Szilárd elhatározásom volt, hogy abbahagyom a "politizálást" (értsünk ez alatt bármit is amit annak szoktak nevezni okosak és buták) és csak az "emlékiratam" szerkesztésével fogok foglalkozni. Akarom is. Komolyan. De még nem megy. Mindenféle hatások érnek amiket fel kell dolgozzak magamban, amihez írnom kell, különben még álmatlan leszek (márpedig egyelőre úgy alszom mint a bunda, napszaktól függetlenül, ha leteszem a fejem) sőt netán a székletem is elkezd majd rendetlenkedni, márpedig az egészséges székletnél nincs fontosabb.
Juteszembe egy szösszenet amit még a "létező szocializmus" idején olvastam valahol. Idős orvosprofesszornak panaszkodik fiatal orvos kollégája, hogy "fúrják" (ismeri még valaki ezt a szót?), mire rákérdez
-Mondja van magának rendes széklete?
-Természetesen professzor úr.
- Akkor meg mit panaszkodik??
Ezért írok még egyet kettőt, ami nem emlékirat.
Elöljáróban egy idézet Hetényi Zsuzsától: Csak később ismertem meg Sólem Aléchem örökbecsű mondatát, amellyel Tóbiás, a tejesember zárja keserű levelét: „Tudja mit, reb Sólem Aléchem? Beszéljünk valami vidámabbról. Mi hír az odesszai koleráról?”
Na szóval. Volt nekem egy kedves tengerész szakács kollégám a Legyesi, vagy ahogy mindenki nevezte, a "Légy". Mindenki szerette, mert azt hiszem ő is szeretett mindenkit. NAGYON jól főzött, ami egy szakácsnál általában fontos, de egy tengerjáró hajón szinte alfája és ómegája a személyzet hangulatának. Ennek megfelelően egyes hajószakácsokat néha elragadott a hatalmi gőg, mert ahol a kapitány az Isten után az első, ők gyakran a harmadiknak érzik magukat ebben a sorban. Ezeket a szakácsokat nem szerettük. Na a Légy nem ilyen volt. Még arra is odafigyelt, hogy ki mit szeret. Persze nem lehet mindenkinek személyre főzni, de gyakran megkérdezte, hogy ízlett az ebéd vagy vacsora, mi legyen a következő heti menüben, a "cupákot" nem dobta ki a tengerbe, hanem déleőtti kávékor kirakta a "pupára" ( a hajó farán lévő fedett fedélzeti rész, ahol a legénység kávézott), kenyérrel, sóval, mi meg lerágtuk az ízes husikákat a csontokról. Nem tudtam úgy elmenni a konyha előtt, hogy ne kérdezett volna meg "Elek nem vagy éhes, nem ennél valamit?" (hajón az "elek" a mindenkori elektrikus, függetlenül attól, hogy hívják)
Légynek az egyik szeme üvegből volt, mert egyszer kilőtte az autoszifon. Volt egy olyan tengerész, főleg pincér szokás, hogy "erős" szódát csináltak, kicsit több vízzel az autoszifonba, sőt két patronnal, na egyszer egy ilyen szódavízkészítés során lelőtte a fejet a szifon és pont a Légy szemébe. Ez olyan 1970 környékén történhetett. Odesszán került kórházba, sose derült ki, hogy netán menthető lett volna a szeme vagy sem, mindenesetre a kórházban aligha vacakoltak vele sokat, a sérült szemet kioperálták. Egészen szürreális dolgokat mesélt a szovjet kórházról, például azt, hogy fürdőszoba nem volt, lejártak a tengerre fürödni. Itt most felfüggesztem ezt a szálat, vissza fogok rá térni. Említettem, hogy szinte kizárólag Klubrádiót hallgatok. (A másik a Tilos rádió, de az ő lehetőségeik sokkal korlátozottabbak, a zenéjüket meg többnyire kifejezetten utálom.) Mielőtt a homlokukra csapnak kedves horthysta-bolsevik barátaim, hogy "naja a drágabolgárúr és az ő rádiója" NEM! Pont őt soha. Nem azért mert rá haragszom, ő olyan amilyen és még azt is elhiszem, hogy az összesből a legnépszerűbb a betelefonálós műsora, ahol minden seggfej nyugodtan és hosszasan, önmagát számtalanszor ismételve részletezheti a szellemi nyomorát "oldaltól" függetlenül. Nem értem ő hogy bírja, én hallgatni SEM. Még azokat sem akikkel egyetértek. Hanem azért, mert minőségi elemzések, érdekfeszítő emberekkel riportok, csodálatos dolgokra való rávilágítás csakis ebben a rádióban van. PONT. Pár napja hallgattam egy részletet egy stúdióbeszélgetésből (miután egyéb napi tevékenységem mellett, főleg munka közben hallgatok rádiót, a legritkább az, hogy egy komplett műsort elejétől végig hallgassak, így szinte soha nem tudom épp kit interjuvolnak), egy nő beszélt, aki az ukrán menekülteket segítette tolmácsként valamelyik érkezési pályaudvaron. Már akkor felkaptam a fejem, a ritka értelmes kerek mondatain és azok mély tartalmán. Tegnap délutáni kutyasétáltatáskor is szólt a zsebemben a "Brútusz" hangszóró ( ahogy most is miközben ezeket a sorokat írom is szól, egyszerre fogalmazok és hallgatom a hírműsort) és mitteszisten azt a műsort ismételték. Most se hallottam az elejét, tehát hogy ki a műsor vendége és megint nem tudtam végighallgatni, mert ismerőssel találkoztam, de hazatérve visszakerestem a rádió podcastjában a műsort és megtudtam, hogy a hölgy Dr Hetényi Zsuzsa egyetemi tanár és irodalomtudós. Amikor így megragadja a figyelmemet egy stúdióalany, mindig meggooglezom, hogy többet tudjak meg róla. Szinte szégyellem, hogy eddig fogalmam se volt ki ő. Egészen röviden egy éltre eljegyezte magát az orosz irodalommal, az orosz kultúrával (meg legalább egy orosz férfival is), ami elég sok viszontagságot okozott neki, de a mai napig állja a sarat ahogy elnézem. Amiért kitértem a Légy-re az Odessza és a kórház. Idelinkelem. https://litera.hu/.../hetenyi-zsuzsa-kolera-karanten.html Mondom, kicsit szégyellem, hogy eddig nem tudtam a hölgyről. Tessenek olvasni! Meg itt is https://www.facebook.com/zsuzsa.hetenyi.9
Rácsodálkozunk néha dolgokra. Minimális ismeretekkel kommentálunk szakcikkeket, teszünk párperces Wikipedia előtanulmányok után holtbiztos állításokat, nagyban működik a Dunning-Krüger effektus. (leegyszerűsítve, az okosak mindig bizonytalanok, a hülyék mindenben holtbiztosak) Beszélünk ÁLTALÁBAN "az oroszokról", ukránokról, cigányról, zsidóról, mindenkiről. Emberek lennének képesek mások vérében gázolni néhány félmondatból szerzett tudásra alapozva. Arról már nem is beszélek, hogy a választásokat a tudatlanok döntik el. Minden aljas rendszer úgy kezdi, hogy tömegbázist épít az erőszakos ostobákból. Amikor már stabil a hatalom, akkor egyre jobban kiteljesedik a bugris volta. MINDEGY, hogy fasizmus, bolsevizmus, barna, zöld, vagy vörös, mind bugrisdiktatúra. Az Oroszországot felváltó Szovjetunióban több mint száz év volt a kiteljesedésre, 1917 óta folyik a szisztematikus ciánozása a gondolkodásnak. Jevfroszinyija Antonovna Kersznovszkaja veretes mondata jut eszembe: "A szovjet ember mintaképe a diadalmas söpredék" Abban bíztam, hogy most, hogy vége a választási hisztériának, majd lesz valami lenyugvás. De NEM. Mintha semmi se történt volna. Az elemzők elemeznek, de MINEK?? (azon túl, hogy ebből élnek) A vesztesek egymást vádolják DE MINEK? (azon túl, hogy a bizonyítványt magyarázzák) A győztesek még mindig a lábukat törölgetik a vesztesekbe DE MINEK? ( azon kívül, hogy a diadalmas söpredéküket csibészelik mint a harci kutyákat, a vesztesekre). Már csak az a kérdés merre megyünk, fasizmusba, vagy bolsevizmusba? (nem mintha lenne különbség) Gyenge lábakon áll a második világháborúból győztesen kikerült liberális polgári demokrácia. Európa meggyengült. A Brexittel kezdődött.
Máshol ezt írtam a lehetséges jövőről : "Én látom a megoldást. Oroszország kiirtja az ukránok javát, a többit meg átrakja valahová az Urálon túlra, ott amúgyis nagy hagyománya van mindenkinek a Szibériába toloncolására akinek nem tetszik a pofája. Nekünk visszaadja az elnéptelenített Kárpátalját, amivel lehet Szabolcsot, meg BAZ megyét bővíteni Bereg, Máramaros, Ugocsa, Szathmár vármegyékkel. Addigra persze már kilépünk az EU-ból, meg a NATO-ból, szóval semmi akadálya nem lesz csatlakozni a Szovjetunió kettő-pont-nullához. És akkor Magyarország népe végre boldog lesz mert oda fog tartozni ahova hajlamai és kultúrája révén amúgyis való. Ja az undorító, örök békétlenkedő, nyugatmajmoló idegenszívű libsik is mennek majd a sarkkörön túlra Jakutföldre, itt meg marad a FideszKDNP, Mihazánk meg a Betyársereg színmagyar elit."
