Tegnap már a napkollektor által melegített vízzel zuhanyoztam délután, mielőtt elindultam volna kórházi látogatóba.  Minden este bemegyek és megpróbálom kicsit felvidítani a gyereket, a helyzet a Szent János kórház 1-es belgyógyászaton egyszerűen elképesztő, nem akarom itt nagyon részletezni, de úgy tűnik a hatalmat egy agresszív  takarítónő és egy "Tanárúr" fedőnevű rangidős gyakorolja, utóbbit az egészségügyi személyzet emlegeti ezen a néven, miközben a lábai remegnek. Megállapítom, hogy az eltelt 50 év alatt ebben a kórházban ugyanaz a  feudális rendszer működik, mint amit fiatalon gyakorló kórháztöltelékként megismertem, illetve a helyzet annyit romlott, hogy  már szinte semmire nincs pénz. Hogy érthető legyek, én akár tolerálnám azt is, hogy nincs orvos, nincs ápolószemélyzet, nincs eszköz, végülis miafenétől lenne itt jobb a helyzet mint bárhol máshol, ahol az idióta állam irányít, de akkor nekem ne legyen ekkora arca a szemétdomb tetején kukorékoló kakasnak. Pl próbáljon meg leszállni a magas lóról és emberhez méltó módon beszélni a lányommal, mert így nehéz első ránézésre különbséget tenni közte és a takarítónő közt. Azért egy példát mondok. A gyerek semmi tejes ételt nem ehet, mert olyan állapotba jutott a vékonybelének egy része a hosszasan fennálló és folyamatosan félrediagnosztizált fertőzés következtében, hogy akár a legrosszabbtól is lehet tartani. Ehhez képest tegnap is valami tejszínes szendvicspasztát raktak elé vacsorának.  Nekem úgy tűnik arra vannak beállva, hogy úgyis a 80-90 évesek járnak ide meghalni, azok egyrészt magatehetetlenek, nem tudnak se visszapofázni, se semmit felfogni, tökmindegy mit csinálnak velük, most bekerült egy 25 éves éles eszű lány, ez teljesen rendszeridegen, viszont a protokoll változatlan.

Szóval felkerült a napkollektor és a tároló tartály. A tartályt kell még hőszigetelő burkolattal ellátnom, hogy éjjel ne hűljön ki a vizünk. Amúgy simán beindult a keringés gravitációs úton, semmi szükség szivattyúra, ami nagy könnyebbség, pl mindjárt a pénztárcámnak, de amúgyis, minél kevesebb dolog működik egy hajón villannyal annál jobb. Ebben a blogban már többször emlegettem, a hajón először a villany, aztán a hidraulika, aztán a mechanika megy tönkre és csak a legvégén az ember. Hogy ilyen sikeresen túllendültem a kollektoron, belecsaptam a horgonykészítésbe még tegnap, ma folytattam, igaz reggel fél hatkor kezdtem, de délutánra olyan 99%-ra készen  állt a dolog. Már csak azoknak a kis lemezdarabkáknak a szabása és behegesztése van hátra amik a cső kengyelt a kapák alján erősítik. Így kicsit nehéz érteni, de holnap lefényképezem majd, csak már rohantam a kórházba. Ja és persze el kell majd vinnem tüzihorganyoztatni. A kengyelt  collos csőből J-vel ketten hajtottuk karikára, egész pontosan az elsőt én személyesen rontottam el (túlhajtottam) a másodikat már nem bízta rám, ő csinálta készre egyedül.