Péntek este búcsút vettem Sam Samall-tól a 470-estől. Akik régen olvasnak talán emlékeznek rá, hogy vagy 10 éve vettem egy 470-est. (most előkerestem, még nincs 10 éve https://amapola.blog.hu/2015/06/10/szerda_569 ) Akkoriban még fiatal voltam és többé-kevésbé acélos és optimista. Például reménykedtem abban, hogy lesz emberem a trapézra. Hát nem mondom, hogy "keservesen" (mert olyan szerencsés a természetem, hogy mindenben a jót próbálom nézni), de csalódtam, összesen egyszer használtam a hajót, akkor is egyedül. Szóval be kellett lássam, hogy EZ a hajó nekem már nem való. Viszont a Sün, (alias Kurucz Péter) aki már sokszor segített nekem és neki aztán van legénysége bőven, mert van rá négy fia és egy lánya, akik az évek során felcseperedtek (https://amapola.blog.hu/2011/04/09/szombat_1308 ez volt a pari party, amin a három fiúiker 9 hónaposan cuppogva ette a pörköltszaftos tarhonyát) épp a megfelelő korba ért, így hát neki ajándékoztam a hajót, amit ő köszönettel el is fogadott. Na péntek alkonyatkor a Sünivel és a három iker egyikével Norbival felraktuk utánfutóra és én minden szívfájdalom nélkül elbúcsúztam életem eme zsákutcájától, szomorúság nélkül mondom, egy gonddal kevesebb.
Szombaton 10 órára hirdetett a Doki ( alias Drgác József) klubelnök (https://www.facebook.com/bahartse) hajókiszedést a Vadkacsa szabadstrandon, arra voltam hivatalos. Valahogy nem volt jó napom, pedig igazán kipihent voltam, de mégis, csak attól, hogy odabicikliztem, mérhetetlenül fáradtnak éreztem magam. De ha meló van, hát meló van. Kihúzgáltuk a négy kalózt a partra, szerencsére nem nekem kellett a legerősebbnek lennem, mert akkor még mindig a vízben úsznának a hajók. Na ha másért nem, mert mondom sok hasznomat nem vették, de néhány régi kedves baráttal találkozni megérte odamenjek. A Kopár Pista kivételesen nem volt itt, alighanem floridai otthonában nyalogatja a hurrikán után keletkezett sérüléseit, remélem nagy baja nem lett.
Keményen tartom a slaugot a fenékvíz kiszivattyúzásakor
Hajók már a parton sójakocsikra rakva,
balról jobbra én, Németh Zsolt (IGEN, a Bohó nevű schaerenkreuzer gazdája) és a Doki
Nem állom meg, hogy be ne szúrjak egy régi képet az egykori MAHART sportklub fénykorából
Fent jobb szélen a Pempő (ki az aki e nevet nem ismeri? ha mégis lenne olyan újszülött, akkor annak Szabó Imre) bal szélen a Pempő lánya (nevét szégyenszemre elfelejtettem), ő kezelte a nemzeti Színház háttérben látható üdülőjének büféjét, lent balról a Színes (alias Kovács János) a Doki, és a Garas Dezső, aki a Pempő manchaftja volt a Korall nevű dragonon). Ha jól tudom a képen lévőkből már csak ketten élnek. 😥 A MAHART klubból meg ez maradt amit ide Ráckevére sikerült elmenteni. El nem mondhatom mennyire szomorú történet.
Nem maradtam végig, mert J rámszólt, hogy ebéd és kell kenyeret hozni a boltból, de amikor már minden a parton volt és csak a hajók fenekének lemosásával kínlódtunk víznyomás híján, elbicikliztem a Lidlbe, majd haza.
Miután a fenékmosás nem sikerült, nem kellett többet emelgetni a hajókat, nélkülem is elég volt a csapat a kalózok tető alá gurításra, így nincs lelkiismeretfurdalásom, hogy korábban leléptem.
A végére (hogy tetézzem a szomorúságot) leírok még valamit, aminek igazából sok köze nincs a tegnaphoz, de eléggé elgondolkodtatott. Itt a tető alatt van egy fix asztal, ami körül, miközben a biciklim mellett molyoltam, fiatalok szórakoztak. Olyan késői tizenévesek, két csinos lány eléggé alkalmian kiöltözve, hozzájuk képest a későnérő fiúcskák kisgyerekeknek tűntek, valami őrjítő rapzenére időnként vonaglani kezdtek, mintha előadásra gyakoroltak volna és közben beszélgettek. Én még ilyen mosdatlan szöveget még tengerészek szájából is ritkán hallottam mint ezeknek a lányoknak a szájából... pedig hát...na szóval értitek. Hát ha ezek fogják megszülni a jövő nemzedékét.. nem is nagyon bánom, hogy AZT már nem élem meg.
