Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @Édesvíz: Welcome aboard Édesvíz! Hogy az ördögbe bukkantál MOST erre a régi bejegyzésre? (2024.04.19. 01:49) Csütörtök.
  • KAMA3: Hasonló a történet, mikor kihívják az informatikust a céghez, ahol összekuszálódott a rendszer. Cs... (2024.04.17. 10:29) Kedd.
  • Paduc: Kiegyeltem a a magaságyások deszkáit. Aztán lekentem még egy réteg lazúrral a paradicsompalántákat... (2024.04.11. 20:42) Vasárnap.
  • littke: Hat ezek szep kepek. (2024.04.06. 19:08) Szombat.
  • A Tengerész: @KAMA3: Az valóban mese habbal, hogy ilyen egyszerű szerszámmal le lehetne feszegetni a deszkákat.... (2024.04.04. 01:34) Kedd.

Linkblog

Hétfő.

2020.11.23. 11:51 :: A Tengerész

Na akkor folytatom. Lehet, hogy át kell értékeljem, hogy nem kell autó. Idáig elvoltam a biciklivel, de úgy tűnik mostantól rendszeresen kell majd Budapestre járnom az egészségügy bugyraiba. Az pedig 3 km a HÉV, vagy 8 km a vonatállomásig. És majd ahogy a beszámoló végén kiderül, idézem a szakembert: " fizikai és psychés kímélését javaslom". Szóval autóznom kell. Most ugyan szerencsére itt van nálam a lányom autója, mert ő kint él tavasz óta Németországban, szóval kapóra jön, hogy nekem kellett levizsgáztassam a kocsit, de ez múló állapot, BÁR nagyon nem adtam fel, hogy a betegségem is az. Szóval ...meglátjuk.

Ott tartottam, hogy beutáló (sic) a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetbe. Azt se tudtam, hogy van ilyen. meggoogleztam, google Eathöztem a hol és hogyant és múlt héten kedd délelőtt megjelentem.

Előrebocsájtom nem volt betegségtudatom (mostanra lett). Vidáman, peckesen gyalogoltam le a bő egy kilométert ami a Ferencvárosi vasútállomástól a Nagyvárad térhez közeli intézetig van, felvettem a maszkot és beléptem a kapun. Zord biztonsági őr állta utamat, "Időpontra jött??", "Nem" rebegtem, "de van beutalóm". Ez úgy tűnik enyhítő körülmény volt, mondta fertőtlenítsem a kezem és haladjak tovább "arra". Az "arra" az egy kis asztal volt két fős személyzettel akiknek a feladata a vírus behatolásának megakadályozása volt az intézetbe. Ennek megfelelően megállapították, hogy a testhőmérsékletem 35,3 °C és a kérdőív valamennyi pontja alapján nincs bennem koronavírus. Téptem egy számot, amivel 5 m-el arrébb kellett várakozzak amíg az ablak feletti eredményjelzőn megjelenik a számom. Ez meg is történt néhány percen belül, az ablakban igazolnom kellett magam, meg hogy jogosult vagyok ellátásra, meg hogy igazán orvos küldött ide és nemcsak úgy bejöttem, sőt azt is be kellett vallanom, hogy van egy feleségem telefonszámmal ha netán tepsiben és + 5 fokosan hagynám el az intézményt akkor kinek szóljanak, hogy részükről ennyi. Mindent rögzítettek a kompjúterben és innentől kezdve bekerültem a "gyárba" mint munkadarab. Mondták a 110-es ajtó előtt várakozzak, majd név szerint fognak szólítani. Az ajtó megtalálása kis nehézségbe ütközött, mert sok ajtó volt, a szembelévő fal mentén kényelmes széksorral, az ajtók szép kék táblával felcímkézve, sőt alatta felirat hogy az ajtó mögött miféle munkafázist gyakorolnak, megvolt a 109-es és a 111-es is, de az, hogy a kettő közt lesz a 110-es is a sorban azt csak én gondoltam. Próbálkoztam még a 90-esek környékén is, de azokról gyorsan kiderült, hogy a felszálló csőstrangok ajtajai és sorszámai. Szerencsére elég jól beszélem a helyi nyelvet, sikerült elcsípnem egy helybélit, megkérdezve, hogy hol a 110-es, meglepődve mutatott rá egy ajtóra egy zsákfolyosón a klotyóval szemben, amin valóban volt egy 110-es szám, de csak egy A4-es papírra írva. Ez előtt viszont többen ácsorogtak, például mentősök is egy tolókocsis jövevénnyel. Szék viszont csak egy volt, nem is fért volna el több. 

Megkérdeztem még egy helybélit, hogy van e itt ruhatár, mondta hogy volt, de szétverték, szóval mindenki  télikabátban várakozott egy olyan folyosón amit a rövidujjú pólóban, köpenyben dolgozó helybéli személyzethez fűtöttek. Egy egészségügyi intézményben tapasztalatom szerint rengeteget számít a helyismeret. Tehát hiába érkezel időben, van beutalód, betegséged, igazából az "Erzsikeszindróma" ami működik. Az tökmindegy, hogy azt aki  időnként kidugja a fejét egy ajtón Erzsikének, vagy Lujzikának hívják, abban kell jártasnak lenni, hogy hogy kell rá a megfelelő pillanatban lecsapni a kezünkben lévő átizzadt papírlappal. Aki ezt kitapasztalta órákat nyerhet a várakozási időben, magában elégedetten röhögve a tudatlanokon. Olyan tudás ez, amit csak szorgalmas intézménybejárással lehet megszerezni ( mint Privát Eleknek a vagonok és titkos ládák tudójának {nem Rejtőfanok ne is próbálják értelmezni}) Itt, miután sorszám és név szerinti szólítás van, ez ELVILEG nem játszik, de azért gyanús a dolog, mért csoportosulnak az ajtó körül. Távolabb hívogató széksorok, de mi van ha nem fogom onnan hallani amikor szólítanak? Mi van ha nem is tudják kimondani a nevemet  ( tízből kilencszer nem tudják), szóval csupa aggódás az egész. De 20 perc ácsorgás és izzadás után feladom, engedek a székek csábításának, nekivetkőzök és leülök távolabb, lesz ami lesz. Azt már felfedeztem, hogy a mennyezetről lelógó táblán világító számoknak  közük nincs az én 41-es sorszámomhoz, de időnként szólítanak valakit a 110-esbe és hallatszik. Aztán szólítják azt a köpcös lapajt, aki besurrant előttem a sorszámtépőhöz a kapuban a 40-es számért, szóval jól állok. És csakugyan úgy fél óra múlva engem is szólítanak.

Innentől kezdve mint a karikacsapás. De tényleg. Ketten csak velem foglalkoznak a kis szobácskában, egy fiatalember ( a továbbiakban a "fehérmaszkos srác"), ad egy orvosi maszkot amire lecserélem a szokásosan hordott ipari gázmaszkomat, mert akadályozza a vizzgálatokat, miután derékig levetkőztem és felfeküdtem a priccsre  villámgyorsan rakja rám az elektródákat, máris kihangosítva pittyeg a szívritmusom, a fiatal doktornő ( a továbbiakban a "rezidens kislány") felveszi és rögzíti az anamnézist. Megkockáztatok egy elméletet. Mert amire idáig értem, már persze mindent kigugliztam a szívaritmiáról. És egyik oka lehet a káliumhiány. Az asztmámra évek óta kortikoszteroidot használok, az pedig pusztíthatja a káliumot. Orvosok utálják, ha a beteg kész elméletekkel áll elő, de ez a kislány még olyan fiatal, szinte még gyerek, sőt otthon még biztosan az is, hátha nem fertőzte még meg a szakmai nagyképűség, előadom az elméletemet, persze csak mint lehetőséget. Megnyugtat, hogy a labor ki fogja deríteni. Ajaj mondom, akkor még kell menjek laborba is? ( aggaszt az Erzsikeszindróma) de ez itt kérem tényleg egy MŰKÖDŐ rendszer. A maszkos srác már nyomja is belém a branült, levesz vagy három fiola vért, minden mozdulatából sugárzik a magabiztos gyakorlat. Ahogy végeztek velem, máris jön az átviteltechnikus egy kerekes székkel, csak egy pólót kell magamra vennem, beülök, ölembe kapom a monitor készüléket, a ruháimat, hátizsákomat felnyalábolja és visz ki és liften fel egy nagyobb helyiségbe amiben elfüggönyözött ágyak vannak. A maszkos srác jön velünk, jelen van amikor 4 (!!!) nővér pattog az ágyam körül, újabb izéket szerelve rám, a legnagyobb probléma találni egy konnektort( itt alighanem valami átrendezés lehetett, gyanítom a covid miatt), mert az ölbéli monitorom (immáron kisasztalon az ágyam mellett) biztos  nem sokáig bírja akkutápon. Kérdem a maszkos srácot aki ezek szerint felelős értem mint munkadarbért mindaddig amíg az idevalósi személyzet valamilyen módon át nem vesz tőle, hogy meddig leszek itt? Csodálkozva néz rám. "Uram ez itt sürgősségi betegellátás". Ezt ő biztos tudja mit takar, de én azt szeretném tudni, hogy MEDDIG LESZEK ITT? Szerintem továbbra se érti mi a problémám, de közli, hogy 2-től 72 óráig. Hát nem izgulok, de nem erre készültem. Egyszercsak megjelenik egy rozsdabarna ruhás (itt a ruhák színében lehet valami rendszer, de még nem tudtam felfedezni a lényegét)  kisfiú, nyakában fonendoszkóp, de kizárt hogy orvos legyen nincs több 15 évesnél, mondja hogy koronavírius tesztet fog végezni, mondom hogy sebaj. Na itt hibáztam. Láttam sokszor a TV-ben hogyan csinálják, "de akkor még nem sejtettem" (lásd még Pelikán József gátőr a főtárgyaláson) hogy ennek még jelentősége lesz. Merthogy orrsövényferdülésem van, operáltak is vele, de a siheder a hurkapálcikájával sutty, mindkét orrjáratomat egyenesre szúrja, majd kéjesen megforgatja benne a szerszámát. Úgy érzem az agyam ugrik ki a helyéről, igyekszem decensen vonyítani, de nem nagyon sikerül. Ő ezt indokolatlan kényeskedésnek értelmezi és reagálja, csak akkor lepődik meg amikor elkezd mindkét lukamból folyni a vér. Akkor valami olyat motyog a nővérek felé, hogy "hát ezt így kell a szabály szerint csinálni" aztán elkotródik. (Még két nap múlva is véreset fújok a zsebkendőmbe.) Az egyetlen papírzsebkendőmet hamar átvérzem, szerencsére még itt sürögnek köröttem az ápolók, kapok egy csomó papírtörlőt és itatom a vért szorgalmasan. Ami átvérzett azért nyújtja a kezét egy nővérke, de aztán eltávoznak, én meg csak vérzek, egy idő után tele a kezem átázott törlőkendőkkel, jó lenne valami szemetes, de nincs, az ágyat nem akarom összekenni (ez hiba volt, ilyen csak itthon tilos, a kórházban nem) némi tétovázás után a véres csomagot ledobom az ágy mellé. Ez is hiba volt. Van a nővérek közt egy rózsaszín kabátos, ő olyan rangidős lehet ő dirigálja  a fehéreket, észreveszi a földön a szemetemet és kikel magából, hogy hogy képzelem (mondom, parancsoláshoz szokott, ezt katona és tengerészviselt ember azonnal észreveszi). Engem nem nagyon lehet terrorizálni, önérzetesen válaszolok, hogy nem akartam az ágyneműt összekenni, sajnos a gyerek felszúrta az orromat. Na ez aztán végképp felháborította, közölte, hogy "az nem GYEREK, az egy ORVOS!! Hát úgy tűnik a rozsdabarna ezek szerint azt jelenti, hogy leggyengébb láncszem, ezért nem bíznak rá komolyabb feladatot mint az orrbatúrás.

Aztán béke van. Fekszem az ágyon ( https://www.youtube.com/watch?v=p9fd5YTd8LY&ab_channel=V%27Moto-Rock-Topic) és sudokut fejtek, kicsit zavar az ujjamra csippentett szaturáció érzékelő, időnként amikor elmozdul velvisít a készülék mellettem, ettől valaki bedugja a fejét a függönyön, kérdezem nem lehet e átrakni lábujjra, de nem lehet. Bár mindenki el van függönyözve, hallani mindent lehet, mellettem valaki kacsát kér (erről jut eszembe, egy ilyen műanyag víziállatra nekem is hamarosan szükségem lesz, hajnal óta úton vagyok és már dél van, a prosztata nem ismer tréfát), valaki nyög, a rangidős nővér kommandírozza az alantasait, "őt felvesszük, ő mehet haza, ő megy  a harmadikra, valamilyen Vilmos (ez alighanem én leszek) még vár". Megjelenik egy nővér, azt mondja "Hoztam magának ebédet kéri?" Kérem. Tudom, hogy ez itt nem a Gundel, de éhes vagyok. "Kanala van". bevallom hogy nincs, azt mondja "Majd hozok". De  nem hoz. Egy idő múlva kérek kacsát és egyúttal kanalat is. A kacsa működik, az ebéd nem, a fasírt az nem az a kívánatos finom gombóc amire én gondoltam, hanem egy szelet íztelen valami, a főzelék állítólag tökből van, de szerintem darált WC papír, de eszem mert éhes vagyok, viszont a vízben úszkáló sárgarépakarikákra mint levesre nem visz rá az éhség sem.

Aztán jön a rezidens kislány. Mondja, hogy az ionjaim rendben vannak (szóval nem a kálium), viszont sürgősen menjek endokrinológushoz (ekkor még nem tudtam az micsoda) , ha nem megy TB-re mert hosszú a várakozási idő, akkor menjek magánorvoshoz. Az elbocsájtó levélben az endokrinológiai kivizsgálás sürgős voltát vastaggal szedve közli. 

Aztán leszednek a gépről, kapok egy papírt amivel fel kell menjek a harmadikra, ahol rám szerelnek egy hordozható EKG monitort ami másnap reggelig fogja rögzíteni a szívadataimat, amikor vissza kell hozzam. Ez volt kedden.  Szerdán délelőtt visszavittem a rámszerelt technikát, csütörtökön meg mentem ismeretség révén kikutatott maszek endokrinológushoz, mert megtudtam, hogy ha várok arra amiért egész eddigi munkás életemben levonták a díjat akkor az 3 hónap. Addigra simán meghalhatok a pajzsmirigy által túlhajszolt szívem miatt. Ja.... merthogy az endokrinológus az mirigydoktort jelent. Szóval újabb kanyar Pestre, három hónap helyett egy nap alatt lenyomtam az endokrinológust (á: 25000 + 2000 a labornak ami ugyan közgyógy, de nem mindegy az elejére tesznek vagy a végére). Felírt gyógyszert  és utasitásokat a háziorvosom részre, mert maszekdoktor ide vagy oda, az igásló akkor is ő lesz, mert neki kell hetente laborba küldenie értékelni a vérképet, mert pl. a gyógyszer mellékhatásként zabálja a fehérvérsejteket, tehát ha 4 alá megy, akkor változtatni kell, a terápián. És még van egy csomó más érték is amit a háziorvosnak kell ellenőriznie, a helyi szakorvosi rendelő ( a szép szőke) bevonásával. Az endokrinológus doktornő elküldött még szintén maszek pajzsmirigy ultrahangra ( újabb 12000), az lesz dec 1-én. Most beszéltem telefonon a házidoktornővel, vette az adást, meg fogom magam gyógyíttatni velük.(persze csak ha előtte meg nem halok, de nem hinném, hogy ez lesz)

Ja FONTOS. Azt írta az endokrinológus a papíromra, hogy "Fizikai és psychés kímélése javasolta." Úgy, hogy azt a nagy csomós tuskót amit nyáron félretettem, hogy majd télen fűtési szezonban, amikor nem lesz olyan hévség mint júliusban, szétcsapkodom a nagy baltával, egyelőre félrerakom. Ahogy a Fb-on se fogok válaszolni drága kormánykedvelő barátaim kommentjeire. 

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amapola.blog.hu/api/trackback/id/tr9516296026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

whale 2020.11.23. 12:08:00

Remélem csak valami könnyen polírozható dolog lesz...

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2020.11.23. 12:20:16

@whale: Sajnos azért annyira nem. Van egy varázsszám a vérképben a TSH ami olyan 4 körül van amikor jó, nekem kisebb mint 0,005 Ez az elmondás szerint azt jelenti, hogy egy hormon kavarog a vérben és a szívet folyamatosan túlműködésre utasítja. Viszont mégse szívbaj, a sz@r EKG csak tünet az ok alighanem a pajzsmirigy és az inkább gyógyítható mint a szív.

solidarity1 2020.11.23. 13:02:09

Jobbulást, Tengerész! És a humorod őrizd meg, szükség lesz rá az egészségügy útvesztőiben.

táncoslábú laces 2020.11.23. 13:28:05

az utolsó mondatod oksi..hülyék kikerülve nem ér az egész annyit hogy szétb@sszon az ideg miattuk. ezt idejekorán megtanultam
amúgy ez a pajzsmirigyes hormon idegi alapon műkszik. két közeli hozzátartozóm bajlódott ezzel,Pesten a Hungária krt Erzsébet királyné sarkán van a kórház,vidéken a gyöngyösi kórház,mivel a Kékestetői szanatórium volt az utókezelő. Hja az utóbbi még a múlt rendszerben volt mint mindent amit lehetett azóta tönkre tettek

Sunny Days 2020.11.23. 16:37:13

én úgy tudom, a pajzsmirigy probléma nem gyógyítható, csak kezelhető - élethosszig tartó gyógyszerezéssel (de aki ért is hozzá, javítson ki)
bárki érintett lehet, a barátnőm 25 éves lánya, én 40+évesen, a nénikém 70+ évesen futott bele
az alulműködés okozhat fáradtságot, hízást, hajhullást
a túlműködés meg fogyást (és azt lehet műteni, az embernek szépen elvágják a nyakát, ilyet csináltak a nénikémnek, aki annak előtte 'jó húsban volt', azóta meg sovány lett)
még annyit hallottam, hogy az orvosok szeretik minimálra venni a labort és nem kérnek le minden értéket ami fontos volna
nekem több orvos is magyarázza, hogy a TSH önmagában hiába jó, ha egyéb értékek amiket nem néznek (pl. folsav, vagy reverse nemtommi) meg nem jók, de hát a háziorvos csak a TSH-ra izgul

MaKata 2020.11.23. 17:19:28

Basszus Vili, ez nem jó fordulat! Nyilván nem akarok okoskodni, de - emlékezz rá - hányszor figyelmeztettünk, hogy vegyél vissza egy kicsit...így most aztán kénytelen leszel.... Talán még nincs nagy baj, vigyázz jobban magadra ! Ölellek, Katóka

KAMA3 2020.11.23. 19:28:51

Tengerész, jobbulást kívánok!

A színekhez. Zöldben általában a műtősök vannak, de ott szinte minden "rendfokozatú" abban van. Merthogy ez inkább terület függő. Ha az orvos kimosakszik a műtétről, általában fehérre vált a színe. Fehérben amúgy bárki lehet manapság, nálunk még a lakatos is fehér köpenyben járkál (mondjuk az az egy szerintem nem százas), meg az orvosi műszerészek is. Az ápolók, nővérek, beteghordók, gyógytornászok, osztályos orvosok általában fehér nadrágban és a szivárvány szinte minden színében pompázó felsőkben vannak. A karbantartók és IT személyzet ritkán van fehérben, de néha előfordul. Ha kényes helyre kell menni, és fehér köpenyben vagyok, akkor jobban elviseli a várakozó nép, ha sorszám nélkül feltépem az ajtót ahova ők várnak.

Tanulság? Nincs. A színeknek nincs jelentőségük, ez nem hadsereg. Még. Aki beteggel dolgozik, azokon kötelező a névkitűző, ahol a beosztását is feltüntetik. Aztán erre az egészre esetenként jön még a COVID elleni védőruházat, ami megint olyan színű amilyet éppen szerezni tudtak az "embereink" kínából.

Sunny Days 2020.11.23. 20:25:13

@KAMA3: egy normális világban nemcsak hogy névkitűzőt visel az eü személyzet, hanem vizsgálat, beavatkozás előtt bemutatkozik és felvázolja mit fog csinálni; akkor kiderült volna a gyerekről hogy ő bizony doktor, Viliről a gyerek számára pedig hogy óvatosnak kell lennie az orrsövénye miatt, e helyett se bű, se bá, csak nekiesett, mint bolond borjú... Ha tényleg orvos lett volna, találhatott volna megoldást a vérzés mielőbbi elállítására!

KAMA3 2020.11.23. 21:27:58

@Sunny Days: Tökéletesen igazad van!

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2020.11.24. 08:28:25

@MaKata: Katókám köszönöm az aggódást, de meggyőződésem, hogy ennek a kórnak köze nincs a "túlaktivitásomhoz". Az ember nem élhet másképpen mint amire a természete predesztinálja, ha megteszi pont ebből lesz baja. De a történet régről ered gyerekkoromban volt egy duzzanata nyakamon, arra az iskolaorvos jodostrumit nevű gyógyszert adott, szedtem egy darabig, aztán azt mondták már nem kell, mert ez egy "hideg" göb, szóval nem aktív. Így éltem vagy 20 évet tovább, amikor is egy balatoni vitorlásverseny alkalmából a Máté Zoli belgyógyász klubtársam egyszercsak azt mondja: "Fordulj csak a nap felé! Mi van neked ott a nyakadon?" Mondom "Egy hideg göb." Aszongya "Azt ki kell onnan venni! Idős korban ez csinálja a bajokat". Mondom "Van egy bicskád vedd ki gyorsan!" .... "Én nem, de majd a fiam, ő a kirurgus! Zsolt gyere csak ide! Nézd mi van itt neked!" Zsolt megnézte, hétfőn bementem hozzá elküldött szcintigramra (az izotópos pajzsmirigytérkép) meg laborba és rákövetkező héten a SOTE klinikán kivette amit kellett. Ennek olyan 35 éve, idáig jó volt, most alighanem beindult valamelyik bent maradt rész, mert ez most azt hiszem pajzsmirigy túlműködés.
@Sunny Days: Biztos igazad van. De ha olvasod amit fentebb a Katának írtam, végülis 35 évig "gyógyult" voltam, persze igaz, bajom se volt. Én simán belevágnék ha most csinálna rajtam a Zsolt egy újabb műtétet, ha megint jó 35 évig, akkor az azt hiszem elég is. :) ....Na EZ AZ. Én is azt gondoltam akkor, hogy ha bemutatkozott volna a kisgyerek, akkor nem gondoltam volna róla, hogy egy takonypóc.
@KAMA3: Aha, szóval a színek nem rendfokozatok. Azért ha ezentúl valakit rozsdabarnában látok közelíteni, óvatosabb leszek. :) Olyasmi lehet ez mint a Picur kutyánál a férfiakkal szembeni tartózkodás. Kukázott kutya, igy nem ismerem az előéletét, de nőkkel szemben óvatlan, elfogadó, de idegen férfit többnyire helyből megharap, de legalábbis megugat és fenyegetően vicsorog rá. Alighanem férfi lehetett aki bántotta korábban.

MaKata 2020.11.25. 11:55:55

@A Tengerész: Na, köszönöm a részletes felvilágosítást Vili, így persze kicsit másképp fest, bár így se sokkal jobb. Mindenesetre most, hogy úgyis tél jön, egyszerűbb kímélni magad - mondhatni a tél természete predesztinál - aztán tavaszig még sok víz lefolyik a Dunán (bár a Kis-Dunán kevesebb), szóval vigyázz magadra, ill. vigyázzatok magatokra mindenképp, üdv J-nek is.

deckard_r 2020.12.09. 09:35:16

@Sunny Days: háziorvos eleve csak TSH-t kérhet első körben, az a szűrővizsgálat. Ha az OK, akkor nincs alul- v. túlműködés. Szabadhormon (fT3, FT4) szinteket csak TSH eltérés esetén kérhet. A többi meg végképp endokrin szakorvosi kompetencia...

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2020.12.09. 11:10:06

@deckard_r: De jó, hogy jössz, rég láttalak. Orvos vagy? Mert úgy tűnik értesz a dologhoz. Gondom a következő. Úgy tűnik a maszek endokrinológusom nagyjából azért volt hasznos, mert a segítségével be tudtam előzni az amúgy 3 hónapot mire a laborra elküld valaki a TB szervezetből. Mert a maszek orvos is a TB terhére küldött mind laborra, mind izotópra. Namármost a "szép szőke" a laborleletet látva jelezte, hogy szerinte túlzott a Metothyrin napi két tabletta, elég az egy. Ezt két hete megírtam az endokrinológusnak, hogy akkor most mi legyen kettő, amit ő előírt, vagy egy amit a szőke a szakrendelőben? Azóta se válaszolt. Nem vagyok egy tolakodó ember, de most már rá fogok telefonálni. Mert úgy tűnik levett 25000-el, amiért eladta nekem azt ami amúgy TB-re jár azon kívül lesz@rja a pofám. Szóval a kérdés, ha jóba vagyok a házorvossal és a szép szőke szakorvossal és küldenek rendszeres laborra ingyen és figyelem saját magam a laborleleteimet amiken ott van a normál érték a "tól-ig", esetleg konzultálok is velük róla, vajon kell e nekem az endokrinológus 25000/vizit díjért? Mert nemem nagyon úgy tűnik, hogy nem.
süti beállítások módosítása