Nem jött be a két héttel ezelőtti jövendölésem, miszerint mindjárt vége a télnek. Ma reggel így néztünk ki.

Ébredéskor -8,6°C fok a decken, ÉS AMI MÉG SOSE FORDULT ELŐ amióta nem fűtök a hajón, azaz immáron harmadik télen, BENT ahol alszom is -1,5°C van. Mert idáig mindig beleheltem pluszra reggelre a szalont, hát most már nem sikerült.
Tegnap elment a nap egy gumidefekttel színesített bevásárlásra, ma meg nekiállok a hajót kivágni a jégből, mert kezdem félteni az egyre vastagodó jégpáncél szorításától, merthogy a jóságos napocskát se látom, hogy a segítségemre akarna sietni. Mert amikor rendesen kisüt, akkor a fekete hajótest mellett a déli oldalon azonnal felolvad résnyire a jég, de napot megintcsak nem láttunk jóideje. Ez azt jelenti, hogy ma se lesz időm emlékezetblogot kopácsolni, szóval aki netán izgatottan rágja a körmét a folytatást várva, attól türelmet kérek.
20:38
Hát nagyjából mostanra pihentem ki magam. Aztán, hogy holnap mennyire lesz izomlázam.... még kérdés.
Szóval felhúztam a bakancsomra a szöges tópálót, enélkül lehetetlen lett volna a jégen dolgozni. (ajánlom mindenkinek, remek találmány)
Először nekiálltam baltával rést vágni a hajótest déli oldalán. Vágtam egy métert, aztán abbahagytam, mert nagyon fárasztó munka. Gondoltam hátha kisüt a nap és megkímél a továbbiaktól. Inkább elkezdtem vágni a kiszáradt gyékényt(és kevés nádat), a bambusz botra erősített kínai sarlóval.
Hát ez is fárasztó meló volt. Gondoltam megcsinálok egy darabot, aztán ha nem bírom abbahagyom. Nem bírtam, abbahagytam, leültem pihenni a körbefagyott Tequila deckjére ( a Tequilát nem fenyegeti az összeroppanás veszélye, a kerek feneke és sekély merülése okán a jég egyszerűen kiemeli magából amikor befagy alatta a víz), közbe a nap is kisütött, folytattam. Na mondom, a következő kifáradásig. Aztán abbahagyom. De aztán megint pihentem kicsit és megint folytattam. A végén így nézett ki a "kaszálás" és a jégre kihúzott nagy kazal után a pálya.
Összegereblyéztem a maradékot, miközben J akit odahívtam, hogy fotózzon, aggódott a stégen,
mert ahol dupla volt a jég a rárakodott, és a növényzet miatt megtartott, majd ráolvadt hó nyomán, ott ropogott alattam, állandóan beszakadva a felső réteg, de a hosszú hideg miatt már az alsó is elég vastag volt, hogy megtartson. De kezdetben én is ideges voltam, mielőtt megtapasztaltam, hogy teljesen biztonságos.
A nagy kazalt amit messzebbre kihúztam a jégre elégettem. TUDOM tilos, meg levegőszennyező, DE 1000 éve így csinálják a nádaratók a maradékkal amivel nem lehet tetőt fedni, és mégis csak néhány évtizede lett környezetszennyezés. Mindenesetre a csontszáraz anyagnak alig volt füstje, nagy lánggal elégett sokat mondok ha 10 perc alatt, ennyi maradt belőle.
Aztán visszaballagtam a hajó mellé baltázni... HÁTHA leválasztotta netán megpuhította a nap a jeget. Hát csalódtam ha ezt hittem, a jég szinte szikrázott amikor belevágtam a baltát olyan kemény volt, de ha nem is szikrázott fröcskölt, jól eláztam, de csináltam....mondom, amíg el nem fáradok. Aztán elfáradtam, megint leültem a Tequilára, aztán megint mondtam, "még egy kicsit". Addig-addig amíg másfél méter híján végigértem a hajón.
A kivagdalt jégdarabokat gereblyével kiemeltem a vízből és arrébb raktam, mert ezek éjszaka oda fognak fagyni a jégre és ha holnap folytatom a munkát nem tudok tőle odamenni, ha otthagyom a lék mellett.
A jég vastagsága amúgy jócskán meghaladja a 10 cm-t.
A stég mögötti rekettyéből learattam még néhány négyzetmétert és elkezdtem vele kitömni a léket, ezzel azt érem el, hogy ha be is fagy, de nem fogja nyomni a hajót, mert a befagyott növény biztosít a jégnek tágulási lehetőséget.
Jó lett volna teljesen befejezni ezt a "léktömítést", de ekkorra már annyira remegtek az inaim, hogy muszáj volt abbahagyni, mert teljesen elfogyott az erőm. J kihozta az ülőpárnát a stégre a hintaágyra, lerogytam és csak pihegtem a lenyugvó nap fényében. Szóval be fog fagyni az éjjel, de remélem már nem 15 centire, holnap feltöröm a maradékot, learatom a száraz vízinövényzetet és kitömöm vele a léket. Aztán ezzel kész, nagyon remélem az idei télen nem kell mégegyszer csináljam. Sajnos a jég korcsolyázni nem az igazi, mert a ráesett és egyenetlenül ráolvadt hó miatt hepehupás. Csúszik mint a fene, a szöges cipő nélkül nem lehetne rajta mászkálni se, de korcsolyázásra nem ideális. ... Azért ha végeztem a munkával és kipihenem magam, lehet mégiscsak megpróbálom a korizást.

