Brrr! Monnyon le a Medve!! Minusz három fok volt reggel odakint a ponyva alatt, amiböl olyan 2-3-at le kell vonni. Idebent is 9 fok volt reggelre, vagy egy óráig tartott amire a kályha feltornázta 22-re. (Ez az a hőmérséklet mely alatt "J" nem hajlandó kibújni az ágyból.) Mit jelent ez a mi szempontunkból kedves olvasóim? Hogy ma is csak mese lesz. Először is itt válaszolok legújabb kommentelőmnek, (akit amúgy, sőt elsősorban welcome on board) zootyónak, merthogy olyan kérdést tett fel, amit mindenki megkérdezett már, hogy merre a merre? Merthogy szép, szép a hajóépítés, a hajónlakás, a hajósélet, de hát mire ez az egész, hová lesz a menés a hajóval? Nos amikor elkezdtem az egészet és még csak rajzolni kezdtem, hogy mit is akarok építeni és hogy akarok élni, valóban az motivált főként, hogy "majd megyek". Persze pontosan tudtam, hogy hatalmas élvezet lesz a hajóépítés, máskülönben bele se kezdtem volna, vagy ha mégis, már az első évben elszerencsétlenedett volna az egész projekt, ahogy annyi más, a saját erejét, energiáját, lehetőségeit, tehetségét, vágyait szerencsétlenül felmért emberé, hisz se szeri, se száma a negyedbe, félbemaradt házaknak, hajóknak. Namármost ha a hajó kész lesz.... Nem jó! Egy hajó SOHA nincs kész. De ha idén olyan állapotba kerül, hogy lesz érvényes hajólevele, akkor elöször is itt fogunk vele pöffeszkedni a Csepel sziget körül. Aztán ha minden elfogadhatóan alakul (pl a nyugdíj-üzemnyagár hányados)elindulunk felfelé a Dunán és valahol Párizs környékén eldöntjük, hogy lefelé a Mediterránnak, vagy nyugatra Le Havre és az angol csatorna, Anglia Írország... De ebből semmi sincs kőbevésve, mert egyelőre úgy néz ki, hogy ami állandó az a változás. Egy biztos. Nekünk már így is boldogság minden napunk. Indulunk ha úgy tartjuk jónak, megállunk ha kedvünk van és továbbmegyünk ha elég volt ott lenni. Eljutottam arra a szerencsés szakaszára az életemnek, amikor nem kell semmitől függővé tenni a "dejólesznekünk" bekövetkeztét. Életeket élnek le emberek úgy, hogy mindig "majd" lesz a jó. Ha vége az iskolának, ha lesz munkám, ha főnök leszek, ha felépül a házunk, ha lesz gyerekünk, ha lesz sok pánzünk, ha...Haha! Aztán eltelik az élet (lásd még "A pokolba tartó vonat") kiderül, hogy egész idő alatt mindíg csak utólag derült ki, milyen boldogok is"voltunk" amikor erről fogalmunk se volt amúgy, sőt tele voltunk hiányérzettel. No ezek után lássuk a mai mesét!

Ha már így belejöttem, elmesélem a búcsúmat a Nagyembertől, akivel, mint korábban jeleztem folyamatos harcban álltam. Közbeszúrom, csak sokkal később tudtam meg, hogy kifogástalan véleményezést adott rólam a vállalat felé, pedig nem tartottam magam vissza az alapvetően reménytelen háborúnkban, bár akkor még nem alakult ki bennem a később gyakran hajtogatott véleményem, miszerint az ember ne vitatkozzon a főnökével, mert annak csak két reredménye lehet. 1. Bebizonyítja be, hogy én hülye vagyok és akkor minek vitatkoztam, 2. Én bizonyítom be, hogy ő a hülye és akkor ettől nem nagyon fog engem szeretni. Azóta sok főnököm volt, volt akinél megfogadtam saját tanácsomat, volt akinél nem. Ha okos főnököm volt, ami nagyon kevésszer fordult elő sajnos, akkor nem kellett visszatartsam magam, de volt akinél pont a fordítottját kellett alkalmaznom, mert büszke rátarti ember lévén ki kellett találjam mit akarok, aztán az ellenkező vélemény mellett állást foglalni, majd úgy alakítani a „vitát” hogy hagyom magam meggyőzni az „ő” igazságáról. A végén meg kijelenteni, hogy „azért milyen jó, hogy az embernek okos főnöke van, nekem ez eszembe se jutott volna!” Mindenki jól járt. Az történt amit én akartam, ő meg boldog volt, hogy megvilágosította a tudatlan beosztottját.

Na de a történet idejében még tapasztalatlan, nyakas ’30-as voltam, aki „törikdenemhajlik” és így kerültem be a Mártha féle húsdarálóba. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor egyszer így szóltam az öreghez…

-Mondja meg nekem Kápó, miért örökké az én véremben fürdik, miért engem b@szogat folyamatosan? Itt van egy rakás gépaszi, itt vannak a géptisztjei…miért mindig engem???

-Hát majd fogok tökfőzeléket enni, amikor itt van a rántott csirke az orrom előtt?

Akkor már, pár hónap hajózás után, mertem magamnak megengedni ezt a kérdést, és hallva a választ némi kétes büszkeséget éreztem.

Egyszer hívat az Öreg.

_Na Belmondó, imái meghallgatásra találtak.

-???

-Itt van nézze!

 Azzal elém tesz egy táviratot, melyben a központ közli, hogy kinevezték a svédektől most vásárolt AB hajók egyikére kápónak, ahogy érkezünk Rijekára ő kiszáll és helyette beszáll az Újpestre  „K M” akiről akkor még nem tudtam., hogy „háromszor fogom én még visszasírni a Mártha Jóskát!”.

-Mindenesetre nem hagytam ki az alkalmat, hogy boldogan vigyorogjak, hadd „adjak egy kezet” ezzel az öregnek, de hogy tompítsak, mindjárt sok sikert kívántam neki a nagyobb és nyilván modernebb hajóhoz, ami bár használt, „uraságtól levetett” holmi volt, de nagyon valószínű, hogy jobb, mint a mi öregecske hazajárónk.

Ahogy megérkeztünk Rijekára kiszálltak a hazamenők, jelen esetben az öreg, meg két aszi, a Nitzmann Gyula, meg a Kapus Jocó. Mi cipeltük ki a főnök cuccát, mert neki éppen elég volt az irdatlan testét kivonszolni a kikötőből az állomásra. Nem volt túlságosan hosszú az út, de közben volt egy pontosan olyan vasúti gyaloghíd, mint ami a Vidámpark-Állatkert felől vezet Angyalföldre a sínek felett, na az volt neki a nagy megpróbáltatás a lépcsőivel. Amúgy nem véletlen az egyformaság, mindkét híd, a hozzátartozó állomással azonos tervek alapján épült, amikor Rijeka még Fiume volt és Magyarországnak ott volt az egyik vége. 

Na szóval kiérünk, megjön a vonat, leszállnak a népek, hely van bőven, utazó alig, éjfél elmúlt és a visszaindulásig még van majd egy óra. Kinézünk egy kupét, felpakoljuk az összes cuccot. Ugye azért ez nem kevés, a tengerész egy évre csomagol, a kis petyerkáján túl, amit itthoni eladásra, családnak ajándéknak, magának emlékcsetresznek szánt, még munkaruhák-cipők, bakancsok, téli-nyári holmik (hogy néztek rám a boltban, amikor egy nyári behajózás előtt az aszfaltolvasztó hőségben jó meleg kötött sapkát kerestem), szóval eltartott egy darabig a pakolás. Istentelen mennyiségű vizet tudott meginni az öreg, mert állandóan izzadt a nagy teste, így feltöltöttük a vizesüvegeit az állomáson a csapból, még jópofíztunk egy darabig a fiúkkal, indulásig még vagy öt-tíz perc, teendők elfogytak, így csak álltunk a peronon, mi lent a placcon, az öreg az ablakban, eltakarva az ablak nagyját, a hóna alatt a két gépaszi kukucskál kifelé. Nem volt már mit csinálni az érzékeny búcsún kívül, az is elkövetkezett lassan.

-Na Belmondó, nem kell megvárni amíg integethet, menjenek vissza szépen a hajóra aludni, nemsokára reggel van, kelhetnek fel hamarosan.

És akkor nekem beugrott, hogy MOST. Most adok „egy kezet” az öregnek. Nehogymá…!

-Tudja Kápó… azért én biztos ami biztos… megvárnám amíg elmegy magával a vonat!

-Hőőőő….azistenb@sszameg! Még mostis szemtelenkedik!!….

A két aszi öklét a szájába szorítva kaparta az üveget, a velem együtt lent állók össze-vissza dülöngéltek a röhögéstől. Az öreg még hápog egy darabig aztán legyint. Végülis emlékeim szerint mégse vártuk meg az indulást, elindultunk vissza a hajóra.

Teltek az évek. Siófokon vitorláztam akkoriban és a nyári hőségben egyszál fürdőgatyában battyogok kifelé a mólón (hja, akkor még nem volt lyukas az ózonpajzs) amikor  hangos kiáltás üti meg a fülemet:

-Eleeek! Eleeek!

Visszanézek, hát ki ormótlankodik a Mahart üdülő egyik földszinti szobájának az erkélyén?? A Mártha kápó! Akkora örömmel fogadott, mintha mindig jóbarátok lettünk volna, ami akár lehetett is, csak annakidején valahogy nem látszott. Mindenesetre ha valaha volt is bennem harag, az régesrég elpárolgott, különösen, hogy azóta annyi hitvány gépüzemvezető basáskodott felettem, hogy mindent megbocsátottam már neki. Hatamas jóízű beszélgetés során idéztük fel, mi történt valójában akkor velünk, meg az azóta eltelt évek alatt. Nem tudok rá csak jószívvel emlékezni, szegény nemsokáig élt már, többet nem találkoztunk. 

12:43 Azt mondja az én kedvesem, hogy ma jégtörő Mátyás napja van. Na ma egészen biztos talál jeget! De ha aztán nem kezdi el törni nekem, akkor a medve után őt is felszólítom hogy monnyonle!.

12:57 Kaptam képeket a kis sünökről, köszönjük szépen, egyet ide is rakok a jövendőbeli dragonlegénységből.

 17:18 ICSG kommentje eszembe juttatta, hogy teli a szemetes, ki kell vinnem a kukába, ilyenkor szoktam egy kis beszélgetésre betérni a gumicsónakszervizbe. Szóval ma egyetlen hasznos dolgot cselekedtem, kivittem a szemetet. Szép dolog! De hát ebben a hidegben semmi kedvem kint dolgozni a decken.

Megnéztem a neten a Bakácsról a videót, hogy pakolja kifelé a zsebéből a többi cuccot, amikről azt hitte, hogy megússza. Temtomnak igaza volt, ez az ember egy barom. Én elsőre nem akartam elhinni, itt is írtam, hogy ez biztos egy médiahekk. De csalódtam sajnos. Nehéz ezt elhinni, hogy egy ember, aki egyik oldalon értékeket mutat fel, a másik oldalon meg egy hitvány alak. Persze kiki másképp nyeri el a büntetését. Krúdy Gyula hitványságát jótékony felejtés borítja, pedig egy erejével hencegő kekec provokátor volt, aki verte még a feleségét is. Valahol olvastam, hogy egyik, az asztaltársaságához tartozó nyiszlett költő tette fel neki a kérdést, hogy:

-Mondd Gyula, amikor így késő este sötétben, a kihalt utcákon hazafelé mész, nem félsz, hogy megversz valakit?

De vissza Bakácshoz. Mérhetetlen a bukása. Bármennyi lesz a büntetés, az semmi ahhoz képest, hogy soha többé nem lesz hiteles. Hogy ezt nem tudja levezekelni, hogy munkát nem kap olyat amihez ért, hogy a gyerekei nem fogják megbocsátani neki, hogy ujjal mutogatnak rájuk az osztálytársak, akiknek az apja-anyja amúgy alkalmasint néhányezer szalámi árát síbolta, síbolja el havonta adócsalásban, számlahamisításban, vevő megkárosításban és még büszke is erre. Senki nem fog vele mutatkozni, szerkesztőségekbe lopva, esetleg elmaszkírozva  fog tudni besunnyogni, mert ha meglátja egy szennylap fotósa, abból másnap szalagcím lesz és a kiadó, mely "négerként" dolgoztatja ráfizet mert csökkentheti a példányszámot. Csak onnan jutott az eszembe, hogy hallgatom a Klub rádiót  délután, amely ugye mostanság, hogy a narancsos kormány elvitte a hirdetői piacot is jobbra, továbbá a frekvenciaszerződésük visszavonásával, az ideiglenes adás engedélyével lebegteti a nyilvánvalóan nem az ő seggüket nyaló rádió teljes létét, így persze nem fog velük senki hosszútávra hirdetési szerződést kötni, ezért tarhálni kénytelenek a hallgatóktól. Nos a drága Bolgár úr egyik betelefonálója kikérte magának, hogy annak a rádiónak adakozzon, mely ilyen embert foglalkoztat. Ideírom, úgy vélem, nem lesz többet Bakács a Klub rádióban. És megértem és jogos. Bakács egyet tehet, ha meg akar maradni újságírónak. Elmegy dolgozni a hajléktalan újsághoz. Amit a rendőrlámpáknál osztogatnak. Mindig bosszantott, amikor még sokat kellett autóznom, hogy olyan hitvány lapra futja nekik. Hogy akármekkora a pofája a médiában villogó humánértelmiségnek, annyira azért nem futja, hogy pár cikket ingyen is írjanak a hajléktalanok újságjába. Hogy ha ott színvonalas írások jelennének meg bekövetkezhetne az, hogy az autósok, persze jobbára nem a nagy fekete városi terepjárók írástudatlanjai, kapkodnák a lapot, több menne a csövesek zsebébe és akkor Bakácsot is odaengednék a kondérhoz, hol főzni, hol jóllakni. Nem mondom, hogy nem sajnálom a Bakácsot és csatlakozom a YouTube videót kommentáló rasszista csürhéhez. De én se mutatkoznék vele egy projektben. Szomorú, ha valaki pestises lesz, de ugye nem lehet rajta csodálkozni, ha óvakodunk vele ezentúl egy tányérból levest kanalazni. Bakács nemcsak magának, meg a gyerekeinek ártott, hanem azoknak, akik megengedték, sőt megtiszteltetésnek vették, hogy bármely ügyükben melléjük álljon, mert azt hitték, hogy egy tiszta ember csatlakozott hozzájuk. Minden fronton jól jön egy "híres" ember. Ugye bármely naggyülésen szívesen pásztázza a kamera a széksorokat, és ha feltűnik egy ismert, máshol már elismerést szerzett személy, az emeli az esemény rangját. Pláne, ha megszólal a pulpituson! Nos a Bakács most olyan minden korábbi esemény fotóján, amit mindenki akinek az fontos volt szívesen leradírozna. Olyan mint egy profi kurva az amúgy bigott katolikus családban, egy pedofil a pedagóguskarban. Kő a nyakukban amikor úszni készülnek. Aztán ha majd sokat vezekelt, ha nagyonnagyon jókat írt, ha nagyonnagyon mélyre merült a megaláztatásokba és képes lesz elviselni, hogy úgy írja alá a cikkeit a korábbi settenkedő helyett, hogy, Tescotolvaj, ha képes lesz felépíteni egy olyan képet magáról, mely tiszteletreméltó, akkor lassan elkezdhet mutatkozni. De akkor is sok "kezet fog még kapni" az élettől, mert amíg él ez kísérni fogja. Mint a gyógyult alkoholistát, akinek mindig magyarázkodni kell, miért nem mer egy kortyot se inni. Előle dugni fogják az értékeket, ha valami eltűnik mindjárt görbe szemmel néznek rá, politikába nem árthatja magát, mert szétszedik, még a jótékonysági megnyilvánulásokban is gyanús lesz. Egy erős embernek is sok lehet ez, nem egy ezek szerint gyenge jellemű, buta  hazudozónak.