Deres már a határ.
( én meg nemcsakhogy őszülök, hanem lassan már hajam sincs) Szóval kora reggel ilyen. DE napközben csodás idő van. Sőt pláne szép az élet, el is felejtettem mondani, hogy pénteken utalta az önkormányzat a biztosítótól a pénzt. Persze ez se volt olyan egyszerű, de én még ennél rosszabbra is fel voltam készülve. Ott kezdődött (akik olvasnak tudják), hogy bekérték a számlarészletezést. Megcsináltam, vállalkozó aláírta lepecsételte, elvittem személyesen az önkori pénzügyesének aki tartja a kapcsolatot a biztosító kapcsolattartójával. Vártam.... aztán még mindig vártam...semmi. Na felhívtam két hét múlva a polg.m.hiv. pénzügyesét ( ő a legjobb az egészben, NAGYON csinos ifjú hölgy és végtelenül segítőkész), mondja utána érdeklődik. Visszahív, az illetékes elvtárs SEMMIT nem tud az egészről, még egy hónappal korábban tart mindennel, várja azt amit az önkormányzat pénzügyese már egy hónapja KÉTSZER elküldött neki. Elküldi harmadszor is. ( egyszerűen nem hiszem el, hogy nem arra megy ki az egész, hogy az ügyfél elfárad és feladja... vagy meghal közben... szóval lehet valami belső utasításuk, az lehet a neve "szórj homokot a csapágyba, az csak nekünk használ"... általános iskolába tanultam, hogy a dicső szovjet gyerekek így tették tönkre a náci vonatokat ) Pénzügyes bájosan kér elnézést, amit én viszonzok (még a hangja is szép) ő nem tehet semmiről, de megtesz mindent. Aztán felhív szerdán, hogy a biztosító jelezte, hogy utalták a pénzt, nézzem megjött e. NEM JÖTT MEG. Na hátha lassú az utalás ( ez eleve gyanús, már nem a régi giro rendszer van amikor ha délig nem utaltál csak másnap ment el a pénz), ha nem jön meg délutánig, hívjam másnap reggel rájuk szól, hogy mi van. Csütörtökön sincs a számlámon a pénz, hívom a szép pénzügyest. Utánanéz...hív telefonon...UTALTÁK, DE NEM NEKEM! Hiába volt megadva a számlaszámom mint károsultnak, az önkormányzatnak küldték, aki a károkozó ( az ő fájuk dőlt rá a közterületről az én stégemre), de a biztosítónak kellett a fél font hús, levontak a végösszegből 10 % önrészt. Mondom semmi baj, ott egye meg a fene, több is veszett Mohácsnál, de a hölgy lebilincselően korrekt, az önkormányzat megtéríti ezt az összeget. És pénteken meg is jön a két átutalás, fillérre pontosan a bruttó 317500 Ft amivel végülis valóban kártalaníttattam volt. És a bájos hang még fel is hív délután, hogy így rendben van e minden és én meg mondom, hogy igen és nagyon köszönöm.
És most eszembe jutott, hogy korábban ígértem, hogy megírom az életem meghatározó kalandját a biztosítóval. Akkoriban még nem vezettem internetes naplót, pláne hogy Internet még nem is létezett, olyan 1972-t írhattunk, én ifjú voltam és kora tavasszal (emléxem bele esett a besztercebányai kórházi időszakomba a nemzetközi nőnap, melynek alkalmából a teljes női kórterem lerészegedett, na egyszer ezt is megírom gyönyörű történet) síelni indultunk barátaimmal Csertovicába az alacsony Tátrába. Akkoriban még nem léteztek (legalábbis nálunk) automata kötések, belerongyoltam egy árokba és eltört a bal lábam ahogy ott mondták helyi latin kórházi nyelvjárásban "spirálníj fraktura", annak rendje-módja szerint meg is operáltak négy csavart hajtva be a sípcsontomba, köszöni szépen ma is ott van. Na miután Volán busszal utaztam, volt a jegyhez kötelező utasbiztosítás, ami ha baleset ér akár a buszon, akár a külföldi tartózkodásom alatt, az napi 50 forint a betegállományan töltött minden napra. Két mankóval közlekedve be is nyújtottam a kárigényem az akkoriban EGYETLEN létező Állami Biztosítónak, csatolva a megkívánt okmányokat. Hosszú csend. Akkoriban még telefonálni se volt olyan könnyű, én meg még keveset mozogtam, vártam. Aztán mégiscsak telefonáltam, hosszas ügyintézés... VÁRJAK még. Vártam. Eltelt pár hét.... telefon, most épp szabadságon van a kolléganő, de várjak türelmesen.... vártam. Telefon, most épp festés van a hivatalban, nem lehet semmi irathoz hozzáférni várjak. Vártam. Nem folytatom. Gyógyultam, előbb eldobtam a mankókat és két-, majd egy bottal jártam, majd bot nélkül, úgy három hónappal a baleset után saját kérésemre a gyógytornát és az utókezelést elengedve ( biciklivel mentem a gyógytornára ahol elmagyarázták hogy kell a szobabiciklit hajtani) munkaképesnek nyilváníttattam. De a biztosító továbbra is csak packázott. Eljutottak odáig hogy írásbeli nyilatkozatot kértek a buszon velem utazó barátaimtól, hogy TÉNYLEG kiutaztam a busszal síelni, mert ha olyan agyafúrt vagyok, hogy nem szálltam fel a buszra, hanem csak megvettem a jegyet a biztosítással, de teszem azt kiautóztam és ott fondorlatos módon eltörtem a lábam, hogy ezáltal szert tegyek a biztosítási díjra akkor nekik nem ér a nevük. Közben áttették az ügyemet a fő központi hivatalba a Köztársaság térre, és oda már teljesen gyógyultan, munkámból elkéredzkedve mentem újabb csatába a pénzemért. (Kilencvenvalahány nap szorozva 50 Ft-al az AKKORIBAN számottevő összeg volt.) Én NAGYON türelmes ember vagyok, de ekkorra eléggé felidegeltem már magam. Ilyen hangulatban ért valahol a nagy épület harmadik emeletén, valamely irodában, valamely magát illetékesnek felvállaló ügyintéző hölgy utasítása, hogy VÁRJAK MÉG MERT.... ÉS EKKOR elszakadt a cérna. Ordítani kezdtem mint a sakál, hogy Vegyék tudomásul, hogy maguk egy hazug aljas banda! Van pofájuk minden nap többször a pofámba tolni a Tv képernyőn, hogy "Biztosítás támasz a bajban", meg, hogy "Biztosítás biztonság" de ebből egy szó sem igaz! Amikor nekem pont pénzre lett volna szükségem, mert ágyban feküdtem, hogy valaki vegyen a boltban valami ennivalót, akkor hol volt a támasz?! Van újságíró barátom a NÉPSZABADSÁG-nál, vegyék tudomásul, hogy ebből féloldalas újságcikk lesz!" (Ebből egy szó sem volt igaz, drága anyám ápolt és etetett, nekem meg egy darab barátom se volt a sajtónak még a közelében sem.) És amikor kifulladtam, azt mondta az illetékes elvtársnő: "Fiatalember nyugodjon meg, itt van ez a papír, menjen le a földszintre és a pénztárnál megkapja a pénzét!" És ez PONT így történt és én meg egy életre megtanultam a leckét. SOHA nem kötök semmiféle biztosítást, hacsak nem elkerülhetetlen. Ilyen például a gépkocsi kötelező, de robogóra már nem kötök, mert azt nem szokták ellenőrizni. Azóta eltelt több mint egy fél évszázad. Ha közben kötöttem volna mindenre, többet buktam volna mint egy lakás ára, szóval egyrészt ennyivel vagyok "beljebb", másrészt EDDIG szerencsés vagyok és ez egy nagyon jó érzés.
