Emlékeim szerint nem is olyan régen hinaraztunk a stég előtt, de megint így néz ki a víz. Nem igazán van kedve az embernek belemenni fürödni.

Úgy, hogy ma délelőtt nekiláttunk. (miközben vad indiánok kenuztak előttünk)

A szerszám a szokásos, lánc, kötélen húzva a fenéken. Ez a lánc nem igazán alkalmas, mert túl könnyű, a 6-os ( 6 mm vastag a láncszem anyaga) az ideális, de azt elhasználtam korábban a Tequila bójájához, ezt a kutyának vettem amikor elhordta a szomszéd csirkéit éjszaka, de aztán nem volt szívem hozzá, hogy megkössem vele, mert olyan búskomor volt tőle, hogy egész éjszaka meg se mozdult, úgy hogy azóta éjszaka bent alszik a nappaliban, bár a szomszédnak azóta sincsenek tyúkjai, sőt még a nyulait is felszámolta. (azok is borzasztóan izgatták a kutyát) Hogy mégis hatásos legyen a két végére raktam két nagy seklit. (mármint a láncra, nem a kutyára)

Egy húzásra kiszedtünk vele két ilyen talicskára való vizinövényt! Egész délelőtt ezzel dolgoztunk a tűző napon, utána nagyon jólesett az immáron megtisztított vízben pancsolni.

S öt házzal arrébb felújította a stégjét, a bontott deszkákat nekem adta, azt hazahordtam a napokban, a használhatókból jövőre (most, hogy belelendültem a zöldségkertészetbe) további magaságyások lesznek az ősszel, olyan három köbméter termőfölddel növelem a jelenleginek a duplájára a területet, a korhadtak mennek gyújtósnak a kályhába télre.

Na miután végeztem a hínárral, elhoztam az utolsó talicska deszkát. S az alagsori garázsbejáró árnyékos hűvösében vágott ki gumi alátéteket a stégen lévő Buchwald pad lábai alá, letelepedtem mellé pihenni a hokedlire, sört ittunk és elmélkedtünk a világ folyásán, miközben  pár méterrel arrébb perzselt a nap a kövek szinte izzottak, de lent jó hűvös volt és béke. Azért volt bosszúság is, Ica, S felesége, régi kedves Vegyterves kolléganőm hozta a kevesebb mint két éves, indukciós tűzhelyhez való nagy lábast, svájci csúcsmodell, a fény felé fordítom és belenézek, "csak" hat helyen lyukadt ki, mindezt egyszerre, pontkorrózió! Az anyaga nyilván nem saválló, hanem csak kommersz rozsdamentes, vagy ami még valószínűbb, krómozott serbliacél. Amúgy szuper a dizájn ( ez az https://www.ebay.com/itm/SWISS-INOX-18-Pc-Stainless-Steel-Cookware-Set-Fry-Pots-Pans-Saucepan-Casserole-/131689057319 ) nézem az alját, bele van nyomva a csillogó villogó gyári logó "Swiss Inox", meg hogy "30 years warranty" Bravo! Egy "Lampart" (persze ha még lenne ilyen gyár) zománcozott lábos tuti tovább tartott volna, ráadásul az is mágnesezhető. 

Tegnap kedves délelőtti elfoglaltságom volt. Miután SP kórházba került ( sajnos nagyon lassú a várható gyógyulás ) most több hónapig én leszek a helyettesítő, ha valaki vezetővel akar csónakot bérelni. Most is ez volt a hátrányos helyzetű gyerekek nyári táborának csipetcsapatát vittük három kísérővel  két órás csónakázásra. Három csónakot kötöttem egymás mellé, a középsőn ment csak a motor és erre a tutajra szállt be tizenöt kb 8-14 éves gyerek. Aranyosak voltak. Legelőször is a táborban a programok közben tilos volt a mobiltelefon használata. Aztán amikor induláskor tisztáztuk, hogy kinek kell mentőmellényt felvenni és kinek nem és mi a teendő ha valaki netán vízbe esne, hogy kell hajóban viselkedni, mit szabad és mit nem( például, kezet, lábat a két egymás mellé kötött csónak közé dugni) mindenki betartotta a szabályokat és a két óra meg nem volt túl hosszú idő ahhoz, hogy a végére elkanászodjanak. Az elején kicsit megvoltak illetődve, de hamar felengedtek a kedélyek, minden érdekelte őket ami a viziélettel kapcsolatos, arról én meg akármennyit tudok mesélni. Egy kilenc éves tüneményes cserfes kislány azonnal mellém ült és hol ő mesélt, hol engem faggatott, hogy hány ilyen jó történetet tudok még, mondtam, vagy ezret, akkor mondta hogy akkor most mindet meséljem el. Nekem minden lányom felnőtt már, olyan volt mintha 20-30 évet visszamentem volna az időben, nagyon élveztem a dolgot. Igazából még nem is hajóztunk túl sokat, de valamelyik gyerek kijelentette, hogy "idáig ez a legjobb program", pedig még csak ezután következett, hogy minden gyerek vezethette a csónakot. Némelyik nagyon jól csinálta, hamar ráérzett, de én még azt a mákszem kislányt is megdicsértem aki kizárólag úgy tudott kormányozni, hogy hol jobbra, hol balra tekerte ütközésig a kormányt, szóval úgy mentünk mint az ökörhugyozás, de miután gyakorlatilag egyedül voltunk a folyón ez nem jelentett gondot. Egy fiú volt aki húzódozott és nem akart kormányozni, ővele valami gond lehetett, jóval testesebb volt a kívánatosnál és a mozgása, beszéde is bizonytalanabb, de aztán egyszercsak felbátorodott és azt mondta, hogy mégiscsak megpróbálja. És még csak nem is ő volt a legügyetlenebb. Őt egy kicsit tovább hagytam kormányozni és a végén közölte, hogy "nagyon jó volt" a dolog és tényleg látszott rajta, hogy "sugárzik". De a legnagyobb dicséretet én kaptam, a kis bőbeszédű barátnőm azt mondta "Vili bácsi te egy nagyon kedves ember vagy".

Amúgy az egész dolog gyakorlatilag önköltséges volt én amúgyse kérek soha senkitől pénzt bármit csinálok neki, mert vagy vállalom ingyen, vagy sehogy, de Klárika, SP felesége is nagyjából csak az üzemanyagköltséget kasszírozta, ha már hátrányos helyzetű gyerekekről van szó, ennyit mi is tegyünk hozzá a karitászhoz.