Kiruccantunk kicsit Balatonra. Volt némi munka. Kilapátoltam a komposztálóból a gilisztás fekete földdé vált tavalyi faleveleket, füvet, krumplihéjat stb. és megtöltöttem idei frissen hullott felevelekkel. Ahogy nőnek a fácskáim, úgy eszkalálódik ez a munka. Emlékszem valamikor amikor a házat elkezdtem építeni, a tréler amin a gerendákat odavittem legázolt két csenevész térdig érő juharcsemetét, úgy kellett kipiszkálni őket a havas sárból. Az egyiket azóta kivágtam, mert nyomták egymást, a másik betakarja a telek negyedét. Átolvastam alaposan szóról szóra mégegyszer a Bisset könyv első kötetét és ismét találtam benne vagy két tucat hibát. Mielőtt nyomdába megy, mégegyszer átolvasom, úgy, hogy minden mondatnál megállok és az angolt is hozzáolvasom. Nem tudom lehet e tökéletes egy szöveg, de nagyon igyekszem. Szombaton meglátogattunk egy új barátot, akit akárcsak több más szeretereméltó hajósembert ennek a naplónak köszönhetek. Ő a Nagy Imre, akinek a Moha nevű hajóját a Schopper Tibor kezdte még építeni, aki aztán beleszeretett egy Multi héjba, abból építette meg a Faun II. nevű hajóját, amivel elment világgá. Nos a Moha a Verne testvérhajója, ami az Amapola mintájául szolgált. Néhány kép róla.
Imre amúgy igazi profi, ő vezeti a Zánka nevű vizibuszt, ami valamikor "Szabadság" néven Kádár repihajója volt. Mondjuk a nevét én nem változtattam volna meg. Valaki úgy gondolta, hogy ez a szó valami kommunista métely, nos túlmotivált volt az illető. Ez a névváltoztatás a rendszerváltás(ok) velejárója, lásd még "aa múltat végképp eltöröölni" szakaszt az Internacionáléból, kevés kivétellel egy marhaság, a "SZABADSÁG" az egyik legszebb szó a világon, sokan haltak meg úgy, hogy ez volt az utolsó szavuk, mielőtt kirugták alóluk a zsámolyt, vagy tüzet vezényeltek a kivégzőosztagnak. Ma már kevés van belőle, nem vadászhatunk a királyi erdőkben és a túloldalra is csak akkor mehetünk át, ha zöld a lámpa. Ha valaki belegondol, meglehetősen nagy a szabadságdeficitünk, így a legdemokratikusabb időkben is. Amúgy a hajó "repisége" az "aszkéta", "spártai" jelzőkkel illethető, a mai, mondjuk miniszteri, vagy pláne köztársasági elnöki környezet eszetlen pénzszóró, a valaha volt Festetich-eket megszégyenítő pompájához képest. Csak azért nem mondom, hogy Kádár forog a sírjában, mert ugye a fejét már ellopták onnan. Ezt én mondom, akit '56-ban csak apám szigora tartott visza attól, hogy elmenjek benzines palackokat dobálni a szovjet tankokra, de az igazság (a másik veretes szó a "szabadság" mellett) az igazság, nem függhet politikai és egyéb hovatartozásoktól. 
Imrétől remek ajándékokat kaptam, egy kb 10 kilós fischerman horgonyt, meg egy gallionfgurt és a Feri nevű kollegájától egy remek antik spannert. Elgondolkoztam, hogy jó két éve valakinek adtam egy soling spinakkert és igért érte egy 15 kilós négykapás horgonyt, azóta is hozza. Az orrdísznek különösen örülök, szürkeöntvény, tehát időtálló lesz és pont a megfelelő méret Amapolára.
Aztán szokás szerint sütkéreztünk a Balatonparton, legalábbis én sütkéreztem, J vizimadarakat etetett.
Ma hazafelé jövet benéztünk Lovasberénybe a Temesi Tamáshoz, akit ugyancsak ennek a blognak köszönhetek, ő volt tengerésztiszt, akinek a "14" című rendhagyó tengerészkönyvét dedikáltattam vele. Azért rendhagyó, mert "háromlépcsős", azt hogy miért írta a kék oldalakon található, az, hogy hogyan, a fehéreken kiemelve és az ami a tengeren történt vele a fehéreken kiemelés nélkül.
Azért nem írom, hogy "élvezetes", vagy "olvasmányos" a könyv, mert bár hűen mutatja be a tengerészéletet a valaha volt Mahart tengerjárókon, de az a dráma ami a könyv indítéka volt kizárja ezeket az amúgy az alaptörténetre jellemző jelzőket.
