Harmadik napja vágom a fát. Mit mondjak.... nem megy könnyen. Ma technikát váltottam. Tegnap és tegnapelőtt erőltettem a munkát. Hogy muszáj a szervezetnek engedelmeskedni. Hozzászokik. Nem igazán vált be. Három órát bírtam, de remegett kezem, lábam. Ma viszont kivittem egy nyugágyat a munkahely mellé, egy fél órát dolgoztam, 10-15 percet pihentem. (Azokat a kiodvasodott törzseket a hátam mögött ma elvitte az önkormányzati brigád, bár csábító volt a bennük lévő faanyag megmentése, de meghaladta volna az erőmet és a rendelkezésemre álló eszközeim adta lehetőségeket. Tapasztalatom szerint ez a "beles" fa valami miatt eszi a fűrészláncot, egy nap egy reszelés.)
Egyrészt kevésbé fárasztó, másrészt így bírom négy órát is, anélkül hogy a végkimerülés kerülgetne. Nem mondom, hogy nem fáradok el a végére, de egy óra pihenés után nincs az az ólmos fáradtság, csak egy olyan, akár kellemesnek is mondható, mint egy edzés után. Ami szignifikáns és tagadhatatlan, emelni kevesebbet bírok mint néhány évvel korábban, tehát gyengülök. Olyan rönkök, amiket korábban könnyedén raktam volna fel a bakra, most csak erőfeszítéssel mennek. De megy és ez a lényeg....MÉG megy. Ami a kimerítő, a csomós anyag baltázása. Nem tudok akkorát sújtani mint régen és a harmadik-negyedik csapás után meg kell állni lihegni. Ha különösen nehéz, bizony lerakom és ledőlök a nyugágyba 5-10 percre. Hát így. De a héten végzek reményeim szerint.
J utál fényképezni, de ha mégis ráveszem, hogy csináljon rólam képet a blogba, azonnal elmegy virágokat fényképezni.
Jó kis ápolatlan dzsungel, de én pont ilyennek szeretem.
