Esküdni mertem volna, hogy még csak szerda van. Ehhez képest...
Már megint esik az eső. Nagyon hiányzik egy műhely. Asztalos munka a program,
folytatnám a bútorkészítést, de betett az idő. Ha legalább egy fedett színem lenne, amíg a fagyok be nem állnak dolgozhatnék benne, mert idebent már nem lehet porolni, koszolni, tegnap még odakint a kerti munkapadnál is porálarcot kellett felvennem amíg a nappaliba kerülő deszkákat lecsiszoltam. Aztán éjszaka rákezdett az eső és megint úgy néz ki mint ami soha nem akar elállni. És ez így megy május óta. Pocsék nyár után reménykedtem egy szép hosszú vénasszonyok nyarában amiben rendesen tudok haladni a fennmaradó külterjes dolgaimmal, ehhez képest itt ülök a nappaliban és bámulok kifelé a párába borult Dunára miközben esőcseppek dobolnak az ablakpárkányon. Mondjuk más akadály is van, J beteg, egy napra ment fel Pestre, a villamoson beleköhögtek a nyakába, elkapta az influenzát, napok óta fekszik, én tegnapelőtt kezdtem el köhögni, tüsszögni, szóval elkaptam tőle, ha nem erőltetem a fizikai munkát talán megúszom ennyivel és nem lesz súlyosabb a dolog, vagy legalábbis kihúzom addig amíg jobban lesz, mert két fekvőbeteg sok egyszerre. C mindenesetre szolidáris. De legalábbis nincs kedve kimenni az esőbe cserkészni az egereit, siklóit, madarait, inkább befekszik a betegágyba J lábához a szokott helyére és mélyen alszik. Ha megsimogatom elégedett dorombolással nyugtázza, de a szemét már nem hajlandó kinyitni.