehhez sok anyagot ki kellett kaparjak, bizony elvacakoltam vele több mint egy munkanapot. Mindenesetre ettől a téglák már fixen álltak a helyükön, ahol kis billegést éreztem, ott kiszedtem a téglákat és újra egyengettem a sóderágyat alattuk. Közben igazgattam a fugákat ahol nem tetszettek, majd rezgőcsiszolóval könnyedén átcsiszoltam az egészet. Aztán  4:1 arányú, száraz, kétszer rostált sóder-cement keveréket söpörtem 2-3 m2-enként színig a fugákba, majd vízpermettel meglocsoltam és a korábban használt lécekkel ezt az immáron földnedvessé tett betont keményen letuszkoltam a fugákba. Azt reméltem, hogy ezzel készre csinálom, de nem tetszett a felület. Durva beton volt, nem szép sima, így tudtam, nem úszom meg a végleges fugázást selymesebb anyaggal, ezért még mindig nem töltöttem színig az anyagot, elmaradt úgy kb 0,5-1 cm mélység. Miután az egész padlóval imígyen végeztem, többször locsolgattam, hogy pótoljam a betonban a nedvességet amit a téglák elszívtak, megint elment majd két nap. Fogtam egy nagy sitteszsákot (ez jó vastag fóliából van, nem az a vékonyka, mint a kukizsák) és levágtam az egyik alsó sarkát keresztben háromszög alakra, hogy legyen belőle egy kb 40 cm magas kúp, mármint amikor a síkidomból térbeli formát képez. Ennek a kúpnak a hegyét levágtam, szóval olyasmi szerszámot csináltam belőle, mint a habzsák amivel a cukrászok a tortát cifrázzák. Fugázásra legjobb a csempefugázó, de egyrészt drága, másrészt volt még két vödör Dryvit ragasztóm tavalyról, ezt kevertem be kb. olyan masszívabb tejfölsűrűségre, belecsaptam két kőműves kanállal a "habzsákomba", a végét összecsavartam, ettől az anyag letolult a hegyébe ahol a kivágott lyukon szépen folyamatosan terítve belenyomtam a fugákba. Amikor kiürült a habzsák, mutatóujjal eligazgattam a kinyomott anyagot, immár színig töltve a téglák közti hézagot, a felesleget spaklival lehúztam. Óva intek mindenkit, nehogy nagyobb felületet nekiálljon így ujjal piszkálni, a vizes anyag feláztatja, a téglák éle meg egy óra alatt sebesre koptatja a bőrt az ujjak hegyén, korábban volt ilyen tapasztalatom, ezért a gyógyszertárakban kapható gumi ujjvédőt használtam, tökéletes megoldás. Amikor megvoltam így olyan 1,5-2 m2-el, el is fogyott a bekevert anyag, fogtam egy kb A4-es nagyságú nedves szivacsot és letöröltem a felesleget a felületről előbb erősen kinyomva a szivacsból a vizet, majd még kétszer háromszor megismételve a műveletet egyre nedvesebb szivaccsal, közbe persze vödör vízben mindig átmosva a szivacsot. Amikor a fugák kisimultak, a téglákról meg letörlődött a szétkent massza maradéka késznek nyilvánítottam a területet és tovább léptem. Hát ez tartott egy hétig. Megint egy olyan munka, amit ha mégegyszer csinálnék fele annyi ideig tartana, de hát menet közben alakulnak ki a fogások. Pl nem egyszerű a habzsákba tölteni a masszát. Két kézzel kéne a száját nyitva tartani, egy kézzel lefogni a vödröt, egy kézzel meg kanalazni belőle az anyagot a zsákba. Ez összeszámolva pont kétszer annyi kéz mint ami nekem van, az embernek gyakran hiányzik egy harmadik kéz, de jelen esetben még az is kevés lenne. Elkezdtem improvizálni aminek az lett a következménye, hogy még a jövő hetet is összekentem a trutymóval, miközben az állandóan összeomló zsákba csak az anyag fele került. De aztán amikor a zsák száját két ruhacsipesszel csinosan odacsippentettem a vizesvödör és a trutyisvödör pereméhez, mindjárt könnyűsgébe ütközött a tevékenység, maradt két kezem kanalazni és vödröt lefogni, pont amennyi kell. Nos amire céloztam és egyáltalán nem jött be, az a téglák vízüveggel való impregnálása. Elméletileg ragyogó terv volt, de ugye az elmélet rétje zölden és simán pompázik, miközben a gyakorlat sivár és rögös. Az egész munkafolyamat során rengeteg vizet kap a felület. Ezt nem lehet impregnálni, beereszteni semmilyen anyaggal, mert a nedvszívó képessége eleve csökkent, ráadásul négyzetcentiméterenként változó. Szóval baromi foltos lesz, sőt fehér csapadékfoltokban kivirágzik. Jelenleg úgy saccperkábé van a téglákban, meg közte, meg alatta úgy 30-50 liternyi víz aminek ki kell párolognia, kötésbe mennie a cementtel, szóval elfogyni, aztán amikor alaposan kiszáradtak a téglák akkor átcsiszolni az egészet és beitatni a vízüveggel. Egy próbatéglát kiszárítottam a cserépkályha tetején és lekentem azon működött. De ez a padló alighanem csak a jövő nyárra lesz száraz. Addig így működik ahogy most van. 

Na ennyit az üvegházról, amit már csak szilózni kell a fehér lábazati léceknél amik rátakarnak a téglaszegélyre, de elfogyott a fehér Sziloplasztom és ma ünnep lévén nem volt bolt, így holnapra marad a dolog.

Más. Előzetesként elmondom, hogy bár nagyjából egész iskolai pályafutásom során ötös voltam történelemből, ami ahhoz képest, hogy képtelen vagyok számokat és neveket megjegyezni nem rossz teljesítmény, tekintettel arra, hogy emlékeim szerint leginkább az évszámok és uralkodók nevei voltak a tanerői számonkérés sarokpontjai, mindazonáltal különösebben nem érdekelt a régmúlt idők történelme. Sem az ősközösség, sem az ókor, sem a középkor. Nem jöttem lázba Antonius és Kleopátra románcától Egyiptomban, nem is értettem mire célozgat a "Sréné" ( boldogult történelem tanárnőm a technikumban Isten nyugtassa, iszonyatos lelkes vonalas volt, mesélték, hogy Sztálin halálakor sírva borult a katedrára) amikor cinkosan kacsintva mondta "bezzeg ez érdekli magukat a titokzatos keleti szerelem", hát engem cseppet se érdekelt. Igazából felnőttként kezdett érdekelni és kizárólag csak a legújabb kor történelme. Az amit a szüleim megéltek és az amit én megéltem és mára már történelem lett és a szemem láttára fülem hallatára magyarázzák "tudósok", ebből élő emberek gyakran félreértelmezve, tudatosan vagy csak tudatlanságból meghamisítva azt amit a saját szememmel láttam a fülemmel hallottam, meg amit (a nevek és számok kivételével) fényképezőgép és magnetofon pontosságú emlékezőtehetségemmel a szüleim elbeszéléséből tudok. (Jut még eszembe a Tanú c. filmből Virág elvtárs szónoklata Pelikán gátőrhöz "Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall?  A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!") Szóval amiért ezt a hosszas bevezetőt írtam, nemrég bukkantam rá a neten Faludy György "Pokolbéli víg napjaim" című könyvére.  http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=-1&docId=683&secId=64737&qdcId=3&libraryId=-1&filter=Faludy+Gy%C3%B6rgy&limit=1000&pageSet=1 Esténként  ezt olvastam és ha nem is szó szerint, de tátva maradt a szám. Egyrészt pont azt a kort írja le személyes élményein átszűrve előzményeivel és összefüggéseivel, ami a legjobban érdekel. Másrészt egy olyan ember akihez fogható kevés van, volt, lesz a világon. Én például képtelen vagyok felfogni, hogy tud valaki szó szerint fejben tartani könyvtárnyi irodalmat, hogy tud fejben megírni egy verseskötetet, merthogy a recski fogolytáborban éppen magánzárkában éhhalálra ítélve nincs kéznél papír, ceruza és ha netán mégse halna éhen és netán mégis kiszabadulna egyszer és ha netán lenne mód kiadatni, hát akkor csak le kell diktálni valakinek azt a kötetnyi verset onnan a fejéből és akkor milyen jó lesz ha megvan. Egy ember aki szinte mindig másképpen gondolkodik mint az összes többi, aki mindent átlát abban a dzsungelben amit szavak tettek képeznek egyéni, helyi, országos és világszinten, egészen felfoghatatlan zsenialitás. Annyi buta, nagyképű, vagy okos de cinikus, netán gazember mutat irányt, kinyilatkoztat, használja ki a rendelkezésre álló nyilvánosságot, hogy ezek után felüdülés egy briliáns elme beszámolója arról a nemrég (pláne történelmi távlatokban nemrég) letűnt világról ami engem annyira érdekel. Egy dolgon viszont napokig rágódtam. Van nekem egy nagyon kedves barátom, akivel napi levelezésben állok és aki egy ritka okos ember. Igazi tisztelettel nézek fel rá, mert a műszaki tudása, a világra való nyitottsága messze meghaladja az enyémet. Ő, amikor Faludyt idéztem neki  meglehetősen lekicsinylően nyilatkozott róla. " Sajnos nem igazan szeretem én ezt a Faludyt. Tele van azzal a tipikus magyar önteltséggel és mások elleni gonosz kis megjegyzésekkel amik sajnos jellemzik honunkat " Ahányszor eszembe jut jó darabig nem tudok napirendre térni felette. Mintha találnék egy gyémántot és valaki azt mondaná rá ez egy kavics csak megjátssza magát, ezek a kavicsok ilyenek. Végülis arra jutottam (amit azért már régóta tudok ám) én is öntelt vagyok, similis simili gaudet. Mindössze annyi a különbség köztünk, hogy Faludynak van(volt) mire önteltnek lennie.

Mai ajánlatom https://www.youtube.com/watch?v=hhe9wXtfeAI&list=RDQg_L54DW69U&index=8