Tegnap este a minden évben szokásos osztálytalálkozón voltam. Tizenhárman voltunk, ami ahhoz képest, hogy az 1963-ban érettségizett harminckettőből tizenegyen már nem élnek, egész jó felhozatal.
Sajnos idén hárman is örökre elmentek, most tudtam meg, hogy nyáron távozott akit különösen szerettem, a Kelemen Feri. Pár sarokra lakott tőlünk, én a Frangepán utca 53-ban, ő az Üteg utca és Országbíró utca sarkán álló házban, anyáink lánykorukban együtt dolgoztak a Vadas testvérek Petneházy utcai harisnyaüzemében. Feri remek humorú, laza srác volt, a Vasas ifiben bunyózott, de ezt is lazán vette, szóval sose lett belőle menő (pizsamában statisztált a "Vesztegzár a Grand Hotelben" film tömegverekedős jelenetében), a technikum után kikerült Moszkvába a Lomnoszovra, de mielőtt végzett volna hazakívánkozott, itthon tolmácskodott a Telefongyárban, aztán amikor Siemens lett belőle a privatizáció során, remek történeteket tudott a hülye exendékés németekről, a végén, ő úgy mondta "kirúgtam őket". Felesége könyvelő cégében dolgozott és minden évben itt ült a Trombitásban az asztalnál, de tavaly már hiányzott, nekem különösen. Tudtam, hogy régóta bajlódik a szívével, de végülis agydaganat vitte el, úgy látszik különös, állandóan tréfás, soha senkit nem bántó megjegyzésekre kihegyezett agya ezt a rossz poént termelte ki magából végül. Beszólásai amik órák alatt is gyakoriak voltak, még a tanárokat se bosszantották igazán, de hát nekünk nagyon jó tanáraink voltak ( akkoriban ezt természetesnek tartottam), erre sajnos már csak akkor jöttem rá, amikor szembesültem azokkal a tanerőkkel akik a gyerekeimet tanították. Legutolsó tréfája már halálos ágyán a Honvéd kórházban esett meg, felesége elbeszélése szerint nem volt már egészen tiszta az agya, szerintem meg szeretett volna még egyszer utoljára valami olyat csinálni amiért már "idelent" soha senki nem vonhatja felelősségre, szóval a mobiljával az ágyból felhívta a 112-t hogy terrorfenyegetés van a Honvéd Kórházban. Miután a telefon a cellainformáció szerint onnan jött, komolyan vették a dolgot és kivezényelték a TEKeseket. Hogy aztán mi történt nem tudom, de megdicsérni biztos nem dicsérték meg, de ez őt már aligha izgatta, mint ahogy nagyjából soha semmit se vett igazán a szívére, olyan csendes szarkasztikus derűvel szemlélte mások csetlését-botlását. Isten nyugtasson Ferikém!
Éjfélhez közel utálatos volt átcsónakázni a HÉV végállomástól a szigetünkre, mert minden csupa víz volt a lecsapódott párától, nem lehetett leülni, állva meg egy 2,50 m-es csónakban nem jó buli billegni, a motorral kormányozni lábbal pláne, hideg már a víz beleesni, valamit ki kell találjak erre.
